Ain't no sunshine when he's gone

2010.01.10. 22:51 - címkék: - 2 komment

Ó, tudom már, mi kell nekem ide, szomorú női énekesek. Az Ain't No Sunshine eredetileg Bill Withers szerzeménye (és persze eredetileg "she's gone") és nagyjából mindenki feldolgozta már, de tényleg száznál többen. A 2PAC & DMX verzió is jó, de ez most Eva Cassidy.

Take the weather with you

2010.01.10. 11:07 - címkék: - 1 komment

Piros kabátban szaladgálok a jéghideg januári esőben és a bőröm alatt is D-vitamin van, és amikor az emberek azt mondják "milyen jól nézel ki", akkor megnyugtató hangon azt felelem, hogy "ne aggódj, majd elmúlik."

Azt gondolom, és igazam is van

2010.01.09. 12:55 - címkék: - 27 komment

Van az az előítélet, hogy az orvosok a legrosszabb betegek, én nem vagyok az, hanem iszonyú együttműködő és tekintélytisztelő vagyok betegszerepben, de azért énszerintem ha megkérdezem a nőgyógyásztól, mit gondol arról, hogy én heti egy doboz cigarettát szívok, ha majd egyszer teherbe esem, abbahagyom, de a fogamzás pillanata meg a terhesség felfedezése között van 1-4 hét, és ha akkor még dohányzom, az kockázatot jelent-e a képzeletbeli magzatomra, akkor nekem ne csak kedvesen humorizáljon a dohányzásról és anekdotikus bizonyítékokat soroljon fel, hanem az legkevesebb, hogy rántsa szépen elő a Cochrane adatbázist, idézzen olyan vizsgálatokat, ahol a terhesség első 1-4 hetében heti egy doboz cigarettát szívó nőket hasonlítottak össze szociális vagy valódi, de nemdohányzó ikerpárjaikkal, valamint fentiek metaanalíziseit, néhány minimum húszéves követéses vizsgálatot a felnövekvő utódok szomatikus betegségeiről, intellektusáról, esetleg kreativitásáról és életminőségéről, prezentálja nekem közérthető formában ezek eredményeit és limitációit, némi kitekintéssel a dohányzás magzatkárosító hatásának élettani és sejtbiológiai alapjaira, és ezek után hagyja rám a döntést.

2010.01.09. 01:06 - címkék: -

metafizikai tréner
pszichoszomatikus tanácsadó
reinkarnációs és hipnomeditációs terapeuta

And well yeah life has a funny, funny way

2010.01.08. 18:14 - címkék: - 9 komment

Egyrészt ez a hét ez egy érzelmi hullámvasút volt munkahelyileg, és minden történt benne, amit a kínai horoszkóp megjósolt és minden sarok mögül tigrisek ugrottak személyesen énrám, holott még el sem kezdődött a tigris éve*, és arra gondoltam péntek délután, hogy basszus, ha ez az egész év ilyen lesz, az azért kicsit durva, másrészt meg közben titkon azt gondolom, nem kell eltúlozni a dolgoknak a jelentőségét és valójában némi távolságtartással kezelve ezek csupán házimacskák. Nem könnyű, nem jelentéktelen időszak, de lépten-nyomon minden apróságba azért nem kell sorsfordító eseményeket belelátnom. Nagyon Zen vagyok. Volt már az életemben hullámvasút, na az nem ilyen volt, és most azon nosztalgiázom, hogy végeztem az egyetemen és hétfőig el kell döntenem, hogy pszichiáter legyek vagy infektológus, mert mindkét állásra felvettek és az egyiket illendő lenne már visszamondani, és próbálom felhívni a nálam idősebb és sok hónapja meglévő fiúmat, hátha ad valami tanácsot, és kiderül, hogy valójában a volt nőjével tölti a hétvégét a csaj szüleinél, és igazából az nem is a voltnője, hanem egészen jelenlegi, és nem is tud rólam, és kiderül, hogy én valójában csak a megcsalt szeretője vagyok valakinek, aki nem hajlandó két értelmes mondatot beszélni velem a döntésemről telefonon, mert a nője gyanakszik és figyeli. Azok voltak a szép idők. Azokat nem tudtam némi távolságtartással kezelni.

E percben mondjuk épp örülök, mert most beszélgettem egy kollégámmal, akiről a legnagyobb meglepetésemre kiderült, hogy egészen hozzám hasonlóan érez/gondolkodik, és a legszívesebben a nyakába ugráltam volna emiatt.

Hogy mennyire érdekes ez az egész. Ki hogyan rendeződik tovább egy változásban és mit lát meg belőle.**

*Igen, sajna várhatóan egész évben ezzel fogok jönni, hogy a Tigris éve ígymegúgy, nincs mit tenni.
**Igen, ezek azok a bejegyzések, amiket magamnak írok, hogy később emlékezzek a dolgokra, én kérek elnézést, amiért ez így ködös és kevéssé olvasóbarát.

Life has a funny way of sneaking up on you

2010.01.08. 07:50 - címkék: - 1 komment

Komolyan mondom, nevetséges, hogy mennyire képtelen vagyok tartani a határaimat, az isten verje meg. Hol kellett volna ezt is megtanulnom. Elkeserítem magam.*

Nem, semmi dráma, csak néha nem szeretem ezt, ahogy reagálok dolgokra a magam konfliktuskerülő módján ( - fogalmazott ködösen.)

Hátha majd kinövöm ezt is, vagy valami.

*Update: vagy tulajdonképpen mégsem.

2010.01.07. 17:18 - címkék: -

Minden bonyoldalom nélkül utazunk a buszon, egy hároméves-forma kisfiú anyukája kezébe kapaszkodva ácsorog, és anyu kezét ráncigálva a következő kérdé

And the Zen master said: "We'll see"

2010.01.06. 16:41 - címkék: - 7 komment

A Szemész meg, akit imádok, azt mondta ma, hogy "ezt megúsztuk", mármint veszélyes retinaleválásomat necces műtétjével és lehetséges komplikációival együtt. Bár továbbra is ragaszkodott hozzá, hogy ne fussak, ha kedves az életem.

Legyen ennek az évnek most az a fő témája, hogy minden egy kicsit rendbejön.

Főleg korallok

2010.01.06. 16:19 - címkék: - 8 komment

Most kicsit meguntam itt a lelkizést önreflexiót, de még gyorsan leírom, mire jöttem rá Thaiföldön, mert el fogom felejteni, aztán várhatok megint éveket, mire megint eljutok Ázsiába és rájöhetek megint. A szokásos banális dolgok egyike, ami elmondva közhelyesen hangzik, de rájönni meg klassz.

Van az, amin ennek a blognak úgy nagyjából az első 3 évében rinyáltam mintegy folyamatosan, hogy nekem nem professzor az apukám, nincs lakásom és nem tudok síelni, és hogy jövök én ahhoz, hogy fej nélküli lovasokat lássak, és hogy ez így milyen nehéz. Hogy én hátránnyal indulok. Bizonyos szempontból persze hátrány is, például nem szerepel az alap imprintemben a tudományos fokozat, mint örömforrás. A ruhavásárlás igen.

Meg hát egyáltalán ez az egész lelkizés, hogy akkor én most honnan jöttem és hova megyek és hova tartozom.

Phanghanon megtanultam snorkelezni, és a víz alatt korallmezők voltak korallokkal, és basszus pont úgy néztek ki, mint otthon a vitrinben a korallok. Ja, mert apukám tengerész, feltehetőleg ezért lettem egy bizonytalanul kötődő és ezért vannak otthon a vitrinben korallok. Gyerekkoromban előbb tudtam, hogy a korall szobadísz, a vitrinben van és nem szabad fogdozni, mert törékeny, mint hogy tudtam volna, hogy az egy tengeri állat váza. Meg azokkal a kis festett fa elefántokkal meg buddhaszobrocskákkal meg egymásba akasztható fa majmokkal játszottam, amit a Kao San Roadon dobnak utánad ötven meg száz bahtért. Én egy félénk kislány voltam és egy kisváros eldugott, poros mellékutcájában nőttem fel és személyesen soha nem értek multikulturális hatások, de sose tűnt furcsának vagy szokatlannak, hogy pekingi kacsa meg fried rice az ebéd.

Nekem ez csak most tűnt fel, hogy a szellemi örökségem nem csak a lúzerség meg a bizonytalanság, meg hogy nem tudunk bánni a pénzzel meg nem visszük semmire, meg hogy csomó mindent egyedül kellett kitalálnom az életemben, nem csak egy Szakadék van mögöttem, hanem korallok is. Meg az, hogy én azért vagyok itt, ahol most, mert én idejöttem. Saját döntésemből, én találtam ki. Ha akarok, el is mehetek, és itt is maradhatok. Hogy nem feltétlenül kell egész életemben azon szoronganom, hogy hová tartozom, mert ugyan olyan már nem lesz, hogy fixen ebbe a több évszázadon átívelő hagyományokban gyökerező családfába tartozom, ellenben én oda tartozom, ahová megyek.

Persze semmit sem változtat ez a jelen Valóságon vagy a jövőképemen vagy bármin, nem lettem se szebb, se okosabb, de attól még most ez tetszik.

And the weird world rolls on

2010.01.05. 21:25 - címkék: - 3 komment

Az év második munkanapján véletlenül iszonyú korán beérek, egy macska néz be az ablakon, visszautasítok egy osztályvezetői állást, kezet csókol nekem a Filozófus, valamint veszek egy piros kabátot.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította