My normal approach is useless here

2014.06.08. 13:25 - címkék: Címkék: lány nyafogás - 41 komment

Amúgy hogy kell gyereket nevelni? Hogyan veszem rá az egyévest, hogy engedelmeskedjen? :) Jó, tudom, sehogy, de csak egy dologban szeretném. Konkrétan: ledobálja az ételt az etetőszékből. Elvesz a tányérkájából egy banánkarikát és ledobja a földre. Rászólok, hogy nem szabad ledobni. Elvesz egy almakockát.... a szája felé közelíti.... az ajkához érinti... közben engem néz.... majd ledobja a földre és csóválja a fejét, hogy "nem". Ezután észreveszi, hogy valamelyik az etetőszék lábtartójára esett és nem a földre, lehajol érte, hogy felvegye? nem, azért hajol, hogy lepiszkálja a földre, hogy biztosan leessen. 

Részemről elmondom szigorú, nyugodt hangon mindig, hogy nem szabad ledobni. Nem. Nem. Néha elveszem előle az ételkockákat és én adogatom tovább. De ez sem megoldás, egyrészt nem fejlődik önállóságban, másrészt odanyújtom, beveszi a szájába, majd kiveszi és ledobja. 

Nem mindig, csak ha ahhoz van kedve. Tudja, hogy nem szabad, és mégis csinálja. 

Egyszer-kétszer volt, hogy rákiabáltam, egyszerűen kíváncsi voltam, mi történik, akkor megijedt, majd tovább dobált. Jó, hát olyan is volt, hogy röhögtem, az nyilván nem ideális. Én különben jártam asszertív tréningre, többnyire el tudom mondani ugyanazt törött lemezként higgadt hangon százezerszer, de nem használ. Ok-okozati összefüggéseket az ilyen kicsi gyerek még nem ért, nem mondhatom neki, hogy ha ledobod, akkor anyunak takarítania kell és később megyünk a játszótérre. A kutyát meg orron kell legyinteni, de azt nem fogom. 

A másik dolog, amit nem szabad, a parkban homokot, döglött legyet, kavicsot enni, itt is rászólok, megérti, fejét rázza, aztán tovább próbálkozik, de akkor elhozom onnan, elveszem tőle a fogyasztásra alkalmatlan dolgot, elterelem a figyelmét, ez nem probléma. Csak a dobálással nem tudok mit kezdeni. 

Nos? 

Amúgy én felnőttpszichiáter vagyok, nem gyerekpszichológus, ha esetleg valaki azt gondolná, szakmailag tudnom kellene az ilyesmit. 

Főleg nárcizmus

2014.06.08. 10:41 - címkék: Címkék: munka emberek pszichiátria nyafogás - 9 komment

Tegnap meg elmentem egy egész napos továbbképzésre, a férjem épp külföldön van, így egész napra (= reggel fék kilenctől este fél hétig) az anyukámra hagytam a Lányt. 13 hónapos, most volt ilyen először, és meglepően jól vette, mi több, sokkal kevesebb nyafogás árán többet aludt napközben, mint velünk. 

A workshop meg szuper volt, ez a nő tartotta, részben a sématerápiában használatos sémamód-megközelítésről szólt, amit persze már ismerünk, de ő a rengeteg példával és gyakorlati tanáccsal még így is sokkal életközelibbé, érthetőbbé tette, másrészt a nárcisztikus személyiségzavar sématerápiás megközelítéséről, ami meg Wendy szakterülete. Jó élmény volt látni valakit, aki ennyire ért ahhoz, amit csinál, szereti is, és a tudását ilyen jól át tudja adni. Persze, nagyon amerikai volt, de jó értelemben, ami alatt azt értem, hogy végtelenül optimista és gyakorlatias. Pedig leginkább csak a papír miatt, vagyis azért mentem el, mert ez az első lépés, hogy certified sématerapeuta lehessek, nem is számítottam rá, hogy ennyire hasznos lesz.

Ha rengeteg időm lenne, írhatnék egy kicsit szakmaibb blogot a saját nevemen, és akkor ott megtalálhatnának a páciensek és elolvasnák, mennyit képzem magam meg milyen szakmailag elkötelezett, egyúttal jó arc vagyok, és majd özönlenének a magánrendelésemre, igaz? Mivel ide akárki ír, azt mindig elirányítom máshoz az inkognitó miatt. De nincs sem időm, sem kedvem egy másik blogot írni, hát ez van. Mondjuk eddig magánrendelni sem volt kedvem, de most Wendy tudása és lendülete miatt eszembe jutott, hogy ja, engem ez érdekel és szeretem is.  

Dolgok a térben

2014.06.04. 20:09 - címkék: Címkék: emberek nyafogás - 6 komment

Még a mozgásos konferenciáról akartam írni, vagyis a Pszichodinamikus Mozgás és Táncterápia műhelykonferenciájáról, csak bloggerválságba kerültem ettől, mert túl személyes, meg mások is szerepelnek benne, vannak, akik olvasnak, ezek ismerik azokat, akik még ott voltak, most akkor mit is írhatok le pontosan, ami nem túl személyes - ez de érdekes! Mármint, hogy tizenegy év blogírás után olyan automatikusan megy nekem ez általában, gondolkodás nélkül implicit módon cenzúrázom magam, még a munkahelyemről is tudok úgy írni, hogy közben nem tudatosan a fejemben van, hogy ezt bármikor elolvashatja a Prof meg a legvadabb borderline betegünk egyaránt. Holott az égvilágon semmi intim vagy titokzatos nem történt. A másik meg, hogy mozgásterápiás élményekről verbálisan írni olyan, mint építészetről táncolni*, hogy klasszikust idézzek, olyan bénán hangzik, nem adja vissza az érzést.

Na, mindegy, az volt, hogy lemerült az autóm akkumulátora, feltételezhetően a sok állástól, Niké férje újraélesztette és azt tanácsolta, hogy a következő napokban járjak vele sokat, úgyhogy autóval mentem a helyszínre, kissé izgulva, hogy odatalálok-e (ja, mert a GPS is meghalt), nem lesz-e számomra kisvárosi, ügyelten sofőr számára ijesztően nagy forgalom, találok-e parkolót, ahova beférek, és visszafele is beindul-e. Szóval gurultam szépen az úttesten, és láttam, hogy egy fekete hajú nő a járdán szalad, és jé, ez a Judit Néni, úgyhogy lefékeztem és megmentettem az elkéséstől. Aztán megtaláltam a hatalmas, félig üres, ingyenes parkolót, aztán összefutottam egy csajjal, akivel már több éve nem találkoztam, de akivel anno összességében 350 óra táncterápiás sajátélménybe jártam együtt - ez is olyan érdekes és kissé abszurd, ezek a mozgásterápiás ismeretségek, hogy valakit egyrészt nagyon mélyen ismersz, másrészt lehet, hogy közben nem tudod a vezetéknevét sem. Mondjuk az ő vezetéknevét pont tudom, de azt például nem, hogy hány éves, vagy hogy hogy hívják a lányát, de azt igen, hogy meddig szoptatta. Meg találkoztam a Szőke Lánnyal, aki fedőnevét megcáfolva barnára festette a haját időközben, feliratkoztam a kiszemelt délelőtti workshopra, ott kissé elbizonytalanodtam, mert a két párhuzamos workshop közül a másikon kb. 15-en voltak már felírva, erre meg hárman. Volt előadás, érdekes volt, persze sok újat nem mondott, mert ezekből a dolgokból már levizsgáztam, mégis egy pár nagyon jó megfogalmazást hallottam, le is írtam pár mondatot, amivel jól el lehet magyarázni a dolog lényegét laikusoknak vagy más szakmabelieknek. 

A délelőtti workshopra végül összegyűlt egy csoport, én az egész programra valójában a mozgás lehetősége miatt mentem el, mert már két éve nem mozogtam (mármint mozogtam, csak táncterápiás keretben nem mozogtam) és hiányzott, és rájöttem egy ideje, hogy valójában nem is tudom, hogy hogy vagyok, testileg, ennyi nehézség után, mármint terhesség, szülés, szoptatás, nem alvás. Asszem, jól. A vezetés** az kicsit fura volt, mert szinte alig volt benne érintés vagy konkrét testtudati fókusz, helyette ezek a totál elvont koncentrálj a vízszintesekre, találj függőlegeseket, hát jól van, találtam. Összességében az az élményem volt, hogy jaaaaa, már emlékszem, mit szeretek ebben. De jó volt! Játékos és egyben valódi. Utána meg gyorsan felragadtam egy ingyen pogácsát és éljen, beindult az autó és hazajöttem, mert a kimenőm a délelőtti részre korlátozódott, nem az egész napra, ja, de előtte még Judit Néni megmutatta a lánya csecsemőkori fotóit, mert legutóbb (fél évvel ezelőtt) váltig állította, hogy a Lány pont úgy néz ki, mint az ő lánya csecsemőkorában, és basszus, tényleg. Nem, nem a szokásos minden csecsemő pont ugyanúgy néz ki szindróma, sokat láttam mostanában, elhihetitek, hanem tényleg ugyanaz a bucifej. Milyen érdekes. Másnap meg már nem indult be az autó, csak amikor két pasi megtolta a lejtőn, meg harmadnap és negyednap is tolni kellett, úgyhogy végül kapott egy új akkumulátort, remélem, ezzel jól lesz.  

*Talking about music is like dancing about architecture. 

**Update: A csoportvezetés mármint, nem az autóé. 

Thought I'd something more to say

2014.06.02. 20:01 - címkék: Címkék: nyafogás - 5 komment

Most én tudom, hogy ódivatú vagyok és leragadtam az euklideszi geometriánál meg minden, miközben a szomszéd kozmetika szórólapon hirdeti, hogy megújult és a háromdimenziós műszempilla mellett már négydimenziós műszempilla is kérhető. He? Nem úgy volt, hogy az idő az? Vagy annyira tartós? A 3D-nek ugyan megvolt a térbeli kiterjedése, de rögtön leesett? 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította