The old hometown looks the same

2016.11.07. 15:35 - címkék: Címkék: emberek nyafogás Sopron -

Megmutattuk Sopront a kis Fiúnak is, ha már a Lánynál ez olyan jól sikerült, hogy sír, ha szóba jön a hazautazás Budapestre. Sétáltunk sokat erdőben, forraltboroztunk a Fő téren (egy deciliter forralt bort szavaztam meg a szoptatós anyának). A Lány forrócsokizott és a Harrerban is csak az alkoholmentes (kétféle) trüffelekből ehetett, mert az alkoholosak (kb. tízféle) a személyzet szerint _nagyon_ alkoholosak. Megkóstoltam az országtortát ugyanitt, összehasonlítási alapom semmi, máshol még nem ettem, dehát ez elképesztően finom és érdekes. A tonkababos forrócsokiról talán már beszéltem.

Megvettem a Margaret Mahler életéről szóló soproni könyvet a Cédrusban, el nem tudom mondani, mennyire fel vagyok háborodva basszus: ez egy romantikus szerelmi történet, amelyben valóság és fikció keveredik! Margaret (eredeti nevén Schönberger Margit) szerelmi szála mellett az életét kutató két fiatal újságíró is egymásba szeret. És tényleg vadul keveredik benne valóság és fikció, Margaret mindenféle párbeszédeket folytat édesapjával és már Sopronban Freud titkos tanait olvassa titokban, ami egy hülyeség, mert csak később találkozott a témával. Félre ne értsünk, nekem semmi bajom nincs a fikcióval, nekem is vannak fiktív barátaim, de csinálják otthon a négy fal között és ne vonuljanak az utcára, mit mondok a gyereknek ne keveredjen ész nélkül a tényekkel egy életrajzi kötetben. Aargh.

A rokonokat is meglepően jól bírtam most, szerintem ők is fejlődtek, meg én is, ráadásul a második gyereket szerencsére már nem övezte ugyanaz a tömeghisztéria, mint az elsőt. Eleve kevesebben özönlöttek ide megnézni, és senki sem nyígott, hogy hadd maradjon fürdetésre is. A Lány születésekor még itthon lakó nagymamám azóta mindenki legnagyobb megdöbbenésére önként beköltözött egy közeli idősotthonba, így elég volt ott meglátogatni, nem találkoztunk vele naponta kettőszázszor, így össze sem vesztünk.

Voltam a Bányászati Múzeumban is, most nem tudtam nekik dolgozni, lévén rám kötve egy bébi, csak megmutattam a babát és megbeszéltem igazgatóasszonnyal az élet dolgait, úgy is, mint magyar egészségügy, politika, testvérféltékenység; és voltunk Hajnalkáéknál, ahol rengeteg gyerek volt, és bár nagyon cukik voltak, továbbra is mélységes tiszteletem mindenkinek, aki ilyen mennyiségű gyerekzsivajt és -mozgást huzamosabb ideig elvisel, én előbb lennék bányász, mint óvónő, pedig klausztrofóbiám is van.

Sétáltam párszor az erdőben az Élet Dolgain Merengve, azon az útvonalon, amin mondjuk tizenhétévesen is sétáltam, csak akkor mindenféle pasik miatt bőgtem meg verseket olvastam és nem volt rajtam hordozókendőbe kötött csecsemő, és arra gondoltam, hogy ja, hát egyébként ez hiányzik nekem magamból. A líra. Régen volt bennem líra, elsősorban rebbenő szempillák, hosszúszoknya, szorongások és napraforgók formájában, aztán mindennek a helyét átvette a gyakorlatias hatékonyság, a bosszankodás és a tanárnős szemüveg. Még csak nem is sima próza lett belőlem, hanem mindjárt egyből teendőlisták. Sóhaj. Najólvanakkor, majd veszek egy rúzst. 

Aztán főztem be birssajtot, meg a nagypapám echte fertőrákosi fügéjéből fügedzsemet, és vettem forrócsokiporokat elvitelre. Már csak az Ugg-okat kell majd otthon előszedni és készen állok a télre.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította