Elvesztettem a harisnyáimat és elfelejtettem egy Suzanne Vega-koncertet

2018.11.13. 09:55 - címkék: Címkék: zene nyafogás -

Voltunk Suzanne Vegán, nagyon jó koncert volt, bár nem szólt szépen a sportcsarnokban, cserébe Suzanne Vega jó fej, vicces, és egy profi. A hatodik Suzanne Vega koncertem volt ez, és egészen idáig azt hittem, mindegyiken voltam, erre kiderült, hogy 1990-ben már fellépett a Körcsarnokban, na, azt kihagytam. Voltam 97-ben vmi művházban, a Margitszigeten a barátnőimmel, a Pepsi Szigeten egyedül és MűPában a férjemmel, mindegyikre kiválóan emlékszem. És a férjem állította, hogy volt Suzanne Vega a Gödörben is, amin együtt voltunk - nahát erről soha életemben nem hallottam és én azon tuti nem voltam. Erre tessék, még beszámolót is írtam róla a blogomban, itt van fehéren-feketén. Jézusom, milyen esékeny az emberi emlékezet. És miért pont azt felejtettem el? Érdekes. 

További Suzanne Vega-related életeseményeim: amikor Thaiföldön voltunk Koh Phi Phi-n, és olyan bungalóban laktunk, ahonnan az erdőn keresztül lehetett átmenni a "városba" (1-2 km, egyszer már sötétedett, amikor mentünk, és nagyjából félúton volt egy tisztás, ahol három ilyen fal nélküli, düledező viskó állt, mellettük kis faasztalnál mosolygó, öreg thai-ok ültek és Suzanne Vegát hallgattak. (Vagy rádiót, amiben épp az ment, but still.) És voltunk a Tom's Dinerben is, New Yorkban.

Azt hittem, teljes generációm jelen lesz a koncerten és egyfolytában ismerősökbe botlunk majd, de nem találkoztunk egy ismerőssel sem, és a legtöbben inkább nálunk idősebbek voltak, vagy nálunk idősebbek felnőtt gyerekeikkel. Érdekes. A generációm nem ér rá ilyesmire biztos. 

Valamint elpakoltam valahová a harisnyáimat és nem találom, így egyetlen, "WEIRD" feliratú harisnyában kell átvészelnem az őszt. Vajon magánrendelhetek abban, vagy az már túl fura? És rendeltem a férjemnek egy tök jó kabátot, de nem lett jó a mérete, és nem lett finom idén a birslekvár, lehet, több cukrot kellett volna tenni hozzá, és mi is volt még? Nem lett olyan jó a svéd almatorta, amilyen szokott. Szóval hibát hibára halmozok, de tudjuk, hogy rám valamiért ilyen hatással van a november, mindenki jobban járna, ha barnamedvének születek. 

Cica, alma

2018.11.09. 13:40 - címkék: Címkék: Sopron -

Mire legközelebb Sopronba látogattunk, beköszöntött az ősz, megérett a birs (befőztem), színes faleveleket sodort a szél, reggelente már súlyos ködpamacsok ültek a vén fenyők hónaljában stb, Takeshi "Cirmi" Kovacs pedig bátor férfivá cseperedett.

20181109_092731s.jpg

Képünkön a két házzal odébb lakó kutyákat tartja megfigyelés alatt. Kicsit aggódom értük. 

Amelyben teljesítménytúrázok, képzeletben

2018.11.08. 20:12 - címkék: Címkék: sport nyafogás -

Eredetileg körbe akartam gyalogolni a Fertő-tavat egy hét alatt, nyáron, aztán csodák csodája, nem adódott egy hét időm/lehetőségem erre. Gondolom, le kellett volna szervezni már februárban, mármint a gyermekfelügyeletet, vagy nem is tudom. Aztán vannak az őrült osztrák fiatalemberek, akik az Extreme Burgenland túrát szervezik, ők egy nap alatt gyalogolják körbe. Januárban. 120 km. Hát szerintem épelméjű ember ilyet nem csinál, de végül is, miért ne. Aztán rájöttem (vagyis inkább Maminti rávilágított) hogy valószínűleg egy részén futni kell, nahát én futni ugyan nem fogok, meg gondoltam, hogy minden héten, jó, kéthetente akkor gyalogolok 10-30 km-t felkészülésképpen, de csak nem akar beleférni az életembe ez (sem). 

Ami az otthoni tornámat illeti, volt ugye a 6+1 hetes online torna, amire bejelentkeztem (Anyatest Projekt), és egyrészt meglepően jó volt, másrészt abból se csináltam annyit, amennyit gondoltam, hogy majd fogok. Heti 3 videót küldenek, egy kondíciójavító (azon kicsit liheg az ember, de nem vészes), egy erősítés, meg egy jóga. Ebből heti kettőt csináltam, egy kondit meg egy erősítést (a jógát untam, bocs, a másik kettőt viszont aktívan szerettem). Minden héten terveztem, hogy legalább az erősítést megcsinálom kétszer a héten (30 perc!!!), de nem így lett. Szóval, izé. Fél siker. Most ezt így nyugodtan értékelhetném kudarcnak is, de komolyan nem annak érzem, heti két torna az sokkal-sokkal több, mint nulla torna, a 6. héten ügyesebb voltam, mint az elsőn, és ráadásul attól, hogy néha kicsit mozogtam, több kedvem volt mást mozogni is, mint például elmentem táncolni, meg felmentem Norvégiában mindkét hegyre gyalog, de a nagyobbikra is, mert nem járt a felvonó. Ja, mert voltunk Norvégiában októberben is, Bergenben, a körülmények váratlan együttállásának köszönhetően. Gondoltam, hogy majd most megnézem, milyen az igazi norvég október, dehát gyönyörű, színes-faleveles, napsütéses ősz volt erdei kirándulással, medvecukros jégkrémmel és kilátással a kikötőre. 

Visszatérve az Anyatestre, annyit tett velem, hogy így felrázott a tespedésből, és igazából pont ezzel a céllal jelentkeztem be rá, szóval teljesen megérte, plusz volt benne cica is. Ami az Extreme Burgenlandot illeti, a Tímea meg felvilágosított a könyvesboltban, hogy van 60 km-es táv is, az meg igazán semmiség, hát nem? 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította