A level they reserve for child molesters and people who talk at the theater

2013.10.01. 07:56 - címkék: Címkék: emberek pszichiátria nyafogás - 37 komment

Van ez a sztori a köztiszteletben álló apukáról, már többször belefutottam az interneten. Úgy tűnik, mintha mindenki tudná, kiről van szó, nekem halvány fogalmam sincsen. Mindegy, a történet kb. annyi, hogy befolyásos férj bántalmazza feleségét, készül látlelet is, válnak, közben felmerül, hogy az ötéves kislányt molesztálta apuka, ezt a kislányt vizsgáló pszichológusok megerősítik, anyuka nem engedi a láthatást, long story short, még mindig apuka oldalán áll az igazságszolgáltatás. Lehet, hogy őrült, pénzéhes anyuka találta ki az egészet. Lehet, hogy apu nem is bántalmazta anyut sem, max önvédelemből. Lehet. Amikor legutóbb olvastam a dologról, épp anyuka elmeállapotát tervezték vizsgálni. 

Egyébként a bántalmazott nők elég gyakran kötnek ki a pszichiátrián, mert hát ugye alázzák meg lelkileg terrorizálják meg néha megverik őket, és surprise, surprise, ettől depressziósak lesznek vagy pánikbetegek vagy alkalmazkodási zavaruk lesz vagy indulatkitöréseik vagy öngyilkossági kísérleteik vagy benzodiazepin függőségük. Elég furcsa is lenne, ha egy fentihez hasonló történet után az ember elmeállapota pszichésen egészségesnek bizonyulna. 

Nem tudjátok elképzelni, mennyi ilyet láttam a pszichiátrián és pszichoterápiában tíz év alatt. Egy időben megtanítottam a tanítványaimnak is, hogy a kötelező kérdések közé (hall-e hangokat, akar-e öngyilkos lenni) vegyék fel azt is, hogy bántalmazták-e fizikailag vagy szexuálisan gyermek- vagy felnőttkorában. Ha megkérdezzük, könnyen kialakulhat az embernek az a benyomása, hogy a pszichiátriára kerülő összes nőt bántalmazták. Ok-okozati kérdésekben lehetünk óvatosak, lehet, hogy valahogy már meglévő betegségük miatt lettek áldozatok, vagy mittudomén, annyira idegesítően szorongtak, hogy megérdemeltek pár fülest, de azért leggyakrabban az abúzus vezet a depresszióhoz és nem fordítva. Az esetek egy jelentős hányadában volt köztiszteletben álló, jómódú férfi az elkövető, ti. a férj, aki féltékenyen ordít és szétveri a lakást, ha öt perccel később értél haza és nyomkövetőt szerel a kocsidra, meg a nagybácsi, aki megerőszakolja betegünket kislánykorában. 

Nem tudom, hogy a sztoriban szereplő ötéves kislányt tényleg molesztálta-e a köztiszteletben álló apukája vagy sem, valamint anyuka részéről sem tűnik helyesnek a sztorit a Bors magazinban nyilvánossá tenni (amúgy nincs a gyerekeknek valami személyiségi joguk vagy ilyesmi, hogy ötéves koromban a molesztálásomról szóló pszichológusi jegyzőkönyvet egyik szülőm se adhassa oda bulvárlapnak?). De mindez az igazságszolgáltatásnak a feladata, szakértőkkel eldönteni és utána annak megfelelően cselekedni. Én mondjuk kissé szkeptikus vagyok az igazságszolgáltatással kapcsolatban, pláne Magyarországon, pláne családon belüli erőszak-ügyben, hasonló esetben (mármint ha befolyásos, bántalmazó exférjem molesztálja a lányomat) asszem vennék magamnak meg a gyereknek egy-egy repülőjegyet egy olyan országba, aminek nincs kiadatási kötelezettsége Magyarország felé, és a brazil tengerparton hűsölő nyugdíjas háborúsbűnösöknek szolgálnék fel koktélokat onnantól. De rám egyáltalán ne hallgassatok, mert én eleve azt képzelem, hogy az erőszakra csak viszont-erőszak lehet a válasz, és az összes bántalmazót igen alaposan bántalmaznám, kard által vesszen, ki kardot ragad, és ez helytelen vélekedés és a valódi változásokhoz nem ez vezet. 

Egyébként pedig kislányként átélni, hogy az ember szülei gyűlölködnek, időnként verekszenek otthon, csúnya válásuk médianyilvánosság előtt zajlik, oviból kiveszik, utcán rángatják, paprikasprével fújják le egymást a szeme láttára, ez a gáz, nem a Ferber-tréning. Bánjatok rendesen a kislányokkal. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította