Psychic, though? That sounds like something out of science fiction.*

2020.03.21. 08:26 - címkék: Címkék: babona nyafogás covid - komment

Szóval volt az, amikor 2005-ben voltunk Thaiföldön, és egy templomban meg lehetett csináltatni a horoszkópodat őszhajú thai asztrológusokkal. Azt mondta nekem a bácsi, hogy a mostani (akkori) időszak a munkámról szól, specifikált egy pár éves időintervallumot, amikor ideális lenne férjhez mennem (sikerült akkor), aztán 34-36 éves koromtól a család válik fontossá (35 voltam, amikor született a Lány), nagyjából 83-88 évig fogok élni attól függően, hogy leszokom-e a dohányzásról, szerencsés számom a 3, ne viseljek rózsaszínt, valamint hogy 44-46 éves korom körül messzire fogok költözni, másik országba, és ezt nehézségek, szomorú dolgok övezik / segítik elő. Ezt a költözést a férjemnek is elmondta kb. ugyanígy. Így aztán 15 éve folyamatosan azon aggódom üres óráimban, hogy miféle nehézségek, szomorú dolgok közepette költözöm messzire hazámtól, és hogy az vajon valami személyes dolog lesz vagy az egész országot / világot érintő dolog, hát most talán választ kaptunk. 

Nem, nem gondolom, hogy a thai asztrológusbácsi jóslataira bármilyen természettudományos vagy másmilyen  magyarázat lenne, és azt sem gondolom, hogy a jóslás az egy valid dolog, csupán szeretek szimbólumokkal eljátszani. Szerintem nem kell teljesen kizárnunk a világképünkből a mágikus gondolkodást, hiszen évezredekig mágikusan gondolkodott az emberiség, hanem a helyén kell kezelni, a természettudományokkal nem szembeállítva és nem azok helyett, hanem külön entitásként. Megfér. Én simán jártam a meddőségi ambulanciára, adtam magamnak a szurikat és közben elmentem volna a sámánhoz, csak a férjem nem akart sámánhoz jönni. 

Egyébként kicsit rosszul érzem magam attól, hogy itt a saját személyes kis életemmel vagyok elfoglalva és a fő problémám, hogy pénteken megint átküldtek a nagy kórházba a másik városba ügyintézni, aminek a felét sikerült csak elintézni, mert az a néni máshogy tudta, miközben járványkrízis van és a magyar egészségügyben dolgozók személyes biztonságukat kockáztatva küzdenek. Azt hiszem, ha nem lennének gyerekeim, akkor komolyabban elgondolkodnék rajta, hogy hol a helyem, de így egészen más (ott vagyok a legjobb helyen, ahol a gyerekeim a legnagyobb biztonságban vannak, ennyi). Így is gondolkodom azon, hogyan segíthetnék az otthoniakon, egyelőre pénzzel nem nagyon, mert még nincs fizetésem itt, oké, tudok online tortát rendelni a nagypapám születésnapjára, de kb. ennyi jut eszembe. 

Egyébként meg én is szeretném tudni, meddig fogunk még így élni, és hogyan fogunk utána? Sajnos erről egyáltalán nem mondott részleteket a jós. 

*- We live in a spaceship, dear. 
- So? 

I'm a leaf on the wind

2020.03.18. 17:25 - címkék: Címkék: nyafogás Norvégia - komment

Egészen fel voltam villanyozva egyébként a házi karanténünk miatt, kezdjük ott, hogy még sose voltam karanténban, cool. Másrészt esküszöm, hogy soha az életben, na jó, felnőtt életemben nem töltöttem el egy hetet úgy, hogy egyáltalán semmit de semmit se semmit sem vásároltam, és mekkora kihívás már ez! Csak hát 4 nap után már látszott, hogy kevés lesz a tej, és most vagy tej nélkül iszom a kávét, vagy kakaó nélkül marad a gyerek, és közben a norvég híroldalakon elmagyarázták, hogy ha házi karanténban vagy, akkor semmi szín alatt nem mehetsz kávézóba vagy cukrászdába, és lehetőleg ne menj boltba se, de ha elfogynak az alapvető élelmiszerek és nincs senki, aki bevásárolhatna neked, akkor, de csakis akkor elmehetsz a boltba olyankor, amikor nincsenek sokan, és minimum 1 méterre állsz mindenki mástól, de inkább kettő. Úgyhogy a férjem elment a kisboltba tejért, így nem tudunk felmutatni egy vásárlásmentes hetet. 

Közben hétfő reggel lemondta az adóhivatal a pénteki időpontomat, amikor ideiglenes számot kellett volna kérnem, bár már kértem állandót, mivel a hivatalban szünetel a személyes ügyintézés a vírus miatt. Mostantól senki nem megy sehova, állandó számot nem lehet kérni, ideiglenes számot pedig a munkáltatód tud neked igényelni. Ezt megírtam hétfő reggel a munkáltatómnak, konkrétan a kórház összes pszichiátriáit összefogó főnéninek, a közvetlen főnökömnek, és a HR-esnek, aki még soha sehogyan nem kommunikált velem, csak benne szokott lenni a címzettek között a levelezésekben. 

Erre nem válaszoltak kedd délutánig, addigra lezárták a norvégok a határokat is, és minden hivatalos honlapra kiírták, hogy aki nem norvég, az húzzon haza az országába, na jó, ha EU-országbeli és itt dolgozik, akkor ő meg a családja maradhat, így megúsztuk, hogy hazaküldjenek, de ekkor volt az, hogy irracionálisan és minden ok nélkül megijedtem, hogy hazaküldenek. A közvetlen főnököm még pénteken azt mondta, hétfőn felhív és megbeszéljük a továbbiakat, ő se hívott kedd délutánig. Jó, értem, hogy más dolguk is van, mint velem foglalkozni, de eleve az egész fogadtatás a kórházamba az adminisztratív félreértések miatt elég rosszul sikerült, plusz koronavírus-okozta határlezárások, amúgy is próbaidőn vagyok, bármikor elküldhetnek, esik az olaj ára, a norvég gazdaság összeomlik, mehetünk vissza a balettba ugrálni. 

Úgyhogy írtam egy teljesen normális emailt most csak a két, kisebb és nagyobb főnökömnek címezve, hogy kicsit így információhiányban érzem magam, és légyszi írják meg, mi a következő lépés, kérnek-e nekem ők számot vagy megvárjuk az állandó számot, van-e nekem teendőm vagy nincs. Visszaírt a főnököm, hogy nyugodjak le, az ügyemmel foglalkozva van, csütürtökön majd megírja, hova menjek pénteken, és mindjárt küld egy könyvet az osztályon alkalmazott pszichoterápiás módszerről, ami egy harmadik generációs kognitív viselkedésterápia, csakhogy sose hallottam róla, pedig ezt tanítom egyetemen. Lett is hamarosan a postaládánkban egy könyv (mármint igazi, fizikailag könyv), hát le vagyok nyűgözve, ez egy olyan harmadik generációs kognitív viselkedésterápia, ami az egzisztenciális analízis (Yalom és mtsai) alapelvein nyugszik és olyan pácienseknek találták ki, akiknek ezer diagnózisuk van és egy tonna gyógyszert szednek már hatástalanul és ezidáig terápiarezisztensnek hívtuk őket, de majd most. Megnéztem a módszerről a neten egy angol nyelvű diasort is, mutatom a kedvencemet. 

life_is_painful.png

BET = basal eksponering terapi (basal exposure therapy)

Hát nem én is mindig ezt mondom? Most én ettől viccen kívül nagyon boldog vagyok, mert azt hittem, majd unalmas sima CBT-t (klasszikus kognitív viselkedésterápia) kell majd itt csinálnom és maximum a tengerpart, az erdő, a magas fizetés, a friss lazac és a működő demokrácia fog kompenzálni azért, hogy szétunom magam, nade ez izgalmas és tetszik és passzol a világnézetembe. És semmi kifogásom nincs az ellen, hogy súlyos borderline-okkal és/vagy pszichotikusokkal és/vagy hangulatzavarosokkal és/vagy poszttraumás stressz zavarosokkal foglalkozzak, bírom a súlyost. A demenciát meg az addiktológiát nem szeretem, a többi jöhet. 

Egy pszichoterápiás szakkönyvet olvasok norvég nyelven, basszus. Annyira hálás vagyok a norvégtanárunknak (és természetesen a macskáinak). 

Ma meg kaptam egy emailt egy ismeretlen névtől a kórházamból, hogy a személyi számokkal való bénázás miatt, bár 12-én van fizetés, én nem kaptam március 12-én fizetést, de még március során fognak küldeni, mivel nincs norvég bankszámlám, így a magyar számlámra. Március 9-től dolgozom amúgy, szóval 3 napi fizetésről van szó, amiről már eredetileg megbeszéltük múlt hónapban, hogy csak akkor tudnak fizetni, ha lesz norvég bankszámlám, de április 12-ig úgyis lesz, úgyhogy eleve úgy jöttünk, hogy április 12-ig tuti nem kapok itt pénzt, és ha addigra se lesz norvég bankszámlám, akkor lehet, hogy csak még később. Szóval nem nagyon értem, hányan dolgozhatnak itt a HR-en és miért nem kommunikálnak egymással és miért kapok sorra új és a korábbinak ellentmondó információkat, ugyanakkor szuper hír, hogy akarnak nekem fizetést adni, máris nagyobb kedvvel sütöm a kakaóscsigát a karanténban. (A végén _sokkal_ vékonyabbra kell knyújtani, mint az ember gondolná, mert különben a tészta-kakaó arány nem lesz megfelelő). 

Ami a norvég koronavírus-helyzetet illeti, csodálatos átláthatósággal kommunikálnak, online követheti bárki az új eseteket, a tesztelési protokollt meg mindent, fegyelmezetten viselkednek, szóval ahogy az ember egy skandináv országtól ezt várná. Egyedül akkor kaptam csak (pozitív) kultúrsokkot, amikor a norvég miniszterelnökasszony, aki úgy néz ki, mint Sopronban a szomszéd Erzsi néni, aki mindig szokott adni cseresznyét, tartott egy külön sajtótájékoztatót a gyerekeknek és elmagyarázta az egész koronavírus-szituációt gyereknyelven is. 

Time for some thrilling heroics

2020.03.14. 10:56 - címkék: Címkék: nyafogás Norvégia - komment

Mielőtt indultunk, mondta valaki, hogy majd jönnek a Váratlan Nehézségek, amik biztosan mind lesznek, úgyhogy fel is készítettem magam minderre és egészen sokáig nem lepődtem meg rajtuk, de azért volt egy pont hétfő délután, amikor már meglepődtem. 

Előzmény: nem tudtunk a tervezett időben repülni a Lány betegsége miatt; amikor ideértünk, kiderült, hogy a magyar sim-kártyáink két különböző ok miatt nem működnek; norvég sim kártyát csak norvég személyi számmal vehetsz; a lakásban nem működik a net; és az eurónkat kb sehol a környéken nem lehet átváltani. Ezeket a nehézségeket kezeltük, Mona segített norvég sim-kártyához jutni, később a magyarokat is működésre bírtuk, a Főbérlő Néni valahogy beüzemeltette a netet, megtudtuk, hol tudunk pénzt váltani (csak aztán karanténba kerültünk, de úgysem sürgős). 

Úgy volt, hogy március 6-án, pénteken érkeztünk, és kaptam egy táblázatot az első heteimről a kórháztól, hogy mikor hol mit kell megtanulnom. Rögtön az első két napon nem a saját osztályomra kellett mennem a táblázat szerint, hanem a központba a szomszéd városba (20 perc vonattal), az új belépőknek kötelező tanfolyamra. Ott a recepción csinálnak majd nekem belépőkártyát, és mindehhez meg volt adva egy kontaktszemély, aki mindezt leszervezte, csak épp elérhetőség nem volt hozzá. 

Rengeteg gondolkodás után kitaláltam, mit vegyek fel, szépen kikészítettem a ruhámat, felkeltem hatkor, lesétáltam a vonathoz. A jegykiadó automaták mind üzemen kívül voltak, úgyhogy megkérdeztem egy embert, hol lehet jegyet venni, mondta, hogy a trafikban. Vettem jegyet, addigra kiírták, hogy késik a vonatom. Nem para, úgyis időben elindultam, ha 35 percet késik, akkor is beérek időben. Egy idő után kiírták, hogy a vonatot törölték. A vonat amúgy ritkán jár, következő vonattal már pont el fogok késni. Hát jó, majd elnézést kérek. Vártam 50 percet a következő vonatra, vonatoztam 20 percet, leszálltam, megkerestem térképpel a kórházat, odamentem a recepcióhoz, mondtam, hogy ezt és ezt a csajt keresem. Mondták, hogy ilyen itt nincs és nem tudják, ki az. Mondtam, hogy új belépő vagyok és új belépőknek szóló kurzusra kellett ma idejönnöm. Mondták, hogy ja, az az alagsorban van a 3-as meeting roomban. Lementem negyed óra késéssel, ott állt 8 ember 4 újraélesztő baba körül. Kérdeztem, ez-e az új belépőknek szóló tanfolyam, mondták, igen, de nyolckor kezdődött. Mondtam, hogy bocs, törölték a vonatomat. Mondták, hogy oké, épp az újraélesztést gyakoroljuk, mehetek is mellkaskompressziókat alkalmazni a babán, úgyhogy hamar azon kaptam magam, hogy különböző helyzetekben és felállásokban gyakorolom az újraélesztést egy profi tanfolyamon egy nevetségesen jól felszerelt gyakorlórészlegben norvégul. 

A tanfolyam szünetében odajött egy nő, hogy nem vagyok a listán. Mondtam, hogy én nem tudok semmiről semmit, megmutattam nekik a táblázatomat, azon ott volt, hogy ma ide kellett jönnöm és hogy XY bejelentkeztetett engem a tanfolyamra. De nem jelentkeztetett be. Jó, nem baj, menjek lélegeztetni a babát, de szóljak a főnökeimnek, hogy majd jelentkeztessenek be utólag. 

Dél körül vége lett az újraélesztő blokknak, és akik tartották, ők leléptek. Előtte még ámuldoztak, hogy 3 napja vagyok Norvégiában és milyen jól értettem mindent, meg szóltak, hogy amikor térdelve nyomtuk a babát, elszakadt hátul a szoknyám. Oké, a derekamra kötöttem egy pulóvert, vettem egy kávét meg egy szendvicset egymillió forintért, és írtam egy emailt az ügynökségnek és az itteni osztályvezetőmnek (telefonszám nem volt hozzá), hogy itt vagyok és akkor most mi van. 

Visszaírt a főnököm, hogy ja, nem tudtak bejelentkeztetni a rendszerbe, mert norvég személyi szám nélkül nem lehet. Visszaírtam, hogy dehát már leleveleztük hetekkel ezelőtt, hogy nem lesz rögtön személyi számom, mert azt idő megigényelni, és azt mondták, anélkül elkezdhetek dolgozni, csak majd a fizetéshez fog kellenni, de addigra úgyis megérkezik. Visszaírtak, hogy nem, ők úgy tudták, hogy nekem már első nap lesz. Itt belekerültünk egy ilyen "nem így van - de így van" loopba, ahol mást állított a kórház és mást az ügynökség, úgyhogy elmentem venni bilit meg WC-szűkítőt, aztán hazamentem. 

Másnap elmentem regisztrálni a rendőrségre, az is a szomszéd városban van, szóval a kettővel korábbi vonattal mentem, így választhattam, hogy az épület előtt várok másfél órát szakadó esőben, vagy bent ülök a többi szájmaszk nélküli bevándorlóval. Végül sorra kerültem, odaadtam a papírjaimat, mondta a nemkedves rendőrnő, hogy a munkaszerződésem nem megfelelő formátumú, de elmegy megkérdezni, regisztrálhat-e így. Na, ezen a ponton már kezdtem elveszteni természetes higgadtságomat, és felkészültem rá, hogy ha kell, sírok is. Visszajött a nő a megkérdezésből, rám sem pillantott, egyetlen szó nélkül leült a gépéhez, szigorúan gépelt egy csomót, majd elém rakott egy papírt, hogy regisztrálva vagyok, viszlát. 

Másnap elmentem a gyönyörű, kastélyszerű, ugyanakkor modern adóhivatalba (a másik városba), ahol személyi számot kell kérni. Egyetlen lélek sem volt ott rajtam kívül. A kedves néni elmagyarázta, hogy van ideiglenes szám, azoknak, akik 6 hónapnál kevesebb időre jönnek, és van a rendes szám, én olyat fogok kapni, mert a szerződésem pont 6 hónapra szól, ezt postán küldik ki, kb. két hét szokott lenni, néha több, 2-6 hét. Mondtam, hogy az baj, mert anélkül nem dolgozhatok. Mondta, hogy de, EU állampolgár vagyok, nyugodtan dolgozhatok Norvégiában, jogom van hozzá, de a fizetéshez majd norvég bankszámla kell és ahhoz kell majd a szám, de addigra úgyis meglesz. Mondtam, hogy de a munkahelyem azt mondta, nem kezdhetek szám nélkül. Mondta a néni, hogy de. 

Jó, ezt megírtam a munkahelyemnek, akik egy nap múlva kiderítették, hogy ja, kezdhetek szám nélkül, ez volt csütörtök délután, egyúttal bejelentette a miniszterelnökasszony, hogy este hattól a békeidőben valaha látott legszigorúbb korlátozások lépnek érvénybe, és mindenki, aki bármilyen külföldről jött az országba (nyaraló norvégok is) két hét házi karantén. Itt eldobtam mindent és elmentem a boltba kajáért, mielőtt ránk zárja az ajtót a járványügy. 

Közben összetalálkoztunk a közös képviselővel, aki a házunkban lakik (4 lakásos ház) és ugyanott dolgozik, ahol én, szigorúan figyelmeztetett, hogy rosszul dobtuk ki a szemetet, mert a műanyagost csak a saját zacskójában lehet, a másikat meg össze kell kötni. Ezen remekül szórakoztam magamban, mert emlékszem, hogy amikor Móni Norvégiába költözött, neki is súlyos, szelektív szemétgyűjtéssel kapcsolatos közösségi problémái adódtak. Aztán írt a Főbérlő néni, hogy söpörjük le a lépcsőt, mert összejártuk és panaszkodtak a szomszédok, visszaírtam, hogy bocsbocs, én is láttam, csak még el kellett menni a boltba seprűért, mert azunk pont nem volt. 

Másnap felhívott a leendő közvetlen főnököm, hogy akkor home office-ban majd megcsinálom az e-learning tanfolyamokat, amiket kell. Átjött, hozott egy laptopot, letette az ajtó elé, egy méter távolságból integetett, és megbeszéltük, hogy visszamegy a kórházba és utána felhív és elmondja, mit kell csinálnom a gépen. Elment, felhívott, elmondta az első két lépést, majd kiderült, hogy nem tudok belépni a kórházi rendszerbe, ahol az e-learning izék vannak, mert - wait for it - nincs személyi számom. 

Mondta, hogy jó, akkor majd hétfőn küld valami olvasnivalót, úgyhogy építettünk a gyerekekkel hóembert meg sütöttem kalácsot. A hatos fonást basszus nem tudtam megcsinálni youtube-ról sem, úgyhogy szóltam a férjemnek, aki kamaszkorában origami-tehetség volt és a tévében is szerepelt, rápillantott a videóra és két másodperc alatt befonta, csodálatos lett. 

Ezután írtak a kórházból, hogy menjek vissza az adóhivatalba hétfőn, és kérjek ideiglenes számot, mert azt rögtön odaadják. Mondtam, hogy nekem azt mondták, és amúgy a honlapon is az van, hogy vagy ideiglenes számot kér az ember, vagy állandót, és én már kértem az állandót. Mondták, hogy nem így van, menjek csak. Ja, de hétfőn még karanténban vagyok, úgyhogy nem mehetek, foglaljak magamnak időpontot a karantén utánra és menjek akkor. Foglaltam. Vajon odamegyek és megmondják a nénik, hogy nem adnak ideiglenek számot, mert már elindították az állandó szám kérelmezését, vagy sem? Nekem végül is mindegy, előbb-utóbb meglesz valamelyik. Az az igazság, hogy annyira örülök, hogy nem Budapesten kell átvészelnünk a zombiapokalipszist, hogy némi kafkai bolyongást a hírhedt norvég bürokráciában még el tudok viselni. 

This is just a moment in time. Step aside and let it happen.

2020.03.13. 12:16 - címkék: - komment

Jó időzítéssel pont egy hete jöttünk Norvégiába, minden simán ment az utazással, Sopronból kisbusszal a bécsi reptérre, ott vettünk sok nápolyit meg egy üveg Grey Goose vodkát a duty freeben, mivel Norvégiában milliókba kerül az alkohol. Ezzel kihúzzuk fél évig. A nápolyi már elfogyott. 

A lakás csodálatos szuper, a főbérlő néni legnagyobb meglepetésünkre fullra felszerelte nekünk, felhuzatolt ágyneművel és edényekkel teli konyhaszekrénnyel és kajával teli hűtővel és kávéval várt, és ragaszkodott hozzá, hogy körbevisz a városban (gyerekestül, szóval a játszótérig, majd a mekiig jutottunk), aztán még átjött pár nap múlva sütivel és porzsákkal a porszívóhoz. Egy négylakásos társasházban lakunk, a felső szinten, egy majdnem pont ugyanolyan elosztású lakásban, mint a budapesti. Minden irányba ablakok vannak, amin mezők vagy mohos sziklák látszanak, a kanapén ülve lehet gyönyörködni a naplementében / a hóesésben, a háztól 20 méterre van egy pár fából, sziklákból, mohos kövekből álló "titkos erdő". Részemről imádom. Egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ilyen jó lakhelyünk lesz. Még szerencse, hogy nem rendeltünk költöztetőautót, nem lett volna szükség rá, ehelyett négy db, húszkilós bőrönddel jöttünk, amibe az utolsó pillanatban még belenyomtam 3 tábla Harrer csokit, egy tábla mangalicaszalonnát sógorom által nevelt állatból, egy jó adag birssajtot, amit tavaly főztem Sopronban, meg két üveg saját lekvárt. A ruháim helyett, de ruhákat itt is lehet venni, ágfalvi mangalicaszalonnát meg tuti nem. A Harrer csokik már elfogytak. 

haz.jpg

Ott lakunk

A Lány elvileg először a norvégul nem tudó gyerekeknek való iskolába ment volna, az kb 1 km innen, majd ha ők azt mondják, mehet tovább, akkor a legközelebbi általánosba, ami látszik az ablakunkból, és aminek az udvara iskolaidőn kívül (totál életveszélyes) játszótérként funkcionál. Az összes iskola és ovi bezárt itt tegnaptól, szóval mindez majd valamikor a jövőben lesz esedékes. 

Dolgozni végül nem kezdtem el, egy ilyen bürokratikus szerencsétlenkedés miatt, mármint nem én szerencsétlenkedtem, hanem a kórház, de aztán kibogozták, ez azonban 4 napba telt, tegnap írtak, hogy oké, mehetek, illetve mehetnék, csak épp pont tegnap du. bejelentették, hogy mindenki, aki külföldön volt vagy külföldről jön Norvégiába, 14 nap házi karantén. Mi 7 napja jöttünk, úgyhogy ahogy olvastam a hírt, elrohantam a boltba, bevásároltam szerintem kb. két hónapra elegendő cuccot, és most házi karanténban vagyunk. Ez azt jelenti, hogy kimehetünk a lakásból és sétálhatunk a környéken, csak más emberekkel nem kerülhetünk közeli kontaktusba, nem használhatjuk a tömegközlekedést, nem mehetünk dolgozni / oviba meg ilyesmi. Boltba se mehetünk értelemszerűen, nem mintha bárki ellenőrizte volna. És bezárt minden kulturális program, uszodák, mozik, fodrászok, masszőrök, tetoválószalonok. Aki csak tud, home office-ol. Ezek nem viccelnek. 

Hatalmas mázli, hogy ez pont most és pont itt történik, amikor a férjemnek nem kell dolgoznia és tud vigyázni a gyerekekre, és amikor egy ritkán lakott kisvárosban vagyunk. Az előző héten, amikor még nem voltunk karanténban, de voltam egyszer a kórházban, egyszer a rendőrségen és egyszer az adóhivatalban, kb annyi emberrel találkoztam összesen az egy hét alatt, mint Budapesten egy óra alatt. Azért nagyon remélem, hogy lassan elkezdhetek dolgozni, nem mintha nem élvezném a nyaralást, de örökké nem tart ki a pénzünk a világ legdrágább országában. 

Hát ez egy ilyen furcsa időszak. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása