És még

2015.08.19. 10:08 - címkék: Címkék: könyv emberek bányászat Sopron Brennberg -

A folytatásban már nincs túl sok izgalom: úgy döntök, nem várom meg a buszt, mert nagyon sokára jön, inkább elgyalogolok az erdőn keresztül a szomszédos Görbehalomig és addigra pont odaér a busz, ami majd visszavisz Sopronba. Az erdő klassz. Amúgy nem tudom, mi ez nálam, én a rendes hétköznapokon nagyjából ateista vagyok, ráadásul sok szép tájat láttam már Kanada partjaitól a Koh Phi Phi sziklákon át az Angkor-i napfelkeltéig, a Brennberg-völgyben mégis mindig meghatottan rájövök, hogy Isten egészen biztosan nagyon szeret minket, ha ezt a szépséget teremtette. Most mit csináljak, nem tehetek róla.

Eszem finom erdei szedret bokorról, majd eljátszom a gondolattal, hogy eltávolítsak élőhelyéről néhány fenyőfacsemetét és az anyukámtól kölcsönzött Fila márkájú hátizsákba rejtsem. A fenyőfalopás gondolata pár hete akkor ütött szöget a fejembe, amikor az egyik, Tatabányán élő volt brennbergi bányásznál jártam és megmutatta a botanikuskertszerű kertjében a kínai meg szicíliai ciprusok és cédrusok mellett a két Brennbergből hozott fenyőt. Vagy az agyamra ment az Orchideatolvaj, amiben John Laroche és társai folyton orchideákat csempésznek ki a vadonból. Mondjuk sejtem, hogy a Brennberg-völgy fenyői nem díjaznák különösebben a szállítást, sem az óbudai teraszt intersparos virágfölddel.

A továbbiakban még virágzó ciklámeneket látok kritikátlan mennyiségben és többféle színárnyalatban - én manapság épp arra törekszem, hogy rohanó világunkban csupán a szavak leíró erejével képes legyek elképzelhetővé tenni dolgokat és okostelefonom sincs, de a ciklámeneknél már erősen vágyni kezdek wifire és instagram-fiókra. A cikláment nem akarom kiásni, mert az védett, meg különben is, rendes ember nem húzgál ki növényeket az erdőben. 

A ciklámencsodálásnak, szederevésnek, fenyőszemlélésnek és vallásos áhítatnak köszönhetően persze mintegy három perccel lekésem az óránként járó buszt, úgyhogy kénytelen vagyok stoppolni, illetve még egy kicsit gyalogolni. Úristen, az a hegyoldal, azok a hatalmas fenyők, annyira gyönyörűek. "Kedvező feltételek mellett a jegenyefenyő akár 60 méter magasra is megnő. Törzsének átmérője elérheti az egy métert, életkora az ötszáz évet". Bár szerintem ezek inkább lucfenyők. Aztán felvesz egy középkorú pár, akik a Tómalomra tartanak és egész úton fogják egymás kezét. 

Mindeközben a vadregényes Nyugaton

2015.08.18. 16:21 - címkék: Címkék: könyv emberek bányászat -

A brennbergbányai templom előtt ülök egy padon és épp egy helyi arcot próbálok lebeszélni róla, hogy alkoholos italokra hívjon meg. Ezt megelőzően útbaigazítottam egy rendkívül jól felszerelt, németül beszélő bringást Sopron irányába - ugyan Brennbergbányán véget ér az aszfaltozott út, amelyen kizárólag Sopronba lehet eljutni az úgynevezett Soproni úton, azért a biztonság kedvéért megkérdezte, hogy Sopron, diese Richtung? Hát igen. Más Richtung nem nagyon van ugyanis. 

Úgy kerültem ide, hogy bátran besétáltam Karcsi bácsihoz Görbehalmon, mert egy Marika néni azt mondta, ő idős, régen a bányánál dolgozott brennbergi, hátha beszél velem, kopogjak be hozzá, meg fogom ismerni a házát, itt és itt van, házszám nincs, de csak ott van napernyő. Sajnos Karcsi bácsi hallókészüléke ellenére nagyothallott, valamint esze ágában sem volt velem szóba állni, hasztalanul hivatkoztam Marika nénire, így mérgemben bementem a Görbehalmi Bányászmúzeumba a Sanyihoz, hátha ad egy kávét. A Sanyi épp a Tippmixét töltötte nem biztos, hogy teljesen józan haverjaival, megkínált kávéval, cigarettával, elmesélte a Bányásznap szervezésének anyagi és transzperszonális nehézségeit, belém töltött egy jégert, adott az útra egy féldecis üveg pálinkát a sajátjából és egy fél literes mentes vizet, majd vintage Trabant márkájú gépkocsijával elhozott Brennbergig, mivel ő egy született vendéglátó és az itteni postán úgyis fel akarta adni a Tippmixet.

Brennbergben odaadtam Marika néninek a képeslapot, amit ígértem neki, meg elmeséltem, hogy Karcsi bácsi lepattintott, majd bemásztam a jelenleg üres és lepukkant egykori Bányászkaszinó, később Ruhagyár épületébe, ahol nincs semmi, csupán a színpadon heverő elhagyatott piros melltartó és pár üres doboz Bomba és sör jelezte, hogy bár jazz-zenekar már nem játszik, azért örömteli események ma is történnek errefelé. 

Ezt követően egy üveg soproni sört vásároltam és kiültem a templommal egybeépült kocsma elé a padra, ahol vagy nagyon furcsa vagyok, vagy még farmerban és fekete Martensban is egy MILF, mivel a kocsma ügyfelei közül eddig majdnem mindegyik igen kedvesen köszöntött, ami Brennbergben egyáltalán nem szokás. A legutolsó éppenséggel megkérdezte, megismerem-e, majd üveges tekintetem láttán felvilágosított, hogy az előbb a Sanyinál töltötte a Tippmixet, onnan az ismeretség, és szívesen meghív valamire, amennyiben könyvem írását ez előrelendíti. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította