We don't need no thought control

2015.11.07. 13:18 - címkék: Címkék: munka kaja pszichiátria nyafogás Sopron -

Voltam a munkahelyemen apró-cseprő ügyintézés miatt. A munkahelyem egyik jelentéktelennek tűnő, mégis számomra fontos eleme az volt, hogy elég laza a dress code: nem igazán ajánlott nagyon dögösnek kinézni és kerülendőek az önkényuralmi jelképek, de ezt leszámítva mindenki tudja, hogy a pszichiáterek bolondok, tehát nem kellett nagyon adni a látszatra. Ez azt jelenti, hogy egyes osztályokon akármiben megjelenhettem, míg más osztályokon az akármi fölé felvettem egy fehér köpenyt. Erre most: összefutottam egy idős proffal, aki örömmel üdvözölt, végigmért és nagyon kedvesen azt mondta: " Maga hogyhogy nincs rendesen felöltözve?". Volt rajtam egy nagyon kopott orrú bordó Martens, egy konzervatív szürke Zara nadrág, egy bézs kasmírsál és a ruhacserén kapott Zara szövetkabát, amelynek elegáns, karcsúsított A-vonalú szabása van, de mintáját tekintve zöld, barna és bordó flaneling-kockás, azaz kifejezetten ELTE szociálpszichológiát hallgató húszéves leányoknak tervezték. Érdekes.  

img_2859.JPG

Szóval visszajöttünk Budapestre, próbálom utolérni magam teendőimben, csináltam elképesztően finom, mustban főtt birssajtot a Sopronból hozott birsalmákból (szégyenszemre Budapesten, boltban vásároltam hozzá a mustot) meg dolgoztam meg ügyintéztem. Voltam Ikeában is, és továbbra sem értem, mit lehet ezen szeretni és miért megy bárki önként az Ikeába, egy borzalmas patkánycsapda, egy fekete lyuk, bemész 1 db rizslámpáért és kijössz hat órával később úgy, hogy vettél még két Tjörnbang tárolódobozt meg három Uppsele ágyneműgarnitúrát meg négy Dinkjörb virágkaspót, amire mind feltétlen szükséged volt, érthetetlen, hogyan élhettél eddig nélkülük. 

img_2825.JPG

Megtudtam, ki lesz a munkahelyemen az intézményvezető januártól, olyasvalaki, akit kedvelek, úgyhogy írtam neki, hogy grat, mire visszaírt, hogy majd beszéljünk jövőbeli terveimről és számítanak rám mielőbb. Ez volt kb. délelőtt tízkor, persze egyből pánikrohamot kaptam, de az még csak hagyján, délután kettőkor még mindig kétszáz volt a pulzusom, enyhe hányingerem volt és kissé szédültem. És aznap a munkahelyemmel álmodtam. Álmomban igazgatóhelyettes voltam, de ezzel csak a cím járt és több munka, míg fizetésemelés vagy nagyobb hatalom nem, viszont szürke nadrágkosztümöt viseltem. Úristen, vissza kell mennem, vagy el kell döntenem, hogy visszamegyek-e vagy sem, jaj, a döntés, meg vannak számlálva a napjaim. Attól is félek, hogy visszamegyek és attól is, hogy nem. Ezt eddig is tudtam, nade azért mégiscsak nevetséges, hogy már a dolog említése is testi tüneteket okoz. Nem is tudom, sírjak-e vagy nevessek. 

img_2869.JPG

Szóval ilyenek vannak. Ezek itt a maradék soproni fotók. Mennyire nem illenek ide, rémes. Csináltam fahéjas-gyömbéres birslekvárt is, de az nem lett jó, mert nem passzíroztam át, mert nem volt sem időm, sem kedvem, pedig a mi öreg, szemcsés birsünket át kell sajnos; és csináltam citromos birslekvárt, ahhoz passzíroztam százezer órát, és van még egy negyedik adag, abból még nem tudom, mi legyen és mikor. 

img_2874.JPG

Persze, az egyes számú tervem az még egy gyermek, dehát tudjuk, hogy ez nem terv, hiszen vagy megfogan, vagy sem. A Lánynak is több évbe és utánajárásba került megfogannia, ráadásul azóta csak öregebb lettem, szóval nem lehet az az egyetlen tervem, hogy mindjárt terhes leszek. 

Mihez kezdjek az életemmel. Mit főzzek a maradék birsből. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította