And I think calling him that is an insult to the psychotic low-life community

2020.06.26. 19:29 - címkék: - komment

Éppen gondoltam, hogy most már írok jó dolgokról is meg körbefotózom, milyen szép helyen vagyok, hogy ne csak rinyáljak, erre kiderül, hogy a rezidensgyerek fúr engem. Én komolyan teljesen le vagyok ettől akadva, én kérem nem ehhez a fajta mérgező munkakörnyezethez vagyok szokva. Egy pillanatig nem szeretném állítani, hogy világéletemben egészséges munkakörnyezetben dolgoztam volna, mert, hát, nem. Rengetegszer lecsesztek indokolatlanul, bíztak rám szimultán három melót egyidőben és elégedetlenkedtek, ha nem végeztem el, bíztak rám agyrém vagy csak simán nehéz feladatokat és hagytak vele egyedül, végeztem olyan munkát, amiért más aratta le a babért, pletykáltak rólam, amiért nincs gyerekem, összeboronáltak a Rezidensemmel, akivel sose kavartam, kihasználták, hogy nem vagyok jó nemetmondásban és még több munkát bíztak rám, és csótány volt az ügyeletes szobában. És egyszer az egyik nővér azt mondta nekem, hogy "ugyanolyan vagy te is, mint a Filozófus", amin annyira megsértődtem, hogy két hétig nem szóltam hozzájuk, de mondjuk akkor épp terhes voltam és érzékeny. Lehet, hogy egyebeket is pletykáltak rólam, amiket nem tudok, másokról olyanok szoktak menni, hogy hebefrén, drogozik, meleg és/vagy megcsináltatta a melleit. Többnyire azért szerettek, aki nem szeretett, az legalább félt tőlem, meg volt olyan, aki nem kedvelt, de ő senkit sem kedvelt, úgyhogy az nem ér. 

Én ahhoz nem vagyok hozzászokva, hogy engem utálnak. Erre ez utál, és ír a főnökömnek a hátam mögött, hogy hülye vagyok és rosszul dolgozom. Szerencsére a főnököm tudja, hogy jól dolgozom és nem vagyok hülye, de ő csak az átmeneti főnököm, amíg az igazi beteg, és annak még nem bizonyítottam, mert ő még nem látott dolgozni, szeptembertől meg jön egy új csoportvezető, aki szintén nem látott még dolgozni, és eddig azért itt többször is előfordult már, hogy keleteurópai származásom miatt nem valami sokat néztek ki belőlem. Előbb-utóbb azért kiderülnek a jó tulajdonságaim, de azért ez nehéz. És ha a főnökömnek ír, akkor ugye jól gondolom, hogy már fűnek-fának elmagyarázta ugyanezt és az egész szakrendelő (leszámítva azt a pár embert, akivel együtt dolgozom) azt hiszi, hogy hülye vagyok? Szóval mindenképp megnehezíti a dolgomat. 

És vajon mi a baja velem? Én ugyan nem bántottam. Nem emlékszem, hogy köcsög lettem volna vele. Előfordult, hogy valamit jobban tudtam nála, de olyan is, hogy ő mutatta meg nekem, hogyan kell labort rendelni meg ilyenek. Mondjuk ő az, aki az első talákozásunkkor közölte, hogy külföldön nem lehet megtanulni norvégul, aztán később kioktatott, hogy ha otthon nem norvégul beszélünk, akkor sose fogunk megtanulni norvégul, aztán egy párszor elmagyarázta, milyen zseniálisan oldott meg eseteket, amit nem vontam kétségbe, és egyedül csak akkor szálltam vele vitába, amikor kioktatott a ruhavásárlásról. Mert mondtam, hogy hiányoznak az otthon hagyott ruháim, mire elmagyarázta, hogy Magyarországon vásárolt ruhákat úgysem lehet Norvégiában viselni, mert tök más az időjárás és példának okáért itt egy csomóan hordanak gyapjút, Magyarországon meg nem hordhatsz gyapjút, és akkor rmondtam neki, hogy szerintem Magyarországon is lehet hordani gyapjút, de mondta, hogy nem lehet, és akkor mondtam, hogy nézd, itt van rajtam ez a gyönyörű Burberry gyapjúkardigán, eredetileg brit, de Magyarországon vettem és most itt ülök benne Norvégiában. Lehet, ez volt a baj. De mondjuk jó, oktasson ki nyelvtanulásról, ő három országban élt eddig és kamaszkorában jött Norvégiába, lehet róla tapasztalata, de a ruhavásárlásról engem aztán ne oktasson ki lekezelő stílusban egy szőröshátú strandpapucsos suhanc senki. 

Pedig én ezidáig tök jól kijöttem a kioktató, nárcisztikus pasikkal a munkahelyeken. Hát, lehet, hogy öregkoromra már nem fogok jól kijönni velük. Kicsit a rend kedvéért igyekszem a saját felelősségemet is megtalálni a történetben, de bevallom, hogy valójában egy percig sem gondolom magam hibásnak. 

Amikor így valaki utál, akkor néha meg tudom csinálni azt, hogy észrevétlenül direkt megszerettetem magam, hogy aztán a végén neki lesz bűntudata, amiért geci volt velem (a Hétfejű tündér-manővernek hívom*), de így, hogy norvégul kell helytállnom, júniusban nem kaptam fizetést, koronavírus miatt nem tudunk hazautazgatni a szeretteinkkel meg a barátainkkal találkozni, se a kedves tárgyainkért, a Fertő-parti nádházak leégtek és a strandot letérkövezik, rengeteget szívunk és frusztrálódunk a bürokráciával, meghalt a Benedek Tibor meg a Bálint gazda, néhány nappal ezelőtt veszélybe került a férjem munkahelye (mármint nem az állása, hanem az egész), fáj a fülem, a Fiú pár napja beverte a száját egy padba és ma elkezdte mondani, hogy fáj a foga, és a Sportsdirect-ről rendelt olcsó szandáljaimról kiderült, hogy vámot kell rájuk fizetni, így most egyszerűen nincs sem motivációm, sem időm, sem maradék energiám arra, hogy megszerettessem magam egy ilyen görénnyel, szóval marad a háború. 

Első lépésként ma megbeszéltem vele, hogy a múltkori közös esetünk szerintem nem volt ideális együttműködés, és mit tegyünk, hogy a következők jobban menjenek. Hisztizve elmondta, hogy mik voltak a bajai, ebből az egyikbe beleegyeztem, hogy legközelebb úgy fogjuk csinálni, míg másba nem (hogy ne tegyem fel ugyanazokat a kérdéseket a betegnek, amit ő már feltett, ezt sajnos nem tudom megígérni, mert ő is és én is a pszichés panaszairól beszélgetünk a beteggel és így szinte biztosan lesz átfedés, egyébként pedig az én dolgom és felelősségem eldönteni, hogyan kérdezem ki a beteget, amikor én kérdezem ki). Amúgy ez mit képzel magáról, amikor én 18 éve dolgozom pszichiátrián, ő meg két hónapja, hogy így megmondja nekem, mit kérdezhetek és mit nem? Nagyon ügyesen nem húztam fel magam, hanem Niké örökérvényű tanácsát követtem, miszerint beszélgetés közben elképzeltem, ahogy fejberúgom, hogy pontosan idézzem: "imagináld, ahogy törik a csontja", így aztán higgadtan és udvariasan elmondtam neki, miben tudunk továbblépni és miben nem.

Egyébként azt kell mondjam, kiváló mestereim voltak, és máig emlékszem, amikor a volt intézetvezetőnk azt mondta egy másik intézetvezetőnek nagyon udvariasan és kulturáltan, hogy "ezek szerint ebben a kérdésben különböző marad a véleményünk", és semmilyen nonverbális módon sem fejezte ki, hogy ez igazából ezt jelenti, hogy "feldughatod a seggedbe az ostobaságaidat", mégis valahogy érződött, hogy igazából ezt jelenti. Ezeket amúgy ilyen vezetőképző tréningeken tanítják vagy hol? Ugyanakkor jövő héten is lesz közös esetünk, akkor fog megjönni a menzeszem és van az a két nap, amikor fixen emberevő szörnyeteggé változom, szóval ki tudja még, milyen fordulatot vesz a cselekmény. 

*Ez egy idő- és energiaigényes dolog, szóval át kell gondolni, megéri-e. Nem szabad smúzolni vagy hazudni, mert azt észreveszik meg nem is tudok jól, jobban hasonlít a viselkedésterápiában ismert shaping módszerére. Alaposan meg kell figyelni az alany viselkedését, hallgatni a mondandóját, és ha faszságot mond, vagy olyat, amivel nem értünk egyet, akkor nem kell reagálni semmit, ha pedig olyat mond, amivel egyetértünk vagy ami közös bennünk, akkor arra reagálni kell, ki kell emelni, és beszélni róla. A közös pontok plusz hangsúlyt kapnak, a nemközösek nulla hangsúlyt. Egy idő után az illetőnek le fog esni, hogy rengeteg közös van bennünk ---> profit. Könnyűnek hangzik, de igazából szerintem nehéz, mert figyelni kell, hosszú távú feladat, és ha sok a nem-egyezés, akkor úgyse bírom ki szó nélkül, szóval kellő motiváció nélkül nem megy, most pedig nulla motivációm van hozzá. 

We gotta go to the crappy town where I’m a hero.

2020.06.23. 06:47 - címkék: - komment

Ha már így benne vagyok, akkor elmesélem, hogy ugye én kognitív viselkedésterapeuta és pszichodinamikus mozgás- és táncterapeuta vagyok, valamint félbehagytam a sématerapeuta nemzetközi akkreditációt gyermekszüléshez kapcsolódó időhiány miatt. Amikor ideköltöztünk, írtam a norvég kognitív viselkedésterápiás egyesületnek, hogy hello, isolde vagyok, kognitív viselkedésterapeuta EU-akkreditált bizonyítvánnyal, most költöztem ide, szeretnék belépni. Visszaírtak, hogy akkor küldjem el angol nyelven, részletesen miből állt a képzésem milyen óraszámban és majd ők megítélik, megfelelő vagyok-e. Anyátok, gondoltam, majd írtam a magyar egyesületnek, hogy légyszi küldjenek egy ilyet, azóta írtam nekik még 2 emailt és beszéltem velük 2 alkalommal telefonon, megígérték, hogy majd küldik, azóta sem küldik. De különben ezen fel vagyok háborodva, mert amúgy a norvégoknak kötelező elfogadniuk az EU-ban elfogadott szakmai végzettséget igazoló papírokat, szóval beperelhetem őket Brüsszelben kirekesztésért. 

Írtam a norvég mozgás- és táncterápiás egyesületnek, hogy sziasztok, jöhetek-e az európai táncterápiás egyesület által elfogadott képzésemmel, visszaírtak, hogy igen, máris küldenek egy csekket az éves díjra és szeretettel várnak, de arra ne számítsak, hogy segítenek állást keresni (?), mert nagyon kevés a táncterapeuta állás. Visszaírtam, hogy nyugi, nem keresek állást, van állásom, csak szeretném a táncterapeuta identitásomat fenntartani és eljárni a továbbképzéseikre meg ilyesmi, nem akarok tőlük semmit. Nem küldtek semmit. Kb két hónappal később írtam, hogy most jut eszembe, nem küldtetek csekket, akkor hogyan tudok belépni. Soha többé nem válaszoltak. A norvég táncterápiás egyesülettel kapcsolatban egyébként a honlap alapján az a benyomásom, hogy ez összesen két csaj, az egyik az elnök, a másik a pénztáros, szóval lehet, hogy azért nem válaszolt az egyesület, mert épp beteg / nyaral. Még kicsit üldözöm őket, mert ősszel, ha nem lesz zombiapokalipszis, akkor  jön hozzájuk workshopot tartani a Helen Payne és az érdekel. 

Írtam a nemzetközi sématerápiás egyesületnek, hogy félbemaradt a nemzetközi akkreditációm, még valahány óra szupervízió hiányzik hozzá, légyszi írják meg, mennyi, és tudom-e teljesíteni most. Válaszolt a nő, hogy már nem ő az oktatási munkacsoport vezetője, hanem egy csávó, neki írjak, bár sokára válaszol emailre. Írtam a csávónak áprilisban, azóta sem válaszolt, de mondjuk ő orosz, van ott egyáltalán internet? 

Rá kéne állnom, hogy heti két udvarias emailt írok mindezeknek, mint a Remény rabjaiban a csávó, mert egyébként az a tuti módszer, de a norvég kognitív viselkedésterápiás egyesületre megsértődtem, úgyhogy lehet, hogy oda be se akarok lépni, semmilyen hátrány nem ér attól, hogy nem vagyok tagja, jó, nem vehetek részt a továbbképzéseiken, de biztos amúgy is ostobák és én sokkal többet tudok már a módszerről, mint ők valaha is tudtak, és nem érdemelnek meg engem. 

Aztán gondoltam, itt az ideje, hogy többet tudjak az új pszichoterápiás módszerünk elméleti alapjairól, egy kötődéselméleti modell szerint osztályozzuk benne a pácienseket és ez tök érdekes és én nem ismertem eddig (DMM modell), úgyhogy kinéztem róla egy jó könyvet és gondoltam, megkérdezem a csoportvezetőnket, nincs-e valami keret itt a jóléti társadalomban a továbbképződésünkre, amiből rendelhetek a csoportunknak egy-két-harminc könyvet, azért alap egy saját könyvtár egy munkacsoportnak, hát nem? Csodálkozott az ötleten, mondta, hogy nem tudja, de kinyomozza a vezetőségnél, aztán nagyon mentegetőzve visszaírt, hogy bocs, bocs, de nem, ha akarok könyvet, magamnak kell megvenni. Egyáltalán nem haragudtam, mivel világéletemben magam vásároltam a könyveket, egyetlen alkalmat kivéve, amikor Johnny kutatócsoportjában voltam és megengedte, hogy valami pályázatos pénzből rendeljek egy szuper, 100 dolláros neuropszichológia könyvet az amazonról (nem magamnak, a kutatócsoportnak). Úgyhogy megrendeltem a Patricia Crittenden-könyvet a bookdepository-tól kb. két hónapja, azóta se jött meg. Akkor már megrendeltem a Scott Kellogg könyvét is, aki sématerapeuta, de egzisztencialista alapokon és pszichodrámás technikákkal, és szerintem klassz, ez megjött és már a felénél tartok és klassz. 

Igen, tudom, hogy manapság az ember már nem könyvekből tanul, és főként nem vásárol papírkönyvet, és meg is próbáltam letorrentezni ezeket, de nem találtam, és ha már fizetnem kell érte, akkor szívesebben fizetek papírkönyvért, mint e-bookért, mert jobban szeretem és kész, de értsétek meg, én a hetvenes években születtem, nekem nincs kedvem infografikákból tanulni meg youtube-videókból. Különben elolvastam a DMM-et a neten, úgyhogy tudom már, mi az, de valahogy nem érzem, hogy tudom, amíg nem láttam könyvben. Pedig valószínűleg tudom, mert már elmagyaráztam a pszichológuscsajnak is, mégis meggyőződésem, hogy nem tudom, mert nincs róla könyvem. Jó, és ki mondta, hogy az ember racionális lény, én biztos nem. 

You can't take the sky from me

2020.06.21. 18:20 - címkék: - komment

Én még ennyi elutasítással életemben nem találkoztam, basszus. Másfél hete végre eljött az ünnepi pillanat, időpontunk volt a végre kinyitott adóhivatalba (a népességnyilvántartás is az ő feladatuk), hogy bejelentsük a gyerekeim és a férjem ideköltözését és végre legyen személyi számuk, amivel jogot nyernek például az egészségügyi ellátáshoz és az oktatáshoz, meg ahhoz, hogy norvég mobilelőfizetésük legyen, meg hogy a férjem társkártyát kaphasson a bankszámlámhoz. Szerintem az, hogy négy hónapja orvosként dolgozom itt és a gyerekeimnek nincs TB-je, az egy nonszensz. Az adóhivatalba személyesen mentünk, a szomszéd városban van, előtte telefonon is és emailben is egyeztettük, milyen papírt kell vinni, vittünk mindent. Mígnem a kedves ügyintéző közölte, hogy az albérletszerződésünk 3 hónapnál régebbi (februárban írtuk alá), és nem hoztunk plusz igazolást arról, hogy még mindig érvényes. 
Hát igen, ezt nem mondták a telefonban, meg nem írták az emailben, meg nem jutott eszünkbe magunktól, meg amúgy ti voltatok 3 hónapig zárva, és én be vagyok már jelentve ide lakcímre és itt állok személyesen és tudom igazolni, hogy a gyerekeim velem laknak. A gyerekeim amúgy nem szerepelnek az albérleti szerződésen, mert velem kötötte a néni. Én meg már hivatalosan ott lakom. Ezek meg velem laknak. 
Nem, a szabály az szabály, küldjük el utólag emailben a főbérlő által aláírt megerősítő nyilatkozatot. Jó, előszedtük a főbérlőt, kedves volt, írt ilyet, elküldem emailben, semmi válasz. Két nap múlva újra elküldtem, semmi válasz. Két nap múlva írtam egy emailt, hogy megkapták-e az emailt, nincs válasz. Felhívtam, de csak a központi számot lehet, ahol felveszi egy home office-ban dolgozó ügyintéző, aki mit sem tud az ügyünkről, elmagyaráztam neki, azt mondta, jó, kapcsolatba lép az ügyintézőmmel és megkéri, hogy jelezzen vissza nekem emailben. Fél óra múlva visszahívott, hogy az ügyintézőm azt mondta, nem jelez vissza, várjak türelemmel, a személyi szám ügyintézése több hét. De én nem ezt kérdeztem! Most intézik vajon az ügyet, vagy félretették, mint hiányos akta és jövő novemberig nem foguk hallani róla? Addig mellesleg nem engedem ki a gyerekeket és a férjemet az országból, mert egyáltalán nem biztos, hogy vissza tudnak jönni (folyamatosan változik, hogy ki léphet be külföldről Norvégia területére, májusban itt dolgozóként én bejöhettem volna, a családom nem). 

Aztán be akartam utalni egy beteget kórházba, én szakrendelőben dolgozom, és úgy ítéltem meg, hogy neki bentfekvésre van szüksége. Itt máshol van a határ, otthon már kb az összes betegem kórházban feküdne, itt sokkal nehezebben fektetnek be, de ennek, úgy gondoltam, kéne. Írtam a rendszeren belül üzenetet az osztályvezetőnek, visszaírt, hogy nem, ezt nem kell befektetni. De én láttam a beteget, ő meg csak elolvasta a papírját. Mindegy, szóltam a főnökömnek, ő azt mondta, felveti a témát a vezetőségi meetingen, hívjam fel a beutalós telefonszámot. Felhívtam, felvette egy orvos, aki mit sem tudott az esetemről, de azt mondta, írjak neki a rendszeren belüli üzenetet és elolvassa, mi ez. Írtam csütörtökön, nem válaszolt. Ráírtam pénteken, hogy megkapta-e az üzenetemet, nem válaszolt. Ráírtam a főnökömre, hogy itt tart az ügy, adjon tanácsot. Most itt tartunk, sztem még levelezgetünk egy darabig.

Amúgy nevetségesnek találom, hogy itt a csillivilli egészségügyük, csak épp annyira nehéz bejutni, mint a Fehér Ház alatti elnöki bunkerbe (vagy az csak a filmekben létezik?). Ha már haldokolsz, akkor lehet, hogy a háziorvos beutal szakorvoshoz szakrendelőbe, de az úgy megy, hogy elküldi a beutalót, a szekrendelő megítéli, hogy indokolt-e a beutalás, ha igen, behívnak, ha nem, visszaírnak, hogy bocs, nem. Fellebbezhetsz. Szerintem ez nagyon hatékony módja a spórolásnak, ugyanakkor rettenetesen gáznak érzem, hogy nem tiszteljük egymás véleményét. A háziorvos látta a beteget, és ezért vagy azért, úgy érzi, szakorvosi segítségre van szüksége. A szakrendelőben a beutalót olvasó nem látta a beteget és nem látja át a helyzetet annyira, mégsem fogadja el a háziorvos véleményét. Persze, Magyarországon is beutal a háziorvos, mi meg (szakorvosok) szidjuk a háziorvost, hogy ezt meg minek küldi ide, de azért ellátjuk. Így aztán egy pszichiáter itt nem napi 50, hanem napi 5 beteget lát el és nem hal meg ötvenévesen rákban meg infarktusban. 

Most épp fáj a fülem, meg a torkom egyik oldala egy ponton. Nem koronavírus, volt már ilyenem, csak akkor elmúlt magától. Ha nem múlik el, a következő fog történni. Felhívom a közvetlen főnökömet, ő megítéli, hogy kell-e koronatesztelni. Ha úgy dönt, akkor home office, ő értesíti a mikrobiológiát, akik felhívnak, hogy hova menjek tesztre. Fogalmam sincs, hogy megyek oda, mert a szomszéd városban van, nincs autónk és torokfájással nem szállhatsz tömegközlekedésre. Letesztelnek, pár nap, negatív lesz a tesztem. Ezután felhívhatom a háziorvost és kérhetek tőle időpontot. Csak munkaidőben dolgoznak, szóval ad időpontot jövő hétre, arra el kell kéredzkednem a munkából. Elmegyek a háziorvoshoz. Az megvizsgál, mond valamit, kipróbálom, nem használ, visszamegyek még százszor. Százegyedszerre úgy dönt, beutal fül-orr-gégészhez. Elküldi a beutalót. A fül-orr-gégészeten a bejövő beutalókat értékelő team a beérkezés sorrendjében értékeli a beutalókat. Ha úgy döntenek, hogy a beutalás indokolt, levélben (!) értesítenek, szerencsére már van elektronikus userem, úgyhogy talán digitális levélben is, amelyben szerepel az időpont, amikor odamehetek (természetesen munkaidőben, és érzésem szerint jövő szeptemberben). Ott a tökéletesen felszerelt rendelőben megvizsgál egy fül-orr-gégész, aki napi 5 beteget lát és tudja, hogy délután 4-kor leléphet a vitorláshajójára, ezért udvarias, nyugodt és kellemes modorú. Remélhetőleg hatékony gyógymódot javasol, hacsak meg nem gyógyultam magamtól az elmúlt 3 hónapban, amíg vártam a beutalásra. 

Magyarországon ez így lenne: fáj a fülem és a torkom oldala. Átsétálok a Vörösvári út túloldalára a szakrendelőbe. Ülök három és fél órát leharcolt nyugdíjasok, visító gyerekek és gégerákos dohányosok között. Behív a fül-orr-gégész, aki napi 50 beteget lát, másik 50-et meg a másik munkahelyén, ezért totál lestrapált és a várható élettartama már tegnap lejárt, ugyanakkor vegyük észre azt is, hogy lényegesen több szakmai tapasztalata van, mint az ugyanannyi idős norvég fül-orr-gégésznek, mivel sokkal több esetet látott. Morog rám, köcsög velem, levegőnek néz, majd öt perc alatt megvizsgál és remélhetőleg hatékony gyógymódot javasol. (Itt szeretném megjegyezni, hogy egyszer voltam a Vörösvári úti szakrendelőben fül-orr-gégésznél jómagam, egyszer pedig a gyerekkel, mindannyiszor sokat kellett várni, de mindannyiszor tök kedvesek és normálisak és alaposak voltak, a mogorva modort csak példáként hoztam). 

Amúgy Magyarországon nem ezt csinálnám, hanem fognék húszezer forintot és elmennék egy magánrendelésre. Itt a magánegészségügy kétféle, van, amibe ugyanúgy kell háziorvosi beutaló, mert az állam ugyanúgy fizeti egy részét, és van a magánmagán, ahova beutaló nélkül is mehetsz, de az csak Osloban van, közelebb nincs. Ja, és nagyon nagyon tilos a szakmai és a magánéletet keverni, tehát nincs olyan, hogy átcsörgök a saját kórházam fül-orr-gégészetére, hogy csá, isolde vagyok a szomszédból, légyszimár nézzetek bele a fülembe. Amíg Magyarországon kórházban dolgoztam, ott ezt csináltam ugyanis. 

Ne értsetek félre, egy pillanatig sem gondolom, hogy a magyar rendszer jobb. Csak máshogy rossz. Valami miatt a norvégok mégis tovább élnek, mint a magyarok és jobban az eü mutatóik, szóval valahogy mégis működik az itteni egészségügy. Vagy eleve nem betegszenek meg. 

És rendeltem szandált a norvég Sportsdirecttől, kifizettem a honlapjukon a magyar Visa kártyámmal, levonták, küldtek megerősítő emailt, majd másnap írtak, hogy nem tudták levonni a számlámról az összeget, így nem küldik. Írtam, hogy ööö de a bankszámlaegyenlegemen nézzétek, itt van a levont összeg. Visszaírtak, hogy 1-3 munkanapon belül válaszolnak. Nem válaszoltak egy hétig. Írtam még 3 emailt. Visszaírtak, hogy csak zárolták az összeget a számlámon, de magyar számláról nem tudnak levonni, így már visszavonták a zárolást, ne hisztizzek. Mondjuk ha ezt tudtam volna, vagy bárhol kiírták volna a process során, vagy felajánlották volna később, akkor fizettem volna Paypallel és már rég lenne szandálom, de mindegy. 

Amúgy van már norvég bankszámlám, csak nincs rajta pénz, mert májusban még nem arra kaptam fizetést, júniusban meg, mint kiderült, nem kap az ember fizetést. Ezt onnan tudtam meg, hogy meglátogatott egy másik városból egy srác, aki a norvégtanfolyamon volt csoporttársam, csak bolgár és tüdőgyógyász, és ő mondta, és utána rákérdeztem a munkahelyemen. Azt tudtam, hogy első évben nincs fizetett szabadság, csak fizetés nélküli, de úgy számoltam, hogy ha júliusban kiveszek egy hetet és augusztusban kettőt, az belefér. Csak épp azt nem tudtam, hogy júniusban a fizetés helyett a "szabipénzt" utalják, szóval jóliusban meg augusztusban majd teljes fizut fogok kapni, júniusban meg cserébe semmit. Valamiért senki nem gondolt arra a munkahelyemen, hogy erről esetleg tájékoztatni kéne engem, mivel Norvégiában ez közismert. 

Benne vagyok ebben a kutatásban, küldik kétóránként a kérdőívet, szóval pontosan tudom, hogy az utóbbi időben 7-fokozatú skálán mennyire vagyok nyugtalan, gyanakvó/bizalmatlan, ingerült és aggodalmas. Annyira izgi!!! Kb. két hete töltöttem már és ikszeltem nullát a "tartózkodtam attól, hogy kifejezzen az érzelmeimet" kérdésre, mígnem egy ponton rájöttem, hogy oh, wait. Hiszen ha kifejezném az érzelmeimet, akkor sírva ordítoznék az adóhivatallal. Hiszen egész életemben tartózkodom attól, hogy kifejezzem az érzelmeimet, csak annyira ilyen vagyok, hogy észre sem vettem, mivel nem fordítok erre külön energiát. Amúgy több magyar bevándorló szerint is a hatékony ügyintézés kulcsa, ha sírva ordítozol az adóhivatallal, mert attól megijednek és rögtön intézkedni kezdenek, szóval lehet, rá kéne vennem magam valahogy. 

Az idő fennmaradó részében csodálatos erdőben sétálok, meg a homokos tengerparton hömbölgök bikiniben a csodálatos gyerekeimmel, meg krémsajtos epertortát sütök, mert itt most van eperszezon és a norvég eper elég jó (tényleg), szóval néha vidámat is ikszelek a kérdőívben azért. 

You ought to see to your girl. She made you a dress looks like you bought it in a store

2020.06.07. 15:50 - címkék: Címkék: vásárlás ruhák nyafogás Norvégia - komment

Ruhákról lesz szó. Belefutottam egy kapszularuhatár-kihívásba, úgyhogy kíváncsi lettem és megszámoltam a rendelkezésemre álló ruháimat és úgy érzem, máris teljesítettem. Persze, vannak még ruháim Budapesten és Sopronban is, de azokhoz éppenséggel nincs hozzáférésem, gondolom, akkor nem számítanak? A kihívás az, hogy 33 ruhadarabot hord a csaj egy szezonban, 3 hónapig, nyáron. Nekem 40 db ruhám van és azokat hordom március 6 óta, ami kb. három hónapja volt, de ezalatt itt Norvégiában volt tél (konkrétan hóembert építettünk márciusban), tavasz, és a múlt héten nyár is, amikor rövidujjúban már megdöglesz, kenni kell az 50 faktort és a bátrabbak fürödtek a tengerben. (Mármint a bátrabb norvégok. Mivel 15 fokos.) És napoztam bikiniben a teraszon. Tehát hóemberépítéstől bikinibennapozásig nem beszélhetünk szerintem egy szezonról. 

A ruháim felsorolása nyilván a világon senki számára nem érdekes vagy tanulságos rajtam kívül, de én kedvet kaptam hozzá, úgyhogy ez következik. Valamelyest rendszerben, de nem teljesen. Pár darabot már itt vettem vagy kaptam, többi otthonról jött, ezeket is jelzem.  

Otthoni és pizsi

  1. szürke melegítőnadrág, h&m, Norvégia
  2. kék itthoni póló, h&m, Norvégia
  3. barackszínű itthoni póló, turi, Norvégia
  4. szürke hosszú ujjú nyúlott modál felső, turi, Bp. 
  5. szürke sopronos (1277) póló, Kultúrpresszó, Sopron
  6. fekete bélelt leggings, turi, Bp. 
  7. kockás pizsamanadrág, Womens Secret asszem, Bp. 
  8. kék 3/4-es fitnessnadrág, turi, Bp. 
  9. moominos pizsamanadrág, Mónitól kaptam itt, amikor sírtam, hogy nincs elég ruhám

Utcai, beleértve sportos, dolgozós, kirándulós, minden évszak

    10. fehér 3/4 ujjú pulcsi, Mónitól
    11. piros merinó kötött kardigán, turi, Bp. 
    12. hosszú szürke kötött kapucnis pulóver, 2 éve vettem Bergenben
    13. zöld pamut 3/4 ujjú felső, anyukám barátnője, Berni adta ingyen
     14. fekete rövidujjú pamut póló, Orsay, Bp. 
     15. fekete rövidujjú pamut póló, Orsay, Bp. 
     16. fekete rövidujjú pamut póló, Orsay, Bp. 
     17. fekete rövidujjú kávébabból készült ökotudatos póló, Stormberg, Norvégia
     18. piros rövidujjú hosszú pulóver, turi, Bp. 
     19. zöld Paul & Joe merinó 3/4 ujjú felső, turi, Bp. 
     20. Serenity póló, Redbubble
     21. rövid fekete kasmír pulóver, turi, Bp. 
     22. hosszú, barna, nyulas kasmír pulóver, turi, Bp. 
     23. világoskék 3/4 ujjú kasmír felső, turi, Bp. 
     24. piros-szürke csíkos M&S hosszú pulóver, turi, Bp., annyit hordtam itt, hogy már rá sem bírok nézni
     25. piros futófelső, Stormberg, Norvégia, nem futok, de kiránduláshoz remek
     26. sötétzöld Burberry kardigán, turi, Bp. 
     27. téglapiros len blúz, H&M, Norvégia, tegnapelőtt vettem
     28. kék hosszú ujjú felső kávébabból, öko, Stormberg, Norvégia
     29. Nevertheless she persisted - feliratú póló, Redbubble
     30. fehér blúz, itt vettem a plázában leárazva, mert volt rajta egy folt, szerencsére kijött, Norvégia
     31. kék-fehér virágmintás pamut nyári felső, turi, Norvégia
     32. sötétkék V-nyakú pulóver, Mónitól
     33. fekete-rózsaszín virágmintás szoknya, turi, Bp. 
     34. Icebreaker merino leggings, húgomtól kaptam szülinapomra
     35. piros bársony nadrág, turi, Bp. 
     36. szürke rózsamintás legging, Mónitól kaptam
     37. klasszikus kék farmer, amit kb. 6 éve vettem leárazva Sopronban 1400 Ft-ért, legjobb befektetés volt ever

Úgynevezett melegruha

     38. türkizkék szélálló-vízálló technikai dzseki, turi (remixshop), Bp. 
     39. szürke kicipzározható bélésű télikabát, North Face, Bp. 
     40. nagyonmeleg cipzáros-kapucnis Geographical Norway pulóver, Bp-en vettem tavaly nyáron leárazva

Ruhák, amiket nem számoltam bele a 40-be, mert ugyan itt vannak, de nem hordtam őket az elmúlt 3 hónapban. Némelyikre még adódhat alkalom, másokat vissza-vagy továbbadok majd. 

  1. terrakottaszínű ún. "állásinterjús" egyberuha, ruhacserén kaptam, szeretem, de nem volt rá alkalom
  2. szürke-fehér virágmintás egyberuha, turi, Bp., nem volt hozzá kedvem
  3. fekete itthoni nadrág, Mónitól kaptam, nem kényelmes anyag
  4. barna gyapjú felső Mónitól kaptam, nem kényelmes anyag
  5. szürke itthoni felső Mónitól, mégis kicsi rám
  6. szürke Levis farmer, turi, Bp., sajnos kihíztam  
  7. fekete-kék téli szoknya, Bp., turi, első itt töltött napon elszakadt és nem volt kedvem megvarrni

Cipők, mert akkor már csináljuk rendesen: 

     1. fekete Ugg csizma, az utolsó téli napok egyikén elromlott a cipzárja, ajánljatok susztert Sandefjordban
     2. fekete North Face túracipő, minden nap az van rajtam
     3. fekete Josef Seibel szép bőrcipő, egyszer sem volt rajtam
     4. türkiz benti papucs, ezt se nagyon hordom

Fehérnemű, fürdőruha, sapka, sál, táska: 

- 3 db melltartó
- 3 db szürke harisnya, ebből egy kasmírblend, egy pedig a Viviree robotos harisnyám, amihez nem hoztam passzoló ruhát és megőrülök már, hogy nincs mivel felvennem
- kb. 5 db pántos alsótrikó
- remek fekete bikini, ruhacserén örököltem Zsuzsi húgától, miután neki megváltozott a mellmérete
- zoknik
- bugyik
- egy pár fekete kötött kesztyű
- szürke kötött sapka, H&M, Norvégia, mert eljöttem sapka nélkül
- merinó csősál, Mountex, Bp.
- kasmír kockás Burberry sál, Bp., Mónitól turiból
- piros vízálló Fjallraven hátizsák, de nem az a kocka alakú, ami mindenkinek van, hanem jobb

Dolgok, amiket biztosan fogok vásárolni pár héten belül:

- sötétszürke Stormberg egyberuha, mert durván le van árazva, tök jó anyagból van és végre felvehetném hozzá a robotos Viviree harisnyámat!!!
- valami semmi extra nyári nadrág, amiben lehet járni dolgozni melegben és lehetőleg nem kell vasalni, mivel vasalóm nincs
- szandál. Itt a Josef Seibel zárt orrú, de nyitott sarkú bőrcipő és a valamilyen sportmárkás túraszandál között ingadozom, mert előbbi szebb, de drága, és mivel gyalog járok dolgozni terepen (erdőben is), hamar elrongyolódna, és a túraszandál sok gyaloglásnál kényelmesebb is. És akkor vissza is jutottunk az eredeti problémához, mert van Budapesten egy ilyen Josef Seibel cipőm (kicsit mondjuk kopottas már), és egy remek secondhand Karrimor túraszandálom is a Csórából. Csak olyan hülyeségnek tűnik elküldetni egy vagyonért postán a 2000 Ft-ért vásárolt túraszandált 5x annyiért, úgy, hogy 4-6 hét alatt ér ide bármi Magyarországról, addigra vége is a nyárnak.   

További dilemmák

Érdekes lenne tudni, mennyi ruhám van a Magyarországon hagyottakkal együtt, mert egyébként úgy sincs sok, de számot nem tudnék mondani. Általában jó minőségű secondhandet vásárolok, és olyan ruháim vannak, amiket szeretek, személyesen ismerek és van történetük. ("Ez volt rajtam, amikor"). Amiket valamiért nem szeretek, azokat elcserélem ruhacserén, az ottani maradékokat meg Zsuzsi továbbadja a különféle rászorulóknak. A komplett nyári ruhatáram jelen pillanatban Bp-en dekkol, és sokat dilemmáztam azon, hogy postán utánam küldessem-e vagy se, de nem jutok dűlőre. Ott van például a cicás táskám, imádom, szuper nyári táska, a stílusom és elpusztíthatatlan, 1500 Ft-ért vettem secondhandben, szóval értéke csupán eszmei. Elküldessem 10 ezer Ft-ért azzal, hogy rengeteg idő, mire ideér, és mi van, ha elveszik a postán? Elküldessem 60 ezer Ft-ért DHL-lel, akkor nem veszik el és jövő héten itt lesz? Váljak képessé a cicás táskám nélkül élni? És persze, nem lehet tudni, hogy tudunk-e hazamenni a szabim alatt, július-augusztusban, vagy éppen hogy áll majd akkor az apokalipszis. 

A ruhavásárlással is bajom van itt, úgy is, mint: nem tetszik semmi. Vettem eddig asszem 3 db-ot H&M-ben, ebből kettő itthoni, meg 2 db-ot Stormbergben, azok jók, de az egy sportmárka. Most én ahhoz vagyok szokva, hogy selymet, kasmírt, Guccit és Burberry-t vásárolok a turkálóban (= Háda, Cream, ritkán Remixshop vagy Vatera) 1-2 ezer Ft-okért, nem pedig műszálas fast fashiont, szóval egyszerre vagyok sznob és spúr is. Otthon kb. tíz éve nem vettem semmit H&M-ben, itt rákényszerültem sajnos, mert arra volt pénzem és csak az volt nyitva a karantén alatt. Az én ruhavásárlási szokásaimnak a norvég piac nem igazán felel meg, mert itt van a fast fashion meg a sportcuccok, és az itteni second handben is fast fashion van meg sportcuccok. Persze, ökotudatosság és pénztárca szempontjából az is remek, ha az új H&M helyett használt H&M-et vásárolok, de annak nem az az eredménye, hogy kevés, jó minőségű ruhám lesz, amiket személyesen ismerek és szeretek. Tegyük hozzá, hogy egy kisvárosban lakom, lehet, hogy Osloban jobb turkálók vannak, sőt, elvileg még az is lehet, hogy a kisvárosunkban is van jó, mert kettő is van, amibe még sosem jutottam el, mivel csak munkaidőben vannak nyitva. De túl nagy reményeket nem fűznék hozzájuk. Mondjuk túraszandált biztos lehet találni. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása