You don't seem real at all

2010.02.07. 12:56 - címkék: - 13 komment

Bár remélem, vasárnap délben mindenki (aki megteheti) (mert otthon van) szépen ebédel a családjával, nem pedig blogokba kopizott youtube-videókon hallgat zenét, ha mégis erre vetemednénk, akkor Dance with me.

A dal eredetileg The Lords of The New Church nevű punk (?) zenekar szerzeménye és eredetiben se rossz... leginkább vicces. A francia csajok feldolgozásában meg ugyanolyan, mint bármelyik másik Nouvelle Vague-szám, ez a videó viszont helyes hozzá. A jelenet a Bande á part c. Godard-filmből való.

Valamint asszem szünetet kell tartanom a blogolásban, mert hirtelen megelégeltem. Ilyen van, átlag évente kétszer. Aktuálisan éppen azt elégeltem meg, hogy valódi emberek a valódi világban a blogomhoz viszonyulnak helyettem. Hogy a barátnőim lecsesznek, mert a blogomból nem derül ki, hogy hogy vagyok. Hogy a férjem esténként rákérdez, hogy olvasta a blogomban ezt vagy azt, és mire írtam, mi van mögötte. És mindenféle emberek mindenfélét látnak soraim mögött/között/benne, és egy szavam sem lehet, mert a blogolásnak ez része, sőt, lényege, és aki suszternek áll, ne csodálkozzon a kaptafánál. Mindig is így volt és így is lesz. De most egy kicsit valamiért azt akarom, hogy az életemben valóságosan szereplő emberek hozzám viszonyuljanak, és engem mentalizáljanak, ne a blogbejegyzéseimet. Ez csak egy hely, ahol néha írok arról, ami az eszembe jut, és nem, nem fogok magyarázkodni amiatt, amit leírok vagy ami az eszembe jut, de én egy ember vagyok, én, én, én, nem az isolde.hu.

Egy pár napig szokott nálam tartani az ilyesmi, nem kell pánikba esni.

Hírnév, kincs, dicsőség nem adhat földi boldogságot

2010.02.07. 12:12 - címkék: - 8 komment

- Akkor azt a Horthy Miklós-osat kérem! - mondja a néni a postán az ügyintézőnek. A néni bélyegeket válogat, és miatta nem halad a sor, és a mögötte állók hangosan sóhajtoznak és a szemüket forgatják. A néni rózsaszín kabátot, rózsaszín kalapot, berakott ősz hajat és kifogástalan sminket visel, és szemmel láthatóan a monarchia idejéből maradt itt valahogyan. Hátrafordul a szemforgatókhoz és azt mondja mintegy magyarázatképpen: - Ez a posta. Itt bélyeget árulnak.

Különben én is azt gondolom, hogy ez a posta, itt várakozni kell, most mindegy, hogy amiatt állsz tíz percet, mert rengetegen vannak, vagy mert egy ember 25 csekket ad fel, vagy mert egy rózsaszín néni éppenséggel bélyeget válogat. Sose értem, mért lepődnek meg és frusztrálódnak az emberek minden egyes alkalommal, amikor sorba kell állni a postán, ez az élet rendje, a postán sorba kell állni. Felépítettünk magunknak egy világot, amiben nem érezzük jól magunkat. Előtte se volt jó, mert fáztunk vagy éheztünk és féltünk a kardfogú tigristől meg a villámlástól és húsz év volt az átlagéletkor; most meg BKV-n kell utazni és túl sokan lakunk egy házban és vékonyak a falak és az átlagéletkorunk messze meghaladja a fogainkét, és ezért még fogorvoshoz is kell járni, és minden lehetséges dologgal rengeteg papírmunka van, és mindenhol egy csomó idegen ember van, és várni kell a postán. Félreértés ne essék, én is ugyanúgy frusztrálódom minden alkalommal. Egy fokkal jobb világot kellett volna építeni, valamivel egyszerűbbet és használhatóbbat.

Végülis sorra kerülök mintegy nyolc percen belül, a postáskisasszony repesve örül az A4-es méretű borítékom láttán, amit ráadásul külföldre adok fel, merthogy az az ukász mára, hogy bélyegeket kell ragasztaniuk. És erre jó sok ráfér, és a nagyértékűeket is el tudja sütni. Engedélyt kér tőlem, hogy a szokásos pecsét helyett hadd ragasszon bélyeget, mert a bélyegnek el kell fogynia. Kiegyezünk három darab, kb. 6x5 cm méretű Kazinczy Ferencben. A mögöttem állók a szemüket forgatják. A postáskisasszony boldogan ragasztgat.

2010.02.06. 19:51 - címkék: -

Hárman állnak előttem a postán, és nem halad a sor. Egy idő után még nekem is feltűnik, és megszemlélem, mitől nem halad a sor. A sort az ablaknál álló Néni tartja fel, aki szemmel láthatóan a 20. sz. elejéből érkezett időgéppel, rózsaszín kalapkát és berakott hajat visel. És rózsaszín kabátot. És valamivel szöszmötöl a postáskisasszonnyal.

Konkrétan bélyeget választ a feladandó levélre. Amikor belehallgatózom a jelenetbe, a Néni épp jóváhagy két, a postáskisasszony által javasolt kompozíciót, a harmadik borítékra pedig némi mérlegelés után a Horthy Miklós-os bélyeget választja.

A mögötte álló két asszony hangosan sóhajtozik, szemét forgatja, mire a Néni hátrafordul és mindenfajta bocsánatkérő hangsúly nélkül azt modja: "Ez a posta. Itt bélyeget árulnak." Az asszonyok tovább forgatják a szemüket, különben feleslegesen. Ez a posta, itt várakozni kell, a postán mindig sorbaállni kell és várakozni, az emberek mégis csodálkoznak és a szemüket forgatják,

Elég sok költői kérdés

2010.02.05. 20:33 - címkék: - 18 komment

Ezen a pszichiáterségen gondolkodom különben mostanság, beleértve magamat is. Azon, hogy mennyire megváltoztat. Megváltoztatja az ember személyiségét az, ha sokáig pszichiáterkedik? Van erre valami kutatás? Látszik fMRI-ben? Ahogy a sommelier-k agya máshogy reagál a borkóstolásra? Máshogy reagál a pszichiáter agya a szomorú történetre vagy a bolondságra, mint a normál kontroll személy agya? Kimutatták mondjuk brit tudósok húszéves követéses vizsgálattal, hogy pszichiáterek nárcisztikusabbak vagy legalább fölényeskedőbbek vagy ridegebbek vagy bolondabbak lettek, mint szociális ikerpárjaik? Öngyilkosok lesznek gyakrabban, meg isznak, biztos nyugtatókat is szednek, de én nem erre gondolok. Meg nem is azokra, akik élvezik a hatalmat és már eleve azért jöttek ide, hogy gyakorolják. Hanem hogy mit gondolnak a világról és az emberekről és magukról a normál mezei pszichiáterek? Elkezdik azt gondolni, hogy ők akkor már értik az emberi lét / agy / lélek rejtelmeit, és akkor rájuk ez már nem vonatkozik? Elkezdenek fölényes kívülállóként viselkedni és megnő az arcuk? Elkezdik azt gondolni, hogy azáltal, hogy megérted az érzéseket, már nem veszélyesek rád? Elkezdenek bölcselkedni és okoskodni és viccelődni? Elkezdenek szakmai terminusokban beszélni normál emberi érzésekről, és "félek" helyett azt mondják, hogy "teljesítményszorongásom van", és sírás helyett azt mondják, hogy "gyászmunka"? El kell kezdeni okoskodni és viccelődni és fölényeskedni, önvédelemből, különben nem bírod ki sok évig? Direkt jó, hogy okoskodom és viccelődöm, mert így legalább csomószor tudok együttérző maradni és nem égek ki és nem leszek gonosz és nem leszek hatalommániás, és nem változom rideg analitikusasszonnyá vagy gyógyító mesterguruvá? (Bár ezt nem tudhatjuk előre, szerintem lenne tehetségem rideg analitikusasszonykodáshoz.)

Vagy nem a pszichiáterkedés ez, hanem eleve a felnőttkor? Húszéves korában írhat az ember füzetbe naplót, meg verseket, meg álmodozhat, meg félhet, de harminc felett már illik inkább okoskodni meg viccelődni? Vagy a pszichiáterkedés rátett erre egy lapáttal, és ha manikűrösnek mentem volna, akkor maradhattam volna álmodozó és nem kellene feltétlenül bölcs távolságtartással vagy szarkasztikus humorral szemlélnem az élet minden nyavalyás aspektusát? Vagy húszévesen is szarkasztikus voltam és okoskodó, és semmit sem változtam? Igazából az voltam ám akkor is, csak kevesebbet beszéltem. De más a világképünk, mint a normális emberé? Nagyon más? Miben más? Mikor változik meg?

In headaches and in worry, vaguely life leaks away

2010.02.05. 19:19 - címkék: - 6 komment

Tegnap meg esendő lettem mint a nyavalya, amennyiben migrént kaptam (valójában nem migrént, hanem tenziós fej- és hátfájást, de semmi nem használt rá, és a migrén sokkal elegánsabban hangzik), de annyira, hogy hazamentem fél órával a munkaidő vége előtt és otthon szöszöltem. Igen büszke voltam magamra, és többször vállon veregettem magam, amiért hazamentem a munkaidő vége előtt. Mondjuk az otthonszöszöléstől (plusz még némi algoflex, izomlazító kenőcs, forró fürdő, földönfekvés, nyújtógyakorlatok, csokoládé) el is múlt. De ez még mindig nyomába sem ér a Csinilánynak, akinek szívtáji szorító jellegű fájdalma csak a Zarában múlik el a cipőosztályon.

A Filozófus szerint fejfájásom hátterében az állt, hogy nem fejezem ki a dühömet, úgyhogy ma lépten-nyomon kifejeztem azt minden erre alkalmas fórumon. Sajnos, nagyobb tárgyak dobálása és kollégák papuccsal való fejbeütése nem javasolt a pszichiátrián, ezért csupán verbálisan fejezhettem ki, a többit meg imagináltam. Persze amúgy én tudom, hogy a fejfájásom hátterében az áll, hogy nem sportolok, ezért fáj a hátam, ezért fáj a fejem is, nem pedig holmi obskurus pszichés folyamatok, és amúgyis ki szoktam fejezni a dühömet pofavágások és nyavalygás keretében. Ma meg két kolléga is kifejtette nekem kérdés nélkül, hogy én milyen jól vagyok és jó életszakaszban vagyok és megtaláltam a helyemet. Hát, akkor biztos így van, kiváló szakemberek mondták végülis.

2010.02.04. 16:49 - címkék: -

Ami egyszer volt, újra nem jön el

2010.02.03. 18:44 - címkék: - 19 komment

Lassan megint új életet kezdek, ehhez keresnem kell új edzőtermet, mert a régi bezárt, és azt találtam ki, hogy arra a helyre fogok járni, ahová egyetemista koromban jártam. Ma elmentem felderíteni, hogy létezik-e még és milyen, és hű, nagyon durva időhurok.

Egészen pontosan ugyanolyan, mint tíz évvel ezelőtt. Kb. nyolc évvel ezelőtt jártam ott utoljára, és már rég elfelejtettem a pontos helyét is, de ugyanaz a bolt van mellette, ugyanazok a táskák vannak a kirakatban, ugyanazok az unott csajok ülnek a recepción, pontosan ugyanazok a kék műbőr kondigépek vannak, és ugyanaz a szőke visító hangú csaj tart aerobicórát, mint amikor harmadévben a kórélettan vizsgám előtt azt mondtam a többieknek igen lazán, hogy "én majd megyek elsőnek, mert oda akarok érni fél 11-es aerobicra", és ezt véletlenül meghallotta az akkor érkező vizsgáztató, és utána jól megszívatott igen szigorúan feleltetett. Majdnem kettest kaptam, amire én azt mondtam, hogy "jézusom, még sosem kaptam kettest!", és ezért végül hármast adott. Később egy másik tantárgyból ez a csaj lett a gyakorlatvezetőm, feminista kutatási témája volt, és nagyon kedveltem. Valamiért kedvelem a szigorú nőket.

Vagy amikor ellopták a táskámat benne a frissen vásárolt tízalkalmas aerobicbérlettel, amiről még egy alkalmat sem használtam el, és hiába mentem vissza sírva, nem adtak másikat. A táskámat, ami egy maci alakú hátizsák volt, a Café Verdi nevű puccos cukrászdában lopták el szombat délelőtt, ahol tejeskávé felett Barni csodálatoskék szemeiben gyönyörködtem ahelyett, hogy a holmimon tartottam volna a szemem. Benne volt az összes papírom meg pénzem meg koleszos belépőkártyám, a rendőrségen pedig egy Jakab nevű, igen kedves rendőr fiatalember vette fel az adataimat, akivel egy napon születtünk. Aztán járhattam szakadó esőben a népességnyilvántartóba, mert kiderült, hogy személyi számot igazoló igazolás nélkül nem lehet pótolni a papírjaimat (vagy valami hasonló kafkai fordulat, nem emlékszem pontosan). Éppenséggel Freud-ot olvastam akkoriban, azt írta, hogy ha egy tárgyat elveszítünk, annak tudattalan oka van, és én elvesztettem a fiúmtól kapott hátizsákot, miközben az exfiúmmal kávézgattam, úgyhogy rájöttem, hogy ennek biztos valami tudattalan oka van. Pedig tényleg csak kávéztunk.

Vagy amikor - évekkel később - azt mondtam a fiúmnak, hogy aerobicozni megyek, és el is indultam irányba, csak aztán mégse oda mentem, de ez egy másik történet, amelyet itt nem részleteznék, és amelyben többrendbeli megcsalás és megcsalatás, katedrálisok árkádjai alatt történő leánykérés, görények, virágcsokrok, a Ji King, valamint rengeteg százas csomag papírzsebkendő játssza a főszerepet.

Többnyire fiatal voltam és naiv és hosszú barna hajam volt és komolyabban vettem magam, mint manapság.

Szóval ide fogok járni újéletkezdésképpen jövő héttől.

Much more simply

2010.02.03. 18:33 - címkék: -

Hogy tudjak esendő ember maradni, ezt most felírom ide, hogy el ne felejtsem.

Hová tűnt szőkesége, nem tudom

2010.02.02. 21:50 - címkék: - 5 komment

Még az is volt hétvégén, hogy lecsesztek a barátnőim, hogy egyáltalán nem lehet rájönni a blogomból, hogy akkor most jól vagyok-e vagy sem, és legyek szíves elárulni. Úgyhogy akkor ezúton elárulom, hogy tulajdonképpen jól vagyok, vagy ahogy szoktam rendes állapotomban lenni. Sokat dolgozom, nincs pénzem, meghíztam, az elmúlt héten két garbót és egy pszichoterápiás könyvet vásároltam, az idő jó, sokat nevetünk. Jó, kicsit elszomorodtam, amikor a nyaralási fotókat mutogattam, amelyeken gondtalan, kisimult, napbarnított leány kacag a tengerparton, és három hét alatt mi lett belőlem, rút szibarita váz, de szerencsére kaptam a barátnőimtől Estée Lauder Revelation Age Resisting Brightening Creme-et szülinapomra, meg amúgy is, már csak egy hónap és tavasz lesz, addig meg egészen mindegy. Ezek vannak.

Big damn heroes, sir

2010.02.02. 18:32 - címkék: -

Big damn heroes, sir

2010.02.02. 18:26 - címkék: -

Ha még mindig a munkahelyemen vagyok, akkor ugye már nem fogok odaérni az öt órai kezdetű aerobicra.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította