Beülhetnénk, ha már itt vagy, Mari

2014.08.10. 13:34 - címkék: Címkék: kultúra kaja -

És akkor még azt is kitaláltuk, hogy ezen a hétvégén jöjjön fel anyukám Budapestre és vigyázzon a Lányra napközben, és mi addig elmegyünk például a Gellért fürdőbe. Csak közben rájöttünk, hogy házassági évfordulónk lesz mindjárt, és olyankor a férjem el szokott vinni puccos étterembe, kivéve tavaly, amikor még csak négy hónapos volt a Lány és akkor csak rendeltünk szusit, az adott napon azonban nem lesz bébiszitterünk, meg a férjem is dolgozik, mert hétköznap, úgyhogy hozzuk előre, csak nem válunk el a hátralévő tíz napban, long story sort, elmentünk a Csalogány26-ba ebédelni, meg moziba. Ez már nem az a kellemesen oldott hangulatú hely volt, mint a Kistücsök, éreztem, hogy ugyan nem az angol királynőnél eszünk, de azért talán mégiscsak jobb, ha szépen ülök a széken és rendesen fogom a villát, és hát ide azért nem igazán hozhattuk volna el a Lányt érzésem szerint. Négyfogásos menüt ettünk borokkal, az én soromban minden finom, de átlagos volt, kivétel ez alól a kacsamáj, amitől dobtam egy hátast, annyira jó, puha, szájban olvadó gyönyör. A borok nem hagytak bennem mély nyomot, a desszerthez habzóbort kaptam, amit nem szerettem, a férjemmel itattam meg. 

Ami a filmet illeti, a Holnap határán c. scifi-t néztük, jó volt, nagyjából a Groundhog Day-t (Idétlen időkig) képzeljük el akció-scifiben, csápos idegenekkel, Tom Cruise-zal meg egy jócsaj katonanővel. Semmi világraszóló, de rendesen összerakott szórakoztatás, nem unatkoztam. És mivel egy plázában voltunk, vettem magamnak éjszakai krémet és akciós minitermékeket a Body Shopban, argánolajos testvaj, mmm. Az élet egy folyamatos örömforrás. És a rossz hír: az Aréna Plázában a Haagen Dazs fagyizó helyén valami frozen joghurtos cucc van, hova lett a Haagen Dazs? Bezárt az egyetlen magyarországi HD fagyizó? Kelet-Európa, basszus. 

Ma meg főztem paprikás krumplit, miután a havi kajakeretünket elköltöttük fine dining-ra az elmúlt napokban, hát szerintem így kell élni. 

Bár nem volt vitorláshajó

2014.08.10. 11:04 - címkék: Címkék: utazás kaja -

A balatoni hétvége pedig elég durva volt, bár korábban is nyaraltam már a barátnőimmel (soproni barátnőim, öten plusz férjek), és kisgyerekesekkel is, de a hat pár, hét gyerek, akik közül 5 db egy és két éves közötti, hát az azért már hard fokozat. Első nap mindjárt a rossz strandra mentünk, ahol elviselhetetlen tömeg volt és Király Linda-koncert, aztán másnap megtaláltuk a szabadstrandot, a Lány imádott a Balatonban pancsolni és a többi babával bandázni, de a nyaralás fénypontja mégiscsak a Kistücsök volt - a férjem rájött ugyanis, hogy itt van a szomszédos településen és egyébként soha az életben nem fogunk ideutazni enni, most viszont adott a lehetőség. Már a szörpöknél lehetett tudni, hogy jó helyen vagyunk, a kovászos uborka-levessel pedig végleg megvettek. Nyamm. Ettem még csülköt, meg a többiek ételeit is végigkóstoltam, a férjem vaddisznós tésztája és az Anikó tökfőzelék-salátája hagyott még bennem mély nyomot, pedig a tökfőzeléket amúgy utálom. emellett csodásan gyerekbarát, adtak etetőszéket, vannak játékok, nem néztek csúnyán - bár nem vittük mind a 7 gyereket, csak négy felnőtt plusz a Lány volt jelen, a Lány pedig annál jobban viselkedik, minél jobb étterembe visszük, többnyire jólnevelten ette a padlizsánkrémet kukoricakenyérrel. Negatívumok: a pelenkázó túl kicsi és ilyen nagy babát már lehetetlen rendesen átpelenkázni rajta; a sült csülökhöz kapott késem nem volt elég éles, ezért a keményre sült bőrrel küszködnöm kellett; a kávé pedig rossz volt. Egyedül ezt az utóbbit érzem valós problémának. Ezt leszámítva mind az ételek, mind a kiszolgálás és a hely hangulata pontosan olyan, amilyet én szeretek, azaz úgy színvonalas és igényes, hogy közben nem sznob és nem karótnyelt. Kár, hogy ilyen messze van. 

Házak közt rések, azon kilépnek

2014.08.09. 19:53 - címkék: Címkék: utazás nyafogás - 18 komment

Egy hónapos turnénk végére értünk, egyrészt szuper volt ennyit nyaralni, másrészt meg már rettenetesen untam, hogy egy bőröndből öltözködöm, amely bőrönd tartalmának 70 százalékát a Lány ruhái teszik ki, szóval ugyanazt a két rövidgatyát és öt pólót hordom egy hónapja (néha kimostam őket, nyugi). 

Ebből két hétig Sopronban voltunk a szüleimnél, arról már írtam, volt benne erdőjárás meg esküvő, aztán két hétig ismerősök házában Pesthidegkúton, amelyet megszakítottunk egy hétvégényi Balatonnal. 

Szóval végre kipróbálhattuk, milyen a külvárosban, kertes házban élni, hát rettentő ambivalens. Mert bár csomót esett az eső, de még így is mindennél jobb egy kert, hogy nem kell felcihelődni és kimenni a betondzsungel közepén szögesdróttal elkerített és ostoba arcokkal teli homokozóba fetrengeni, hanem fű van meg virág. Többnyire buborékfújással ütöttük el az időt. További előny a nagy belső tér, ehhez persze elég lenne nagy lakásba költözni, mindenesetre a Lány rengeteget fejlődött járás és szaladgálás terén, valamint megtanult lépcsőn egyedül fel- és lefele menni (lefele azért elég para, mindig egy lépcsőfokkal alatta ültem, hogy elkaphassam). Ráadásul az a környék is szép, tó kacsákkal, normális játszótér, ilyesmi. A hátrány, hogy naponta két és fél órával kevesebbet találkozom a férjemmel és ő a Lánnyal. Mivel most a munkahelyétől öt percre lakunk, ott meg egy óra húsz percre laktunk, és ezen nem segít az autó sem, mivel pont reggel és délután közlekedik arra mindenki más is - gondolom, valamivel kevesebb, de azért számottevő idő így is. Napi két és fél óra az havonta két nap, vagyis mínusz havi két nap férj/apa. Cserébe kert. És tudom, hogy sokaknak az ingázás a normál életvitel normál velejárója, és most, gyönyörű időben a 61-es villamossal utazgatni még csak lehangoló sem volt, hanem direkt kellemes. De ugyanez télen, hóban, latyakban, meg amikor már mindkét szülő dolgozik, minden egyes nap? Reggel fél hatkor kelni, fél hétre beadni a gyereket az oviba, hogy nyolcra beérjek? És amikor gimis lesz, akkor meg utálni fog, amiért sokkal kevesebbet tud eljárni a haverjaival meg bulizni, mint a nem-bejárósok. Vagy tévedek? Ez nem így van? Sose voltam bejárós életvitelszerűen, de mindig sajnáltam őket, a középiskola és az egyetem alatt is. Cserébe viszont kert, erdőszél, házikó. Hajaj. 

És még egy dolog, ami eddig nem aggasztott, de most eszembe jutott: egy ilyen nagy házat én tuti nem tudnék rendben és tisztán tartani, pedig csak egy gyerekem van. Nagyanyáink meg ötöt felneveltek plusz még a ház meg a kert meg az állatok, dehát most mit csináljunk, elkényeztetett városi úriasszony vagyok, és megijedtem, hogy megenné az életemet egy nagy ház és a rabszolgájává válnék. Pedig nagyon szeretem a tisztaságot meg a frissen vasalt ágyneműt, csak hát rémesen lusta vagyok, sajnálom. Az ilyesmire születni kell. 

A külvilágtól elzárva nem éreztem magam, a kisgyerekes barátnőim pont olyan frekvenciával látogattak, mint egyébként, és a kisgyerekek remekül érezték magukat a nagy térben meg a kertben. Hát szóval nem lettem okosabb. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította