A nevelésről kissé csapongóan

2013.07.27. 12:51 - címkék: Címkék: lány nyafogás - 28 komment

Szóval olvasom ezt a sok gyereknevelős könyvet, csomó hasznos dolog van bennük, de egyvalami az agyamra megy. Van a pszichológiának ez a sötét árnyoldala, a normalitáskultusz, hogy mindenkinek egyformának, kedvesnek, szociálisnak, extrovertáltnak, boldognak, magabiztosnak, sikeresnek és biztonságosan kötődőnek kell lennie megfelelő méretű orbitofrontális kéreggel, megfelelő érzékenységű amygdalával, és neked ilyen gyereket kell nevelned, és ha nem ilyen lesz, akkor bizony súlyos hibát követtél el. Ha túl sokat vársz tőle, akkor azért lesz boldogtalan, ha túl keveset vársz tőle, azért lesz boldogtalan. Ha túl szigorú kereteket tartasz, akkor megölöd a bizalmat és a spontaneitást, ha túl laza kereteket tartasz, akkor összezavarodik, szorongani fog és felnőve nem tud alkalmazkodni a társadalomhoz. Röviden: akármit csinálsz, mindenféleképpen súlyos hibát követsz el. Tessék, itt van két idézet, mutatom. 

"A versenyszemléletű nevelés mellett egyre inkább kialakult az a vélekedés, hogy a gyerekek pszichésen sérülékenyek. A mai fiatal szülők a legtöbbet pszichoanalizált generációhoz tartoznak, és alaposan magukba szívták azt az elképzelést, hogy minden döntésünkkel árthatunk a gyermekünknek." Spenótos könyv Ugye? 

"A tét pedig nagy, mert akitől túl sokat várnak, szorongani fog, vagy ami még rosszabb, elhiszi, hogy nem elég jó, és depresszió alakul ki nála, akitől pedig keveset, annak életéből kimarad a sikerélmény, és idővel egyre csökken a motivációja." Dívány. (most épp ott találtam egy ilyet, de bárhol lehetne)

Mi ez a baromság, most komolyan? Mármint az, hogy minden döntésünkkel árthatunk a gyermekünknek, a tét pedig nagy. Elég elolvasni egynél több babás-gyereknevelős könyvet, és kiderül, hogy a gyerekek valóban rendkívül sérülékenyek, főleg pszichésen (persze fizikailag is, tilos a rácsvédő a kiságyra, mert alámegy és megfullad / muszáj a rácsvédő, mert beüti a fejét, ebbe bele sem kezdek, több külön bejegyzést megérne). Tuti, hogy ha véletlenül életben marad a rácsvédő segítségével/ellenére, akkor is érzelmileg sérült pszichopata lesz felnőve, vagy azért, mert amikor nyekeg, azonnal kivetted az ágyból, vagy azért, mert amikor nyekeg, nem vetted ki azonnal. (Igen, mind az azonnali válasz, mind a késleltetés mellett szólnak tudományos érvek.)

És nem, nem arra gondolok, hogy hö, bezzeg, száz éve is felnőttek az emberek, pedig verték őket nádpálcával, hanem arra, hogy az emberek sokfélék. Talán van valami ideális psziché, amivel az ember ma, a nyugati társadalomban a legkevésbé sérülékeny, és ha van, akkor ez talán a kicsit nárcisztikus, biztonságosan kötődő, inkább extrovertált személy, de én ebben sem vagyok biztos. Az extrovertált ismerőseim, ha egyedül vannak, többnyire szenvednek vagy legalábbis unatkoznak. Én soha életemben nem unatkoztam és szeretek egyedül lenni. Kevéssé ér el hozzám a külvilág, mert megszoktam, hogy a Világ a fejemben van. Nem fényezni akarom magamat, ez csak egy példa, számtalan példát tudnék az ismeretségi körömből is arra, amikor egy klasszikusan nem ideálisnak ítélt tulajdonság bizonyos helyzetekben adaptívabbnak bizonyul. Vagy amikor valamilyen képesség hiányát kompenzálva új képességek, vagy csak nagyon érdekes emberek alakulnak ki. 

Persze, én sem akarom, hogy a gyerekem boldogtalan legyen, de szerintünk erre az a garancia, ha mindenáron kicsit nárcisztikus, extrovertált, ugyanakkor biztonságosan kötődő személyt igyekszem nevelni belőle? És ennek a sikere tuti azon múlik, hogy pontosan mikor veszem ki a kiságyból, mennyit várok tőle, és a kritika, a tiltás és a dicséret rendkívül kényes egyensúlyát tudom-e megfelelően igazítani a gyermek alaptermészetéhez? És ha introvertált vagy szerény vagy perfekcionista vagy bizonytalanul kötődő lesz, akkor borítékolhatom neki a boldogtalanságot? 

De tegyük fel, most csak a gondolatkísérlet kedvéért, hogy létezik a tökéletes, úgynevezett "egészséges psziché". Biztos vagyok benne, hogy az anyákban keltett szorongás, bizonytalanság és bűntudat nem afelé visz. Azzal, hogy a gyerekeket pszichésen ennyire sérülékenynek állítjuk be, túl nagy terhet rovunk az anyákra, és az a gyereknek se jó. A kisgyerekes ismerőseim 90%-a azzal jön folyton, hogy "mit rontott el???", amiért a gyerek eleven vagy hisztis vagy félénk. Szerintetek ez így rendben van? 

Node a többi magvas gondolatot majd később, mert nyekeg a gyerek, és ki kell vennem az ágyából, mert a végén még bizonytalanul kötődő lesz. Úristen, remélem, attól még nem lesz az, hogy még befejeztem ezt a mondatot. Meg ezt. 

Az egészségügyről

2013.07.27. 12:29 - címkék: Címkék: munka nyafogás - 8 komment

Van ez a cikksorozat az indexen a János-kórházról, hát ebben nem fogok elmélyülni, szerintem az egészségügyről már minden el van mondva, és mindenkinek a könyökén jön ki a kevés pénz, túlterhelt orvos, köcsög orvos, türelmetlen beteg, köcsög beteg, hálapénz és hasonló kulcsszavak, ugyanakkor egy dolog van, amit nem állok meg szó nélkül. Számtalan olvasói levélben, és több más cikkben is szerepel az a fordulat, hogy "csak egy rezidens" volt ott, "csak a rezidens" vizitelt, nem is látta orvos, csak rezidens, elég lenne a recepciós pultba egy rezidens is. 

Akkor ismételjük át még egyszer. 

A rezidens az egy orvos. 

Az ember elvégzi az orvosi egyetemet, öt év elmélet, egy év gyakorlat (a hatodik évben úgynevezett szigorlónak hívják az embert, az nem rezidens), és utána kap egy orvosi diplomát és onnantól orvos lesz. Ezeket az orvosokat néhány évtizeddel ezelőtt kb. másnap levezényelték vidékre háziorvosnak, ahol fogat húztak és szülést vezettek (a sikerrátát persze nem ismerem). Az orvoslás első pár évében újabban rezidens orvosnak hívják az embert, de attól még onnantól, hogy kijössz az egyetemről, orvos vagy. Természetesen az első pár hónapban az ember kezdő, rutintalan, bizonytalan. Ilyenkor vérmérséklettől függően a fiatal orvosok szétszorongják magukat, tanácsért üldözik a szakorvost, arcoskodnak és lógnak, amennyit csak lehet, vagy előveszik otthon a belgyógyászat könyvet. De attól, hogy kezdők, még nem hülyék, illetve nem attól hülyék. Vannak lelkiismeretlen, ostoba, vagy lógós rezidensek, vannak ügyesebbek, vannak szuperek, és vannak olyanok, akik már akkor lelkiismeretesebbek vagy okosabbak voltak nálam, amikor ők rezidensek voltak, én meg szakorvos. Attól, hogy valaki rezidens, adott esetben lehet jobb is, mint a szakorvos. Az idősebb orvosok ugyan tapasztaltabbak, de előfordul, hogy kiégettek vagy nem követik annyira, khm, naprakészen a tudomány adott állását, esetleg jobban megtanultak már nyájaskodni, és ha valamit elcsesznek, ügyesebben leplezik. A rezidens lehet, hogy még lelkes, együttérző és naprakész. Természetesen lehet a rezidens is kiégett, bunkó vagy ostoba, és egy csomó szakorvos is értelmes, naprakész és őszinte. De hagyjuk már abba ezt a hülyeséget, amikor a betegek azon rugóznak, hogy az őket kezelő orvos túl fiatal. Ez egy felháborító ostobaság. Ha az embert egyből felveszik az egyetemre, akkor 24 évesen orvosi diplomát kaphat. Így, ha a tisztelt páciens bemegy egy egészségügyi intézménybe, és ott egy 24, 25, 26, 27 vagy 28 éves csajjal találkozik, és az hallgatja meg a hátát a kis fonendoszkópjával, akkor próbálja meg felfogni, hogy az egy orvos. Attól, hogy fiatal, pláne nő, és esetleg rózsaszín csillámos bojtban végződik a toll, amivel ír (true story), attól még orvos. Világos? Sőt, azt sem lehet kizárni, hogy jobban jársz a bojtos tollú kiscsajjal, mintha az ősz halántékú docens úr kezelne. 

Én nem tudom, volt-e valami előnye a rezidensképzés bevezetésének (képzés nem tartozik hozzá igazán, ne értsük félre, ez csak egy szó), mindenesetre kifejezett hátránya, hogy sem a betegek, sem a hozzátartozók, sem a kollégák, és sajnos adott esetben maguk a fiatal orvosok sem veszik elég komolyan a fiatal orvost. Tessék komolyan venni.

Még ez is

2013.07.25. 08:57 - címkék: Címkék: munka nyafogás - 10 komment

A világ többi részéről nem tudok nyilatkozni, de hogy a magyar patológusok valójában archaizáló költők és/vagy szürrealista meseírók, az nyilvánvaló. Eleve az összes lehetséges alkalommal az adott képlet vagy jelenség latin eredetű nemzetközi neve helyett a magyar nevet használják, ráadásul a magyar nevek többnyire látványosan képszerűek, fantasztikusak, furák. Nem, ne olyanokra gondoljunk, hogy az appendix helyett féregnyúlvány, nem, itt verőérrögösödés van, függőérkeményedés, fülcserögösödés, tőrdöfésszerű fájdalom, továbbtörő vérömleny, bélfodor, cukormázlép, sérvkapu, űrtér, tubahám, kiscseplesz, nagycseplesz, borsónyi, zsákszerű kitüremkedések, metszlapon zegzugos üregek, érbimbók, óriásredők, gyöngyfüzérszerűen rendezett gömbölyded kiboltosulások. Csupa varázslat az emberi holttest belseje. Egy élvezet ez a fordítás (magyarról angolra), és rendkívül hasznos is, amennyiben olyan magyar szavakat elevenítek fel passzív tudásomból, amik sokat érnek scrabble-ben. 

Puppies and rainbows

2013.07.22. 15:47 - címkék: Címkék: lány nyafogás - 5 komment

Azért megvan a varázsa annak, amikor egy cuki kis élőlény iszonyú boldog lesz csupán attól, hogy meglát téged. Már értem, miért tartanak az emberek kutyát. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította