Három hónapos

2013.07.29. 13:18 - címkék: - 13 komment

Három hónapos a Lány, én mindig azt hiszem, hogy ennél cukibb már nem lehet, de mindig tudja fokozni. Mostanában azt tudja, hogy hatalmas vigyor ül ki az arcára, amikor meglát, meg beszélget, ilyeneket mond, hogy "hjjje", "heö", "hűű", és ezeket nagyon komolyan magyarázza, konkrétan az az érzésem, hogy bosszússá válik, amiért nem értjük. Iszonyú édes. Márpedig csomószor nem értjük, csomószor még mindig nem tudom, miért sír (na jó, kevesebbszer, mint az első héten), azt pedig nagyon nehéz eldöntenem, mikor éhes és mikor lakott jól, mert ezekre végképp nem ad egyértelmű jeleket, hiába figyelem és próbálok kiigazodni rajta*. Szerencsére nagy nehezen leszoktam a fogyasztása méregetéséről, nem volt könnyű leállni, de sikerült, a baba pedig már majdnem hat kiló (3170 g-mal született), és több zacskónyi kinőtt ruhája van. Még mindig egyszer vagy kétszer felkel éjszaka enni, reggel pedig korán kel (hat és nyolc között valamikor). Talán ha már majd nem lesz ilyen korán világos, akkor tovább fog aludni. Hátha. 

Még soha nem fordult elő velem, hogy azt vártam volna, mikor lesz vége a nyárnak, bírom a hőséget, csak süssön a nap, de idén így babával rémes, hogy nem lehet kimenni - mármint én nem merek kimenni vele napközben a 35 fokba, az tuti. Ráadásul a múltkori bronchitise is pont egy ilyen hőhullámkor volt, ami a gyerekorvos szerint jellemző. Szóval reméljük, szép, hosszú, kellemes, napsütéses ősz lesz, a baba ahogy idősödik, úgy fogja egyre jobban szeretni a babakocsiját vagy a mei tai-t, és majd eljárunk a piacra és főzünk meg befőzünk, és pont a sütőtök-szezonban kell majd kezdeni a hozzátáplálást, nyami.  

Ezek a nagy terveim, meg hogy ha majd már nem lesz a fordítás és kész lesz a cikkem is, akkor talán kipróbálom ezt a flylady-t, és szuperháziasszony leszek, de még nem döntöttem el teljesen, lehet, hogy inkább a könyvemet írom, csak ahhoz kéne még interjúzni és ahhoz még nem vagyunk elég mobilak. Ellenben szeptemberben lesz itt lent a védőnőnél babamasszázs-tanfolyam, a közeli művházban meg ringató, ezekre fogunk járni (a ringató az a Kodály-módszernek a csecsemő-fokozata.) Aztán meg egy éves lesz a Lány és megyünk vele könyvfesztiválra, ahol tavaly kilenchónapos terhesen voltam, szuper lesz, majd választhat szülinapjára könyvet magának. 

Ja igen, még azt akartam mondani, hogy ez nagyon érdekes, hogy egyrészt nem kell dolgozni járnom, csak itthon cukiskodni, meg másrészt folyamatosan egyfolytában dolgozni kell, mert szoptatni, ringatni, vigasztalni, hurcolni, altatni, szoptatni, vigasztalni, szórakoztatni, hurcolni, éjjel, nappal. Furcsán egyszerre kevésbé megterhelő és sokkal durvábban megterhelő is. 

*Ma például, amikor már háromszor kiköpte a mellett, de mégis cuppogott, visszavette, kortyolt, cuppogott, tátogott, keresgélt: 
isolde: - Most akkor jóllaktál?
Baba: - Hö! Hje! Hö! 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította