Találkoztunk végre a szülésznővel, aki nagyon szimpatikus és kedves és normális, hála istennek. Elmondta, hogy, hű, mekkora már a hasam (mostanában mindenki ezzel jön), megdicsért, milyen szép nevet választottunk a Lánynak*, meg hogy mi fog történni, miket kell vinni, és megnéztük a szülőszobát, ami meglepően kulturált és szép, holott nem is bababarát kórház (nem kapta meg ezt a minősítést, mert nincs benne bordásfal, de azt talán tudom majd valahogy nélkülözni). Azt mondta, hogy mostantól bármi van, hívjam fel bármikor, hajnali kettőkor is, majd pedig ügyesen hárította azt a kérdést, hogy ezt hogyan szokás meghálálni. Kár, mert én a konkrétumokat szeretem, és valamit meg úgyis fogunk neki adni, nincs az az isten, hogy én valakit ingyen hívogassak hajnali kettőkor, csak így majd nekünk kell kitalálni az ajándék értékét és mibenlétét. Lehet vajúdni szabadon választott pózban, minden résznél ott lehet az apuka, császárnál is, és hősies apuka egyelőre ott is akar lenni minden résznél, hát majd max kiküldöm, ha idegesít. Különben nem vagyok nagyon oda a szüléstörténetekért, úgy, hogy még nem szült az ember, mindegyik oversharingnek tűnik, de ezen egy csomót röhögtem:
"F. mindent megtett, nyugtatott például, hogy ki fogom bírni, és mindjárt vége, és hogy igyekszik a kislányunk, merthogy felírtunk neki pár frázist előre, nehogy hülyeséget beszéljen majd, és felbőszítsen. Persze egyből felbőszültem, hogy jön a betanult szövegével, amikor itt fogok megdögleni." (innen)
Amúgy meg holnap jönnek a festők, úgyhogy pakolunk egyik szobából a másikba, kb. napok óta, én nem tudom, emberek hogyan képesek például költözni. Meg hogy mégis mi az úristennek kell nekünk ennyi könyv.
*Úgy érzem, ezt nem fogom itt elárulni, mert ha a saját nevemet se árulom el, akkor hogy nézne az ki.