Az empátiáról, hosszasan

2012.11.04. 18:21 - címkék: -

Most, hogy ma végre rájöttem, hadd mondjam el, mi bosszant rettenetesen a Terápia c. sorozatban, mármint leszámítva, hogy a terapeuta egy fasz nem mindig tudja jól kezelni saját sértett nárcizmusát. Különben szeretem a sorozatot, ne értsünk félre, de már az amerikai verzió megtekintésekor is zavart és most is zavar ez.

Tehát. A pszichoterápiának van egy csomó hatótényezője, és sok terápiás technika is. A sorozat kizárólag az értelmezés nevű technikát használja, az az, amikor te rájössz valamire, és azt a kliensnek megmondod. "Maga azért álmodott kígyóval, mert titkon színésznő akar lenni" (True sztori, Freud esetei közül). Az értelmezés klassz dolog, mondjuk normális esetben nem akkor mondom ki hangosan, amikor épp eszembe jut, hanem amikor úgy érzem, hogy a kliensem most készen áll és befogadóképes az értelmezésre. (Még jobb, ha tudok úgy kérdezni, hogy ő maga jöjjön rá.) Persze, a sorozatban ezt nem lehet megvárni, ezt értem. Azt a jelenséget, amikor a terapeuta a kliens igényeit figyelmen kívül hagyva, fölényét fitogtatva, okoskodva vagy akár kárörvendően értelmez, úgy szoktuk nevezni viccesen, hogy "jól beértelmez". A sorozatban, nem mindig, de gyakran ezt csinálják, András és Ágnes is.

A pszichoterápia (minden fajta pszichoterápia, nem csak az analitikus) nem specifikus két legfontosabb hatótényezője a terápiás szövetség és az empátia. Ezekből a sorozatban nagyjából a világon semennyit sem látunk. Engem különösen az empátia gyakorlatilag teljes hiánya zavar nagyon. Még azt is gondolom, hogy emiatt a sorozat rossz üzenetet közvetít és azt sugallja, hogy a pszichoterápia az az, hogy egy nárcisztikus pasas értelmezget, miközben a saját problémáit se képes tudatosan kezeli. Nyilván van ilyen is, mindent lehet rosszul csinálni, de nem muszáj.

Szóval empátia. Az empátia a laikus nyelvben együttérzést vagy valami ilyesmit jelent, a szaknyelvben egy kicsit mást, inkább egy tanulható technikát jelölnek vele. Az empátiának Davis szerint 5 összetevője van, ezek pedig az alábbiak:

1. A perspektívafelvétel képessége: az a képesség, hogy a dolgokat a másik nézőpontjából lássuk. Ehhez semmilyen érzelem nem kell, csupán logikus gondolkodás, ha elég okos vagy, rá lehet jönni, hogy a szomszéd azért üvöltözik veled, mert nem tudott aludni a hangos zenétől és most álmos. Ettől még neked nem kell sem álmosnak lenni, sem dühösnek, sem szeretni a szomszédot, sem lehalkítani a zenét. Csak logikusan gondolkodni kell azon, hogy a másik szemszögéből hogyan néz ki a helyzet.

2. A beleérzés képessége: imaginatív készség a másikkal való azonosulásra. Ez az, amikor képzeletben elképzeled, hogy milyen lehet az ő helyében lenni: amikor rájössz, hogy ha én lennék ebben a helyzetben, hogyan érezném magam. Mondjuk az ember elképzeli, hogy ügyelet után aludni akarok és hangosan fúrnak, az tényleg rohadtul dühítő, valahogy így érezheti magát most ez a szomszéd is, mint én akkor. Itt még mindig nem kell sem sajnálni, sem ugyanazt érezni, amit ő, csak némi képzelőerőre van szükség.

3. Az empátiás törődés képessége: együttérzésre, részvétre való hajlam, ami akkor aktiválódik, amikor a másik negatív élményen megy keresztül. A laikus nyelvben azt hiszem, ezt szokták empátiának nevezni. Ez az az érzés, amikor szívből meg is sajnálom a szerencsétlen szomszédot.

4. Az empátiás szenvedés képessége: amikor a másik ember szenvedése szenvedést okoz a személynek. Nem pont ugyanazt érezzük, mint ő, de részben igen. Mondjuk látunk valakit sírni, mert szomorú, és ettől mi is majdnem sírunk. Ez nagyon szar, ha mondjuk onkológus vagy, részben ettől szokott kiégni az egészségügyi személyzet.

5. Érzelmi ragály: az a jelenség, amikor a másik személy érzése átragad ránk és nem tudjuk szabályozni és pont ugyanazt érezzük, amit ő. Ez az, amikor valaki a szemed láttára egy kalapáccsal rácsap az ujjára és te is felszisszensz, vagy amikor átragad rád a röhögés, pedig nem is hallottad a poént.

A pszichoterapeutának az első 3 pontot kell csinálnia, de minimum az első 2-t; és a 4-5. pontot meg kell próbálnia elkerülni. Ha a síró páciens mellett mi is sírva fakadunk, vagy dühös páciens mellett mi is dühöngeni kezdünk, az nem segít. Az első 3 pontot úgy kell csinálni, hogy azt a páciens is észrevegye, a páciens által értékelt empatikus orvosi magatartás ugyanis elég jó prediktora a terápia hatékonyságának. Vagyis jobban lesznek azok a páciensek, akik terapeutája jól empatizál ÉS ezt hatékonyan a páciens tudtára is adja. Ha csak titokban empatizálsz (én pl. hajlamos vagyok erre), az nem olyan jó. "A terapeuta empatikus magatartása terápiás irányzattól és a páciens betegségének a súlyosságától függetlenül elvárható. Az empatikus beavatkozás célja szavakba önteni a páciens érzelmeit, így a páciensek élményei elmélyülnek azáltal, hogy a visszatükrözött, szavakba öntött érzéseken képesek elgondolkodni." (Forrás: Unoka Zs. és mtsai /szerk/: A pszichoterápia alapjai. 2012, Semmelweis Kiadó, Budapest).

Tehát éreztetnünk kell a klienssel, hogy mi értjük, hogy ő mit érez és az milyen lehet - akár elmesélt élményekhez kötődően, akár az "itt és most"-ban, azaz a terápiás helyzetben. Ha nincs szó arról, hogy mit érez, meg lehet kérdezni. Mondok pár példát empatikus reagálásokra.

Páciens: - Maga meg mit dumál nekem, köcsög!
Terapeuta: - Úgy érzem, most nagyon haragszik rám.

Páciens (szomorúan): - Azt hiszem, anyám sose szeretett igazán.
Terapeuta (szomorúan néz, egy darabig csendben ülnek): - Nagyon nehéz lehetett ezt megélni Önnek.
Páciens (sóhajt): - Hát nem volt könnyű.

Páciens: - Rettenetesen fáj a fogam.
Terapeuta: - Jaj, az nagyon kellemetlen lehet.

Páciens (nem mond semmit, hanem csendben ül, és nem tudod, mi van).
Terapeuta: - Hogy van most, milyen érzések vannak magában?
Páciens: - Hát úgy össze vagyok zavarodva.
Terapeuta: - Sokféle érzés kavarog magában, és nehéz őket megfogalmazni.
Páciens: - Olyasmi.

Amikor a terapeuta tévesen empatizál, mert simán van olyan, akkor azzal, hogy megmondjuk, lehetőséget adunk a betegnek, hogy tisztázza az érzéseit vagy a félreértést. Nem kell bizonygatni, hogy nekünk volt igazunk, mert egyrészt lehet, hogy nem, másrészt ha mégis, az majd két üléssel később úgyis ki fog derülni.

Páciens (szomorúan): - Azt hiszem, anyám sose szeretett igazán.
Terapeuta (szomorúan néz, egy darabig csendben ülnek): - Nagyon nehéz lehetett ezt megélni Önnek.
Páciens: - Nem, akkor nem volt nehéz, igazából örültem, hogy békén hagy. A tesómat halálra szekálta. Cserébe kaptam egy kis szabadságot. Most így utólag persze egy kicsit haragszom rá.

Amikor a terapeuta jól empatizál, akkor az lehetőséget ad rá, hogy 1. elmélyítsük a terápiás szövetséget, mert a páciensben a megértettség érzését keltjük, és az jó, 2. tovább beszélgessünk az adott érzésről.

Páciens: - Maga meg mit dumál nekem, köcsög!
Terapeuta: - Úgy érzem, most nagyon haragszik rám.
Páciens: - Igen, haragszom, mert nem hagyja, hogy végigmondjam, amit szeretnék, hanem egyből okoskodik, olyan, mint az apám.
Terapeuta: - Aha, értem. Ilyenkor úgy érzi, hogy nem hallgatom meg, nem vagyok kíváncsi az Ön véleményére és ez feldühíti.
Páciens (örül, hogy a másik nem pofán csapta, mint az apja szokta, ha dühöng, hanem megértette, hogy ő min megy keresztül): - Így van.
Terapeuta: - Nehéz lehetett így felnőni, hogy folyton ezt kellett éreznie.
Stb.

A sorozatban nagyjából minden részben kétszer eljött az a pillanat, amikor én azt kérdeztem volna a betegtől, hogy "és hogy van most, mit érez?" és ha megmondja, akkor empatikus visszatükrözés. Ez nem jelenti azt, hogy tényleg ez lett volna a helyes, és pont ott tényleg azt kellett volna csinálni, az viszont tény, hogy az empátia fájdalmasan hiányzik a sorozatból. A Zsófis részekben néha megjelenik nyomokban, és ennyi.

A terápiás szövetségről legközelebb.

Awwww!!

2012.11.04. 15:32 - címkék: -

Innen.

Teachers leave us kids alone

2012.11.01. 16:54 - címkék: - 1 komment

Akkor elmondom, hogyan kell vizsgázni.

Tanácsaim alapjául nagyjából húsz éves vizsgázói múlt szolgál, amelynek során orvosi egyetemen, egyéb, változatos tanfolyamokon, nyelvvizsgákon, szakvizsgákon, PhD-hoz kapcsolódó vizsgákon estem túl, hát, nem számoltam, de rengetegszer; valamint vizsgáztatói múltam, melynek során számtalan adaptív és még több maladaptív stratégiát volt szerencsém a másik oldalról is megfigyelni.

Ezt kell csinálni.

1. Lelkesedj a tantárgyért! A legfontosabb. A vizsgázás kicsit olyan, mint a szex, a szorongást és a szakmai tudás hiányát egy bizonyos szintig jól lehet kompenzálni a tárgy iránti lelkesedéssel, csodálattal és áhítattal. A vizsgáztatód azért lett vizsgáztató adott témából, mert érdekelte, és minden bizonnyal még ma is érdekli őt az a téma. Ha téged is érdekel, egyből barátok vagytok. Akármiről is van szó, úgy kell beszélned a glomeruláris vesetumorok alcsoportjairól vagy a kohuti nárcizmusfogalomról, mintha iszonyúan érdekesnek találnád azt. Lehet, hogy nem jutottál el a tankönyvben a személyiségzavarokig, mert az a végén van és nem volt rá időd, de ez rettenetes, mert nagyon szereted a témát és most csak ennyi jut eszedbe róla, de viselkedéseddel sugallnod kell, hogy ez csak szerencsétlen véletlen és már hazafelé úton a metrón ezt fogod olvasgatni. Legnagyobb teljesítményem e szempontból a pszichiátriai rehabilitáció szakvizsga, már attól elálmosodtam, hogy leírtam ezt a szókapcsolatot, de a vizsgán csillogó szemekkel lelkesedtem az ötletért, hogy ezeket a betegeket a közösségi pszichiátria segítségével ismét a társadalomba integrálhatjuk végre, jéj!! Máris nem izgatta a vizsgáztatót, hogy rosszul tudtam a finanszírozás szorzóit.

Soha ne viselkedj fölényeskedően vagy lekezelően és ne éreztesd a vizsgáztatóval, hogy te úgyis hasi sebész leszel, minek nekem megtanulni ezt a sok szart a tudatzavarokról. Nem fér a fejembe, hogyan gondolhatják ezt az emberek jó taktikának. A vizsgáztató tudni fogja, hogy ha sebész leszel, attól még egy csomó betegednek tudatzavara lesz, és mivel lövésed sem lesz az egészről, őt fogod majd az éjszaka közepén konzíliumokba odarángatni a sebészetre, és még akkor is köcsögösködni fogsz vele. Ez a vizsgáztató nem fog téged szeretni, márpedig jobb, ha a vizsgáztató szeret téged.

2. Csodáld a vizsgáztatót! Ha a vizsgáztató beszél hozzád, mutass érdeklődést és örömöt. Ha az ember vizsgáztatásig vitte, legalább egy kicsit nárcisztikus. Ha kérdez valamit, jelezd, hogy ez milyen jó kérdés - akár elismerő bólogatással, de ha a helyzet megengedi, azt is mondhatod, hogy "hű, ez nagyon jó kérdés...' (addig is gondolkodhatsz kicsit a válaszon). Sok vizsgáztató szereti elmagyarázni azt, amit te nem tudtál vagy kifelejtettél, ez egy kulcsfontosságú szakasz a vizsga során. Úgy kell tenned, mintha csodálnád a tudását, innád minden szavát és örökre megjegyeznéd. Ha valaki unatkozva, fölényesen a körmét piszkálja, amíg vizsgáztatóként elmondom neki a téveszmék definícióját, akkor tudom, hogy ő most nem tudja ezt és soha az életben nem is fogja tudni. Ha valaki érdeklődve néz, bólogat, esetleg el is ismétli, amit mondtam, akkor tudom, hogy amikor bejött, még nem tudta, de úgy fog kimenni innen, hogy már tudja ezt a dolgot. Ha nem tűnik mesterkéltnek, párszor el is ismételheted a szavait, hogy a te hangodon is hallja a választ, így az marad meg a fejében, hogy te mondtad. Mutatom:

Vizsgáztató: - Miért fontos a szérum nátrium és kálium vizsgálata delirium tremensben?
isolde: - .... Nem tudom, miért?
Vizsgáztató: - Gyakran hipokalémia alakul ki, ami szívritmus zavarhoz és így hirtelen halálhoz vezethet.
isolde (Egyetértően bólogat): - Értem, a hipokalémia kizárására mindig ellenőriznem kell a káliumszintet.


Lehet, hogy furán hangzik, de a vizsgáztatónak el kell hinnie, hogy te most ezt megjegyezted, úgy mész ki az ajtón, hogy az ilyen betegeknél ellenőrizni fogod, és ő most azzal, hogy ezt elmagyarázta, számos jövőbeli deliráló beteg életét mentette meg egyetlen mondatával.

Ne éreztesd a vizsgáztatóval, hogy okosabb vagy nála, és ha lehet, ne kérdőjelezd meg, amit mond. Ezt néha nehéz kibírni, ha mondjuk tényleg okosabb vagy és tényleg hülyeséget mond a vizsgáztató. Megpróbálhatsz óvatosan felvetni az övétől eltérő más válaszokat is, de csak akkor, ha pontosan tudod idézni a forrást, ahol olvastad (szerző, lap, kiadás éve, oldalszám), de még ez is necces lehet, mert lehet, hogy a vizsgáztatódnak pont a nagy ellenfele adott szerző. Mondom, nehéz kérdés, szemlátomást önelégült, nárcisztikus vizsgáztatóknál nem érdemes ezzel próbálkozni.

3. Mondd, hogy "nem tudom". Nincs idegesítőbb a vörös arccal percekig hallgató vizsgázónál. Egy ideig még mellébeszélhetsz, vagy tettetheted, hogy gondolkodsz, de annak is van egy határa. A kínos csöndben való üldögélés és időhúzás a világ összes vizsgáztatóját bosszantja. Ezért egy ponton, ha nem tudod a választ, meg kell mondani, hogy "nem tudom". A "nem tudom"-ot úgy kell kimondani, hogy sugallja, hogy: 1. meglepődtél a kiváló kérdésen, 2. most ezt pont véletlenül nem tudod, pedig nagyon sok mást amúgy tudsz, 3. de nagyon szeretnéd tudni a választ. Ha a vizsgáztató magától nem mondja el, meg is kérdezheted, lásd a fenti példában.

Ha mégis mellébeszélni szeretnél, és ugyan az adott kérdésre nem tudod a választ, de amúgy képben vagy a témával kapcsolatban, akkor az alábbi fordulatot javaslom:

Vizsgáztató: - Miért fontos a szérum nátrium és kálium vizsgálata delirium tremensben?
isolde: - Hát azt nem tudom, de azt például tudom, hogy nagyon fontos ezeknél a betegeknél a süllyedés és a fehérvérsejszám ellenőrzése, mivel gyakoriak az interkurrens fertőzések és ezek gyarkan tünetszegények, így például egy diagnosztizálatlan bronchitis könnyen halálhoz vezethet, emellett persze a májeznzimek ellenőrzése, és esetleg az ammóniaszinté is fontos lehet, mivel...

4. Öltözz az alkalomhoz! Nyilván illik viszonylag elegánsan kinézni a legtöbb vizsgán, azonban ha igazán profik vagyunk, akkor annak öltözünk be, amik a vizsga teljesítése által lenni szeretnénk. Jogi vizsgához jogásznak (gondolom, szürke nadrágkosztüm, szigorú tekintet, visszafogott smink, aktatáska), orvosi egyetemen orvosnak (nyilván nem fehér köpenybe, de komoly, higgadt, megbízható embernek kell kinézni, így a cicás pulcsi nem javasolt. A hipszter-szemüveget és sálat tegyük félre inkább a dj-vizsgánkra, a neccharisnyát és lakk tűsarkút meg a sztriptízbajnokságra). Pszichoterapeuta szakvizsgára nem érdemes szürke nadrágkosztümben, szigorú tekintettel menni, itt jobban beválik a hosszú nyaklánc - hosszúszoknya, férfiaknak kordzakó. A mozgásterapeuta vizsgámon szemüveg nélkül, lenge, fehér, ujjatlan selyemblúzban, kibontott hajjal, piros, buggyos selyemnadrágban értem el fényes sikereket. Normális vizsgáztató nem fogja tudatosan le- vagy felhúzni a jegyedet a ruhád miatt, a vizsgáztatók tudattalan befolyásolására mégis kiválóan alkalmas a módszer.

5. Magyarázz! Ha nem szorongsz nagyon és tudsz még ilyesmire is figyelni, akkor érdemes úgy mondani az anyagot, mintha épp elmagyaráznád a vizsgáztatónak. Ha valaki valamit elmagyaráz, az nyilván sokkal jobban tudja, mintha szemlátomást csak felmondaná. Nézz a vizsgáztató szemébe és neki mondd el, hogy milyen fontosak a laborvizsgálatok delirium tremensben és hogy hogyan formálódik az interszubjektív térben a szelférzet. Ha a falat bámulva monoton hangon felsorolod, az unalmas és sokkal kevésbé meggyőző. Úgy magyarázd, mintha a kedvenc témádat magyaráznád el hasonló érdeklődésű barátaidnak - lásd 1. pont.

6. Viselkedj! Azt nem mondom, hogy viselkedj magabiztosan, meg a többi bullshitet, mert ha az ember halálra szorongja magát, úgyse tud magabiztosan viselkedni. Valamint a magabiztosságnál sokkal fontosabb a lelkesedés. Itt arra gondolok, hogy érdemes köszönni a vizsgáztatónak, ha nő, előreengedni az ajtóban, nem vágni a szavába, nem tegezni, ha ő nem tegez, vizsgán nem illik enni, rágózni, és különösen illetlen másokkal dumálni és az okostelefonodat nyomogatni, különösen, mivel biztos leszek benne, hogy súgsz / puskázol. A telefont eleve kikapcsoltad, mielőtt bejöttél, és táskád aljába rejtetted. Ha valamit szeretnél, kéred, megköszönöd, amikor kimész, köszönsz, stb. Az alapok, de sajnos nem mindig mennek. Engem például annyira nem izgat az ilyesmi, de sok vizsgáztatót igen.

No dark sarcasm in the classroom

2012.10.31. 14:20 - címkék: -

Vizsgáztatni pontosan olyan érzés, mintha a kedvenc zenekarod legismertebb számait kellene újra és újra végighallgatnod tribute-zenekarok előadásában, akik között vannak lelkes, ügyetlen kezdők, felkészületlen dilettánsok, és olyanok, akik utálják adott zenekart.

Ez a 2222-ik bejegyzés

2012.10.30. 21:14 - címkék: -

Megnéztük a Wreck it, Ralph-ot, ami izgalmas, vicces és imádnivaló, induljatok a moziba.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította