Raise your glass

2010.11.14. 21:31 - címkék: -

Niké szerint mi nem furcsák vagyunk, hanem különlegesek, Hajnalka pedig, aki 12 éves korom óta ismer, azt mondja a telefonba: - De ne szomorkodjál ám azért, mert te vagy a furcsa lány... bár mondjuk tényleg te vagy.

Most nem jutott eszembe szomorkodni, hanem elszórakoztatom magam ezzel, de ha jobban belegondolok, középiskolás koromban tényleg ideges voltam érte és direkt fájt, ha ezt mondták rám. (Például a köcsög amerikai kézilabdás fickó, megjegyeztem ám, hiába volt tizenöt évvel ezelőtt! Bezzeg húsz zacskó ketchupot kérni a mekiben egy bigmac-hez, az biztos normális.) Persze akkor még nem tudtam, hogy a furcsaságom (vagy akármi is az, amire gondolnak az emberek, amikor erre gondolnak, én tényleg nem tudom pontosan) be fog válni, és egy nagy csomó ember fog szeretni és mindenem meglesz kivéve pénz. Mondjuk, de, azt azért valahol sejtettem, hogy "kivéve pénz".

Mégiscsak győz a kötelességtudat

2010.11.14. 21:29 - címkék: -

Szóval azon gondolkodom egy napja*, hogy basszus, tovább is kell adni a kreatív blogger díjat, de én már eleve az összes ilyet nyomasztó kényszernek érzem, és akkor még másokat is kényszerítsek, és <egyéb unszimpatikus antiszociális fanyalgás>. De aztán arra jutottam, hogy nem akarom megbántani azokat, akik ezeket szeretik, és hátha vannak még olyan, nálamnál a blogoszférából kevésbé kiégett és kiábrándult, lelkes és/vagy fiatal bloggerek, akik szívesen elárulnak magukról hét dolgot. Mért, lehet, hogy valaki örülne ennek, és ki vagyok én, hogy eldöntsem. És egyébként is nyomaszt, hogy majd kivet magából a társadalom, ha nem követem a Szabályzatot, és kitiltanak az internetből is mindörökre, és hová megyek akkor?

Szóval a Szabályzat, az az, hogy:

1. Köszönd meg annak, akitől kaptad.
2. Tedd ki a logót a blogra.
3. Linkeld be, akitől kaptad.
4. Add tovább további 7 blogosnak.
5. Linkeld be őket.
6. Hagyj náluk megjegyzést, értesítsd őket.
7. Árulj el magadról 7 dolgot.

Nekik adom tovább: Savanyúcukor, Maminti, Kardigán, Roboman, Marcipánördög, Indiaikenyérlepény, Fuhur. Csak akkor kell megcsinálni, ha van hozzá kedvetek.

*Jó, nyugi, más dolgokon is gondolkodom, például éppenséggel a pszichoterápia neurobiológiáján, meg hogy hol legyen a szülinapi bulink.

Főleg láncjáték

2010.11.13. 12:43 - címkék: -

Jó, akkor kombináljuk ezt a két dolgot. Doktrínától kaptam kreatív blogger díjat, amit köszönök. Hát azzal a részével, hogy áruljak el magamról hét dolgot, nem nagyon tudok mit kezdeni, mert egyrészt most komolyan, mit nem árultam el még eddig magamról? Másrészt meg ezt a játékot is megcsináltam már legalább kettőször, csak akkor még nem ez volt a neve. Deviszontellenben! A középiskolásos játékot szívesen csinálom, úgyhogy elárulom magamról azokat.

1. Milyen irodalom tételt húztál az érettségin?
Fogalmam sincs*, csak arra emlékszem, hogy nem Jókait, mert azt nagyon nem akartam kihúzni és nem is húztam.

2. Ennek hány éve is?
Tíznél több.

3. Emlékszel a középiskolás ofőd nevére?
Hogyne emlékeznék. Komolyan van, aki nem emlékszik a középsikolás osztályfőnöke nevére? Azért az elég égő.

4. OKTV?
Biológia országos tizedik, ezzel nyertem egy felvételit az egyetemre. A 17 éves korom az egy jó év volt, az oktv-n kívül megjelentek a verseim a helyi lapban, összejöttem az első szerelmemmel, lett felsőfokú nyelvvizsgám. Néha elmentem a fizikára meg a matekra is, de azokon max megyeiig jutottam.

5. Milyen szakkörbe jártál?
Középiskolában biológia szakkörbe, péntek délután volt, boncoltunk disznószívet is. Meg vesét. Meg szemet, az durva volt. És némely években fizika szakkörre is, ott csak példákat oldottunk meg, néha a suliban volt, de néha a fizikatanárnőnk lakásában, ahol a szüleivel és mintegy tizenöt macskával élt. Ami azt illeti, ezeket ő ingyen tartotta nekünk, puszta lelkesedésből? Nem rémlik, hogy fizettünk volna érte. És negyedikben az irodalomtanárunk, akit szerettünk, mert bajusza volt és akusztikus gitárja, amin sok Cseh Tamást játszott, tartott az irodalomból felvételizőknek valami huszadik század irodalom szakkört, arra is jártam hobbiból.

Általánosban pedig túraszakkörre jártam, és amikor megszűnt a határsáv, akkor bementünk abba a vasfüggöny-menti erdőbe, ahova addig nem szabadott, mert agyonlőttek, és elmentünk a Szárhalmi-erdőben lévő mészbarlangokba, amik valójában nem barlangok, hanem kis, nyomorult földalatti üregek, na ott jöttem rá, hogy klausztrofóbiás vagyok.

6. Hányas, és milyen nevű úttörőcsapatban voltál pajtás/cserkész/ministráns?
Szilágyi Erzsébet Úttörőcsapat, Delfin örs, de csak kisdobosságig vittem, utána összeomlott a rendszer.

7. Mi volt a tisztséged az őrsödben?
Nem emlékszem, de volt valami, ami miatt delfines plakátot kellett rajzolnom, ebből a könyvből másoltam ki és tök ronda lett.

8. Mi volt a legmaradandóbb emléked egy osztálykirándulásról?
Hát volt például az, amikor a fiúk berúgtak és a Péter (vagy a Tamás?) egy fogkefével hánytatta a Z-t, és a fiúk bementek a lányok szobájába, ami full tilos volt, és az osztályfőnökünk annyira kiakadt, hogy nem is mentünk többet osztálykirándulásra a következő években. Asszem Egerben voltunk.

9. Milyen fakultációra jártál?
Namost az nem ugyanaz, mint a szakkör?

10. Előfordult, hogy kirúgtak valamelyik suliból?
Stréber vagyok, szeretnek az iskolák.

11. Ki volt az általános iskolás nagy ő?
Általánosban én nem foglalkoztam ilyesmivel.

12. A leggázabb poszter a szobád falán?
Először akkor lett saját szobám, amikor 24 évesen kiköltöztem a koleszból és beköltöztem Hajnalka albérletébe az újpesti panelban, abba a szobába, ahol előtte is és utána is mindenki sírt. Először valami modell lány lakott ott, aki a pasija miatt sírt, aztán egy rövid ideig Ildikó, aki épp szakításban volt a fiújával, aztán én, aki Göri miatt sírtam, aztán meg a Zsuzsa, aki az állítólagos titkosügynök pasija miatt sírt mindig.
De a koleszban azért voltak posztereim, bár többnyire Klimt reprók, meg egy Blues Brothers.

+1. Aztán intő, bukás volt-e?
Oh, please. Egyszer megbuktam a forgalmi vizsgán, egyszer meg a felsőfokú angol szóbelin, egyszer meg a német középfokú szóbelin: először a sima beszélgetős részben elmeséltem, hogy csapnivaló az egyetemünkön az idegennyelv-oktatás, mint később kiderült, a vizsgabiztos az egyetemünk nyelvi intézetének az igazgatójának a felesége volt, és nem tanultam meg az autóvezetéssel kapcsolatos szavakat, erre húztam két db képet, amin (mind a kettőn!) autó volt, és egy olyan szituációt, ami arról szólt, hogy koccansz az autóval és kinek volt elsőbbsége.

*Most utánanéztem a régi naplómban, mert nem hagyott nyugodni, és Zrínyit húztam meg a Szigeti veszedelmet. Kettő értelmes mondatot nem tudnék ma Zrínyiről mondani. Komolyan, annyit tudok róla, hogy felöklelte egy vadkan.

These heels they keep me boring

2010.11.10. 20:17 - címkék: -

Kicsit régi, de szeretjük még mindig.

5am turn the radio up, where's the rock and roll?

2010.11.10. 20:01 - címkék: -

Ha még nem láttuk volna Pink új klipjét, ez az. Mondjuk a "why so serious" egy kicsit sok, Joker sajna örökre elhasználta ezt a mondatot, de amúgy, oké. A videóklip állítólag egy meleg pár esküvőjéről szól, na azt nem vettem észre.

I just love the internet so much

2010.11.10. 19:23 - címkék: -

Egyébként meg becsvágyó vidéki kislány vagyok forever, és örömet okoz, amikor Richard Bentall szólít a keresztnevemen emailben. Hiába iszom alkalmanként a VIP-szeparéban a nagyobb nyári fesztiválokon és hiába ismerek egyes celebeket akár személyesen is, azon azért mindig meg tudok lepődni, hogy azok az emberek, akik a könyveket írják, azok léteznek.

Ó, a szárnyas idő hirtelen elrepül

2010.11.10. 13:33 - címkék: -

Még az is volt, hogy kértem egy időpontot az intézményvezetőnkhöz, és tanácskérő jelleggel megmondtam neki, hogy én itt borzasztóan érzem magam úgy különben, ezért meg azért, legalább tudjon róla, esetleg mondja meg, mit lehetne tenni. Nem részletezzük itt, hogy mit válaszolt, de egyáltalán, hogy ennyire felnőtt vagyok, ennyire eltávolodtam a szociális fóbiás álmodozó tinédzser-énemtől, hogy ilyeneket csinálok, ez azért lassan már ijesztő. Átváltoztam egy ilyen... felnőtté. Emellett az elmúlt hetekben fiatalabb pszichiáterek többen is különféle kontextusban közölték, hogy tőlem mennyit tanultak meg tőlem mennyit lehet tanulni, basszus, egyrészt tök jól esik, másrészt uramisten, már ennyi idő eltelt, már annyira öreg vagyok, hogy a fiatalabbaknak tőlem lehet tanulniuk. Illene ahhoz legalább az ötvenet betölteni, hogy az ember továbbadhassa a felhalmozott élet- és szakmai tapasztalatot az utánunk következő generációknak. Persze, dehogyis, én is rengeteget tanultam harmincévesektől, nálam fiatalabbaktól is simán rengeteget tanultam, meg a betegeimtől is csomót, ami azt illeti, ez a Képességem, nagyjából bárkitől hajlandó vagyok modelltanulni, ha valami megtetszik.

Maybe all the rulers are wrong

2010.11.09. 23:08 - címkék: -

Meg az is kiderült a múltkor, hogy furcsa vagyok. Egy kocsiban ültünk, Kislány meg egy másik pszichiátercsaj, meg a férjem meg én. A pszichiáterekkel a kollégáinkról beszélgettünk, és megegyeztünk abban, hogy kettő is közülük aranyos, okos, bár furcsa.
Kislány: - Tulajdonképpen nálunk elég sok fiatal pszichiáter egy kicsit furcsa.
Másik pszichiátercsaj*: - Dehát mi is furcsák vagyunk, nézz csak ránk.
isolde (rájuk néz, mérlegel): - Hát az tutifix, hogy ti ketten mondjuk tényleg elég furcsák vagytok, csak azért nem tűnik fel, mert már megszoktam.
Férj (hátrafordul isoldéhoz): - Dehát Te is furcsa vagy.
isolde (komolyan elcsodálkozik): - Ééééén? .... Én azt hittem, ez a normális. Nekem nem tűnt fel. .... Basszus, lehet, hogy azért nem tűnt fel, mert eleve furcsa népekkel vagyok körülvéve? Mondjuk, ha jobban belegondolok, a főnököm a Filozófus, a kollégáim például ezek itt, napközben csak pszichiáterekkel találkozom meg tébolyodottakkal, a barátaim a bloggerek. A környezetemhez képest semennyire sem vagyok furcsa. De az átlagos normális emberekhez képest, ha ismernék olyat, szerinted kiderülne, hogy furcsa vagyok?
Férj: - Úgy bizony.
isolde: - És a barátnőim? A soproni barátnőim teljesen normálisak, ők nem furák, és mégse vagyok köztük fura.
Férj: - Hát dehogynem. A barátnőid között? Te vagy Phoebe.
isolde: - Micsoda? Neeem.
Férj: - Hát melyikőtök? Gondolj csak bele. Elég nyilvánvalóan te vagy ott a bolond lány.

Basszus, én vagyok Phoebe. Klassz. Komolyan egészen felvillanyozott ez a váratlan fordulat. Ezentúl nyugodtan felvehetek szokatlan ruhákat, meg beszélhetek minden hülyeséget, ha már úgyis. Furcsa vagyok, megtehetem. Cool.

*Jól van, nem tudok mindig mindenkinek neveket kitalálni.

Vagy lehet, hogy a Boldogság mégiscsak Ruhák

2010.11.09. 19:19 - címkék: -

Kötelességemnek érzem lassan, hogy beszámoljak a fogadalmam állásáról, azazhogy szeptember elsejétől nem veszek magamnak ruhákat kivéve zöld felső. Nos, a szeptember, az október és a november eleje is rettenetes sínylődéssel telt, amelynek során valóban nem vettem ruhákat, ellenben megkérdőjeleztem a karrieremet, az élethelyzetemet, a céljaimat, az önazonosságomat, meg amit még lehet, idegbeteg voltam, kiégett, szomorú, agyonhajszolt, megkeseredett, frusztrált, türelmetlen, céltalan, és nem volt egy rongyom se. Persze, az utóbbi nem igaz, előrángattam a szekrény mélyéből a ritkán használtakat, olyan cuccokat is felvettem munkába, amiket rendesen csak puccosabb szakmai rendezvényekre / a Szigetre szoktam hordani, és kombináltam őket egymással. Nem kellett egyszer se otthon maradnom és betelefonálnom a munkahelyemre, hogy bocs, nem tudok bejönni, mert nincs ruhám.

Aztán november elején egyszercsak bekattantam. Talán a fonottkosárral kezdődött, ott ráéreztem megint arra, hogy vásárlás, mint amikor az absztinens alkoholista véletlenül megeszik egy konyakmeggyet. Ezután csináltattam magamnak egy új szemüvegkeretet, pontosan nyolc éve szeretnék már ilyen szemüvegkeretet, a régiből folyton kiesik a lencse, és a dioptriája már rég nem jó, egyetemista koromban készült. A szemüvegkeret az semmilyen körülmények között nem ruha.

Később elkezdtem ruhákat próbálgatni, és az is klassz volt, én szeretek ruhákat próbálgatni boltokban, engem az megnyugtat, feltölt, kisimít. Ezzel egy darabig egész jól elvoltam, nem akartam megvenni egyiket se, jól esett. Beleszerettem egy padlizsánlila valódi irhakabátba, de mivel kettőszázezer forint felett volt, szerencsére nem jött szóba. Egészen addig minden rendben volt, amíg találtam egy iszonyú jó ruhát a Mangóban, amit mindig is szerettem volna, és ami kiválóan passzol az új szemüvegkeretemhez (a fonottkosárhoz mondjuk kevésbé, de ez részletkérdés). A ruhával kapcsolatban hosszas vívódást követően a következőképpen kerültem meg a szabályzatot, duplán bebiztosítva magamat bármilyen fogadalomszegés ellen:
1. Elhatároztam, hogy úgysem találtam zöld felsőt, tehát a három hónap alatt engedélyezett egy darab zöld felső helyett vehetek egy darab ruhát.
2. Kihisztiztem, hogy a férjem vegye meg nekem a ruhát.

Hát itt tartunk, lett ruhám, azóta vidám, tettrekész, jókedvű és elhivatott vagyok. És egyébként is mindjárt itt a december 1.

Objektív valóság

2010.11.08. 16:23 - címkék: -

Nem tudok elég hálás lenni Neverminder Susie-nak, hogy süldő blogger koromban, kb. hat évvel ezelőtt, első találkozásunkkor a Karma Caféban elmagyarázta nekem, hogy névtelenség ide vagy oda, egyhamar mindenki idetalál és olvasni fog, a főnököm, a beosztottjaim, a volt szeretőm, a jelenlegi fiúm, a szeretőm volt szeretői, anyám, nagyanyám, a szomszéd, a gázos és a díjbeszedő, és ez azért mindig megvan a fejemben. Persze, még ennyi idő után is meglepődöm kissé, amikor a magyar pszichiátria valamely másik neves képviselője is megemlíti a kongresszuson a kerekasztal-beszélgetéskor, hogy van azért olyan pszichiáter, aki ír blogot, bár nem szakmai, hanem magánjellegű, majd kikeres a közönségből és rám mosolyog. Whatever, ezt csak a fellow bloggereknek írom intelemként, nehogy valakit felkészületlenül érjen bármi ilyesmi.

Meg azon gondolkodom már egy ideje ennek (mármint a blognak) a kapcsán, hogy Winnicott meg az átmeneti tér, meg az átmeneti térhez való jogom vagy az arra való igényem, de ezt majd egy másik bejegyzésben fogom részletezni, addig is próbálom visszafogni magam, hogy ne kezdjek el irodalmat keresni arról, hogy vajon mi történt ezzel a fogalommal Winnicott óta és mond-e valamit róla a kognitív idegtudomány. Van-e erre (tudniillik arra a fajta gondolkodásmódra, ami nem az objektív valóság, de nem is a szubjektív élmények, hanem a kettő között, "a mintha-tér, a szimbólumok, az alkotás tere", amikor eljátsszuk a gyereknek a fürdőkádban, hogy a víz az forró tea és a fürdés az teadélután) valami idegrendszeri hálózat vagy neurobiológiai háttér, vagy egyáltalán létezik-e még ma is ez a fogalom? Vagy csak kreativitás van meg stimulusfüggetlen hálózat, aztán valahol ott kell keresni? Szóval most épp erre vagyok kíváncsi, de most egymillió más témával vagyok lemaradva, és nem engedhetem meg magamnak a mai világban az én helyzetemben, hogy csak úgy kíváncsiságból irodalmazni kezdjek haszontalan kérdésekben. Ugyebár.

Egyebekben újfent le vagyok nyűgözve a saját elképesztő regenerációs képességemtől, kivettem egy szabadnapot, voltam erdőben, ettem finomat, voltam masszázson, vezettem mozgáscsoportot (az is egy izgalmas tapasztalat), és elmúlt rólam a burnout, slusszpassz. Lehet, hogy mégis a békávé depressziogén hatásával állunk szemben, ma reggel nem járt a villamos és gyalog kellett jönnöm helyette és kifejezetten jókedvű vagyok.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította