Furcsa dolgok

2016.10.14. 09:07 - címkék: Címkék: terhesség nyafogás -

Voltam hathetes kontrollon, minden jó, megint nem tudtam, hány kg vagyok, de megdicsértek, hogy jól nézek ki, és az ultrahangom, a méhszájam és a gátsebem is. Teljesen fel vagyok villanyozva, attól, hogy egyedül flangáltam a városban gyerekek nélkül, meg attól, hogy ott volt a rendelőben egy terhesnő CTG-n, ilyenkor kihallatszanak a paraván mögül a kis magzati szívhangok, és annyira boldog voltam, hogy nem én vagyok az. Nekem már nem kell szülni többet, beteljesítettem a princípiumot és megúsztam élve. 

Még a terhesség vége felé jöttem rá különben, hogy nem csak a kényelmetlenség miatt nincs kedvem szülni, hanem van egy másik része is, és elnézést, amikor majd mindjárt túl spirituális, egyben bizarr leszek. Az volt, hogy itt volt É. és elmesélte, hogy a barátnője problémamentes terhességet követően extrém kis súlyú koraszülött babát szült, és ez mennyire félelmetes és szomorú, én meg kapásból azzal reagáltam, hogy hát igen, a terhesség meg a szülés az olyan, hogy bármikor bármi történhet. A bármikor bármi alatt pedig azt értem, hogy Élet és Halál, hogy túl közel megyünk ehhez a témához, és sokkal jobban tudatosul az emberben, hogy milyen kis esendő izékék vagyunk. A szülés is egy életveszélyes üzem - tudom, hogy természetes meg minden, és ma csak évi néhány nő hal bele (17/100000 fő/év), de azt is tudom, hogy van lepényleválás meg méhatónia meg köldökzsinór-előreesés, amik potenciálisan életveszélyes dolgok részben baba, részben anya számára (a babahalálozás több, az 400/100000 kb). És van még persze egy csomó nem életveszélyes szövődmény is, a kórházban az összes szobatársamnak volt valami nyűgje. 

És az életveszélyen felül még az is van, hogy a szüléshez arra a pár órára át kell változni, bele kell menni a módosult tudatállapotba, ahol csak te vagy és a fájdalom, és átmenetileg a gondolkodó emberi lényből kiszolgáltatott, vérző, nyüszítő emlősállattá kell változni. És rájöttem, hogy tökre nincs kedvem életveszélyben lévő emlősállattá változni. 

És aztán ezek miatt elkezdtem úgy gondolni a szülésre, mint egy ilyen küldetésre az Odaátra. Hogy át kell változnom egy Valamivé, ami át tud menni az alvilági folyó túlpartjára és át tud onnan hozni egy Életet. Úgy képzelte el az agyam az Életet, mint ilyen kis világító gömböcskéket, amikben van egy kis pötty, mint a halikrák a Némó nyomában elején: le kell mennem a tenger mélyén lévő árok mélyére és onnan felhoznom egy ilyet. Ez veszélyes, rám nézve is, és a kis valami is igen törékeny, és egyedül kell mennem. A többiek - a férjem, az orvos, a szülésznő - csak fogják a biztosítókötelem végét és walkie-talkie-n beszélnek hozzám, de ők fent maradnak a csónakban. Nyilván rengeteget számít, hogy ott vannak-e és hogy jók-e, de lemenni attól még nekem kell. Néha meg úgy gondoltam rá, mint átmenni egy dimenziókapun, mint a Stranger Thingsben, amikor egy pasast biztosítókötélen átküldenek. 

Aztán velem maradt ez a gondolatmenet és a szülés közben, két fájás között is mindig arra gondoltam, hogy minden fájással lejjebb ereszkedünk a Tenger Alatti Árokba, ahol a kis izékék vannak, és ott vár rám egy kis izéke, hogy mikor megyek már érte. Mert már tudja, hogy ő az én kis világító gömböcském, így nincs visszaút, fel kell hoznom. Így aztán a fájásszünetekben mindig vettem egy nagy levegőt és azt mondtam magamban, "jól van, lemegyek érted", és elképzeltem, hogy minden fájással pár méternyit ereszkedünk lefele. Amihez rohadtul nincs kedvem, de muszáj. 

A sikeres Küldetés után aztán pár hétig még érzi az ember az utóhatásait - a nő vérzik, a gyereknek meg egy fura madzag lóg ki a hasfalán keresztül, amin Odaát a tápanyagot kapta (köldökcsonk). Ezek aztán lassan elmúlnak, és szép fokozatosan mindenki emberi formát nyer: én is visszanyerem az emberi formámat, kiesik a gátsebből a varrat, összemegy a hasam, a babának benő a köldöke és értelmes fejet vág. Ma már mosolygott is, és nem csak sír, hanem mondja, hogy "heö!", azaz végérvényesen az emberré válás útjára lépett. . 

Lucia meg azt kérdezte a múltkor, hogy előállhatna-e olyan élethelyzet, amikor nagyon szeretnék egy harmadik gyereket, és mondtam, hogy nem hiszem. Nem azért, mert szörnyű lett volna terheskedni meg szülni, mert egyáltalán nem volt szörnyű, hanem embert próbáló, ugyanakkor végtelenül izgalmas kaland. Csak hát úgy érzem, bennem két ilyen küldetés volt, nem megyek le többet. Persze, ha véletlenül becsúszik, bizonyára megtartjuk, de negyven fölött, két gyerekkel inkább majd a meglévőkkel szeretnék foglalkozni. 

Ja, és

2016.10.11. 10:49 - címkék: Címkék: gyereknevelés -

Egyébként tudom, hogy hatalmas mázlim van, hogy csak ilyeneken kell rugóznom, mint, lásd alább, és egyik se súlyos beteg és a férjem is szeret minket (mostanában megint mindenki válik), és textilpelenkát se kell mosnom. De azért kicsit néha irigylem a korábbi generációkat, amikor még ellátni kellett a gyerekeket és nem minőségi időt tölteni vele.

Jó, igazából nem irigylem őket, szeretem a vezetékes vizet meg a robotporszívót, nem akarok állatokat etetni hajnalban. Csak ez az elmúlt ötven évben az anyaságra rákerült hatalmas pszichológiai felelősség, hogy most neveléseddel Te alakítod a jellemét, és ha elcseszed, akkor boldogtalan lesz, ezt úgy tudnám nélkülözni. 

Főleg hiszti

2016.10.11. 09:58 - címkék: Címkék: gyereknevelés nyafogás -

Hát nem tudom boldoggá tenni a gyerekeimet. Ez sír és nem alszik és hasa fáj, vagy isten tudja, hiába szoptatom igény szerint, de azért figyelve, hogy ne túl gyakran, és hordozom kendőben. Amaz sír és dühöng, ma reggel épp azért, mert reggelinél nem tetszett neki az asztalterítő.

Terítő nélkül szeretett volna tejet és kukoricapelyhet enni az asztalon, azt pedig nem engedtem, mert kicsit vagy nagyon minden reggel kiönti a tejet. Majd pedig azért, mert úgy döntöttem, jó fej anyuka leszek, és megengedem neki, hogy ne a szép ünneplő ruhában menjen az ovis fotózásra, hanem az általa választott nyuszis ruhában, ami cuki, de használt, hétköznapi viselet - csakhogy kitalálta, hogy annak ellenére, hogy este együtt kiválasztottuk hozzá a harisnyát és az alsótrikót és a bugyit is (hogy reggel ne legyen balhé), most mégis alá a harisnya helyett egy H und M-es, teljesen más stílusú, szintén nyúlmintás legginget szeretne venni. De értsétek meg, az egyiken kék alapon fehér, apró nyuszik vannak, a másikon meg fekete alapon hello kitty-stílusú, hatalmas fehét nyúlfejek! Most így üljön a csoportképen a fodrosszoknyás, hajcsatos, talpig tüllbe öltözött kishercegnők között? Szerintem a nyuszis ruha már kellőképpen kifejezi az egyéniségét, nem kell ennyire fokozni. 

Az alvásmegvonás mellett számomra ez a legnehezebb a gyereknevelésben, már a Lány születésétől kezdve, most meg még jobban. Hogy ezeknek nem lehet a kedvére tenni. Hogy kiteszed a lelked és visítanak. Hogy megbeszéljük, hogy ha eljön a fodrászhoz, és megengedi a hajvágást, akkor kap a virágboltban egy plüss virágot, amire már régóta vágyott, és már előre balhézik, hogy óriási, kéket akar, amekkora nincs a boltban. (Végül kiválasztott egy kicsi sárgát és tök szereti). 

Hol van vajon az ideális határtartás? Nekem nem tetszik az a verzió, hogy megengedjek mindent. A nagymamák ezt tolják, tuti leszedték volna az asztalterítőt a reggelinél, bár ahhoz le kell pakolni az egész asztalt, majd törölgetni a kiömlött tejet a falapról. Van olyan barátnőm, aki tuti megengedte volna a kétféle nyúlminta párosítását az ovis fotózáshoz. És megígérhettem volna, hogy veszünk óriásvirágot valahol, mondjuk rendelek a netről. De szerintem ez nem jó út, hozzám jártak pszichoterápiába felnőttek amiatt, hogy így nevelték őket, és képtelenek várni és képtelenek kibírni a csalódottságukat, ha nincs a mojitohoz zöld szívószál, csak piros. 

Vagy tarthatnám szigorúbban, ovis fotózásra ráadám a zsabós blúzt, aztán kussoljon. Csak szerintem egy pici demokráciát kell tanulnia, kis dolgokban hadd döntsön. Hozzám jártak pszichoterápiába iszonyú szófogadó nők, akik csodálatos, szófogadó kislányok voltak, mindig csendben engedelmeskedtek, csak sajnos később is csendben engedelmeskedtek köcsög, nárcisztikus férfiaknak és pszichopata nőknek mind a munkahelyen, mind a magánéletben, és ettől hogy, hogy nem, pánikbetegek vagy depressziósak lettek. Tehát sima hétköznapokon azt vesz fel, amit akar, és ha kéri, akkor felteszem az asztalra a kedvenc terítőjét (bár az egy rémséges citromsárga virágmintás viaszosvászon). De terítő nélkül nem ehet kiömlős ételt. 

Különben elméleti síkon abban hiszek, hogy kellenek keretek, de a keretek között szabadság kell - vagyis azzal játszik, amivel akar, oda ragasztja a matricáit, ahova akarja, de nyolckor fürdés. Fogadjunk, hogy ha lehetne kommentelni, akkor fele banda beírná, hogy túl engedékeny vagyok, a másik meg, hogy túl szigorú. 

Szóval egyrészt állandó a visítás és a boldogtalanság, megmérgezve a mindennapokat, és ehhez jött most pluszegy boldogtalan csecsemő, ó, irgalom atyja, ne hagyj el. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította