A befőzésről

2012.07.07. 11:40 - címkék: -

Elmondom, idén miket főztem be eddig.

Először is volt kétféle gyömbérszörp, a citromos, meg a borsos-kardamomos, mindkettő elég jó lett szerintem. A citromos kicsit emlékeztetett a gyömbér nevű üdítőitalra, a másik meg inkább édesebb, fűszeresebb volt. Legalábbis úgy emlékszem, mert csupán néhány hétig tartottak, ráadásul az utóbbit kávéízesítésre is használtam. A maradék gyömbérből készítettem kandírozott gyömbért (azt úgy kell, hogy adsz még hozzá egy csomó cukrot, jó sokáig főzöd lassan, majd kiterítgeted száradni, nagyon finom).

Pár hónap kihagyást követően jött az eperszörp, elég egyszerű volt megcsinálni, viszont az a fajta szörp lett, ami ülepszik, és ha nem iszod elég gyorsan, akkor fel kell keverni, mert lemegy az aljára a cucc. Gondolom, legközelebb át kell majd szűrni vagy valami. Vagy csak meg kell szokni, gyermekkoromban az összes szörp ilyen volt. Az íze nagyon finom lett. Az eperszörpöt azért főztem be, mert a szemműtétem után betegszabin voltam 3 napig, és a végén már nem voltam annyira beteg és kellett valami hasznosat is csinálnom, amihez azért nem kell erőltetni a szemet.

Ezután jött a fenyőszörp. A fenyőszörpöt két okból készítettem, egyrészt egyszer ittam a Ráspiban fenyőszörpöt és nagyon finom volt, másrészt meg romantikus-nosztalgikus okokból, hogy amikor honvágyam van Sopronba, akkor mindig érezhessek egy kis fenyőtű-ízt a budapesti panelban. Ezt nem én találtam ki, hanem Szilvási Lajos Bujkál a Hold című regényében a Sopronból Kanadába disszidált fiatalemberek mindig elrágcsálnak egy fenyőtűt, amikor honvágyuk van*, és egy időben egyetemista koromban az akkori fiúmmal mi is mindig rágcsáltunk. Itt Pesten  viszonylag kevés a rágcsálásra alkalmas fenyőtű, úgyhogy kénytelen az ember befőzni. Ezt a receptet csináltam, és nem olyan lett, amilyet szerettem volna, mert nem elég fanyar, nem elég erőteljes, nem elég durván fenyőízű. Finom, finom, de, értitek. Jövőre vagy tovább kell áztatni, vagy kipróbálom ezt a receptet is, ahol tovább főzik.

Életem főműve ezidáig a rumos-vaníliás meggylekvár, amit mások is megdicsértek, de bevallom, nekem nagyon ízlik, elképesztően finom szerintem, pedig nem vagyok annyira lekváros. Igazi gasztrosznob cucc, néniktől piacon vett meggyből, madagaszkári vaníliaeszenciával és jamaikai rummal. Ha lett volna időm, készítek még egy adagot, de majd jövőre.

Tegnap pedig főztem ribizliszörpöt, elég sokat keresgéltem hozzá receptet, végül egy klasszikus főzőset készítettem el, mert ez hangzott a legmegbízhatóbbnak. A ribizliszörpöt ugyanis sok recept szerint nem főzik, ennek az az előnye, hogy megmarad a C-vitamintartalma és télen is ehetsz C-vitamint. Nekem furán hangzik a nem-főzés, a nagymamám is főzte, és majd akkor hiszem el, ha egy ismerősöm már kipróbálta, nem beszélve arról, hogy manapság úgyis tabletta formájában visszük be a C-vitamint, valamint 2 kg ribizliből lett 3 üveg, amiből nem fog maradni télire. Mindegyik recept javasol bele valamilyen tartósítószert, mert különben ribizliborrá változik a cucc. Amúgy 800 Ft egy kg valamirevaló ribizli, az nem kicsit durva?

A befőzés divatos dolog, ez nem vitás, biztosan én is részben azért főzök be, mert az menő. Másrészt meg azért főzök be, hogy megőrizzem a józan eszemet és valóságérzékelésemet mai modern világunkban, ahol egész nap olyanokkal vagyok elfoglalva, hogy a szelfszabályozó affektusmag meg a korai maladaptív sémák meg az implicit mentalizáció meg a szülői érzelemtükrözés biofeedback szerepe meg az interszubjektív térben formálódó szelférzet. Ugye, értjük, ezek után mennyire üdítő azt mondani, hogy "meggy".

*(Nem is ebben a könyvben van ez, hanem a folytatásában.)

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította