Much more simply handbags than otherwise

2014.12.07. 17:35 - címkék: Címkék: nyafogás - 8 komment

A második legizgalmasabb dolog a Mozgás- és Táncterápiás Egyesület szakmai napján a párterápiáról szóló rész volt: egy terapeuta-páros, férfi és nő tartanak pároknak tíz alkalmas csoportot, valamint egy-egy párnak öt alkalmas egyéni terápiát is. Nagyon érdekes volt. Ezenkívül még egy előadást hallottam, a délelőtti részen nem voltunk ott, mert dolgoztunk, a délután további részéről pedig meglógtam, mivel úgy éreztem, jelen lelkiállapotomban, tudniillik kialvatlanul, mérgesen és fáradtan jobban megsegítené a folyamatomat* az, ha vennék magamnak egy klassz táskát a közeli a Duna Plázában. És így is lett. Hónapok óta keresek egy sötét színű, ideális esetben fekete táskát, mivel a régi elrongyolódott, és mindeddig nem találtam, most pedig bementem és ott volt. 

Mérges meg azért voltam, mert sok napot töltöttem egy mérges Lánnyal, aki fogzik, taknyos és dackorszakos, és anya jelenlétében nem fogja vissza magát, tehát nyafog, hőbörög, és ha nem úgy viselkedik a kiskanál vagy a plüssnyúl, ahogy szeretné, akkor dührohamot kap, földön fetrengve hisztizik és dolgokba harap bele. Én néha kiabálok vele, leginkább akkor, ha emberbe harap (pl. belém), ha embert rugdal meg (pl. engem), illetve amikor mozgó járművön földön fetrengős hisztit rendez. És egyáltalán nincs bűntudatom, amiért néha kiabálok, mi több, továbbra is elég jó anyának gondolom magamat, pedig ilyen esetekben kötelező magad szaranyának érezni. Lehet, pszichopata vagyok? Szerintem egyrészt teljesen normális, ha az ember (én) állandóan dühös, amikor egy dühös gyerekkel van összezárva - tudjátok, anyának az a feladata, hogy tartalmazza a gyermek haragját, és ha én napi rendszerességgel haragot tartalmazok, akkor magam is mérges leszek időnként. Konkrétan érzem, hogy magasabb az alap haragszintem, kifejezetten örülök, ha valaki belém köt és van okom mérgelődni. Utoljára akkor voltam ilyen, amikor borderline-oknak (ők is hajlamosak megharagudni) vezettem pszichoterápiás csoportokat egy kicsit terhelt szakmai légkörben. És ez bizonyára önigazolásnak hangzik, de engem hihetetlenül bosszantanak a passzív-agresszív nők: amikor szétvet a düh, mert a Lány épp ledobálja az ételt (előtte rám néz, hogy biztosan látom-e), és már hússzor felszedtem és rászóltam szépen, és igencsak haragszom, akkor én nem fogom mesterségesen mézesmázos hangon azt mondani, hogy "kicsikém, anya most ennek nem örül". Én így nem tudok hiteles lenni. Nyilván nem ütöm meg mérgemben, de azt akarom, hogy tudja, hogy most haragszom, és ezért haragosan szólok rá (jó, hát kivéve azokat az eseteket, amikor hangosan röhögök azon, amit rendez, hát ezt majd elmondhatja a pszichoterápiájában, anyám kiröhögött, amikor dühöngtem). Esetleg emelt hangon. Minősíteni nem minősítem (hogy "te hülye" meg ezek), mert az sem passzol az elveimhez - többnyire azt kiabálom, hogy "Elég legyen már ebből!". Van a játszótéren egy anyuka, aki olyanokat mond a nagydarab, mindenki szemébe homokot szóró fiának halk, bűbájkedves hangon, hogy "Andriskám, szerintem ez nem annyira jó ötlet..." - hát ez nem én leszek, na. 

Másrészt pedig azért vagyok mérges, mert egy éve nem aludtam át egy éjszakát, és én ebben nem vagyok jó. Van, aki ezt bírja, én rosszul. De optimista vagyok, mert már az utolsó foga jön (a nagyőrlők állítólag ovis korban szoktak, a többi pár héten belül meglesz), és szerintem akkor jobban fog aludni. Az új lakásban. Ahová januárban költözünk. 

Az első legizgalmasabb dolog a szakmai napon Judit néni új hajszíne volt. 

*Mozgásterápiás szleng, nemrég építettem be a szókincsembe. 

Here comes the sun

2014.12.02. 16:15 - címkék: Címkék: nyafogás - 2 komment

Tettem ki idén is számlálót oldalra. Még 88 nap van tavaszig. Semmiség. 

Hol is tartottam

2014.12.01. 13:29 - címkék: Címkék: lány emberek nyafogás bányászat - 1 komment

Nos, a terhesség és szülés utáni nyugis és világtól elzárt időszak asszem már hivatalosan is elmúlt, amennyiben sikerült pontosan ugyanannyira túlvállalni magam, mint amennyire szoktam. A dolgok egy részét szeretem csinálni és érdekel és izgalmas és fizetnek érte valamennyit, más része érdekel és nem fizetnek, harmadik része semennyire nem érdekel, de fizetnek. Januárban költözünk elvileg, szóval kell a pénz függönykarnisra utazásra, mert a férjem szerint nem lesz pénzünk soha többé. 

Voltam a Múzeumban, klassz volt, persze sokkal kevesebbszer tudok menni, mint ahogy terveztem, dehát ez van, pont levittünk pár makettet a portához, amikor jött két holland és azokat körbevezettem, eleinte még a főmuzeológus kíséretében, aztán neki más dolga akadt és hagyott érvényesülni. Nagyon élveztem, a hollandok remekül beszéltek angolul, rendesen én is beszélem a nyelvet, de rá kellett jönnöm, hogy a szókincsem ez esetben rémesen hiányos, szerencsére a kiállított tárgyak három nyelven vannak feliratozva, így volt honnan lenéznem az ék, agancskapa, kova, szerszámkő, nyéllyukas kőbalta szavakat, és ez még csak az őskor. Szerintem tetszett nekik, mondtam nekik a végén, hogy írjanak a Tripadvisorra, de még nem írtak. Két ünnep között is leszek valamikor, gyertek. 

Túl sokat voltam ezen a héten a Lány nélkül, és hiányzik. Heti három napot jár bölcsibe, oda úgy fut be, hogy alig tudom reggel levetkőztetni, mert már szaladni akar játszani meg reggelizni, és napközben is vidám, leszámítva a délutáni alvását, dehát abban itthon sem jeleskedik. Ezt csak azért kell ennyire bizonygatnom, mert itt volt anyósom, aki soha semmi negatívat nem mond, ezért sosem tudod, hányadán állsz vele, a családi napközire sem szólt soha egy szót sem, de amikor látta a komolyan néző Lányt egy fotón, akkor azt mondta "biztos azért olyan szomorú, mert bölcsibe kell járnia", és a Lány halandzsaszövegéből meg azt vélte kihallani, hogy "kis hülyegyerek", biztos a bölcsiben mondták neki. Ezért legutóbb elvittem magammal, amikor mentem a Lányért, hadd lássa, hogy nem szörnyű helyen van, a Lány, mint minden délután, vígan tologatott odabent egy játékbabakocsit két plüssnyúllal, és amikor meglátott minket, hangosan nevetve szaladt oda hozzánk, anyósom azóta is azt mondogatja, hogy "hogy örült, hogy érte mentünk". Gondolom, van olyan gyerek, amelyiknek nem való a közösség még másfél évesen, de értsétek meg, a Lány nem ilyen, a Lány mindig, mindenhol oda akar menni, ahol a többi gyerek van, és nagyon talpraesett. Plusz imádja ott a kaját, a nagymama főz nekik, és akármikor megkérdezem, mi volt a bölcsiben, azt mondja, ebéd. 

Engem mindig idegesített, amikor szoptatott, de beszédképes gyerekek kiabálják, hogy cici, meg szopizni, meg cicizni, és én sem használom ezeket a szavakat, viszont a szoptatáson rajta maradtunk - a Lány ragaszkodik hozzá, nekem meg nincs igazán ellenérvem, reggel és este belefér. Így aztán reggel és este, ha valamiért késlekednék, akkor kiabál a kis Lány, hogy "anyatej, anyatej!!". Nagyon cuki. 

A mozgásterápiás szupervíziót is szeretem, azt hittem, utálni fogom, mert pénzbe kerül, az isten háta mögött van, és én már úgyis mindent tudok, ehhez képest jól érzem magam ott, izgalmas, és nagyon hasznos. Ki hitte volna. Most is egy olyan érdekes történetet hallottam egy terapeuta-lánytól, minden nap eszembe jut, dehát nem írhatok róla, mert nem az én történetem. 

Ja, és még az is volt, amikor eszembe jutott a munkahelyem és az okos emberek ott, és elhívtam őket a kocsmába, és nagyon jól sikerült. Ez csupán azért problematikus, mert ha ezek ilyen jó fejek, akkor majd vissza fogok menni, és az egy kicsit hasonlítani fog arra, amikor a bántalmazott nő visszamegy a Pistához, de állítólag már nem iszik, hátha már megjavult. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította