Mesélek a fura traumaterápiás módszerünkről. Én igazából egy bentfekvős pszichoterápiás osztályon dolgozom, ahol egy norvég fejlesztésű miliőterápiát használnak, a lehető legkevesebb gyógyszerrel, ez az alap munkám és ennek semmi köze a traumaterápiához. Csakhogy régebben a parkoló túloldalán lévő ambuláns szakrendelőben dolgoztam, ami a trauma- és személyiségzavar szakrendelő, és ezért tudják, hogy arra is képes vagyok, a szakrendelőben meg soha nincs elég ember (mindenki felmond vagy beteg lesz, vajon miért), ezért mindig besegítünk oda kicsit, a pszichológus meg én.
A pszichológus az az öreg bergeni, aki okos. Pár évvel ezelőtt - akkor még mindketten a traumaszakrendelőben dolgoztunk - mesélte, hogy van valami fura traumaterápiás módszer, amit egy angol talált ki, de Dél-Afrikában használják, és az egy (1) trauma okozta PTSD-t (single trauma posttraumatic stress disorder) egy (1) ülésben elmulasztja. Mondtuk, hogy ja, biztos, persze. Mindannyian tudjuk, hogy a pszichoterápia lassú folyamat, a pszichoterápiés változás "nem egyszeri, nagy ráismerések, hanem lassú, fokozatos átíródás" /Judit néni/. Mondta, hogy most lesz erről online tanfolyam, heti egy este, összesen hat alkalom, maga a módszer Alapító Atyja tanítja egyenesen a brit kandallója mellől, nincs-e kedvünk jönni. Kifizetni persze nekünk kell, mert a munkahelyünk ilyen szélhámosságokra nem ad pénzt, és este van, a szabadidőnkben. Hát nyilván befizettem rá, engem minden hülyeség érdekel, különösen érdekelnek a különös dolgok, és keleteurópai neveltetésemből adódóan számomra természetes, hogy az ember munkaidőn kívül megy tanfolyamra és maga fizeti ki. Szóval megcsináltam a tanfolyamot, a végén volt vizsga is. Egy komplett szélhámosságnak hangzott. A vizsga előtt egymáson meg a kollégáinkon gyakoroltunk, ezek főleg fóbiák voltak (mivel a kollégáinknak kevés traumájuk van vagy nem vallják be, de fóbiája mindenkinek van, és arra ugyanazt a protokollt kell használni, mint a traumára.) Itt véletlenül kigyógyítottam az egyik pszichológuscsajt az egérfóbiájából, ami miatt nem mert a családi hüttében aludni, de most már mer, a másikat meg a tériszonyából, ami miatt nem mert a hegyekben túrázni, de most már mer. Ettől még ugyanolyan szkeptikus maradtam azzal kapcsolatban, hogy ez valódi traumákra használhat-e.
Eltelt kb egy év.
Egy napon az öreg, bergeni pszichológus megkérdezte, nincs-e kedvem részt venni egy kutatásban, egy pilot study-t csinálnánk 30 beteggel, akiknek poszttarumás stressz zavara van (PTSD), megcsináljuk velük a módszert, lemérjük előtte-utána, pénz nincs rá. Azért kérdezi, mert összesen 4-en vagyunk Norvégiában, ebből ketten, ő meg én a megyénkben, akik tudják a módszert és papírjuk is van róla. Nyilván volt kedvem. Gondoltam, hogy majd szépen kijön, hogy nem használ, de nem is árt, írunk róla cikket, benne leszek a cikkben. Ekkor a módszerről még semmilyen kutatás nem jelent meg soha az egész világon, szóval mivel a miénk lesz az első, igazából mindegy is, mi jön ki, mindenképpen érdekes.
Ehhez elmentem még egyszer a tanfolyamra, online, ahhoz a pszichológushoz, aki a Dél-Afrikai Köztársaságban lévő klinikáján jó tíz éve használja a módszert. Azért mentem el, mert nem tűnt elégnek a hat alkalmas online tanfolyam, ami ráadásul sokszor elméleti volt. A dél-afrikai csávó kicsit máshogy tanította, de sokkal gyakorlatiasabban, úgyhogy ezután éreztem úgy, hogy van legalább valami halvány fogalmam róla, mit csinálok. (Ezt is én fizettem ki, de kisírtam, hogy lecsúsztatható túlórának tekintsük és kapjak érte két szabadnapot).
Megcsináltuk ezt, másfél évbe telt kb, idén februárban lett kész. Olyan betegeket vettünk csak bele, akiknek egy (1) traumájuk van, azaz single trauma PTSD: egy szülési trauma, egy autóbaleset, egyszeri alkalom megerőszakolás, ilyesmik. A helyi szülészet sajnálatosan jó beszállítónk volt, ha esetleg azt hinnétek, hogy a szülészeti trauma ismeretlen a világ legboldogabb országában. Kb a felét kezeltem én, a másik felét a pszichológus. A betegek körülbelül 60%-a tökéletesen meggyógyult egy alkalom kezelés után, visszamentek dolgozni mosolyogva. A maradék ugyanúgy maradt. A hatásos pszichoterápiák ilyen 40-50%-os response rate körül mozognak, szóval a 60-65% az kiemelkedően szuper. Pláne úgy, hogy ez egy alkalom.
Jó, hát akkor ezek után az a következő lépés, hogy csinál az ember RCT-t, ami randomizált kontrollált vizsgálat, vagyis beveszünk 82 beteget, véletlenszerűen eldöntjük, hogy a mágikus új terápiát kapják, vagy treatment as usualt, azaz bármelyik régifajtát, ami a házban elérhető, és lemérjük őket előtte meg utána. Ezt most kezdtük májusban, eddig 8 főnél tartunk (a tervezett 82, szóval ez még sokáig fog tartani), ebbe olyan betegeket is bevettünk, akiknek több traumája van, és így több ülésre van szükségük (kb egy ülés per trauma). Eddig, ami a világon semmit nem jelent nyilván, mivel tök az elején tartunk, nagyjából továbbra is a 60-65%-os gyógyulási arány látszik. A pszichológus meg én csináljuk a terápiákat, a teszteket egy teljesen külső, független személy veszi fel most. Ebben is csak PTSD-s betegek vannak.
A PTSD-s kutatás, a fóbiás kollégák mellett még van egy kis tapasztalatunk hipochonderekkel és egyéb szorongókkal is, akikkel itt-ott találkoztunk és kipróbáltuk rajtuk, szintén meglepően jó eredménnyel.
A módszer feltalálója azt állítja, hogy a módszere mindenre jó, és mindenre is, de úgy, hogy depresszió, szexuális zavarok, cukorbetegség, you name it. Ezek után nem meglepő, hogy ha az ember rákeres, akkor kétféle infót talál, 1. ez egy csodamódszer és mindenre jó, 2. ez egy szélhámosság és semmire se jó. A valóságot majd szépen kiszámoljuk az adatainkból, egyelőre annyit tudok mondani, hogy single trauma PTSD-s betegek kb 60%-a meggyógyul tőle. Szerintem ez hihetetlen és megdöbbentő, és minden egyes alkalommal megdöbbenek, amikor visszajön a beteg és azt mondja, hogy elmúltak a rémálmai meg a flashbackjei és nagyon köszöni és jól van. Le kell győznöm a kísértést, hogy azt válaszoljam, hogy nemár, most szívatsz. Hogy megírhatom a zárójelentésedet? Neeem. Szívatsz. Volt olyan páciens, aki akkor már egy éve szenvedett a tüneteivel, és volt, aki tizenhárom éve. Ez az izé ez huszonöt perc. A sebészek biztos jobban hozzá vannak szokva ahhoz, hogy a betegük huszonöt perc után gyógyultan távozik, hát én szkeptikus vagyok.
Akik nem lettek tőle jól, azok se lettek tőle rosszabbul, szóval nem tűnik egy nagy kockázatú dolognak.
A módszer egy vezetett imagináció, olykor meglepő / furcsa elemekkel. Kicsit olyan, mint egy ráolvasás. A vezetett imagináció azt jelenti, hogy becsukod a szemed és magad elé képzelsz dolgokat, amit a terapeuta mond, hogy képzelj magad elé. Nagyon kötött a sorrend, a tempó és a tartalom, egy protokoll van, amitől nem térhetek el, papírról olvasom. Ami még kicsit durva és egyedülálló, hogy ha nem akarod, nem kell elmondanod a terapeutának, hogy mi a traumád. Nem kell mesélni róla. Nem árt persze egy-két kulcsszó, de simán elég annyi, hogy, a tanárunkat idézzem, Uncle John rossz dolgokat csinált velem nyolcéves koromban. De ha nagyon muszáj, úgy is meg lehet csinálni, hogy még ennyit se tudok, mivel nem én dolgozom, hanem a páciens (agya).
A neve BWRT, azaz Brain Working Recursive Therapy. A neten meg fogjátok találni róla, hogy ez egy csodamódszer, meg hogy ez egy szélhámosság. Tizenkét évvel ezelőtt találta fel egy brit programozó-hipnotizőr-rocksztár, aki nem is pszichológus vagy orvos, és semmilyen normális kutatás nem készült még róla ezelőtt, és még mi sem közöltük le az adatainkat, mert most fogják mindjárt előadni a kollégáim egy konferencián.
Amúgy én szerintem már nem leszek olyan, aki egyfajta pszichoterápiás módszer vallásos hívője, vannak sokan ilyenek, én olyan szakmai közegben nevelkedtem, ahol megfért egymás mellett a kognitív viselkedésterápia és a pszichoanalitikus gondolkodás és az idegtudományok (a Filozófus fejében), kétlem, hogy bármilyen módszerbe be fogok térni, szóval ilyesmit ne várjatok tőlem, az én fejemben ezek módszerek, nem pedig vallások. A BWRT közösség, mint minden új pszichoterápiás módszer formálódó közössége, kicsit még ezen a vallásosan hívő tracken van. Ettől próbáljunk meg elvonatkoztatni, ettől még a módszerük lehet hasznos is vagy nem hasznos.