Gőzgép! Bányászat! Sopron!

2010.11.25. 15:38 - címkék: -

Nem nagyon tudok elképzelni annál jobbat, mint egy gőzgépekről szóló vándorkiállítás a soproni Bányászati Múzeumban, de komolyan, ráadásul nem csak úgy odateszik, hanem a bányászathoz igazítják, és úgy rendezik át az egészet, hogy passzoljon. A soproni Bányászati Múzeum már eddig is iszonyú klassz volt, imádom, a gőzgépek meg ugye gőzgépek. Sajnos a megnyitóra nem tudok elmenni, mert fél órával ezelőtt volt, szóval majd valamikor decemberben fogom csak megnézni, majd beszámolok. A továbbiakban addig is itt a hivatalos ismertető. Cool. Menjetek.

Sopronban folytatódik a Gőzerő kiállítás, amely a gőzben rejlő lehetőségeket, és a technikára, kultúrára kifejtett hatását mutatja be. A Műszaki Örökség Program keretében megrendezésre kerülő kiállításban működő berendezések, digitális eszközök szemléltetik, hogy az elmúlt 300 évben mennyire a mindennapok nélkülözhetetlen eszköze lett a gőz.

A Felemelő század keretében megrendezett tárlatot a pályázati terven felül, a két hivatalos helyszín közé ékelődve, a soproni Központi Bányászati Múzeumban is bemutatja a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum november 25-től.

A szolnoki Damjanich János Múzeumban bő két hónap alatt közel hétezres látogatottságot, és a helyi és környékbeli fizikatanárok egyöntetű lelkesedését kiváltó kiállítás átrendezve érkezik Sopronba. A kiállítás a helyi múzeum küldetéséhez igazodva, azokat a változásokat hangsúlyozza, melyeket a gőz erejének megjelenése és használata idézett elő a bányászatban. Az átrendezés része az is, hogy a soproni múzeum állandó bányászati kiállításainak kapcsolódó részeit, tárgyait is ugyanolyan arculati elemekkel látják el, mint amellyel a Gőzerő rendelkezik.

A rendező intézmények szándéka szerint színesíteni fogja a soproni adventi Főtér kínálatát, hangulatát, hiszen Sopron egyetlen múzeuma, amely nem zár be a karácsonyi ünnepek alatt, az éppen a Gőzerő-nek helyet adó Központi Bányászati Múzeum.

Thomas Newcomen 1712-ben szabadalmaztatott gőzgépe volt az első olyan szerkezet, mely lehetővé tette a tűz melegében rejlő energia kiaknázását. Bár szerkezetének hatásfoka hihetetlenül gyenge volt (a befektetett hőenergiának alig 1 %-át alakítottá át hasznos munkává), jelentősége mégis óriási: megnyitotta az utat az ipari forradalom felé. El kell azonban ismerni, hogy Newcomen gőzgépének alkalmazási területe igen szűk volt; szerkezeti kialakításából adódóan gyakorlatilag csak bányák vízmentesítésére lehetett használni.* Ahhoz, hogy az ipar más területein is munkába lehessen állítani, James Watt zsenialitására volt szükség.

Hogy min változtatott James Watt, és hogy ki is találta fel a gőzgépet, megtudható a kiállításból, Sopronban 2011. január 23-ig.

GŐZERŐ – A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum vándorkiállítása
A kiállítás helye: Soproni Bányászati Múzeum, Sopron, Templom utca 2.
A kiállítás ideje: 2010. 11. 25 – 2011. január 23.

*Megjegyzem, Brennbergbányán megvan még a gőzgépes szállítóakna szivattyúháza, 1840-ben ugyanis az országban először itt használtak gőzerőt a szállításhoz. Jelenleg egy, a központinál nagyságrendekkel kisebb, de klassz bányászmúzeum van benne. Ha valaki esetleg nagyon rákattanna a bányászatra, még azt is megnézheti. Csak szólok.

Mindenféle haszontalankodás

2010.11.24. 17:26 - címkék: -

Most látom, hogy kaptam kisfeketemadártól is kreatívbloggerdíjat, amit köszönök, most akkor már megcsinálom azt a részét rendesen, hogy árulj el magadról 7 dolgot. De most nem adom tovább, mert azt már csináltam, és akkor az már 14 ember lenne, jaj. Kicsit meg fogja határozni a tematikát az a tény, hogy az imént olvastam ki az In Style magazint.*

1. A hajamat 17 éves korom óta festem, akkor hosszú barnából hirtelen világos vörös lett és vettem hozzá egy cipzáros nyakú, rövid ujjú, kötött, lila-pink-sárga-zöld csíkos felsőt is. Az összes ismerősöm azzal fogadott, hogy "ööö. Más a hajad", én meg azt feleltem, hogy "nyugi, majd megszokod". Meg is szokták.

2. Kettő darab szemfestékem van, az egyiket az esküvőmre vettem, Lancome Round Midnight ezüst és rózsaszín, nagyon jó, meg van még valami drapp, amit valamihez adtak.

3. Imádok tusfürdőket venni, nekem azok örömet szereznek, főleg a gyümölcsösek, legutóbb egy gránátalma-málna illatút vettem direkt ügyeletbe, hogy amikor az ember reggel a munkahelyén ébred, akkor ott történjen valami jó.

4. Középiskolás koromban rengeteget vásároltunk turkálóban, mert ott lehetett klassz egyedi dolgokat kapni. Volt egy mustársárga kötött garbónk, ami 380 forint volt, de egyikünknek se volt annyi pénze, ezért Anikóval közösen vettük meg és néha nálam volt, néha nála. És mióta dolgozom, egyszerűen nem vagyok hajlandó turkálóban vásárolni, mert én nem fogok olyan ruhákat hordani, amit más már hodrott. Nem érdekel, milyen jó cuccok vannak ott és lehet, hogy némelyiket nem is hordták. Nem veszek használt ruhát.

5. Kivéve jajcica. Az vintage. De ott is csak táskát meg napszemüveget vettem eddig.

6. Van egy fekete Martensem, az a legrégebbi, kb. 14 éves, abban voltam Sarah Connor, egy barna, azt viseltem a legtöbbet, volt Kambodzsában és Párizsban és mittudoménmég, hol, ez utóbbiak már rettenetesen szakadtak, és van egy bordó, amit ajándékul vettem magamnak doktori fokozatom megszerzésének örömére. Még kéne egy piros lakk, meg egy virágmintás. Néha olyan korszakom van, amikor azt gondolom, hogy bakancsot nem lehet felvenni a munkahelyemre, hová vezetne az, néha meg simán hordom. Mondjuk a piros lakkot szerintem nem merném felvenni kb. sehova.

7. Most MIA: Galang c. számát nyomom a Dance Centrálban rendrakás és takarítás helyett.** Épp ideje volt, hogy valaki feltaláljon egy játékot, amiben az a feladat, hogy popzenére ugrabugráljál a nappaliban.

* De tegnap ügyeltem! Ügyelet utáni nap pihenőnap, nem csinálhatok túl sok hasznos dolgot.

** Lásd *.

It's all about the money

2010.11.24. 14:30 - címkék: -

Szóval egy ideje épp eldöntöttem, hogy most kb. egy évig egészen biztosan nem disszidálok, de még előtte, úgy három hónappal ezelőtt egyeztettem interjú időpontot az ír csajjal mára. Gondolkodtam, hogy lemondjam-e, végülis nem akarok Írországba menni jelenleg, de aztán kíváncsi voltam, mi a mondandója, végülis mit veszíthetek, tíz percre van a lakásunktól az irodájuk, meghallgatom. Lényegileg elmondta, hogy kórházi pszichiátriai osztályra lehet menni dolgozni, pszichoterápiát nem csinálnak, a szakvizsgáimat nem fogadnák el, mert nincs külföldi munkatapasztalatom, hanem majd valamennyi tapasztalat után lehet feljebb ugrani, de még így is kb hatszor annyi pénzt adnak, mint itthon, ha meg még ügyelsz is, akkor többet. (Persze, épp most csődölnek be gazdaságilag, ki tudja az mit befolyásol.) Én mondjuk nem akarok annyira pszichiátriai osztályon dolgozni, ahol csak gyógyszeres kezelés van, az pár év után már lélekölő, és újfent szakorvosjelölti státuszból kezdeni sincs kedvem, meg különben is csak kíváncsi voltam, de nem is erről akartam írni, hanem hogy mondta a csaj (Deirdre-nek hívták, a másikat meg Sinead-nek, vajon írek-e), hogy az előttem interjúzottak három meg öt órákat vonatoztak ide Budapestre az interjúra, és hogy azért vannak ketten, mert amúgy csak az egyik csaj szokott jönni, mert olyan sokan jelentkeztek, és hogy amikor kijöttem, a váróban ott ült három darab csillogó szemű frissen végzett huszonnégyéves, az azért elég szomorú látvány volt. Nem közülük fogja valaki kivenni az epekövemet húsz év múlva, az is biztos.

Sulemia írt egy jó bejegyzést arról, hogy milyen veszélyek leselkednek az orvosra, meg még az itteni kommenteket érdekes szerintem elolvasni külföld vs. magyar orvosok témában. Én egyáltalán nem gondolom, hogy a külföldre távozás az egy Megoldás a szakma nehézségeire, ugyanis a külföldi betegek ugyanúgy nem gyógyulnak és visszajönnek és biztos vagyok benne, hogy be is perelnek és be is szólnak ugyanúgy, mint itthon vagy jobban, és pszichiáterként ugyanúgy megterhelő szomorú történeteket és ijesztő téveszméket hallgatni, a biológiai pszichiátria kisebb-nagyobb válsága meg úgyis világméretű, de legalább adnak pénzt.

Megmondom azt is, mire kell a pénz. Pár éve voltam egy hetet a bécsi egyetem pszichiátriáján, és egy napot a terhes drogambulancián töltöttem az ott dolgozó fickóval, nem emlékszem a nevére. Az volt a munkája, hogy heroinfüggő kismamákat gondozott, ami elég kemény, mert a heroinfüggők éppenséggel nem a túl sok sikerrel kecsegtető betegcsoport, mindig visszaesnek, eltűnnek, meghalnak, átvernek, stb, ugyanez terhesekkel meg annyival nehezebb, hogy nem igazán adhatsz pszichiátriai gyógyszereket, és nem csak a beteged, hanem a beteged ártatlan magzata miatt is kell parázni. Ez a pasas iszonyú türelmes volt és szemmel láthatóan szerette a betegeit. Minden nap du. háromkor lelépett, pénteken kettőkor, mindenfélét sportolt és volt valami hajója is. Sokkal türelmesebb, együttérzőbb figyelmesebb orvos volt, mint amilyen akkor lett volna, ha a hétvégéket keresetkiegészítésképpen háziorvosi ügyelettel tölti, heti két délután magánrendel, a többin meg csak közbejön ez-az és bent kell maradnia este hétig-nyolcig, gyerekek még az oviban. Ugye, ez azért érthető? Nekem nem a pénz a lényeg, hanem hogy olyan munkahelyen kívüli életet lehessen élni, annyira pihentetőt és jutalomértékűt, hogy azt vissza lehessen forgatni a munkába. Ne egy idegbeteg hisztérika legyek, aki már saját magamat is idegesítem, mert úgy nehéz pszichiáterkedni. És ebből a szempontból én különösen szerencsés alkatnak érzem magam, mert elég vennem magamnak egy fonottkosarat vagy gyalogolni 16 km-t az erdőben vagy röhögni a barátaimmal, nem kell, hogy legyen egy hajóm (bár örülnék neki, küldhettek egyet, ha van feleslegben). De az nagyon rossz érzés, amikor rossz passzban vagyok, mert le vagyok égve és minden percben dolgozom és érzem magamon, hogy ezért nem csinálom olyan jól, ahogy amúgy szoktam tudni. Az annyira szomorú. Szerencsére ezeknek az időknek éppen vége, mert a férjem munkájából kifolyólag van nálunk egy Kinect és kiégésprevenciós céllal játszhatok a Dance Centrallal, ne tudjátok meg, szerencsétlen alsó szomszéd hányszor hallgatta végig a héten Rihannától a Pon De Replay c. számot, mire megtanultam hard fokozaton. És nem, aki eleve rossz orvos, abból nem lehet pénzzel jobbat csinálni, arra viszont valamennyire talán jó a pénz, hogy az amúgy viszonylag értelmes, humanista népségből ne faragjunk egyenes úton kiábrándult, kiégett nyomoroncokat.

Meg még arról akartam írni, amiről nemrég beszélgettem egy kollégával, hogy tudniillik hogyan alakul át napjainkban az orvos szerepe és szerinte ez hogyan és miért viseli meg az orvosokat és a betegeket is és vezet ezáltal konfliktusokhoz, de most nincs kedvem, mert mire ideértek, már úgyis felhúztátok magatokat a külföldön meg a pénz-dolgon, valamint eszembe jutott, hogy hard fokozaton flashcardok nélkül még nem tudom a Pon De Replayt. A szomszédok úgyis épp üvöltöznek egymással, rájuk fér egy kis popzene.

És hadd idézzem Molly-t, tudom, tudom, nagyon csúnyákat mondanátok, ha lehetne kommentelni, de fájdalom, nem lehet.

2010.11.24. 13:35 - címkék: -

Szóval miután eldöntöttem, hogy most még fél évig egészen biztosan nem keresek állást

Egy mosókonyhában jól kitaláltam én azt, hogy mi lesz

2010.11.23. 19:10 - címkék: -

Nagyjából az történt egyébként idén ősszel (mert mindig kérdezgetik a barátaim, hogy "mondd már meg, hogy vagy, mert a blogodból nem derül ki") tehát az, hogy rájöttem, hogy nem jó ez így, nekem, itt, az adott munkakörülményekkel, a vele járó pszichés terheléssel és szánalmas anyagi helyzettel, valamint ebben a lakásban már nem lehet élni se (és nincs mit felvennem, a szemem ráncos, a hajam töredezett, fél fülem a sírban) és akkor rinyálni kezdtem, hogy valaki vigyen innen el, sírtam a közvetlen főnökömnek, hogy csináljon már valamit, meg a férjemnek, hogy csináljon már valamit, valaki csináljon valamit, vegyen nekem házat, vigyen el külföldre, mittudomén, aztán rájöttem, hogy senki nem fog csinálni semmit az én életemmel és senki nem segít, akkor jó depressziós lettem, ezzel egy darabig elvoltam, aztán egy idő után úgy döntöttem, jól van, akkor majd csinálok valamit én. Konkrétan semmi különöset nem csináltam, csak elkezdtem tájékozódni egyéb munkalehetőségekről, kifaggattam a külföldön és gyógyszercégnél dolgozó ismerősöket, írtam klassz önéletrajzot, szóltam odafent, hogy rosszul érzem magam itt, rájöttem, hogy nem fogok most elmenni, hanem maradok, jó, elterveztem, hogy meddig fogok még mindenképp itt maradni, mit akarok még megcsinálni itt, és mikor gondolom át az életemet legközelebb, elindítottam egy kutatási projektet, hogy addig se unatkozzak, és jelentkeztem egy mellékállásra, ami állítólag jól fizet majd. Szóval a világon semmi se változott valójában, csak rájöttem, hogy ha épp nincs, akire rábízzam magam, akkor saját magamra kell, azonban én olyasvalaki vagyok, akire azért rá lehet bízni dolgokat, ezt talán kijelenthetjük. Aztán azóta jól vagyok.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította