"Nem ilyen életet akart, nem ilyen hajjal."

Menopauzáról lesz szó. Jó, először irodalomról. Tehát ahogy ígértem, elolvastam Az ellenállás melankóliáját szombatig (amúgy meglepően tetszett és már száz oldal után végtelen hosszú mondatokban gondolkodtam, mint láttátok). Anita azt jósolta, hogy senki nem fogja megkérdezni Norvégiában, olvastam-e Krasznahorkait, mivel, hát, nem az a tipikus olvasós nemzet, de van két kollégám is, egy pszichológus meg egy félállású ápolónő, akik nagyon is olvasósak, utóbbi a másik félállásában kéziratokat szerkeszt és véleményez kiadóknak, bennük bíztam. Nem jött szóba azóta sem, pedig többször is volt szó ebédnél kömyvekről, mondjuk az egyik alkalommal Harry Potter fan fictionről, a másik alkalommal meg a milyen könyvet (és filmet, és zenei albumot) vinnél magaddal a lakatlan szigetre, ha csak egyet vihetsz*. Nem, sorozatot nem lehet. Nem, a túlélők zsebkönyvét nem lehet, fikció legyen. De: vendégségben voltunk az indiai csajnál (hálából, hogy nyáron a budapesti lakásunkban alhattak, meghívtak indiai kajára), és ő szóba hozta, hogy ki ez a magyar Nobel-díjas és olvastam-e valamit tőle és milyen, úgyhogy villogtathattam műveltségemet, persze, a férjem rögtön leleplezett, hogy jó, akkor azt is mondjam el, mikor olvastam. 

De a lényegre térek. Szeptember elején elmentem a nőgyógyászhoz, ahová májusban utalt be a háziorvosom, a szomszéd városba kellett menni. A tipikus nőgyógyász volt, az őszülő halántékú, napbarnított, sportos férfi, akin látszik, hogy jó kocsija van, és talán hajója is. Azt mondta teljesen komoly hangon, próbáljam ki nyugodtan a hormonpótlást mondjuk három hónapig, "aztán meglátjuk, kedves leszel-e." Azt is mondta, hogy nyugodtan abba lehet hagyni, mivel ez nem olyan, mint a fogamzásgátló, hogy akkora adag hormont adunk, amivel elnyomjuk a saját hormontermelést, hanem pont hogy csak egy kicsit, kipótolni. Mivel még van ciklusom, a napi adag, bőrön keresztül felszívódó ösztrogén mellé, havonta 10 napig progeszteront kell használnom hüvelykúpban, erre finnyogtam, mert nyűg, azt mondta, jó, akkor tablettában. Így is tettem. A progeszteronos napokon idegbeteg voltam és minden nap rémálmaim voltak, ami tőlem merőben szokatlan, mert kb évente max egyszer szoktam rosszat álmodni, úgyhogy gondoltam, mégiscsak inkább hüvelykúpban kellene kipróbálnom a progeszteronkomponenst, hátha az nem megy fel az agyamba. Úgy különben jobban nem lettem semmilyen módon. Közben elkezdett fájni a hátam, vagyis már persze harminc évvel ezelőtt elkezdett, de most jobban fájt és semmire se múlt el hetekig. Csináltam mindent, amit szoktam: az egyik tornát, a másik tornát, a gyaloglást jó cipőben, megemeltem az íróasztalomat a munkahelyemen, szedtem naproxent, voltarent, és ezomeprazolt, hogy ne kapjak gyomorfekélyt a sok naproxentől és voltarentől, elmentem kétszer thai masszázsra és kétszer gyógytornász-gyógymasszőrhöz, csináltam a pár perces kis gyakorlatokat, amiket mondott a gyógytornász, kentem a tigrisbalzsamot, cseppentettem a mentolos orrcseppet, ittam a kollagénport, ettem a magnéziumot. Amikor Amszterdamban Mamintivel söröztünk egy csatorna partján és megbeszéltük az élet dolgait és a szemközti állatvilágot (két patkány, egy jókora macska), és ezalatt kb két órára elmúlt a hátfájásom, akkor gondoltam, jó, akkor pszichés, úgyhogy megbeszéltem a férjemmel aktuális párkapcsolati nyűgjeimet, nehogy a dühömet az alsó hátamban tároljam és rámenjen az ideg vagy mittudoménmi. Ezalatt tartózkodtam Norvégiában (párás, ködös idő, rossz a reumának), Budapesten (gyönyörű, napfényes őszi idő) és Amszterdamban (a kettő keveréke), de akármit csináltam, a hátam mindig fájt, és nyűgös és ideges és depressziós és türelmetlen és öreg és beteg voltam tőle. Egy ponton utánanéztem, okozhat-e hátfájást a menopauzális hormonpótlás, azt írták, igen, illetve a fennálló hátfájást súlyosbíthatja. 

Közben még bementem az amszterdami kongresszuson (az Európai Neuropszichofarmakológiai Kollégium éves gyűlése, amúgy tök jó volt) a menopauza és az idegrendszer szekcióra, ahol elmondta a nagyon okos és hitelesnek tűnő néni, hogy bár logikusan az ösztrogénpótlásnak javítania kéne a menopauza idegrendszeri tüneteit (depressziós tünetek, szorongás, memóriazavar, "agyköd"), ezt semmilyen vizsgálat szerint nem teszi, vagy max átmenetileg, 2-3 hónapig. Amúgy úgy tűnik, a menopauzális idegrendszeri tünetek leginkább a korai premenopauzára jellemzőek és utána maguktól elmúlnak, mintha az agyunk pár év alatt megtanulta kevesebb ösztrogénnel funkcionálni. Arra, hogy a hormonpótlás megelőzi-e a demenciát, ellentmondó adatok vannak, de inkább az jön ki, hogy nem, illetve, ha túl későn kezded, akkor még növelheti is a kockázatot. 

Ami a hajamat illeti, az valamikor februárban begöndörödött, az internet szerint a menopauza miatt, és azóta teljesen random néha göndör hajjal ébredek, néha egyenessel, de leginkább a kettő között lévővel, ami teljesen vállalhatatlanul néz ki. Néha kivasalom hajvasalóval, vagy kiszárítom, néha rákenem a Kerastase Curl Manifesto-t és akkor göndörebb, de leginkább nem csinálok semmit, hanem úgy teszek, mintha direkt ilyen lenne. Kamaszkorunkban volt egy cikk a Cosmóban arról, hogyan csinálj bohém, kócos, hippi frizurát hosszú hajból háromféle hajkefe és ötféle hajápoló termék segítségével, a képen pedig pontosan olyan haj volt, amit Anikó úgy ért el, hogy csupán nem fésülködött, na, arra gondoltam, hogy ha elég magabiztosan viselem a "csapzott negyvenes nő, aki nem találta reggel a hajkefét és tükre sincs otthon" frizurát, akkor hátha elhiszik, hogy direkt ilyen és igazából fél órával korábban felkelek, hogy hosszas készülődéssel elérjem a megfelelően zilált hatást. 

Úgyhogy arra jutottam, hogy a feledékenység és türelmetlenség majdcsak elmúlik magától, a szívdobogásommal meg némi kis hőhullámmal pedig együtt tudok élni, de ezzel a semmire sem reagáló hátfájással nem, és mondanom sem kell, hogy a kedvességem is fordítottan arányos a hátfájással, és előny-hátrány elemzésben az jött ki, hogy két hónap után abbahagytam a hormont. Persze, ha lenne egy könnyen elérhető nőgyógyász, akkor lehetett volna állítgatni a dózisokat és belőni pont az én igényeim szerint, de az itteni rendszer ezt nem teszi lehetővé. Most azóta jobb lett a hátam, még nem teljesen fájdalommentes, de jobb, de persze, ki tudja, hogy ennek mi köze van bármihez, lehet, hogy csak mostanra kezdett használni a sok torna, vagy elmúltak a napviharok vagy a Szaturnusz kijött a Merkúrból, az alsó háti fájdalom összetett okai kifürkészhetetlenek. 

 A címben szereplő mondat a Jucus könyvéből van, és ezen kívül van benne még sok másik hasonlóan lenyűgöző mondat, a női létről meg úgy egyébként is, olvassátok. 

* Virginia Woolf: Hullámok, magyarul, Mátyás Sándor fordításában, Yes: Close to the edge, és a Tank Girl. Ti?