Az élet egy folyamatos örömforrás

2014.05.19. 21:31 - címkék: Címkék: lány emberek - 2 komment

Mindenféle helyekre járunk eközben, voltunk D.-éknél lakásavató / szülinapi házibulin, a Lány is, persze csak a délutáni részén, fürdetésre hazaértünk, de így is klassz volt, később meg egy kolléganőm vidéki kerti partiján, az is jó volt. Érdekes ez, ahogy lehet menni a Lánnyal programokra, és persze más úgy beszélgetni a barátokkal, hogy az ember közben egy baba szájába kanalaz bébiételt vagy vigasztal vagy csak fél szemmel figyeli, megeszi-e a fűszálat meg a szőnyegrojtot, de mégis nagyon jó. Nem beszélve arról, hogy másfél évvel ezelőtt, terhességem során egyszercsak megőrültem, hogy churrost akarok enni, és azóta is kitartóan kutattam utána, de sehol nem volt, most pedig, úton D-ék felé, a Mom park közelében elmentünk egy mexikói étterem mellett és egy hirtelen megérzésnek engedelmeskedve elolvastam a kitett étlapot és churros!!!! Nagy mázli, hogy nem lakunk közel. 

Voltunk a képregényfesztiválon is, mondjuk a Dürer-kert borongós időben délelőtt tízkor meglehetősen lehangoló látványt nyújt, plusz engem egyáltalán semennyire nem érdekelnek a képregények, kb. kettőt olvastam életemben, azok is a Firefly meg a Middleman le nem forgatott részei voltak, csak azért járok ilyen helyekre, mert vonzódom a szubkultúrához. A csaposfiú vicces volt, láttunk egy pár cosplayest is, birodalmi rohamosztagosokat meg az elfet, ettünk sültkrumplit, a Lány meg fűnek-fának boldogan integetett, imád világot látni meg helyekre menni. Lucia főnöke azt mondta, jól nézek ki, és tényleg, ez az imidzsem idén, szűk farmer, háti hordozóban cuki Lány, kezemben üveg sör, csuklómon belépő-karszalag. A sör alkoholmentes, az pedig, hogy vékony vagyok, a szoptatásnak, a rengeteg hordozós sétának, de főként az egyéves tejtermékmentes diétának köszönhető. 

A múlt héten meg hirtelen elegem lett abból, hogy minden olyan alkalmat, amikor a férjem vigyáz a gyerekre (jellemzően szombat délelőtt 2-3 órát) már hónapok óta vagy tanulásra vagy munkára használok (mert van a Projektem, de erről majd máskor), és ezért most tudatosan odafigyeltem, hogy elmenjek inkább masszőrhöz meg a körmöshöz, nem mintha annyira fontos lenne a körömlakkom színe pelenkázáskor, de valamiért a szülés után a luxuskörmös az ultimate kényeztetés és az élők világába való visszatérés örök szimbóluma, nem lehetett kihagyni. Mondjuk szerintem szégyen, hogy nem volt nekik az árnyalatomból és a saját körömlakkomat kellett vinnem. 

És még az is van, hogy egy éve soha, sehol nem voltunk kettesben a férjemmel és nem hagytuk másra a Lányt, főként mert a nagymamák vidéken élnek és mindig azt gondoltam, hogy nem ismerik eléggé a kis Lányt vagy az őket, dehát ez nem mehet így örökké. Egyetlen egyszer voltunk kb. másfél órát házon kívül, amikor még jól aludt a Lány, elaltatása után a szomszéd utcában lévő étterembe mentünk át, amíg anyósom vigyázott az álmára, de ez is több mint fél éve volt. Ezért mintegy másfél hónapja, miután elolvastuk ezt, vettünk két kupont a Nobuba, amely június 1-ig érvényes, direkt azért, hogy rá legyünk kényszerítve a kimozdulásra, úgyhogy ma anyukámra hagytuk a kis Lányt és ott ebédeltünk. Azt hittem, sírni fog, erre vidáman eljátszottak, megebédeltek. A Nobu meg semmi extra, a berendezés semmilyen, az ételek pedig nagyon finomak voltak egytől egyig, különösképpen a csirke shiitake gombával és pikáns misoval, valamint a karamellizált banán mangófagylalttal, de egyik sem olyan, amire emlékezni fogok egy év múlva is. Érdekes volt még, hogy a felszolgáló az elején megkérdezte, allergiásak vagyunk-e valamire, mondtam, tej, pontosan ismerte a különbséget a laktóz- illetve a tejfehérje-érzékenység között, és a menüsoromban szereplő desszertet tejmentesen készítették el, nagyon profik; ugyanakkor amikor megkérdeztem kíváncsiságból, lehet-e tudni az ételek kalóriatartalmát, azt a választ kaptam, hogy "mi nem foglalkozunk ilyesmivel". Ja, bocs. Azt hiszem, az is a baj, hogy én a jó alapanyagból készült, egyszerű ízvilágú ételekre bukom leginkább, ez a fajta gasztrosznob vagyok. Inkább egy lazac sashimit választok a mangós-gyömbéres kacsamellszuflé karamellizált makadámdióval tokaji borban érlelt fafülgombás rukkolaágyon helyett, és inkább egy criollo-t a mogyorós-citromos-creme brulées-bazsalikomos csokoládék helyett. Természetesen a Gyulai Bonbonmanufaktúra táblás csokoládéi ez alól kivételek, mert őket mindig választom, de eltértem a tárgytól, szóval minden fogás finom volt, csak egyik sem átütő, meg nekem kicsit túl fúziós. 

A kis Lány pedig néha megáll elengedett kézzel, pár másodpercig, aztán megkapaszkodik újra. Nagyon aranyos. Mindig azt hiszem, hogy még nagyon pici és alig ért valamit a világból, aztán bejön a konyhába egy katica, a férjem azt mondja: "bejött egy katica", a Lány pedig zümmögő hangot adva odahozza azt a piros-fekete mintás hűtőmágnest, ami ugyan egy hordót ábrázol, de eléggé hasonlít katicára is. Mondjuk kb. két hónapos korától hónapokig napi rendszerességgel olvastam neki a Kipp-Kopp a fűben-t, tehát ha valamilyen állatot jól ismerhet, az a katicabogár. 

Az alvása, az ugyanolyan rémes, mint volt, a sírni hagyást meg nem csináltuk meg, mert ilyen lágyszívűek vagyunk, hát ez van. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította