Hagyj fel minden reménnyel

2010.03.07. 20:43 - címkék: - 1 komment

isolde: - De te érted ezt a problémát, hogy Sopron, meg hogy mennyire vagyok sikerorientált meg mennyire vágyom nyugis életre?
Férj (felnéz az Isteni színjátékból): - Ja, ja. A pokol kapuján fogunk kopogtatni és nem fognak beengedni minket.
isolde: - He?
Férj (felolvas): - E szomoru házat
azok nyerik, kik közönyösen éltek
s kiket nem ért dicséret, sem gyalázat;
s az angyalok, kik fellázadni féltek
s hivek sem voltak; csak magukra voltak,
lelkükben nincsen sem erény, se vétek.
Az ég elűzte s itten kóborolnak,
mert őket a pokol is szégyenelte:
nem kellettek sem égnek, sem pokolnak.
isolde: - Hol vonatkozik ez rám?
Férj: - Nem vagyunk elhivatottan erényesek, sem elhivatottan aljasak és gonoszak, ezért nem engednek be a pokolba. Figyelj, van tovább is. (még felolvas)
E nyomorultak, kik sohasem éltek,
mezítlen voltak s vérük csípve szítták
dongók és darazsak, pokoli férgek.
Vérbarázdával arcukat boríták
s könnyel a vér lábukhoz folyt keverve,
hol undok hernyók nagy mohón fölitták.
isolde (megborzong): - Ha nem vagyok elég jó, se elég gonosz, és nemtörődöm módon viselkedem, akkor undok hernyók fogják enni az agyamat.
Férj: - A véredet, de nagyjából igen.
isolde: - ... Whatever.

A szemeden látom, te is szabadon élsz

2010.03.07. 16:21 - címkék: -

A nosztalgiahullám részeként beszereztem Ágnes Vanilla első lemezét és ezt hallgatom vasaláshoz. Eredetileg Niké hallgatta akkoriban, amikor utoljára ilyen hajam volt, mint most megint, amikor végeztünk az egyetemen és dolgozni kezdtünk, és mindig elővettük ezt a számot a házibulikban és táncoltunk rá Kolléga nappalijában, míg a buli közönsége többnyire értetlenkedve menekült.

 

2010.03.07. 15:05 - címkék: -

Ma az élet egy másik nagy kérdésén gondolkodom, tudniillik, hogy mit vegyek fel kedden, öltözzek-e félig Veronicának a Better Off Tedből, kiváló alkalmat nyújtva ezzel a kollektívának, hogy arról susmogjanak, pont úgy néztem ki, mint egy dédanyja temetésére igyekvő kóristalány, vagy hagyjam a franciablúzt és a csipkeharisnyát és legyek konvencionális. De azt unom.

Egykoron harcosok voltak

2010.03.06. 21:48 - címkék: - 4 komment

"Bright a napköziben csak akkor segít a gyengébb tanulónak, ha a süteményét odaadja érte."
"Bright pénteken hazafele autót dobált, igaz, hogy sajtosdobozzal, de figyelmeztetésben részesült."
"Matematikaórán papírgombóccal köpködött."

A férjem felfedezte ezt a blogot és most az általános iskolás ellenőrzőiből olvas fel.

Főleg Lébény

2010.03.05. 13:56 - címkék: - 38 komment

Jó, elárulom, mitől vagyok mostanában megzakkanva, és ezen fogunk most itt lelkizni. Jól vagyok, mostanában többnyire szeretem a munkámat is, a képességeimhez mérten persze messze túl sokféle dolgot csinálok megint egyszerre, de ezt már megszokhattam volna, járok az új edzőterembe, az idő jó, sokat nevetünk, meg kicsit nyughatatlan vagyok, nem találom a helyemet, honvágyam van Sopronba és kicsit mindig az az érzésem lesz, hogy nem vagyok a helyemen vagy várjál, én nem is erre akartam jönni vagy én nem ilyen lovat akarok, anyám. Dehát akárhova megyek, ez az érzésem lesz, tehát jobb is, ha megszokom.

Mert az volt a(z egyik) tervem az Életre, hogy feljövök Budapestre, itt egyetemre járok, esetleg szakvizsgáig maradok, aztán esetleg néhány évet külföldön töltök, végül dunántúli kisvárosba költözöm. A következő tervem az volt, hogy a második szakvizsgámig maradok. Olyannyira, hogy a lakcímkártyámon jelenleg is Sopron szerepel, mert nem vagyok hajlandó Budapestre bejelentkezni, végtére is csupán 14 éve élek itt átmenetileg. Nekem az az eredeti elképzelésem az életemről, hogy kisvárosban élek, ahol gyalog vagy biciklivel lehet közlekedni, ahol átlátható a helyi politika és legalább az illúziója megvan az embernek, hogy némi befolyással lehet az eseményekre, ahol ha kimész az utcára, ott hamarosan kezdődik egy erdő fákkal, van egy kertem, verandám, a munkaidő végeztével befejezem a munkát, és kekszet sütök vagy írom a regényemet. De persze, már akkor sem voltam normális, mert alighogy a korabeli soproni fiúm elkezdte magyarázni, hogy diploma után akkor összeköltözünk Sopronban, rögtön előálltam fényes karrierterveimmel, amelyek a székesfővároshoz kötnek. Végülis itt ragadtam és nem mentem vissza, se másik kisvárosba, hanem túlmentem Lébénynél (az úgy van, hogy ha Budapestről Sopronba mész, akkor Győrnél kell lejönni az autópályáról és ha ott véletlenül túlmész a letérőn, akkor Lébénynél lehet legközelebb lejönni, de ha Lébénynél is véletlenül túlmész, akkor legközelebb már a határ jön). Azért ragadtam itt, mert itt akartam maradni, mert egy csomó dolog tényleg megtetszett, és ha most fognám a cókmókomat és valahogy rávenném a férjemet és Sopronba költöznénk, akkor az szörnyű lenne, akkor sírnék az itteni életem és a barátaim és az edzőtermem és az intellektuális közegem után. Rengeteg minden hiányozna, ülnék a verandámon (nem tudom, miből vettem verandát, de tételezzük fel, hogy valamiből) és siránkoznék.

Nincs döntéshelyzet, nem költözünk vidékre. Csak hát ez meg volt nekem ígérve, én megígértem magamnak 18 éves koromban, hogy "jól van, ha itt befejeztük, amiért jöttünk, akkor utána hazamehetsz", és ha minden jól megy, idén a pszichoterapeuta szakvizsgámmal begyűjtöm az összes papírt, amit eredetileg begyűjteni terveztem. És utána nem fogok hazamenni. Mert túlmentem Lébénynél és most egy jó ideig nincs letérő, és saját, szabad elhatározásomból maradok itt. Csak közben vádlóan szipogva megkérdezem magamtól néha, hogy "dehát azt ígérted, hazamegyünk", és akkor bűntudatosan, mert nem tartottam be az ígéretemet, mert nem megyünk haza, veszek magamnak ruhákat vagy hülyeségekkel szórakoztatom magam. Még egy kicsit maradunk, de nézd, addig itt ez a szép cipő, gyakorolj egy kicsit járni benne, vagy nézd, itt milyen szép szoknyákat lehet kapni, gyere, kilakkozhatod a körmödet.

Kisfókánál olvastam ezt egyszer (konkrétan itt), hogy "mikor rájössz, hogy tulajdonképpen hosszú éveken át félrevágytál, & nem is új cipőre, szoknyára, még egy fülbevalóra, a Dolce Vita kétlemezes dévédéjére vagy egy két ünnep közötti párnapos fürdőkúrára vágysz úgy istenigazából, még csak nem is két gyerekre, három szobára, négy kerékre, társadalmi megbecsülésre, barátok tiszteletére & az új regényed második kiadására, mert ezek csak rutinok, megszokások. Hogy az ilyen előbbrejutási kényszer, a javak, ismeretségek vagy csak tudás vágása hűvös halomba nem jelent gyógyírt a sebedre, inkább olyasmi, mint a leukoplaszt". Nekem hiányzik az erdőszélem meg hiányzik az, hogy álmodozzak és fikciót írjak, meg legfőképpen hiányzik az a fajta életfelfogásom, amikor még nem önkényes és emberek által kitalált címek és skálák alapján kellett mérni magamat. Végülis a filmek, könyvek, bloggerkedés, ruhavásárlás legalább nem káros, hanem elég jó leukoplaszt. Végülis megérthetném, hogy egyszerre csak egy életet lehet élni, és amit választottam, az van, és ne sírjak az után, amit nem választok. Végülis még annyira fiatal vagyok, hátha egyszer megértem.

So what, I'm still a rock star

2010.03.04. 22:29 - címkék: - 4 komment

Pontosan t=12 óránál egyszercsak ráeszmélek, hogy "te jó ég, mit viselek én a lábamon, ez nem normális dolog", lapos sarkúra cserélem magam és vidáman ugrabugrálok hazafelé Pink legutóbbi albumával a fülemben. A Mesternőm szerint a gyakorlás során egyszer eljön az a pillanat, amikor már annyira megszokja az ember a magassarkút, hogy laposban nyomban csoffadt tramplinak érzi magát, de erősen kétlem, hogy én ebben az életben valaha ilyen szintre jutnék.

Még mindig a cipőknél tartok

2010.03.04. 16:30 - címkék: - 6 komment

A projektjeim egyébként haladnak, a dohányzásról leszoktam*, az időbeosztáshoz vásároltam napi bontású naptárat, a tapasztalataimról még nem tudok nyilatkozni, ellenben a nevetségesen magas sarkú cipőmben jöttem ma dolgozni kísérletképpen. A legváratlanabb fejlemény, hogy még mindig rajtam van (t=9 h), holott úgy számítottam, nagyjából délelőtt fél tizenegykor fogom dühödten lecserélni az előrelátóan magammal hozott lapossarkúra. Úgy tűnik, egész jól tolerálom a fájdalmat. Nem, nem kényelmes. És egyetlen internetkábel tekeredett csak a sarkam köré a nap folyamán, de még abban sem botlottam meg.

Valamelyik nap találtam a zárt osztály konyhájában hányódó 2004-es Maxim magazinban egy Te melyik istennő vagy? című tesztet, az eredmények szerint részben Pallasz Athéné vagyok, részben Artemisz, akad még némi Perszephoné, és nulla % Aphrodité és nulla % Héra, el is gondolkodtam ezen akkor, hogy lám, mennyire megjelenik a teszteredményekben modern korunk ambivalens nőképe. Tudniillik, hogy ha már beikszeltem, hogy nem vagyok hisztérikusan féltékeny, nem sütök otthon kenyeret, nem sminkelem magam munkába és a mindennapok többségében nem vagyok drámakirálynő sem, akkor máris kapásból buktam Hérát meg Aphroditét és csak a tudománynak meg a vadászatnak lehetek a többé-kevésbé férfias istennője. Kikérem magamnak. Erre ma bejövök dolgozni nevetségesen magas sarkú cipőben, és a kollégák mindannyian egyenként az alábbi kérdést teszik fel: "Milyen csinos cipőd van, előadsz?" Hát persze, a tudomány menyasszonya vagyok, mégis milyen más okom lehet magassarkú cipő viselésére, mint valamilyen tudományos témájú előadás? Jézusmáriám.

Egyébként meg persze, tényleg. Arra rájöttem ma, hogy a nevetségesen magas sarkú cipőnek megvan a maga varázsa, és járásra is alkalmas, amennyiben járás alatt sétát értünk lassan, tűnődve. Egyetlen dologra nem alkalmas, ha A pontból B pontba akarunk eljutni. Azt az érzést nem nyújtja, hogy ura vagyok a helyzetnek. Hogy általában, ha nem jár a BKV, én simán hazagyalogolok, de tűsarkúban? Kiszolgáltatottá válok a taxisoknak, az autóval rendelkező kollégáknak, az időjárásnak, az erdei vadaknak, nem beszélve a rengeteg csapdáról, ami a magas sarkú nőkre leselkedik az utcán a kátyúktól a csatornafedeleken át a macskakőig. Akkor már tényleg szívesebben lennék Artemisz.

És most eltipegek a fodrászhoz.

*Apróbetűs rész: ez azt jelenti, hogy havonta maximum tíz szál cigarettát szívhatok el. Rendben, tőlem fogalmazhatunk úgy is, hogy nem leszokom, hanem radikálisan csökkentem a cigarettamennyiséget.

Steps taken forwards but sleepwalking back again

2010.03.01. 21:13 - címkék: - 7 komment

Az teljesen világos, hogy az Idő nem egy számegyenes, hanem mondjuk spirál, és egyszerre igaz az, hogy "nincs visszatérés abba, ami már elmúlt" meg az, hogy "ez mind ugyanaz a k..rva folyó", és azt is értem, hogy most Változás van az életemben, mittudomén, fel kell nőnöm vagy valami, és ezért aztán lépten-nyomon a fiatalkori önmagamba botlok: a CD-Fűbe ülünk be, ahol ezer éve nem voltam, majd pezsgőzünk március elsején, amit tizenhatéves télidepressziós koromban találtam ki, nincsen ezzel semmi probléma, ezen nem múlik, én szívesen meghallgatom újra középiskolás korom összes zenéjét és vihorászom és padizsánszínűre lakkozom a körmömet és újraolvasom ezredszerre a Száz év magányt is, ha kell, de basszus. Pattanások??

Alkohol, cigaretta

2010.03.01. 15:48 - címkék: -

Pezsgőztünk tegnap a tavasz beköszöntének ürügyén a barátnőimmel, úgyhogy most hetekig hóvihar lesz megint, nyilván. A március 1-ei pezsgőzést én találtam ki télidepressziós tizenötéves koromban (meg kellett ünnepelni, hogy túléltem a telet) és igen büszke vagyok rá.

Eleinte egyedül szoktam pezsgőt inni, vagy anyámmal, vagy például 18 éves koromban a Nándival, akit a Nosztalgia Buliban szedtem fel és akivel két hétig jártam, és csak azért emlékszem rá ennyire, mert március 1-én retikülömben tavaszköszöntő pezsgővel igyekeztem hozzá a Béke úton nejlonharisnyában, miközben nagyjából az évszázad hóvihara tombolt mínusz tizenöt fokkal és vízszintes hófúvással. Az ember nem komoly tizenhétévesen. Egy ideig gyűjtöttem is a pezsgősüvegeket, de aztán a szüleim kidobták egy óvatlan pillanatban. Aztán egy idő után teljesen elfelejtettem ezt a dolgot, és időről időre a barátaim figyelmeztetnek vagy március 1-ei pezsgőzést szerveznek, ami mennyire klassz már. Hagyományt teremtettem.

Valamint leszoktam a dohányzásról is, ez ma történt. Apróbetűs rész: a leszokás nálam azt jelenti, hogy minimálisra csökkentem az elszívott cigaretták számát, jelen esetben ez maximum havonta 5 szál. Meglátjuk.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította