Ez pedig húsz évvel ezelőtt volt, mármint az, hogy feleségül mentem a Bright nevű bloggerhez. Bemásolom ide nektek, hogy ne kelljen lapozgatni.
"Szóval minden jól ment. Persze, voltak meglepetések, például amikor egy nappal az esküvő előtt kórházba került az egyik koszorúslány, aztán egyre több vendégünkről kaptuk a hírt, hogy tüdőgyulladással kórházban fekszik, kiment a bokája, belázasodott, vagy más, titokzatos kór támadta meg. Szombatra persze mi is betegek lettünk, a soproni patikus biztosan elmesélte otthon, amikor hatalmas, felvirágozott fehér merci állt meg az ügyeletes gyógyszertár előtt, benne kigyúrt, agyonszolizott, ékszerek gyanánt bicikliláncot viselő sofőr, az anyósülésen szőke cicababa, hátul tündérszép menyasszony; majd kiszáll a vőlegény és egy doboz Algopyrint és egy doboz kálcium pezsgőtablettát vásárol. Eladhattuk volna Algopyrin-reklámnak.
A kaja szuper volt, a telefonban kissé túl laza és nemtörődöm dj végül előző este csak letöltötte a kedvenc számainkat, az idő jó volt, a barátaink pedig még mindig jó fejek. Anikó csinált "meglepetés" slide showt gyerekkori képeinkből, amin gyakorlatilag mindenki zokogott. Kb hajnali háromkor mi mentünk haza utoljára, vagyis nem haza, hanem az út túloldalán lévő hotelbe, ahol a biztonság kedvéért bevitettem magam a küszöb felett, bár nem tudom, régóta együtt élő pároknál ez hogyan is működik. Azok kedvéért pedig, akik szeretnék tudni, milyen is pontosan a házasság: azóta a kanapén fetrengünk, papírzsebkendővel, orrcseppel, antibiotikumokkal és maradék süteménnyel körberakva és a Veronica Mars 2. seasont nézzük újra. Vagy én blogot írok, a Férj pedig az újonnan kapott PSP-jén játszik a LocoRoco nevű játékkal, amiben kis gömböcök vicces dalokat énekelnek. Péntek hajnalban, amennyiben felépülünk, persze elmegyünk nászútra, amivel kapcsolatban a következő beszélgetést idézném:
Noiz: - És, hova mentek nászútra?
Bright: - Rovinjba. Ott nyaraltunk először együtt ugyanezzel a búvártúrával. Csak idén már veszélyesebb roncsokhoz fogok merülni.
Noiz (hozzám fordul): - Értem, és te meg gondolom, majd veszélyesebb könyveket olvasol."
Azok kedvéért pedig, akik szeretnék tudni, milyen is pontosan a házasság: a hétvégén (a pszichotikus szintű ügyintézés és pakolás szüneteiben) a kanapén fetrengtünk, két gyerekkel és egy macskakölyökkel körberakva, és a Veronica Mars 3. seasont néztük újra, mert a Lány (13) most ért abba a korba, hogy szereti. Azóta csak még veszélyesebb könyveket olvasok, fú, majd mesélek. Még augusztusban, Húgom babájának keresztelőjén lefotózkodtunk a templomnak ugyanazon a lépcsőjén, ahol anno is lefotózkodtunk, hát azért nem pont ugyanúgy nézünk ki, az igaz. Bulit nem tartottunk, mert épp költözünk meg házat veszünk meg macskát meg ezer dolog, kaptam egy Lego orchideát (előzetesen erősen sugalltam, hogy legovirágot kérek), és vettem egy kupont a helyi luxi gyerekmentes wellnessfürdőbe, amit majd elhasználunk, ha majd ööö lesz egy nyugisabb időszak.
Mit is mondhatnék erre.
Én, mint gyakorló pesszimista, esküszöm, hogy soha az életben nem gondoltam volna, hogy valaha találok egy normális pasit, vagy hogy valaha képes leszek együtt lakni bárkivel is, csupán folyamatos és mélységes megdöbbenéssel szemlélem ezeket az eseményeket. Mármint, hogy még húsz év múlva is normális, és nevet a vicceimen (jó, én mondjuk inkább sírok az övéin) és behozza a kávémat, és még a gyerekeink is jó fejek, mi több, még a macska is jó fej, hát nehéz erről úgy írni, hogy ne legyen nyálas és ne is hangozzon dicsekvésnek, de cinikusnak sincs kedvem lenni, szóval. Hüledezzünk inkább az Idő Múlásán, pislogsz egyet aztán máris húsz év.
Igen, most már mindenhez macskás kép lesz.