Ne bántsátok Verhovina madarait

2014.02.06. 17:36 - címkék: Címkék: nyafogás - 34 komment

Az van, hogy egészen ambivalens viszonyba kerültem a könyveimmel. 

Elmondom. 

A könyveim szépen ülnek a polcon, jelenleg ABC-sorrendben, de voltak már szín szerint is rendezve. Főként magyar nyelvű regények, sok szakmai könyv, idegtudomány és pszichoterápia, útikönyvek, angol nyelvű regények, pár verseskötet. A koleszban egy polcom volt, a rákövetkező albérleteimben egyre nőtt a polcok és költözéskor a dobozok száma, jelenleg nagyjából három Billy-t töltenenék meg (két és fél van tele, de fekszenek is a sorok tetején és az íróasztalom alatt is van pár.)* Jelenleg mindez a hálószobánkban helyezkedik el, mert a nappali tele van a férjem könyveivel.

Van ez a szokásom, hogy a könyvespolcomat nézegetni szoktam, nézegetem rajta a könyveket és mindegyikről eszembe jut a benne lévő történet. Az albérleteimben sosem volt tévém, ha egyedül ettem, mindig úgy ültem, hogy a könyvespolcomat néztem közben, és történetek jutottak eszembe, Isobel elmegy a varázslónőhöz, Claire furcsa szobrokat készít, öt vérnarancs künn a konyhán, most érik be cukros üdve, "Sirályok", mondta Lee Mellon, "például az", hirtelenül, ahogy a tigris ugrásra lendül, az élet elénkbe tornyosulkiemelkedve sötét tarajával a tengerből. Nem direkt csináltam, egyszercsak észrevettem, hogy ezt csinálom. Most lefekvés előtt meg ébredés után nézegetem őket. Meg pelenkázáskor meg teregetéskor, mert ott van a pelenkázó meg a ruhaszárító is. És akkor ott van egy Bodor Ádám-kötet, ráadásul zöld. Kirí a környezetéből, mindig észreveszem és eszembe jut pár szörnyűség, nem is a zöld, hanem a másik regényéből, ami meg sincs nekem, mindegy, lényeg, hogy tulajdonképpen lehet, hogy igaza van feng shui nagymamámnak és a könyvek rontják a csí-t. Végtére is, idegen emberek gondolatai hemzsegnek a hálószobámban. Rájuk nézek és elkezdenek gomolyogni a fejemben, és Ursula Buendíára kell gondolnom meg Takeshi Kovacsra, és egyrészt nincsen ezzel baj, végtére is szívesen gondolok Takeshi Kovacsra. Másrészt meg milyen lenne vajon nélkülük, lehet, hogy akkor az érzéseim csak a valóságnak szólnának, mire gondolnék akkor? Úgy képzelem, nagyon Zen lenne. Persze, lehet, hogy már teljesen mindegy, hiszen mind benne van úgyis a fejemben, lényegtelen, hogy ott ülnek-e a polcon vagy sem. De akkor is, értitek, Bodor Ádám van a hálószobámban, mit keres ott, menjen ki. 

Eközben lakásokat nézegetünk, persze olyanra, amilyet szeretnénk, pont nincs pénzünk, mindhárom kritérium - tágas, sokszobás; kertkapcsolat; városhoz közel - nem jön ki. Van egy, ami nekem eléggé tetszik, bár drága és még kellene rá költeni és sok munka is lenne megcsinálni rendesen, cserébe viszonylag nagy terasza van és kertkapcsolat. A férjem meg azt mondta, nem jó, mert nem férnének el a könyveink. Értitek, nem lesz teraszom, mert nagy lakást kell vennünk, hogy elférjenek benne a könyveink. De mióta fontosabbak a könyveink, mint mi emberek? Egy pillanatra el is gondolkodtam azon, hogy írok egy emailt Kislánynak és Nyerwnek és nekik ajándékozom az összeset (ők azok az ismeretségi körömből, akikről feltételezem, hogy nehezen szabnak határt a lakásukba beáramló könyveknek és nem hagynák az enyémeket sem az utcán elpusztulni). Aztán mire hazajön a férjem, közlöm vele, hogy oké, én a teraszt választottam, nincsenek könyveim. Persze, azért egyet-kettőt megtartanék, a kedvenceimet. Na jó, hármat. Vagyis max tizenötöt. Jó, akkor hagyjuk, úgyis megtartom mindet, kellenek. De mégis, nem túlzás, hogy előlem foglalják az életteret? Hogy nekik kell lakást venni? Hogy nem lesz teraszom a Sztrugackij testvérek mégoly zseniális agyszüleményei miatt? Most szerintetek ez normális? 

Tudom, e-könyv, de az más. 

*Ja, de ezek csak azok ám, amik nálam vannak, mert van még néhány tonna, tankönyvek, kötelező olvasmányok, egyetemi tankönyvek, mesekönyvek, komplett pöttyös- és csíkoskönyvsorozatok, amit a szüleimnél tárolok. Még mielőtt véletlenül valaki azt képzelné rólam, hogy műveletlen irodalomgyűlölő tuskó vagyok és 36 év alatt csak 3 Billy-t tudtam megtölteni. 

Kis kece lányom

2014.02.06. 09:49 - címkék: Címkék: lány nyafogás - 4 komment

Voltunk Ringatón, az ötödik percben azt gondoltam, nahát, ez mekkora királyság, veszek is bérletet, kár, hogy csak hetente van, a huszonötödik percben meg azt, hogy vissza akarok menni dolgozni. És már régóta meg akartam írni pontosan ugyanezt is, csak sosincs rá időm. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította