I'm not dead, let's have dinner

2013.01.01. 18:40 - címkék: -

Hát ez egy fárasztó év volt.

Ebben az évben főleg az volt, hogy nem annyira szerettem már a munkahelyemre járni, meg hogy teherbe akartam esni, ami végül sikerült.

Arról nagyon hosszasan tudnék értekezni, hogy miért nem szerettem a munkahelyemre járni, mert nagyon sokat gondolkodtam rajta, az okokon is, és azon is, hogy mit és hogyan tudnék megváltoztatni, mitől tudnám újra szeretni, mi múlik rajtam és mi másokon, a mások alatt értve a közvetlen kollégáimat, a kormányt és a nagy magyar egészségügyes hangulatot is. Igazából annyira nem nagy kaland, hogy valaki kisebb lelkesedéssel jár munkába, nekem azért volt ez mégis téma, mert én régen nagyon szerettem odajárni, és nem a pénzért mentem be, hanem lelkesedésből. Bár nem éreztem, hogy készen állnék változtatásra, azért tájékozódtam arról, mi van kint a világban, ezalatt értve külföldönorvoslást és gyógyszercéges állásokat is. Aztán majdnem kaptam egy kihívást jelentő, klasszul hangzó új feladatot a munkahelyemen. Aztán terhes lettem.

Sajnálom, hogy nem írhatok erről többet, mármint a pszichiátriáról, a magyar pszichiátriáról, a kiégésről, az egészségügyről, és a konkrét kórházi osztályom kis mikroklímájáról az internet nyilvánossága előtt. Ne értsetek félre, semmiféle titkos rossz dologról nem tudnám lerántani a leplet, csak a saját szubjektív érzéseimről van szó. Majd egyszer írok egy szép, összefoglaló bejegyzést a magyar pszichiátriában eltöltött első tíz évemről és hogy hogyan járult ez hozzá ahhoz, aki én vagyok, de nem ma. Mindenesetre, befejeztem a tanulmányaimat, megcsináltam a harmadik szakvizsgámat, aminél többet nem terveztem, befejeztem a mozgásterapeuta képzést, írtam tankönyvfejezetet, beküldtem cikket, és örülök, hogy sok más embertől eltérően semmiféle aktuálisan folyamatban lévő karriertervemet nem szakította félbe a terhesség. Abban a pillanatban, amikor visszautasítottam az érdekes, új feladatot, ami érdekelt volna engem és talán picit elodázta volna a komplett burnoutomat, akkor kicsit sajnáltam, hogy más fogja helyettem megcsinálni (mert én épp hánytam), de már elmúlt. A sajnálás meg a hányás is.

Volt szürkehályogműtétem, ahol kaptam műlencsét, meg egy nőgyógyászati diagnosztikus műtétem, aminek során egészségesnek nyilvánítottak. Elkezdtem írni a könyvemet, csomó klassz élményem volt ezzel kapcsolatban, aztán terhes lettem, és ezzel kissé bepunnyadt a projekt, nem tudom, mi lesz belőle a jövőben. Voltunk Kanadában, ami gyönyörű, bár jobb lett volna, ha nem pont az első trimeszterben történik mindez, de így legalább a múltkor, amikor a Continuum c. sorozat egyik része a Dr. Sun-Yat Sen Memorial Gardenben játszódott, akkor elmondhattam magamról, hogy ott is hánytam. Voltunk Koppenhágában is, még előtte, akkor még jól voltam.

Rájöttem, hogy "na jó, hát akkor itt fogunk élni", és megváltoztattam a lakcímkártyámon 35 éve szereplő soproni lakcímemet budapesti lakcímre. Ez is egy olyan dolog, amiről lehetne többet mesélni, de majd máskor.

A lényeg, hogy terhes lettem, ami klassz, az elején úgy kb. 3 hónapig rosszul voltam és az nagyon rossz volt, sose tudtam, hol fogok legközelebb hányni és álmos is voltam és gyenge és nyomi és szerencsétlen, aztán lassan elmúlt, utána jött az a rész, amikor belebonyolódtam a szubkultúrába és a "mit szabad és mit nem" c. témakörbe, aztán jobban lettem meg megszoktam, hogy egy élő Lány van a hasamban, úgyhogy most tornázom a Rubint Rékára (napi 20 perc), meg gondolkodom, meddig dolgozzak még. Ügyelnem már nem kell (terhesen elvileg tilos), a magánrendelést abbahagytam, a másik mellékállásom még megvan, de ott nincs olyan sok teendő. Nem lettem (még) érzelmileg labilis idegbeteg hisztérika a hormonoktól, ez nekem és a környezetemnek is jó hír, de mondjuk tökmindegy, a lényeg, hogy egészségesek legyünk, akármilyen közhelyesen is hangzik ez.

Idén Bebel Gilberto-t és Emikát szerettem, és a Rupa and the April Fishes is annyira megtetszett koncerten, hogy vásároltam magamnak egy műsoros CD-t tőlük a koncert után, akármilyen retró is ez, meg a Muckot és az onnan Brennberg felé vezető utat, a mindenféle helyekre beülést meg sétálást a mindenféle barátaimmal, a creme brulée-s haagen dazs jégkrémet, Murakamitól a Norwegian wood-ot (ez a "normális" könyve, amiben nincs semmi mágikus realizmus meg absztraktkodás, hanem csak egy sima regény), a Homelandet, a Cabin in the woods-ot, a pilatest, a fenyőszörpöt és a rumos-vaníliás meggylekváromat. Valamint Wendy Watsonnak öltöztem Halloweenre, és van rólam fotó is nem mondhatom meg, hol, pedig tök vicces.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította