BUÉK. A könyvekről lesz szó. Mindent és az ellenkezőjét is összeolvastam idén (is), mindennemű tudatosság nélkül. A gyerekeknek esténként hangosan felolvasott könyveket is beletettem, mert rájöttem, hogy a hangos olvasás is olvasás. Amúgy nem tudom, miért olvastam ilyen sokat, mondjuk a fele gyerekkönyv, meg letöröltem a telefonomról az instát meg a FB-ot (instát nyaralásokkor visszateszem, FB meg van a laptopon, ha meg kell nézni, mit posztol a szülői munkaközösség). Igyekeztem tudatosan magyarul olvasni, hogy ne felejtsek el magyarul, meg performatív-olvastam egy Krasznahorkait, de ezt leszámítva én vagyok a világ legszabadabb embere, azt olvasok, amit csak kedvem tartja, ott hányok bukfencet, ahol akarok, senki parancsára nem vagyok kénytelen ugrabugrálni (57).
Általában fikciót szeretek olvasni, amiért életem során érdekes módon egy csomóan beszóltak, pedig hát a fikcióolvasás idegrendszeri hatásai pozitívak és számosak, empatikusabbak, rugalmasabbak, okosabbak és szebbek leszünk tőle, itt van például egy cikk. Kellene írnom erről valami jó kis tudományos összefoglalót, mi? Majd egyszer. És még az is van, hogy mióta elkezdtem írni a regényemet, túlságosan elnéző lettem más szerzőkkel is, mert látom, milyen nehéz jól írni, szóval nehezebben húzom le mások műveit a vérbe, ha szar, mert szegény, tök sokat dolgozott vele, de megpróbálom azért.
Csillaggal jelöltem, amit nem olvastam végig (3+1 db), a lista sima időrend. (Update: Amit most, január elsején újra kell írnom, mert tegnap, miután több óra alatt készre írtam a 60-as listát, a bloghu technikai problémái miatt a kétharmada elszállt a nemlétbe, és migrénem is van, mert tegnap túl sok kimcsit ettem, szóval kezdjük azzal az újévet, hogy az óév hibáit orvosoljuk.)
1. Virginia Woolf: Hullámok. Még 2024 végén kezdtem és idén fejeztem be, sokadszorra olvasom, még mindig lenyűgöző és VW egy istennő. Magyarul Mátyás Sándor fordításában szabad csak olvasni. Ez egy tudatfolyam-regény, szóval mindig lesz, aki nem szereti vagy nehéznek találja a műfajt, és idegesíti, amikor a próza túl lírai és amiatt nem érthető, nyilván pont emiatt imádom. Hirtelen, ahogy a tigris ugrásra lendül, az Élet elénk tornyosul, sötét tarajával kiemelkedve a tengerből.
2. Satoshi Yagisawa: Days at the Morisaki bookshop. Ezt asszem a reptéren vettem? Az a fajta kis egyszerű japán regény, amiben kevés ember szerepel, kevés dolog történik, belefér a hátizsák kisebbik zsebébe, és a vibe miatt olvassa az ember.
3. Jon Kalman Stefansson: Nyári fény, aztán leszáll az éj. Ez a manapság népszerű izlandi író házaspár férfitagja, és valamiért egy ilyen komoly, fajsúlyos, fájdalmas szépirodalomra számítottam, ezzel szemben ez könnyed volt, fura és sokszor vicces. Emberi kapcsolatokról szól egy izlandi faluban, kis mágikus realizmussal, alapvetően tetszett.
4. Michael Ende: Momo. A gyerekeknek olvastam fel, még mindig cuki, de kicsit szájbarágós a tanulság, mármint ez egy mese, ahol öltönyös emberek ellopják az időt, és a cuki, hajléktalan kislány és fura barátai mentik meg. A gyerekek 5/10-re pontozták.
5. Keanu Reeves, China Mieville: A Máshol könyve. Kicsit nyomasztó, sötét fantasy, messze nem annyira weird, mint Mieville általában szokott lenni, igazából semmi extra vagy átütő nem volt, de végig szórakoztatott és szerettem olvasni. Végig hozta ugyanazt a misztikus fantasybe oltott akciófilm hangulatot.
6. Lázár Ervin: A hétfejű tündér. Ez megvolt nekem, a kötet, csak elkevertem valahova, és most megláttam a Cédrusban (új illusztrációkkal, amit sajnos nem hagyhatok jóvá, mármint szépek meg minden, de én a Réber Lászlón nőttem fel), és felolvastam a gyerekeknek. A hétfejű tündér ugye sok, rövid mese, van, ami egyszerű és gyerekek számára is teljesen érthető (a Mit ugrálsz, hideg), van, amit én se értek (a Három lábon gyábokorsz), és van a nyelvi leleményre épülő, mint a cserkeszes (imádom). A gyerekek 7/10-et adtak rá átlagban.
7. Görcsi Péter: Várni a 29-est. Autofikció, amit a Norvégiában élő magyar fickó írt, magyarságról, expatságról, és azért olvastam, mert én is ebben a témában kívánok alkotni. Na, hát én kérek elnézést, it's not you, it's me, és akik szeretik az ilyesmit, azok szeretni fogják, és amúgy a Görcsi Péter tök szimpi és minden jót kívánok az életében, ugyanakkor csak azért nem csapdosva szidtam ezt a könyvet, mert a kindlémen volt. De úgy felhúztam magam, hogy új lendülettel kezdtem írni a sajátomat, szóval hálával tartozom. A tipikus, kortárs, magyar férfiirodalom, egoista önreflexió és keserűség és a magyarság kötelező szidása és a norvég szuperország szuperségére való rácsodálkozás. Nekem nem szükséges több kortárs, magyar, autofikciós férfiirodalmat olvasnom, mivel nem vagyok a célcsoport és ez gyöngy a disznók elé. Valamint leírja, hogy "szerencsére Norvégiában nem terem meg a kukorica", és amivel engem ki lehet kergetni a világból, az a fikcióban a tények nem ismerete. Hogy attól, hogy fikció, még nem írhatod bele a középkorban játszódó regénybe a zseníliaköntöst, mert akkor még nem találták fel. Szóval itt Norvégiában nem messze lakunk egy kukoricaföldtől és oda szoktunk járni minden évben szedd magad-ozni (képünkön), és én értem, hogy ilyenen nem kell kötekedni, de én szeretnék.
8. Kawakami Mieko: Az éj szerelmesei. Japán, bloggercsajból lett írónő, kevés könyve van magyarul és tavaly angolul meg norvégul is olvastam tőle. Az éj szerelmeseit most magyarul olvastam, nagyon tetszett, szép, de nem nehéz, olvasmányos szöveg, kevés, de nagyon jól megírt karakter, mindhárom főszereplő elég fura és Kawakami kíméletlenül meg is mutatja az összes kínos hibájukat, mégis esendőek és emberiek és ezért a japánságuk és furaságuk ellenére is lehet hozzájuk kapcsolódni. Van egy jelenet, amikor valami fa alatt állnak, az olyan szépen meg van írva, hogy máig emlékszem, pedig kb februárban olvastam.
9. Christina Henry: Piros. Újraolvastam olyan szemmel, hogy odaadható-e már a Lánynak (12), de arra jutottam, hogy nem, még túl ijesztő és erőszakos. Posztapokaliptikus Piroska-és-a-farkas történet, a csaj a járványos-szörnyes világvége kellős közepén gyalog átszeli Amerikát, hogy eljusson a nagymamájához. Én izgultam.
10. Mieko Kawakami: Heaven. Ezt a helyi könyvtárból vettem ki és asszem norvégul volt. Vagy angolul? Ráadásul az ifjúsági szekcióban volt, pedig érzésre nekem nem tűnt ifjúsági irodalomnak. Két középiskolásról szól, akik bullying áldozatai, de nem csak ez a lightos európai piszkálódás, hanem nagyon durva és kíméletlen. Jók a karakterek, és Kawakami ismét nem kímél sem szereplőt, sem olvasót, de mégis valahogy jófajtán okoz fájdalmat. Hogy magyarázzam ezt el? Szar dolgok történnek, de nem keserűség és depresszió van benne, hanem inkább harag és szeretet.
11. Anna Cima: Tokióban ébredek. Anna Cima egy cseh csaj, aki japanológiát tanult, és a könyv főszereplője is az, szóval biztos van pár önéletrajzi elem, de ez egy mágikus realizmus / urbánus fantasy, ahol idősíkok keverednek össze. Nagyon szerettem, mert fogalmam sem volt, mi fog kisülni ebből, újszerű volt, jól átadja a cseh egyetemi élet és a japán helyszín hangulatát is.
12. Becky Chambers: Hosszú út egy kicsi és dühös bolygóhoz. Ez a tökéletes eszképizmus, feelgood és bár valós társadalmi problémákat is felvet (LMBTQ, gyerekmunka), ezeket meg is oldjuk. A műfaj neve hopepunk. Extra cuki, ha feelgood olvasmányra vágyunk és nem idegesít, hogy mindenkit szeretettel el kell fogadni, függetlenül attól, hány csápja van és kivel szexel, akkor szívből ajánlom.
13. Becky Chambers: Hosszú út egy közös keringési pályán. Az előző könyv spin-offja, amennyiben ugyanabban az univerzumban játszódik, de két olyan szereplő a főhős, akik épp csak felbukkantak az előző könyvben mellékszereplőként. Ez még jobban is tetszett, mint az előző, izgalmasabb volt. Scifi, feelgood, woke, hopepunk, cukiság, eszképizmus.
14. Gabrielle Zevin: Világépítők. Két gyerek, majd felnőtt közötti barátságról és videójátékfejlesztésről szól, annak is az aranykoráról. Nekem a videójátékhoz semmi közöm és érzékem és nem is játszom, mégis egyrészt ez egy szórakoztató könyv, másrészt pedig ebből a könyvből ébredtem rá, hogy a videójáték, mint kreatív önkifejezési eszköz és művészeti forma. Szóval, hogy akárcsak a filmek, így itt is van igénytelen szemét meg agyatlan szórakozás, de lehet mondanivaló is és történet és grafika. Nekem ez egynek jó volt, szerintem akit a nullánál egy kicsit is jobban érdekel a játékfejlesztés, és mondjuk hallottak már életükben a könyvben szereplő dolgokról, az még jobban fogja szeretni.
15. Elizabeth Lim: A császárnő átka. A gyerekeknek olvastam fel, mert tavaly nagyon szerettük a Hét bíborszín darumadarat, és ez annak a folytatása. Hát atomszar volt, végig szenvedtem. Amúgy durva, mennyivel rosszabb egy rossz könyv, ha hangosan olvassa az ember, sokkal szembeötlőbbek a hibák. A gyerekek 3/10-re pontozzák.
16. Tóth-Zsiga Borbála: Macskakaparás. Annyit tudtam, hogy egyedül élő, középkorú nő macskát vesz és megváltozik az élete, úgyhogy gondoltam, valami feelgood cicás izé lesz, ehelyett ez kb egy orvoskrimi-thriller, nagyon büszke vagyok rá, hogy viszonylag hamar rájöttem a diagnózisra, persze, még annak tudatában is sok a kiderítenivaló. Lektűr, és nem az, amit évente újraolvasunk, de feszes és izgi, és amúgy is szeretem, amikor meglep egy könyv.
17. Hilde Ostby: Kreativitás. Ismeretterjesztő, és kb azért olvastam, mert a norvég könyvtárban fellelhető, kevés magyar nyelvű könyv egyike. A kreativitással kapcsolatos kutatásokról szól, olvasmányos formában. Volt benne egy csomó érdekes dolog, amit nem tudtam eddig, ugyanakkor kicsit feleslegesen terjengősnek éreztem, feleekkora terjedelemben jobb lett volna.
18*. Robin Dunbar: Friends. Ismeretterjesztő, a baráti kapcsolatokról szól, és félbehagytam, mert egy ponton meguntam, aztán elkezdtem a gyógytornámhoz használni (van egy gyakorlat, amikor a térded alá könyvet kell tenni), és ezáltal sajnos elvesztette könyv jellegét és nem olvastam végig.
19. Békés Pál: A Félőlény. Gyerekeknek olvastam, mese az elnyomásról, fura kis lényekkel. Kicsit szájbarágós a mondanivaló, de amúgy cuki. A gyerekek 5/10-et adtak rá, mert "túl fura", amiről bővebben is kifaggattam őket, mert hiszen a cserkesz meg Mikkamakka semmivel sem kevésbé furák, de azt mondták, az jó fajta fura, ez meg nem a jó fajta.
20. Daniel Handler: Hát ezért szakítottunk. Nem terveztem, hogy idén is újraolvasom ezt századszorra, de megvettem valakinek ajándékba, és akkor már kiolvastam, hogy megvan-e benne minden betű. Ifjúsági irodalom, sok, fura nerdséggel és gyönyörű szöveggel (és a fordítás), szerintem életkortól függetlenül remek könyv. Az a kétoldalas time-lapse az iskoláról? Imádom.
21. Tőke Péter: Óriásvilág. Ezt már egyszer pár éve felolvastam a gyerekeknek, és most kérték újra, nekem a kedvencem Tőke Pétertől. Kb a drágám, a kölykök összementek alaphelyzete, plusz egy krimiszál. A gyerekek 8/10-re pontozták.
22. Anna Cima: Emlékeim az angolnáról. Az egyik kedvenc könyvem volt idén, az a stílus, amit nagyon szeretek, de nem tudok műfajilag besorolni, azt mondanám rá, hogy mágikus realista lélektani krimi, amennyiben létezik ilyesmi. Japánban játszódik, egy fura, nerd biológuscsaj, egy Down-os vagy talán autista kislány, és a díszhalbolt idős tulajdonosa göngyölít fel egy ökokrimi-ügyet. Jók a karakterek, teljesen kiszámíthatatlan, mi fog történni és mi lesz ebből, elég lassan indul be, de aztán összeérnek a szálak. Anna Cima az egyik kedvenc, újonnan felfedezett szerzőm idén.
23. Jon Fosse: Álmatlanság. Kevés azon könyvek egyike, amik megvoltak magyarul a norvég könyvtárban, ezért olvastam, meg amúgy szeretem Fossé-t, nekem bejön az érthetetlen, sodró, lírai szöveg, és le a kalappal a fordító előtt. De nem ez a kedvencem, hanem a Fehérség.
24. Elizabeth Lim: Hajnalszövő. Gyerekeknek olvastam, egy Kínára hasonlító fantasy-világban egy lány szabó akar lenni, ezért fiúnak öltözve jelentkezik a császári udvar szabóválogatására, plusz démonok. Szerintem rettenetesen unalmas volt és szenvedtem, a gyerekek 8/10-re pontozták, de tegyük hozzá, hogy a Fiú legtöbbször elaludt rajta.
25*. Siri Husvedt: Memories of the future / Minner om framtiden. Siri Husvedt a Paul Auster felesége, norvég származású, amerikai nő, ez pedig az autofikciós regénye. Arról szól, hogy az ötven év körüli szerző a fiatalkori naplóit olvasgatva visszaemlékszik a hetvenes évekre, amit New Yorkban töltött. Mivel én is pontosan ilyet szeretnék, írni, mármint a naplóimat olvasgatva emlékszem vissza a kilencvenes évekre, amit Sopronban töltöttem, gondoltam, elolvasom, hogyan kell ezt jól csinálni. Sajnos annyira untam, hogy végül az angol verziót félbehagytam, aztán kivettem a könyvtárból norvégul, hogy ha unalmas, legalább gyakoroljam a nyelvet, aztán ide-oda tettem a lakásban, aztán a sokadik figyelmeztetésre visszavittem a könyvtárba. Már azon gondolkodtam, tönkrement az agyam a sok mobilozásról és nem vagyok képes nehéz szövegekre fókuszálni, mivel nem tudom megmondani, miért unalmas ez, van története, érdekes a 70s NY vibe. Siri Husvedt eredetileg esszéíró, valószínűleg ez érződik a stílusán, túlságosan intellektualizáló. Külön idegesített, ahogy ilyen kicsit lenéző, kioktató hangnemben viszonyul ötvenévesen a huszonéves énjéhez.
26. Aimee Bender: The butterfly lampshade. Ez a kedvenc könyvem, de tényleg benne van a Top3 kedvenc könyvemben ever, amúgy modern mágikus realizmus címszó alatt fut, gyönyörű szöveg, megfelelő mértékű és jellegű furaság. Nagy álmom, hogy a Nagy Gergely lefordítja egyszer magyarra, mondjuk, neki még nem mondtam. Most kifejezetten azért olvastam el, mert a regényemben ugrálni akarok idősíkok között, és Bender is ugrál ebben, és meg akartam nézni, hogyan oldja meg, hát basszus kurvajól és elegánsan, én így nem fogom tudni.
27. Tőke Péter: A kocka hatalma. Retró ifjúsági, a gyerekeknek olvastam. A Rubik-kocka segítségével lehet dimenziók között utazni. Én sokszor untam, a gyerekek 7/10-re pontozták.
28. Herbert W. Franke: Az orchideák bolygója. Retro scifi a hatvanas évekből, az alapvetést azóta már sok másik scifiben olvashattunk, de szerintem akkor hatalmasat ütött a végén a Váratlan Fordulat. Erre ma már a századik oldal környékén minimum rájön a tapasztalt, modern olvasó, de attól még kellemes olvasmány volt, a huszadik századi scifiknek (aranykor, Galaktika) még mindig van valami varázsa.
29. Sosuke Natsukawa: The cat who saved books. A reptéren vettem, ezzel a címmel megvesz az ember egy könyvet, főleg, ha még macska is van a borítón. A tipikus feelgood, japán, nem sok minden történik, de cuki könyvesboltos-macskás hangulat, amit nem olvasol újra évente, de tökéletes a vonatra.
30. Tőke Péter: Veszedelem az ősvilágból. A gyerekeknek olvastam, ifjúsági időutazós a dínók korába, sok akcióval, mégis valahogy sok unalmas, vontatott része volt, meg olyan párbeszédek, hogy ember ilyet nem mond. A gyerekek számomra meglepő módon 2/10-re pontozták, szerintem azért nem volt akkora különbség ez meg a Kocka hatalma között.
31. Hisashi Kashiwai: The restaurant of lost recipes. A kisméretű, feelgood japán lektűr kategóriában nekem egyértelműen ez a kedvencem, a Kamogawa food detectives folytatása. A nyugdíjas magánnyomozó, aki éttermében kinyomozza neked a régen evett kajákat: hogy pl a tésztaleves, amit gimis korodban ettél mindig a színjátszókör után a híd alatti árusnál, és emlékszel az ízére, de nem tudod újrakreálni. Természetesen foodie-nak kell lenni ehhez a könyvhöz, a pszichológus kolléganőm, akit nem érdekel az evés, szétunta, pedig direkt a japán utazására vette és vitte magával.
32. Leslie L. Lawrence: A tan kereke. A férjem hozta könyvhétről, a Mester által dedikálva, én nem is tudtam, hogy még él és alkot, mivel középiskolás koromban nőttem fel LLL-en. Meglepően jó volt olvasni, olyan, mintha LLL írt volna egy LLL könyvet, benne van az összes kötelező elem (keleti misztikus szál, műkincsrablás, konzervatív nemi szerepek a valószínúleg gonosz szép nővel és James Bond-szerű nyomozóval), mégsincs kaptafa-érzése az embernek. Van benne valami könnyed önirónia, amitől működik, mintha a szerző kikacsintana az olvasóra, hogy ugye, ezt így szoktuk.
("- Talán egy teát? - kérdeztem.
- Végső esetben - mondta.
- Kérem?
- Ha whiskyje nincs." )
33. Turbuly Lilla: Határsáv. Ez verseskötet és nagyon akartam szeretni, a soproni vonatkozás miatt, de igazából egy vers volt benne, ami tetszett, valahogy nem szólított meg.
34. Bob Dylan: Krónikák. Azért olvastam újra így kb húsz év után, mert autofikció, és mert idén voltunk a Cat Power Sing Dylan koncerten, meg volt a Dylan film is. Érdekes ez a könyv, mert a világon semmi sem történik benne, ide mentünk, oda mentünk, ez a szám szólt és az a kabát volt rajtam, mégis Dylan annyira jól képes egy mondattal frappánsan leírni embereket meg helyeket, hogy a hangulatért meg a korszellemért megéri olvasni.
35. Michael Ende: A végtelen történet. A gyerekek követelték, hogy idén ősszel is ezt olvassuk, mert tavaly is milyen jó volt, én meg nagyon szeretem, és a hangosan-felolvasás próbáját is bőven kiállja. Elképesztő, hogy a jó történetek mennyire relevánsak tudnak maradni időtől és tértől függetlenül, ezt a hetvenes években írta valami német csávó, és 2025-ben a Norvégiában élő magyar 9 és 12 éves ugyanannyira szereti, mint a 47 éves (én). A gyerekek 10/10-et adtak rá. (Megkérdeztem tőlük, nem én befolyásolom-e őket, mmint hogy rájuk erőltetetm a véleményem és azok tetszenek nekik, amik nekem, de bőszen tiltakoztak és példákkal bizonyították az ellenkezőjét.).
36. William Miller: Quantum change. Ismeretterjesztő, olyan esetekről, amikor emberek hirtelen megváltoznak. Jelen tudásunk szerint a személyiségbeli vagy szokások megváltoztatása lassú és fokozatos munka, de ritkán előforul, hogy valaki Ráébred vagy Megtér egyik pillanatról a másikra. Érdekes volt ilyenekről olvasni, de nagyon amerikai és optimista, végig az járt a fejemben, hogy túl keleteurópai vagyok ehhez, ó, fiam, mifelénk itt a lakótelepen aztán tuti nincs ilyesmi. Amúgy ehhez a podcasthez olvastam, de végül asszem nem jön szóba.
37. Fábián Tamás: Bravúros mutatványok, amiket senki sem látott. Ó, anyám. Jó, tudom, minek ment oda. Mármint mondtam, hogy nem olvasok több kortárs, magyar, férfi autofikciót, mert öreg feminista vagyok én már ehhez és úgyis csak finnyogok rá. Egyébként a politikai szatíra-részét ennek kedveltem, az önreflektív önelemző hosszú mondatos lelkizős részeknél meg hát szenvedtem, pláne, ha még drogoztak is. De szerintem a harmincéves budapesti férfi értelmiség nálam jobban tud majd kapcsolódni. Kicsit széteső volt amúgy néha, egy szigorúbb szerkesztő ráfért volna.
38. You Yeong-Wang: Az esőpiac. Nagy csalódás volt, mert a borító is milyen szép, meg a címe is, meg a moly is mágikus realizmusnak hirdette. Ez egy elég egyszerű, kicsit fura mese, nagyon semmilyen szöveggel, a karaktereket már el is felejtettem, és szájbarágós tanulsággal. Meh.
39. Louis Sepulveda: Az öreg, aki szerelmes regényeket olvasott. Ez egy jó könyv, chilei, tipikus dél-amerikai szerző, a szobámban találtam Sopronban és már egyszer olvastam fiatalkoromban, de elfelejtettem. Az öreg az őserdő szélén él, és le kell győznie egy tigrist, de mégsem az öreg halász és a tenger-vibe, hanem inkább ember és természet egyensúlya. De nem ilyen hippi módon, a természet kegyetlen is. Mondjuk, az ember is.
40. Krasznahorkai László: Az ellenállás melankóliája. Én lepődtem meg a legjobban, hogy ez mennyire tetszett. Pár oldal után ráállt az agyam a végtelen hosszú mondatokra és már én is azokban gondolkodtam, mint láttátok, és szépen sodortak magukkal. Végig az volt az élményem, hogy jaaaa, így kell ezt jól csinálni, és jaaa, már értem, miért próbál minden kortárs magyar szerző végtelen hosszú mondatokkal írni. Nem volt annyira lehúzó, mint gondoltam, mert ugyan a gonoszról és a reménytelenségről szól, de mindezt gyönyörűen és lenyűgözően, nem lettem depressziós. A zeneelméleti alapvetés meg hát zseniális, hogy a pasas a Werckmeister-harmóniák előtti módon kezd el zongorázni és ezzel egyidejúleg eluralkodik a világon a káosz (itt van, hogy az mi).
41. Rakovszky Zsuzsa: Délutáni éjszaka. Verseskötet, kicsit gyanakvó voltam, mert a Zsuzsa (nem a Rakovszky, hanem a könyvesboltos) azt mondta, a női létről és az öregedésről szól, dehát semmiféle öregasszonyos önsajnáltatás nincs benne, hanem erő és szépség és persze, elmúlás, és nagyon jó. A hegyi asszony a legjobb.
42. Török Ábel: A harmadik ég. Ez nagyon szép meg gyönyörű meg léleksimogató, "mágikus faluregény", és jó látni, hogy a kortárs magyar irodalom nem csak a Nagy Magyar Keserűségről szól. Ugyanakkor sajnos nálam kiakadt a mesterkéltségmutató, túlérzékeny vagyok arra, amikor valaki megjátszós, és ez az. Mind a szóhasználat, mind az, hogy se a mondatok, se a nevek nem kezdődnek nagybetűvel. Ami tökéletesen passzol Fosse-hoz, mert attól visz a lendület, itt csupán pozőrségnek éreztem. Pozőr, de szép meg különleges, nincs szívem teljesen lehúzni.
43. David Walliams: Gengszter nagyi újra lecsap. A gyerekeknek olvastam, én utáltam ezt a fajta humort és a Lány is, a Fiú meg imádta, szóval gondolom, angolnak vagy kilencévesnek kell lenni hozzá. A gyerekek 4/10-re és 10/10-re pontozták.
44. Szaniszló Judit: A másik ember. Most nagyon bejött a Jucusnak ez a könyve, novelláskötet, de van valamennyi összefüggés. Mert úgy realista és úgy rossz neki időnként, hogy közben teljes mértékben mentes az önsajnálattól, és ez üdítő volt. "Mosogathatok is, sírhatok is, húsz-húsz perc."
45. Torben Kuhlmann: Armstrong. Az egyik kedvenc gyerekkönyvem és a gyerekek is szeretik, gyönyörűen illusztrált és tudományos alapokon nyugvó könyv egy egérről, aki a holdra utazik, hogy bebizonyítsa, hogy az nem sajtból van. Tényleg nagyon szép és igényes és cuki. 10/10-et adtak rá a gyerekek.
46*. Elizabeth Lim: Az alkonyhántó. Ez A hajnalszövő folytatása, és felmerül a kérdés, hogy minek vettük meg és olvassuk, amikor már az előző kettő sem tetszett, hát azért, mert élfestett. A gyerekeknek olvastam fel, és annyira rossz volt, hogy kb a felénél azt mondták, hogy hagyjuk abba, ami nagy szó, mert még soha nem volt ilyen, hogy félbehagyattak volna könyvet. Én mondjuk végtelenül hálás voltam, mert nagyon szenvedtem. 2/10-et adtak rá a gyerekek.
47. Havas Juli: Papírbabák. Most azért olvastam újra, amúgy ez egy jól megírt szórakoztatóirodalom, mert meg akartam nézni, a Havas Juli hogy oldja meg az idősíkok közti ugrálást úgy, hogy közben végig jelenidejű a szöveg. Kb sehogy egyébként.
48. Lázár Ervin: A hétfejű tündér. Igen, volt már idén, de a gyerekek kérték, hogy olvassam újra, szerintem traumatizálódtak az Elizabeth Limtől és biztosra akartak menni. Még mindig nagyon jó. Még mindig nem értem, hogy ezek a fura mesék hogyhogy ennyire kiállják az idő próbáját és a képernyőkön és youtube-on felnőtt gyerekeim is ugyanúgy szeretik (mit keres egy körömreszelő a konyhában?).
49. Bognár Péter: Elmész, visszajössz, sose halsz meg. Jó, tudom, azt mondtam, hogy szakítok a kortárs magyar férfi autofikcióval, de ez tök jó. Csak részben autofikciós, van egy krimiszál, ami fikció (gondolom). Nincs benne a kesergés, hanem könnyed és önironikus, és jó mondatok vannak benne, ilyen erőlködés nélkül jól megírt szöveg-hangulat. Idei második kedvenc újonnan felfedezettem. Ez amúgy egy trilógia 3. része, de az első kettő nélkül is teljesen jó, én nem olvastam az első kettőt.
50. Kuizs Lilla: Semmi szédítő magasság. Ez képregény, vagyis graphic novel, felnövésregény plusz nosztalgiatrip a kétezres évek Budapestjére. Sok mindenről nem szól, de jó a vibe.
51. Dan Simmons: Hyperion. Jó, hát most mit mondjak, ez az emotional support űroperám. Amúgy nem terveztem idén is kiolvasni, de pont indulni kellett sakkra, és amíg a Fiú sakkoz, én olvasok, és nem volt könyvem, hát felragadtam ezt.
52. Dan Simmons: Hyperion bukása. Akkor meg már persze végigbinge-eltem mind a négy kötetet.
53. Dan Simmons: Endymion. Különben szerintem a négy közül talán ez a legjobban megírt.
54. Dan Simmons: Endymion felemelkedése. A szeretetről szól. Ezen most meglepődtem, mekkora, mert eddig kindlén olvastam, de közben a férjem elhozta papíron, hát elfárad a kezed tartani. Gondolom, itt a szerkesztő már ráhagyta Simmonsra, hogy oké, az első 3 kötet sikeres volt, akkor írj nyugodtan 27 oldalt arról, hogy felmennek a hegyre, ha ahhoz van kedved. Különben szép hegy.
55. Dan Simmons: Terror. Woahh ez de jó volt. Ezt először olvastam, történelmi regény némi misztikus horror-szállal. A Franklin-expedícióról, amikor fel akarták kutatni az északnyugati átjárót, aztán mind odavesztek. Persze, lehet tudni a wikipediáról, hogy mi lesz a vége (odavesznek), de közben egész végig nem lehet tudni a könyvben és lehet izgulni, hogy mi lesz a vége. Dan Simmons a hangulatteremtés mellett mindig is karakterekben volt erős, és ebben is csodálatos az összes szereplő, személyes ismerőseinkké válnak közben. És lenyűgöző a természet is, végig az úristen, soha be nem teszem a lábamat az északi sarkkörre és a mostazonnal veszek egy repjegyet az északi sarkkörre között ingadoztam. Ez egy horror, és tényleg horror, szóval semmilyen szinten nem feelgood, én szóltam. (A Terror amúgy a hajó neve, mert valaki a valóságban jó ötletnek tartott így elnevezni egy hajót.)
56. Lázás Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika. Gondoltam, ha már így belejöttünk, akkor felolvasom a gyerekeknek a fellelhető Lázár Ervineket. Nekem ez a kedvencem, nem az egészet, de sok részt tudok kívülről, mert a hangjátékon nőttem fel, és azzal idegesítettem a gyerekeket, hogy a könyvre rá sem nézve mondom a szöveget, ami szerintük creepy. 8/10-et adnak rá a gyerekek (én 10/10-et, nem találok benne hibát).
57. Sophie Kinsella: En shopoholiker treffer blink. Jaj, hát elolvastam Sophie Kinsella halálhírét és úgy gondoltam, az a megfelelő tisztelgés, ha elolvasok egy shopaholic-ot. Pont norvégul van meg nekem, ez a második rész, amiben először utaznak New Yorkba, ez a kedvencem. Chicklit örök klasszikus.
58. Lázár Ervin: Berzsián és Dideki. A gyerekeknek olvastam, kissé félve, mert azért ez a legfelnőttebb poénokkal operáló Lázár Ervin, a gyerekek azt nem értik, hogy Berzsián, a költő jobbladákat ír ballada helyett meg ilyenek. Meglepően tetszett nekik, 7/10-et adtak rá.
59. Lázár Ervin: A négyszögletű kerek erdő. Ezt most a lista végére írtam, de ezt az év során random elővették időnként, ez a go-to estimese-könyv, ha épp nincs könyvünk vagy nem szeretjük azt, ami van. Nyilván a verseset kellett a legtöbbször elolvasnom, de annyira, hogy a végén már untam, pedig tudjátok, hogy végtelenmilliószor képes vagyok újraolvasni ugyanazt. 10/10-et adnak rá, meg imádják a Hétfejű tündér meséiben Mikkamakka random cameo-it.
60*. T. J. Klune: Ház az égszínkék tengernél. A gyerekeknek olvasom épp, kb 25%-nál tartunk, még nincs igazán véleményem, nagyon lassan indult be, most kezd történni valami. Egy ilyen (jó értelemben vett) woke Harry Potternek tűnik, fura varázslógyerekek nevelőotthona, kicsit aggódom, hogy ne legyen majd túl szájbarágós, egyébként eredetileg nem gyerekkönyv, de úgy ítéltem meg tartalomleírás alapján, hogy jó lesz annak.
Ui. Ne felejtsetek el Luciánál kívánni.