Jót vagy semmit

2016.06.30. 15:47 - címkék: Címkék: emberek -

Van egy ilyen rossz érzésem ezzel a focival kapcsolatban, csak vacillálok, merjem-e mondani, mert nem akarok ünneprontó lenni. Mert tényleg klassz, hogy egy pár napra félre lehetett tenni miatta a belső ellentéteket és rendeltetésszerűen használni a nemzeti jelképeket (vagy ki tudja, mi a rendeltetésük. Jó, akkor úgy értem, politikai oldaliságtól mentesen használni.) 

Az volt, hogy mentem hazafelé a nőgyógyásztól a körúton és pont a magyar-portugál meccs vége volt. A villamos már preventíve nem járt, ezért két megállót gyalogoltam, azalatt zajlott az utolsó negyed óra. Így épp tanúja lehettem a nagy, közös, egymás nyakába borulós boldogságnak. Rám is teljesen átragadt, egy boldog, lelkes tömegben nehéz közömbösnek maradni. Mégis valahogy az az érzés volt bennem, hogy jaj, ez olyan megható és egyben szomorú, és nem is értettem, miért. 

Később olvastam valahol a neten, hogy "mennyire jó most magyarnak lenni", és akkor rájöttem, hogy ja, igen, emiatt vagyok szomorú. Hogy most pár napig mennyire jó magyarnak lenni, aztán mindjárt elmúlik, és marad a korrupció meg az ismert állapotú egészségügy meg oktatás, meg az egész kupleráj. Pontosan az az érzésem volt, mint a Csodalámpa Alapítvánnyal kapcsolatban: ők rákos gyerekek kívánságait teljesítik*. Iszonyú aranyos és megható és örömteli, ahogy a rákos kisgyerek tiszta szívből lelkesedik, amiért felmászhatott a tűzoltóautóra, bárcsak ne lenne a fejében egy nagy tumor. 

Egyébként az ilyenek - mármint a rákos gyerekek örömteli pillanatai - valóban képesek időnként hatni az alapbetegségre, úgy értem, hogy ha eleget örülünk, akkor nő az ilyen-olyan limfocitaszám**. Az idegrendszer és az immunrendszer kapcsolata miatt hatékonyabban működhet az ember immunrendszere az örüléstől (és kevésbé hatékonyan a depressziótól), szóval van létjogosultsága annak, hogy örömet szerezzünk a krónikus betegeknek. Reménykedjünk, hátha társadalmi szinten is van valami efféle hatás, végül is simán lehet, hogy van. 

*Egyébként tök jó fejek, és lehet nekik segíteni kívánságot teljesíteni, menjetek. 
**Tumoros betegségekkel kapcsolatban nem vagyok képben a szakirodalomban, de pl. HIV-pozitívaknál elég jól alátámasztott a jelenség. 

A filmtörténet fontos táskái

2016.06.28. 11:09 - címkék: Címkék: terhesség Fiú -

Bepakoltam a Táskát: kórházi csomag plusz szülőszobai táska. Megmutattam a férjemnek is, hogy nézd, ez itt a Táska, ha esetleg úgy alakulna, hogy utánam kéne hoznia valahova. (Ebben a bejegyzésben valójában terhességről lesz szó, a filmtörténet fontos táskáiról itt olvashat.)

Szerintem a 31. héten Táskát pakolni még kicsit korai (normál esetben 40 hétig terhes az ember), de az interneten azt írták, pakoljak, én meg szófogadó, rendes páciens vagyok. Szedem a vasat meg a D-vitamint is, amit a nőgyógyász javasolt, bár magamtól tuti nem szednék a tökéletes laborom mellett vasat és a tökéletes D-vitamin szintem és felháborítóan napbarnította bőröm mellett D-vitamint, dehát biztos, ami biztos, sose lehet tudni. Emellett méregetem otthon a vérnyomásomat, mert a háziorvosom azt mondta, pár naponta méregessem, bár rendszeresen megméri a védőnő is, meg a nőgyógyász is, az eredmény 90/60 és 110/70 Hgmm között ingadozik, persze attól még lehet holnaptól terhességi hipertóniám, amire ugyan nincsenek igazán hajlamosító tényezőim, dehát ez ördög nem alszik. A védőnő által javasolt kálciumot is szedem, és a sószegény étrendet is tartom (szintén a magas vérnyomás megelőzése érdekében), de azt csak annyiban, hogy nem változtattam eddigi étkezési szokásaimon és véleményem szerint eddig is sószegényen ettem. Egy mintakismama vagyok. Jó, kivéve a napi három kávét, a kádban fürdést, a kéthavonta egy pohár alkoholt és a nagyvárosi életmódot (abból a légszennyezés az ártalmas). Meg medvecukrot is ettem, azt se szabad. 

A Táska bepakolásáról (Tena Lady betét, aarrgh) eszembe is jutott a szülés, hogy milyen volt, bár nem volt rossz élmény, dehát azért nem kaptam túl nagy kedvet hozzá. 

Amelyben gourmet lekvárral vesztegetek meg gyanútlan időseket

2016.06.28. 11:00 - címkék: Címkék: könyv Brennberg -

Rendesebb riporterek és antropológusok az úgynevezett "résztvevő megfigyelés" eszközével élnek, ami azt jelenti, hogy nem csak kimegyek Brennbergbe diktafonnal és az első szembejövőt meginterjúvolom, hanem eljárok a rendezvényeikre, megkoszorúzom velük a bányaszerencsétlenség áldozatainak sírkövét, énekelek velük a kórusban, ücsörgök a kocsmában, ilyesmi. Nagyon szerettem volna így csinálni, jobban beépülni - velük mondjuk nem is lehet máshogy, mivel nem állnak szóba idegenekkel - dehát egy másik városban élek, munkám van és kicsi gyerekem, plusz most már terhes is vagyok, ja, meg a társas készségeim hiánya. 

De az előbb felhívott vezetékes telefonjáról az egyik brennbergi néni, hogy nagyon ízlett neki a mentás-citfromfüves eperlekvárom. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította