There's a house across the river but alas I cannot swim

2011.09.28. 09:32 - címkék: -

Először is, véletlenül megváltoztam*, az úgy kezdődött, hogy júliusban elkezdtem takarékossági céllal főzni és kis dobozokban hozni magamnak az ebédet, így nem járok az ebédlőbe, sokkal később értesülök a legújabb pletykákról, és fogytam 1,5 kg-t (ami már csak azért is furcsa, mert nem fogyókúrás kaját főzök, hanem tésztát meg rizst). Emellett kitaláltam, hogy idén pilatesre fogok járni, minden félévben van valami új sport, amit vagy elkezdek és egy darabig csinálok majd abbahagyom, vagy csak beszélek róla, hogy majd elkezdem. Idén tavasszal hiphop-aerobicra jártam, előtte taichiztam, előtte szörföztem, stb. Nem, a szörfről tényleg kizárólag csak beszéltem, és a wakeboardról is. Hiphop-aerobicra tényleg jártam, klassz volt, csak lejárt a bérletem a puccos edzőterembe és nem vettem újat. Mivel nem célom bármelyik sportban kiemelkedő eredményeket elérni, így ez teljesen rendben is van. És hogy miért éppen pilates, nos, azért, mert Mrs. Ari pilatesre jár, és milyen jól néz már ki. Már egyszer voltam, négykézláb kellett állni úgy, hogy az egyik tenyered egy labdán van, és így egyensúlyozva a többi végtagot emelgetni, eléggé fájdalmas. Igen, tudom, hogy Mrs. Ari egy fiktív szereplő egy sorozatban.

Ezenkívül volt a 15 éves érettségi találkozóm, annál a pontnál csatlakoztam be a programba, amikor elmentünk az egyik öngyilkos osztálytársam sírjához, és igen, ő nagyon hiányzott és szomorú voltam, hogy nincs ott. A vacsinál még a szalagavatós videónkat is megnéztük, amin elég sokat szerepel, meg az osztályfőnökünk is, aki már szintén nem él, és komolyan, mennyire furcsa és szomorú dolog ez a halál. Hogy ott van a videón, mozog, hallod a hangját, ami már a valóságban már egyáltalán nem is létezik.

Ugyanakkor a szalagavatós darabunk még 15 év után is vicces. Nálunk az a hagyomány, hogy a szalagavató nem ez a táncos valami, hanem az osztály előad a tanároknak egy paródiát a tanárokról, azok meg próbálják sértődés nélkül kibírni. Általában külön kis jeleneteket szoktak előadni, tanórákkal, mi viszont a barátnőimmel írtunk egy mesejátékot királylánnyal és sárkánnyal, elképesztően többrétegű volt, ugyanis az összes szereplő egyben valamelyik tanárunk volt (kivéve a királylányt és a sárkányt). Én az udvari fizikust játszom, aki meglepő módon a fizikatanárunk is egyben. A fizikatanárunk egy csaj volt, nemrég a házuk mellett sétáltam el Sopronban, és azon gondolkodtam, hogy jó ég, mennyit jártam ide délutánonként fizikára, tudniillik felvételi előkészítőre meg fizikaverseny-előkészítőre meg ilyenekre. Azok jártak, akik jók voltak fizikából és akartak vele valamit kezdeni, és azon gondolkodtam, hogy vajon mi ezért fizettünk? Nem emlékszem, hogy fizettünk volna. Úgyhogy most meg is kérdeztem a vacsin a volt fizikatanárunkat, hogy figyelj, mi ezért fizettünk? Azt mondta, nem. Mondom, de miért tanítottál minket fizikára munkaidőn kívül ingyen? Azt mondta, azért, mert a kötelező óraszámba kb semmi se fér bele. Én esküszöm, ezen azóta le vagyok döbbenve. Ez a csaj, aki nem tűnt milliomosnak, ez csak úgy délutánonként velünk fizikázott önként ingyen hobbiból. Cserébe max néha elértünk valami helyezést fizikaversenyen, rengeteget rinyáltunk, hogy miért kell ide jönni, meg miért van ennyi házi feladat, meg pletykáltunk róla, hogy vajon kivel jár.

Várjatok, megpróbálom érthetően megfogalmazni. Az érettségi találkozók egyik kellemes része az szokott lenni, hogy a tanárok, akiktől az ember félt, már nem félelmetesek többé, mert míg mi sikeres jogászok, orvosok, informatikusok és családanyák lettünk, addig belőlük megöregedett, veszélytelen kisvárosi tanárok váltak, akik már nem árthatnak nekünk többé. Na, ezt nem éreztem most semennyire. Ehelyett halál komolyan büszke voltam a tanáraimra. Ezek bevezették az e-naplót, és szemmel láthatóan kevésbé idegenkednek az internettől, mint némelyik harmincéves osztálytársam. Nagyon nyilvánvaló volt, hogy szerettek minket és büszkék voltak ránk, miközben mi tinédzserkedtünk, alkoholt rejtegettünk az osztályteremben, összevissza puskáztunk és többnyire kiröhögtük őket és kifiguráztuk a szokásaikat. Ne értsünk félre, semennyire sincs bűntudatom emiatt, szerintem középiskolában ez normális, csak most valahogy feltűnt, hogy ezek azért stramm emberek, kibírták mindezt tőlünk, bejöttek, elénk álltak, hagyták, hogy röhögünk a ruháikon vagy a hajviseletükön, alig hisztiztek, drukkoltak nekünk, hogy sikeres, boldog emberek legyünk és ingyen korrepetáltak munka után. Nem, nem voltak mindig a helyzet magaslatán, de így utólag különösebben ez nem számít. Meg még azon gondolkodtam, hogy a tananyag megtanításán kívül is mindenféle módon hatottak ránk, én Petrarcát utálom, Cseh Tamást szeretem, és ha jó napom van, akkor tudok jól tanítani. Van, hogy idegbeteg vagyok meg leterhelt és nincs kedvem hozzá, de pontosan tudom, hogyan kell. Nem hiszem, hogy így születtem volna.

Az osztálytársaim egy része Sopronban él: vagy eleve el sem költözött, vagy nemzetközi sikereket követően visszatelepült, ez is érdekes, az az érzésem volt, hogy ott létezik egy szociális mátrix, amiben van egy betöltetlen helyem. Rá is jöttem, hogy á, én nem leszek hajlandó Veszprémbe költözni (múlt héten még oda akartam), vagy Győrbe költözni (két hete még oda akartam), amikor Sopron az otthonom még így 15 év után is. Igen, tudom, Cica most megmagyarázná kommentben, hogy csak elvakít a nosztalgia rózsaszín köde, tanáraink kisstílű alkoholisták voltak és Sopron egy poros, kispolgári, korrupt hely, nagyképű, kicsinyes, széthúzó lakosokkal, de ennek nincs jelentősége. Igen, az emberek mindannyian furák és esendőek, és egyik hely olyan, mint a másik. Nem ez a lényeg, hanem hogy melyik az én helyem meg melyikek az én embereim.

Meg még más dolgokon is elgondolkodtam, de már így is túl hosszú ez a bejegyzés.

*Noiz: - Jé, más a hajad.
isolde: - Igen, megváltoztam. Kis dobozokban viszem az egészséges ebédemet, palackban a gyógyteámat, oldalt választom a hajamat és pilatesre járok.
Noiz: - Jesszusom, mint valami Vavyan Fable-hősnő. És gondolom közben titkon embereket lősz le.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította