Dolgok a térben

2014.06.04. 20:09 - címkék: Címkék: emberek nyafogás - 6 komment

Még a mozgásos konferenciáról akartam írni, vagyis a Pszichodinamikus Mozgás és Táncterápia műhelykonferenciájáról, csak bloggerválságba kerültem ettől, mert túl személyes, meg mások is szerepelnek benne, vannak, akik olvasnak, ezek ismerik azokat, akik még ott voltak, most akkor mit is írhatok le pontosan, ami nem túl személyes - ez de érdekes! Mármint, hogy tizenegy év blogírás után olyan automatikusan megy nekem ez általában, gondolkodás nélkül implicit módon cenzúrázom magam, még a munkahelyemről is tudok úgy írni, hogy közben nem tudatosan a fejemben van, hogy ezt bármikor elolvashatja a Prof meg a legvadabb borderline betegünk egyaránt. Holott az égvilágon semmi intim vagy titokzatos nem történt. A másik meg, hogy mozgásterápiás élményekről verbálisan írni olyan, mint építészetről táncolni*, hogy klasszikust idézzek, olyan bénán hangzik, nem adja vissza az érzést.

Na, mindegy, az volt, hogy lemerült az autóm akkumulátora, feltételezhetően a sok állástól, Niké férje újraélesztette és azt tanácsolta, hogy a következő napokban járjak vele sokat, úgyhogy autóval mentem a helyszínre, kissé izgulva, hogy odatalálok-e (ja, mert a GPS is meghalt), nem lesz-e számomra kisvárosi, ügyelten sofőr számára ijesztően nagy forgalom, találok-e parkolót, ahova beférek, és visszafele is beindul-e. Szóval gurultam szépen az úttesten, és láttam, hogy egy fekete hajú nő a járdán szalad, és jé, ez a Judit Néni, úgyhogy lefékeztem és megmentettem az elkéséstől. Aztán megtaláltam a hatalmas, félig üres, ingyenes parkolót, aztán összefutottam egy csajjal, akivel már több éve nem találkoztam, de akivel anno összességében 350 óra táncterápiás sajátélménybe jártam együtt - ez is olyan érdekes és kissé abszurd, ezek a mozgásterápiás ismeretségek, hogy valakit egyrészt nagyon mélyen ismersz, másrészt lehet, hogy közben nem tudod a vezetéknevét sem. Mondjuk az ő vezetéknevét pont tudom, de azt például nem, hogy hány éves, vagy hogy hogy hívják a lányát, de azt igen, hogy meddig szoptatta. Meg találkoztam a Szőke Lánnyal, aki fedőnevét megcáfolva barnára festette a haját időközben, feliratkoztam a kiszemelt délelőtti workshopra, ott kissé elbizonytalanodtam, mert a két párhuzamos workshop közül a másikon kb. 15-en voltak már felírva, erre meg hárman. Volt előadás, érdekes volt, persze sok újat nem mondott, mert ezekből a dolgokból már levizsgáztam, mégis egy pár nagyon jó megfogalmazást hallottam, le is írtam pár mondatot, amivel jól el lehet magyarázni a dolog lényegét laikusoknak vagy más szakmabelieknek. 

A délelőtti workshopra végül összegyűlt egy csoport, én az egész programra valójában a mozgás lehetősége miatt mentem el, mert már két éve nem mozogtam (mármint mozogtam, csak táncterápiás keretben nem mozogtam) és hiányzott, és rájöttem egy ideje, hogy valójában nem is tudom, hogy hogy vagyok, testileg, ennyi nehézség után, mármint terhesség, szülés, szoptatás, nem alvás. Asszem, jól. A vezetés** az kicsit fura volt, mert szinte alig volt benne érintés vagy konkrét testtudati fókusz, helyette ezek a totál elvont koncentrálj a vízszintesekre, találj függőlegeseket, hát jól van, találtam. Összességében az az élményem volt, hogy jaaaaa, már emlékszem, mit szeretek ebben. De jó volt! Játékos és egyben valódi. Utána meg gyorsan felragadtam egy ingyen pogácsát és éljen, beindult az autó és hazajöttem, mert a kimenőm a délelőtti részre korlátozódott, nem az egész napra, ja, de előtte még Judit Néni megmutatta a lánya csecsemőkori fotóit, mert legutóbb (fél évvel ezelőtt) váltig állította, hogy a Lány pont úgy néz ki, mint az ő lánya csecsemőkorában, és basszus, tényleg. Nem, nem a szokásos minden csecsemő pont ugyanúgy néz ki szindróma, sokat láttam mostanában, elhihetitek, hanem tényleg ugyanaz a bucifej. Milyen érdekes. Másnap meg már nem indult be az autó, csak amikor két pasi megtolta a lejtőn, meg harmadnap és negyednap is tolni kellett, úgyhogy végül kapott egy új akkumulátort, remélem, ezzel jól lesz.  

*Talking about music is like dancing about architecture. 

**Update: A csoportvezetés mármint, nem az autóé. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította