Arról, hogy minden mulandó

2019.04.27. 10:47 - címkék: Címkék: nyafogás -

Olvasok egy újabb buddhizmus-anyáknak könyvet, ezektől nem szoktam megvilágosodni, de legalább átmenetileg jó hatással vannak a gyereknevelésemre. Ez a rész volt benne most: 

"Minden elveszett tárgy már eleve mulandó volt, így ha legközelebb eltörik valami - egy tányér, váza, ablak - akár megpróbálhatunk hálásak is lenni azért, hogy egy ideig használhattuk." El is törtem a kedvenc ikeás poharamat mindjárt másnap véletlenül, gondolom, tudat alatt gyakorolni akartam az elengedést.

A Notre Dame engem személy szerint tökéletesen hidegen hagy és semmilyen érzelmeim nincsenek az épülettel kapcsolatban, de azt mondta a férjem, gondoljak bele, mi lenne, ha egy, az én szívemnek kedves épület égne le, biztos én is hisztiznék meg adakoznék, hogy építsék vissza még a hétvégén pont ugyanolyanra. Ebbe nem kell nagyon elméletileg belegondolnom, mert épp nemrég égtek le kedvenc épületeim, a Fertő-parti nádházak, és nem csupán hogy nem építik őket újjá, de mindjárt hotelt és yachtkikötőt építenek a helyére, és a látványterven lényegesen több a térkő annál, amit egy élővizes tópart feltétlenül igényelne. 

Meg elkezdték a soproni uszoda felújítását is, nyertek rá csillióbillió támogatást, pár hete bontották le a hetvenes években épült, ikonikus kupolatetőt (ha szeretitek a rombolós videókat, itt van). A másik része az uszodának, amit lebontanak, a kinti fürdő- és öltözőrész, amely Füredi Oszkár tervei alapján épült, nemzetközi díjakat is nyert vele. Füredi Oszkár tervezte egyébként fél Brennbergbányát, a II. vh alatt meg majdnem sikerült megszabadulni tőle, mivel zsidó volt: a brennbergi Pénzes Pál bányaács rejtegette, de a feleségét elkapták és kínozták, és ezért feladta magát végül. Megúszta börtönnel, aztán még egészen 1978-ig élt, csomó soproni épületet tervezett, majd elnevezték róla a Füredi sétányt. A soproni zsidó temetőben van a sírja, ahol Margaret Mahleré is. 

Dehát a Notre Dame az nem ikeás üvegpohár meg nem nádház meg uszodatető meg zsidó építész, hanem az állandóság maga, direkt úgy építették, hogy Isten dicsőségére mindörökkön örökké álljon, ámen. Nekem éppen ez nem tetszik a hisztérikus újjáépítésben, ez az önbecsapás: hogy nincs gyász, nincs veszteség. Az, amikor a Lány elvesztette az egyik kedvenc plüssét a mekiben, és már nem lehetett kapni ugyanazt az intersparban, és feltúrtam az egész netet érte és nem annyira ökotudatosan az ebayről megrendeltem a világ másik végéről az ugyanolyan cicát. Amikor a Fiú elvesztette a műanyag markolós kutyáját, azonnal vettem egy másikat (aztán meglett a régi, így most két Rubble van). 

Nem volt az a rész, hogy minden elveszett tárgy már eleve mulandó volt, így akár megpróbálhatunk hálásak is lenni azért, hogy egy ideig használhattuk. Nem volt az a rész, hogy megéljük az elvesztést, az idő múlását. Hogy a plüsscicák elvesznek, és még a nagyondurván tartósra épített katedrálisok is leomlanak egyszer, ja, az emberek meg meghalnak, bocs, és ez egyrészt szomorú gondolat, másrészt viszont segít ebben, hogy ne vegyünk mindent készpénznek, és tudjunk örülni és hálásnak lenni, ha most éppen vannak Fertő-parti nádházak, ikeás üvegpohár, zsidó építészek, plüsscicák, uszodatető. Cseresznyevirágzás, tavaszi eső, könyvfesztivál, szeretteink.

Én most épp a tesco online házhozszállításért lennék igen hálás, ha ideérne végre, mert épp fél óra késésben vannak és így nem tudunk menni a könyvfesztiválra vagy bárhova, de szerencsére tegnap nyertem egy hónap ingyenes bookr kid alkalmazást, úgyhogy a gyerekek le vannak foglalva azzal. 

A kupolatetőt egyébként nem Füredi Oszkár tervezte, hanem Tolnay Lajos, úgy nézett ki, mint egy nagy strandlabda, és a medencetérben kialakított túlnyomás (?) tartotta a helyén. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította