Breaking

2010.09.19. 12:57 - címkék: -

Erre kiderül, hogy Szabó Ervin kommunista volt, ezért át kellene keresztelni a könyvtárat. Steve Colbertet javaslom.

Nevemet hibátlanul

2010.09.18. 19:53 - címkék: -

Általában szoktam egy kicsit olvasni a nagy elméletalkotók életéről, mert úgy sokkal könnyebben meg tudom jegyezni az elméleteiket is. Nyilván semmi értelme sincs ennek, Melanie Klein projektív identifikáció-fogalmáról viszonylag keveset mond, hogy lánya, Melitta Schmiedeberg nem csupán nem ment el a temetésére, hanem aznap piros csizmában tartott előadást az ellen-analitikustábor összejövetelén, és a bolondság fogalmának történetéhez sem visz közelebb az a tény, hogy Foucault egy gonosz buzi volt, mégis szeretem ezt csinálni. Ezért elolvastam a Winnicott-könyvből a szerző pár levelét, amiket az akkortájt menő pszichoanalitikusoknak írt, és egy csomót röhögtem a Lacannak szóló levélen. Bár kevesen fogjátok szórakoztatónak találni, de akkor is. Az ember azt hinné, hogy Winnicott meg Lacan nyilván az átmeneti térről és az ottan nyüzsgő szimbólumokról értekeznek halandó számára érthetetlen nyelven, ehelyett a levél így szól:

Kedves Dr. Lacan,

((...Pár szó arról, hogy köszi, hogy Lacan franciára fordított egy W-tanulmányt.)) Egyébként a nevem két "t"-re végződik (Winnicott), de az ilyen apróságok nem izgatnak. (...) A feleségemmel együtt igazán nagy örömmel emlékezünk vissza arra a vacsorára amelyet az Ön lakásában töltöttünk el, amikor a lánya összetört egy üveg bort a konyhában!

Szívélyes üdvözlettel,

D.W.Winnicott

A mai nap megdöbbentő felfedezése azonban nem ez, hanem az, hogy Margaret Mahler Sopronban született és Sopronban is van eltemetve?! Erre igazán nem számítottam. Eredetileg Margitnak hívják.

Íme, hát megleltem hazámat

2010.09.18. 19:39 - címkék: -

Én tényleg fel voltam rá készülve, hogy az olvasótermekkel kapcsolatos idealisztikus várakozásaim majd csorbát szenvednek a kietlen valóság, ööö, nem tudom befejezni ezt a képzavart, rideg acélköntösén*, és kiderül, hogy a Szabó Ervin bölcseleti olvasótermében huzat van és négyéves gyerekek rohangálnak visítozva, de nem. Ott töltöttem szombaton majdnem a teljes nyitvatartási időt, kényelmes, bőr bevonatú székek vannak, sötét faburkolat, csigalépcső, kandalló, hatalmas ablakok mögött kék ég, csendben olvasgató vagy diszkréten horkoló látogatók, pszichoanalitikus szerzők katalogizálva, és kettőszáz forint a büfében egy tejeskávé. Miért nem szóltatok nekem erről előbb?

*Elnézést, 18 napja nem vettem ruhákat, mindenről azok jutnak eszembe.

Főleg a könyvtárban

2010.09.17. 10:57 - címkék: -

De a legklasszabb dolog, amit tegnap felfedeztem, az a könyvtár. A mozgásterapeuta képzéshez ugyanis obskurus pszichoterápiás könyveket kell olvasni, amiket az elmúlt év során nagyjából beszereztem a különféle cuki könyvesboltos fiúk, könyvkiadók isten háta mögötti boltjaiban üldögélő kedves nénik, antikvárium-weboldalak és kiváló vadászösztönöm segítségével, de jövő héten vizsgázunk és még mindig nincs meg az összes könyv. Nyugalom, eddig is tisztában voltam a könyvtárak létezésével, tizennyolcéves korom előtt én nagyjából kiolvastam a soproni gyermekkönyvtárat és a felnőttnek is egy részét, és a sote egyetemi könyvtárat is használom, bár inkább a honlapjukat, mint magát az épületet. Ugyanis nekem kellenek a könyvek, én hajlandó vagyok belátni, hogy az emberek kölcsönben vannak nálunk, szerepelnek egy darabig az életünkben, aztán eltűnnek, a könyveket ellenben szeretem megvásárolni és odahaza tárolni polcokon. Ezért élek Budapesten 15 éve úgy, hogy a Szabó Ervin Könyvtárba még sosem tettem be a lábam. Eddig. Kiderült ugyanis, hogy az említett pszichoterápiás könyvek (egy Bálint, egy Stern és két Winnicott, meg egy Damasio pluszban hobbiból) nem kaphatóak, nincsenek meg a sote egyetemi könyvtárában, megvannak viszont a Szabó Ervinben, kénytelen vagyok elmenni értük oda.

isolde (szégyenkezve): - Jó napot, még sosem jártam itt és könyveket szeretnék kölcsönözni, mi a teendő?
Kedves lány a pult mögött (hasztalanul próbálja elkendőzni megrökönyödését): - Sosem?
isolde (lesüti a szemét).
Lány (bizonytalanul): - Akkor... olvasójegye sincsen nálunk?
isolde (lesütött szemmel nemet int).
Lány (időközben visszanyerte a lélekjelenlétét): - Akkor be kell iratkoznia, ott szemben a kollégámnál, azután pedig a második emeletre menjen fel, ott a szabadpolcos részen vannak a kölcsönözhető könyvek.

isolde: - Jó napot, szeretnék beiratkozni.
Fiatalember a pult mögött: - Járt már nálunk?
isolde: - Nem, még sosem.
Fiatalember (elkerekedett szemekkel): - A fiókkönyvtárainkban sem?
isolde: - Nem.
Fiatalember: - Akkor benn sincs a rendszerben?... Töltse ki ezt, kérek egy személyi igazolványt. Hány hónapos tagságot szeretne?
isolde: - Három.
Fiatalember (meglepetten): - Csak három? Az kétezer forint lesz. - Kitölt, beír. - Tessék, itt az olvasójegye.
isolde (zokogásban tör ki): - De kérem, értse meg, ez nem azt jelenti, hogy én nem olvasok, én nagyon is sokat olvasok, csak meg szoktam venni a könyveket, és egyébként is, én vidéki vagyok, én a fiatalkoromat Sopronban töltöttem és ott sokat jártam könyvtárba, engem ott az összes könyvtárosnéni személyesen ismert, én tudom, mi a könyvtár, én tudom, mi a könyv, én szoktam olvasni (zsebkendőt vesz elő, szánalmasan orrot fúj), és nem azért iratkozom csak három hónapra, mert soha többet nem karom betenni ide a lábamat, hanem mert csak kétezer forint van nálam készpénzben, és abból csak annyi jön ki... (olvasójegyét szorongatva sírva elrohan).

Ehelyett mosolyogva azt mondtam, hogy "értem, köszönöm, és meg tudná mondani, hol jutok fel a második emeletre?"

Fele könyv kölcsönözhető, másik része csak helyben olvasható, a kölcsönözhetőeket elhozom, és bámészkodom még egy kicsit a könyvtárban. Én a könyvtárakat eddigi életemben könyvek kölcsönzésére használtam, a soproni könyvtár olvasóterme ugyanis sokkal ridegebb és kényelmetlenebb volt, mint az otthoni ágyam, íróasztalom, a kertünk vagy épp a padló. Azóta meg mindenféle helyeken olvasok, a metrón, otthon a kanapén, kávézókban, itt-ott, mindig megzavarnak, mindig közbejön valami, hazajön a férjem, végez a mosógép, megérkezünk Árpád Híd metrómegállóhoz, elfogy a tejeskávém, csörög a telefon, meg kell néznem az emailjeimet. Még a Budapest-Sopron vonatút a legjobb, ott csak a kalauz szokott jönni, és csak néha vannak zajos gyerekek. A könyvolvasás mindig egy kicsit olyan, mint az alvás, nagyon szeretem, de egy luxus, amire a jelenlegi életemben nincs idő és nincs tér sem, amit minél kevesebb ideig és minél hatékonyabban kellene művelni. Ezen a helyen pedig több emeletnyi termek vannak direkt azért, hogy ott az ember olvasson. Azért építették őket. Hogy könyveket olvassanak benne. Ez a funkciójuk. Ó, istenem, vannak helyek, ahol senki sem zavarhat meg olvasás közben, mert direkt arra valók. Direkt csend van és asztal és székek vagy fotelok és könyvek. Arra valók, hogy olvassanak bennük. Az olvasásnak létjogosultsága van. Persze, a sote könyvtárban is van olvasóterem, vannak, akik ott tanultak vizsgaidőszakban vagy folyóiratokat olvasnak, én a kolesz tanulószobájában tanultam és a folyóiratokat online olvasom (ha éppen), azt se tudom, hogy néznek ki a valóságban. Persze, tudtam én, hogy vannak a könyvtárakban olvasótermek és az emberek ott olvasnak, de valahogy mégis az volt a hiedelmem, hogy igazi olvasótermek csak Szerb Antal-regényekben léteznek a British Museum könyvtárában. Erre tessék. Le vagyok nyűgözve.

Érjen savanykás gyümölcsíz utol

2010.09.17. 10:48 - címkék: -

Ez a szeptember, ez most nagyon érdekes, mert értem én, hogy a valóságban undorító idő van, de valahogy mégis az a benyomásom róla, hogy: őszi napfény, aranyló falevelek, fahéjas szilvaleves. Nem hagyom, hogy a tények összezavarjanak. Kb. egyetlen olyan nap volt, amikor sétáltam a napfényben, megérkezett ugyanis a könyv, amit rendeltem az Atlantisz könyvesboltba, ők túl korán zárnak ahhoz, hogy munka után be tudjak menni (hatkor és én négyig dolgozom, de ez se zavarjon össze), ezért ebédszünetben kiszaladtam napfénybensétálni és megszemlélni a cuki könyvesboltos fiúkat. A sors büntetéseképpen persze este hatkor kiderült, hogy vannak itt elintézetlen teendők, amik ugyan nem az én dolgom lettek volna, de mivel senki más nem csinálta meg, jó sokáig dolgoztam végül, mondjuk szerintem simán megérte azt a pár nanogram D-vitamint, amit délben begyűjtöttem a bőrömbe. Sétáljatok sokat napfényben, mert mindjárt itt a téli depresszió és jaj nekünk.

Ilyenek vannak, meg izgalmas, új projektek, amikről nem mesélhetek az internet nyilvánossága előtt, meg még az, hogy ebben a hónapban az emberek engem szeretnek. Komolyan, különösen szeretnek és mindenfélét hoznak, de úgy, hogy bloggerek Stardust dvd-t és Middleman-szövegkönyvet, más bloggerek klassz olasz kávét és kekszet Olaszországból, a betegek felváltva bonbont és cserepes orchideát, Anngel bordó kordbársony nadrágot (a vásárlásabsztinencia időszakaiban minden rongynak rettenetesen örülünk, ez meg még jól is néz ki), és most még egy kongresszusi részvétel is beesett a jelenleginél egy fokkal talán kellemesebb klímájú országban. Klassz, mert ugyan az orvosokról az a kialakult kép, hogy állandóan ötcsillagos hotelek medencéje mellett koktéloznak "kongresszus" címén az adófizetők / a gonosz gyógyszercégek pénzén, én hajlott korom ellenére még sosem voltam napfényes országban szakmai kongresszuson, szóval itt az ideje. Bár magamat ismerve a szakmai programon fogom tölteni az idő nagy részét és nem a tengerparton, but still.

isolde (lelkesedik): - És képzeld, én megyek a kongresszusra, és meg fogom nézni végre élőben a <közismert nemzetközi szaklap közismert szerkesztőasszonyá>-t!!!
kolléganő (kissé megütközve): - Azt hittem, az Akropoliszt fogod mondani.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította