Táncterápia, arzén, szingularitás, fotelágy, bébik

2013.04.20. 20:12 - címkék: Címkék: vásárlás könyv kultúra tudomány nyafogás - 3 komment

Különben más dolgokat is csinálok azon kívül, hogy terhes vagyok, például múlt héten voltam a Pszinapszison, igaz, csak egy napot, dehát 30 felett az ember már nem menőzik ottalvós hetijeggyel az efféle eseményeken. Először is elmentem az Integrált Kifejezés- és Táncterápiás (IKT) Műhelyre, mert az egy másik mozgás- és táncterápiás technika, mint amit én tanultam (mert én a Pszichodinamikus Irányzatban képződtem, az az akkreditált). És hát tudjátok, van a pszichoterápiás módszerek művelői között az a jelenség, hogy a miénk az Egy Üdvözítő Módszer, a többiek mind gonosz sarlatánok, esetleg jóindulatú dilettánsok, vagy a Júdea Népe Front (köpködők!), amit én igyekszem elkerülni és felülemelkedni rajta, mert annyira okos és széleslátókörű vagyok. Egyébként úgy vettem észre, a táncterapeuták valamivel kevésbé nyomják ezt, legalábbis egymás közt. Végülis a műhely klassz volt, a dinamikus irányzathoz képest sokkal kevesebb volt benne a testtudati munka, ellenben sokkal több az imagináció, plusz az IKT attól integrált, hogy van benne rajzolás meg ilyenek is. Épp emiatt a különbség miatt az IKT kevésbé lett volna alkalmas a számomra, ha ezzel kezdtem volna mondjuk 5 évvel ezelőtt, egyáltalán nem tudtam volna levetkőzi a racionalitásomat és az intellektualizálást és ezért nekem nem lett volna ideális módszer. Ahhoz, hogy ne fejben gondolkodjak közben, szükség volt a dinamikus irányzat nagydózisú testtudati részére. De most, hogy már jártam százezer óra dinamikusba, valamint elmélyedtem a kognitív idegtudományok test és lélek egységét alátámasztó kutatási eredményeiben is, ez nem okozott gondot, és aki nem olyan racionalizáló-intellektualizáló balagyféltekés szkeptikus, mint én, azt elsőre is simán küldeném IKT-ba. Meg persze összefutottam csomó ismerőssel, ja, és lemaradtam pont az egyik olyan előadásról, ami érdekelt volna, konkrétan erről, mert nem volt nálam elég készpénz és a rendezvénynek még a környékén sem volt automata és a büfében nem lehetett kártyával fizetni és így győzött a létfenntartás ösztöne a tudásszomjam felett és el kellett zarándokolnom a 15 percre lévő Duna Plázába kajáért. Felületes szemlélő számára talán érthetetlennek tűnhet, hogy mi keresnivalóm van egy laikusoknak szóló rendezvényen, különösen egy olyan téma előadásán, amihez a saját kutatási területem is valamelyest kapcsolódik és bármikor elolvashatnám a pasas idevágó cikkeit, én sem tudom pontosan, de valamiért megvan ennek a varázsa, úgy tenni, mintha a munkám tényleg a hobbim lenne. Mindig volt egy-egy olyan része, ami tényleg a hobbim volt, és azért olvastam, mert érdekelt vagy lenyűgözött, és ez persze tíz év rosszul fizetett robotolás után ki tud veszni az emberből, de tessék, egy hónapig nem dolgozom és máris a Pszinapszison ülök és lelkesen hallgatom a témát. Ööö, illetve nem, mert inkább elmentem kajáért, de azért ugye értjük a lényeget. Attól, hogy laikusnak tettethetem magam, egyből elfelejtődik a kötelesség-része és visszajön a lelkesedés.

Meg voltam a Könyvfesztiválon is, ott megint rájöttem, amire így néha rá szoktam ébredni, hogy nagyon büszke vagyok a barátaimra, basszus ezek írók meg fordítók meg kiadót vezetnek meg híres írókkal spanolnak. Véletlenül még tegnap megismerkedtem Jessicával (long story), aki az első regényes szerzők kerekasztala kedvéért jött, ő pedig egy skót csaj, aki olvasott valami bűnügyekkel foglalkozó könyvben a tiszazugi arzénes gyilkosságokról és inspirálta a történet és írt belőle egy regényt. Mármint regényt, fikciót, mert amúgy sose járt Tiszazugban. Angolul írta, és úgy volt, hogy a könyvfesztiválra megjelenik a magyar fordítás is, de nem lett kész sajnos. Nem tudom, milyen lehet, de elég érdekesnek hangzik, mármint el tudom képzelni, milyen regényt írna az esetből valamelyik kortárs magyar férfiíró, de hogy mit hoz ki ebből egy skót csaj? Kíváncsi leszek. Ma meg voltam a kerekasztal-beszélgetésen, ami végül igazából inkább egy interjú volt Hannu Rajaniemivel, és klassz volt, mert egyrészt végre nem egy sima könyvpromó volt (most jelent meg a Kvantumtolvaj folytatása, a Fraktálherceg), hanem mindenféle, igen változatos témákról beszélgettek a transzhumanizmustól és a szingularitástól kezdve EEG-hullámokon át a szerepjátékokig, másrészt a szerző egy igen okos és meglehetősen jóképű fiatalember. Mondhatni cuki. Hard scifihez képest szokatlanul sok fiatal lány állt sorba a dedikálásnál. (Lobotomia bővebben beszámol a beszélgetésről és a sok érdekes témáról.) Beültem a Karpowitz-zal történő beszélgetésre is, de azt untam, mert hiába vezette Lévai Balázs, attól még csak könyvreklám volt, még részleteket is felolvasott a műből a nemzeti színház színésze, és adtak szerencsesütit, mégis érdekes módon ahogy ott ültem, egyre kevésbé tetszett ez a könyv. Még nem olvastam, de addigra már pont megvettem, mert több, különböző jóízlésű ember dicsérte nekem és hát tudjátok, hogy van ez, a könyvfesztiválon olcsóbban lehet könyvet venni, esendő az ember, de a beszélgetés után lehet, hogy már nem vettem volna meg mégsem.  

Amúgy mikor lett ez a Könyvfesztivál egy ilyen laza, fiatalos tömegrendezvény? Ahol az ember csak úgy elvegyül, vagy leül kávézni a napsütésben és egyből összefut mindenféle barátaival. Klassz. És ittam alkoholmentes sört is, és ettem nagyon finom gesztenyés mascarpone fagylaltot, és csak két könyvet vettem (a Marija Morevna a másik), míg Kislány akkor tartott nagyjából kilencnél, amikor eljöttem, és a barátainál sem egy nejlonszatyor volt fejenként, dehát ezek nagyon hardcore arcoknak tűntek, hozzájuk képest én sehol sem vagyok. Ez mondjuk legalábbis részben annak köszönhető, hogy nincs pénzem, és direkt kevés készpénzt vittem, mert a standoknál nem lehet kártyával fizetni, így impulzusvásárolni nehezebb, valamint a nálam lévő három könyv (két vásárolt, egy dedikálandó) is már nagyon nehéz volt és ilyen melegben terhesen nem volt kedvem több könyvet cipelni. Pedig már három Sztrugackijt kiadott a Galaktika, ami még nincs meg nekem, és itt a kedvenc scifi-szerzőimről beszélünk. Szingularitás, meg transzhumánok, persze, de ha nincs nálad készpénz, elvesztél. 

És voltunk az Ikeában is, úgyhogy most már tényleg mindent megvettünk, ami a gyermek születéséhez elengedhetetlenül szükséges (konkrétan egy kihúzhatós fotelágyat vettünk, mivel a baba a hálószobánkban lesz, így kellett a nappaliba is valami fekhely, ahol alhat egy-egy látogatóban lévő nagymama, vagy a fiatal szülők közül az, aki jobban ki van készülve és szeretné átaludni az éjszakát). Persze, ezeket mindig lehet fokozni, ha a kilenc helyett tizenöt hónapig tartana a terhesség, akkor addigra meggyőzném magam, hogy feltétlenül szükségem van egy hőmérsékletet és páratartalmat is mérő hőmérőre a lakásba, aztán egy babahintára, mert különben a mozgásfejlődésének és a jobb-bal agyféltekéje közötti kapcsolatnak lőttek, aztán, nem tudom, mi lenne a következő, de biztos találnék. Egyébként, ha valaki épp a tényekre kíváncsi, a csecsemő tényleg úgy születik, hogy bizonyos, főleg a szociális kommunikációért felelős agyterületei még fejletlenek vagy nemlétezőek (az anterior cingulum és az orbitofrontális kéreg), és ezek a születését követő nagyjából egy évben fejlődnek ki a környezeti hatásoknak, szociális ingereknek megfelelően, magyarul a tudomány mai állása szerint sokat kell a csecsemőt ölelgetni és puszilgatni, különben nem fejlődik ki az agya. Amúgy szerintem az se akkora dráma, tök jó fel embereket ismerek, akiknek tuti, hogy egyik fenti agyterületük sincs a topon, másrészt feltétlenül hiszünk a neuroplaszticitásban, azaz később is behozhatod a lemaradást, ha akarod.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította