Még mindig a kitömött mókusnál tartok

2010.05.08. 20:40 - címkék: - 7 komment

Szóval meg akarok tanulni úgy felülni az ágyon, mint Karády Katalin a Halálos tavaszban. Szaténkombinét viselnék és harisnyatartót és számtalan vérvörös rúzsom lenne és kiszámíthatatlan hangulatváltozásaim. Sosem lehetne tudni, hogy mikor húzom be a rózsacsokorral érkező férfit a nyakkendőjénél fogva az ajtórésen és csókolom szájon és mikor pofozom fel és öntöm az arcába a kezemben tartott pohár pezsgőt. Vagy hogy milyen sorrendben. Otthon is tűsarkúban járnék és épphogy-áttetsző csipkeköntösökben és belehalnék a szerelembe, de legalábbis a kanapén elheverve zokognék vigasztalhatatlanul vagy az ablakmélyedésben ácsorognék álmodozva, esetleg karomon macskával, szipkából szívnám a cigarettát és szakadna az eső. Hosszú hajam lenne, ami állandóan az arcomba hullna és folyvást férfiak könyörögnének, hogy kibontsam, és halovány, vadító parfümillat lengene körül, amerre járok, és kezdő költők már a járásomról több versszakot írnának. Kevesebbet nevetnék, bár a mosolyomról további versszakokat írnának, inkább állandóan sarkon fordulnék és elrohannék és úgy tennék, mintha meg sem hallanám, amikor kétségbeesetten kiáltozzák utánam a nevemet. Senkit sem ölelnék meg, hanem magamhoz rántanám őket meg ellökném meg a karjaikba zuhannék, meg hagynám, hogy vezessenek tánc közben. Holdfény lenne és aprócska táncparkett, a tollboámat ledobnám a korlátra és csak nekünk játszana a zenekar, aztán snitt, és már a nappaliban táncolnánk tovább és a kitömött mókusra hajítanám a szaténkombinét. Aztán elölről.

Theoretical Block

2010.05.08. 19:56 - címkék: - 9 komment

Hát ez mekkora, ezt imádom. Mindenkinek kötelező, aki ismeri a Nagyvárad téri Elméleti Tömböt.

Eredetileg itt: Theoretical Block from Aron Lorincz on Vimeo.

Hová vezetne az

2010.05.08. 17:25 - címkék: - 1 komment

Kétségkívül jobb lett volna, ha a hiperkritikusságot például nem integrálom a szelfembe, és akkor most nem akarnám tízoldalanként kihajítani a nyitott ablakon nem esne nehezemre betartani azt a fogadalmat, hogy legalább addig nem szidom a tankönyvet, amíg le nem vizsgáztam belőle. Tudom, írjál jobbat.

A szívnek húrja van

2010.05.08. 11:56 - címkék: - 4 komment

Akkor I love you-t fogunk hallgatni, egy sanzon-feldolgozást, eredetileg azt hittem, Karády Katalin, de az internet szerint Törőcsik Marinak írták.

És itt van az eredeti (2.00-nál kezdődik). Törőcsik Mari azért elég meggyőző.

Ez aztán oda vezetett, hogy fél délelőtt sanzonokat hallgatunk, és a Halálos tavasz botrányos vetkőzős jelenetén nevetgélünk. Egyrészt csodálatosan erotikus, látszik Karády Katalin harisnyás bokája a mézeskalácsszív tükrében, másrészt meg micsoda, kitömött mókus??

Ti mind egyéniségek vagytok

2010.05.07. 09:45 - címkék: -

Már csak az az egyetlen dolog aggaszt engem, hogy ha teszemazt még pár év és kiábrándulok még a pszichoterápiából is, vagy meglátom a korlátoltságát (mondtam már, hogy borzasztó, hogy ha valamit egyszer megláttál, utána már nem lehet nem-meglátni? Bezzeg ha pszichotikus szintűek lennének az énvédő mechanizmusaim, akkor menne az ilyesmi. Látjátok, hova vezetett az a sok önismeret?) és úgy döntök, mindenki éljen úgy, ahogy akar vagy ahogy tud, és ki vagyok én, hogy beledumáljak, akkor azután miből fogok élni. Reméljük, idáig azért nem jutunk el.

Ellenben most I love you-t fogok hallgatni és napozok és elolvasom a pszichoterápia tankönyvének második kiadását. Mert nekem megvan ugyan az első, de meg kellett vennem a másodikat is. Mert kínosan üres a könyvespolcom, és az első annyira fenomenálisan klassz volt, és annyi pénzem van, hogy húszezresekkel fűtünk.

2010.05.06. 22:47 - címkék: -

Ja, és még az is volt, hogy hosszú kihagyás után idén tavasszal úgy döntöttem, én ugyan be nem fizetem magam szóbanforgó pszichoterápiás kongresszusra a saját pénzemből, mert annyira nem érdekel, és tíz percig smúzoltam az első utamba kerülő  orvoslátogatóval, mire az befizetett kétnapos, nemottalvós hazai kongresszusra, valami tízezer forint volt a regisztrációs díj, ennyiért adtam el halhatatlan lelkemet, és erre kiderül, hogy a díjban nincs benne az ebéd, és ha akarok ebédet, akkor fizessek be még négyezer rugót. Ezért tart itt ez az ország.

Túl sokat beszélek

2010.05.06. 17:42 - címkék: - 32 komment

Tehát a tárgykapcsolatelméletről, ugyanis ezek után az a nyomasztó érzésem támadt, tartozom neki annyival, hogy gúnyolódás helyett kicsit megvédem. Mert különben még a végén valami fafejű iskolahű terapeutának tűnnék, és hová vezetne az.

Kezdetben volt S. Freud, aki levezette, hogy csomó pszichés tünet abból adódik, hogy az énünk különböző részei között konfliktus van. Harc. Áthidalhatatlan feszültség. Az énünk különböző részei az ösztön-én, az ego, és a felettes én, ezek hárman nem értenek egyet, aztán meg is van a baj. Freud után aztán többen rájöttek, hogy ő túlságosan az intrapszichés (az adott páciens agyán/lelkén belüli) konfliktusokra koncentrált, és nem tűnt fel neki, hogy van külvilág is, és azzal is kellene érdemben foglalkozni. A tárgykapcsolatelmélet kidolgozói (kedvencünk, Melanie Klein, meg a cuki Anna Freud*, meg még egy rakat brit) azt próbálták levezetni gyerekek és páciensek megfigyelésére alapozva, hogy a külvilágban létező dolgokkal mit csinál a pszichénk és ahhoz hogyan viszonyul. A külvilágnak azon elemeit, amikre érzelmek irányulnak, elnevezték tárgynak (bár ez lehet élőlény is vagy fogalom, anyánk is vagy a Himnusz vagy egy adag csokoládépuding), a saját magunkat összefoglaló néven elnevezték szelfnek, és azzal kezdtek el foglalkozni, hogy a tárgy és a szelf között miféle viszonyok léteznek.

Ennek eddig azért, a furcsa szóhasználatot leszámítva, van értelme.

Bevezettek egy csomó fogalmat bizonyos működésekre, például amiket korábban már említettem. Amikor a szelf a saját elfogadhatatalan részét kivetíti a tárgyra és megpróbálja abban kontrollálni, az a projektív identifikáció, ami magyarul az jelenti, hogy nem vagyok hajlandó bevallani magamnak, hogy vigasztalásra szorulok, ezért azt képzelem, hogy más vigasztalásra szorul, majd megvigasztalom őt. Vagy: dühös vagyok a férjemre, de ezt nem akarom belátni, ehelyett addig basztatom, amíg ő dühös nem lesz, aztán vagy megpróbálom megnyugtatni, vagy akkor már én is lehetek dühös amiatt, hogy ő az, win-win. Vagy van például az internalizáció, amikor a szelfünk részévé tesszük a jó tárgyat vagy annak egy részét, ez az, amikor a körülöttünk lévő emberek bizonyos tulajdonságait eltanuljuk, gesztusaiktól a világlátásukig, és ha nincs velünk anyánk, akkor mondunk magunknak estimesét, bizonyos helyzetekben úgy reagálunk, ahogy idősebb kollégáinktól láttuk, stb. (Áh, ez annyira szomorú. Én ettől végtelenül szomorú vagyok, hogy erre kényszerülünk. Sokkal jobb, amikor a hülye internalizáció helyett simán ott vannak velünk a jó tárgyak.) Vagy a hasítás, amikor nem vagyunk hajlandóak belátni, hogy a dolgok egyszerre jók és rosszak, és vagy csak rossznak, vagy csak jónak tartjuk őket, ami naponta is változhat (pl. ott volt Göri, akit vagy feltétlen imádtam, vagy meg tudtam volna ölni), de lehet csinálni csoportok szintjén is, az emberek nem mind jók és gonoszak is egyszerre, hanem vannak a cigányok/vegetariánusok/pszichiáterek, akik elvetelmült gonoszak**, és vannak a skinheadek/húsevők/ami a pszichiáter ellentéte, akik mind csak jók, és akkor lehet a másik csapatot utálni, de magunkban nem kell meglátni a rosszat, win-win. Meg egy csomó ilyesmi, létező lelki működéseket leíró, alapvetően hasznos fogalmak.

A kissé bizarr szóhasználat és bizarr, szimbolikus, néha túlszexualizált példák miatt eleve lehet gúnyolódni, engem a könyvben most az zavart, hogy mindenki mást ért a fogalmak alatt és évtizedes meddő viták alakulnak ki elméletalkotók között, és fejlődésre igen nehezen képes a dolog. Hogy meg kell tanulnom a tankönyvből Mahler fejlődési kategóriáit, holott már tudjuk, hogy nincs is normál autizmus szakasza. Nem létezik. Az is zavart, hogy olyan, mint valami téveszme, mindenre rá lehet vonatkoztatni, a kisgyerek azért köpi ki a spenótot, mert az projekció, így kíván megszabadulni a rossz tárgytól, és hosszan elemezzük a Piroska és a farkast, hogy abban a jó tárgy, a rossz tárgy, az inkorporáció (ti. a farkas felzabálja Piroskát) és egyéb mechanizmusok hol érhetőek tetten. Az összes pszichiátriai kórkép megmagyarázható tárgykapcsolati síkon, jó, legyen. Van a fixációs teória, hogy melyik betegség hol rekedt meg a fejlődési vonalon, azt is túlhaladtuk már tudtommal, akkor meg minek tanítják úgy, mint jelenben érvényes, létező dolgot. Se nem humanista, se nem tudományos, én meg ugye Rogersen nőttem fel, nekem ez kicsit fura.

De ami igazából zavart most, az az, hogy rettentően patologizál, vagyis bizonyos mechanizmusokra el van döntve, hogy az a kóros, a másik meg a normális. Mondjuk eleve a tárgykapcsolatelméletben szereplő csecsemők: kóros, bizarr, beteg kis korcsok szegények szinte mind. Az énvédő mechanizmusaimról pedig le lehet szépen szállni. Ha én projektálni akarok, meg hasítani, akkor hadd csináljam már anélkül, hogy patológiásnak kelljen magamat érezni. Hamilton ugyan megemlíti néha bátortalanul, hogy ezek a mechanizmusok a "normál népesség" körében is meglepően gyakoriak. És tényleg, akkor mindenkit meg kell ebből gyógyítani? És ha nem fogok hasítani, akkor jobb lesz? Jobb fej leszek? Normális leszek? Boldog? Könnyebb lesz az élet? Nehezebb? Miért mondjuk azt egyfajta működésmódra, hogy személyiségzavar, a másikra meg nem? A Mester egyszer azt mondta, a szenvedést kell nézni, akkor nemnormális valami, ha az illető szenved tőle. Aki "normális", az kevesebbet szenved. Mert szenvedni nyilván nem normális.

Bezzeg amikor életemben először találkoztam Luciával a Tandemben (2006 őszén), akkor lazán közölte, hogy ő ugyan tanult pszichológiát, de nem lesz az, mert a pszichológusok meg akarják változtatni az embereket és egy normálisnak nevezett skatulyába akarják őket kényszeríteni, vagy valami ilyesmit magyarázott, és én egészen biztos voltam benne, hogy hülyeségeket beszél.

*Anna Freud, miközben analizálta a díványon szabadasszociáló pácienst, kötögetett, mert jobban tudott figyelni, ha a kezeit lefoglalta ezzel a monoton munkával, és a múltkor azon röhögtünk, hogy az annafreudistáknak valószínűleg esettanulmányként egy-egy sálat vagy pulóvert kell leadniuk, és a szupervíziós csoportjaik úgy zajlanak, hogy "itt ez a piszkosszürke, kötéshibákkal teli csík a negatív viszontáttételre utalhat".
**A példák önkényesek és felcserélhetőek, az isolde.hu szerkesztősége nem gondolja, hogy a romák vagy a vegák vagy a pszichiáterek gonoszak lennének, sem fordítva. Jelen bejegyzés megírása közben egyetlen pszichiáter sem sérült meg.

Szerinted a gitár az magyar?

2010.05.05. 16:40 - címkék: -

Kaptam egyébként Rejtitől I love you CD-ket, úgyhogy azokat hallgatom a tárgykapcsolatelmélethez. Az elmélet csoportokra vonatkoztatva mondjuk sok mindent megmagyaráz a munkahelyemmel/a pszichiátriával kapcsolatban. De ez mellékszál, az I love you ellenben kétségkívül cuki.

 

Még több őrült beszéd

2010.05.05. 13:28 - címkék: - 2 komment

Ó, pedig már kezdtem belejönni a tárgykapcsolatelméletbe, rájöttem, hogy nárcisztikus vagyok és a gyerekeim is azok lesznek, introjektáltam (inkorporáltam?) egy unikumos marcipángolyót, és kitaláltam, hogyan manipulálhatom tovább Kislányt a tanultak segítségével, erre kiderült, hogy a vizsgabizottságban csupán nyomokban lesz jelen az analitikus szemlélet, és inkább a viselkedésterápiát kellene tanulnom. És míg a tárgykapcsolatelmélet hangulatában leginkább egy David Lynch-filmre emlékeztetett (de komolyan, üldöző tárgyak, sose lehet tudni, hogy most a külvilágban vagyunk-e vagy az egyik szereplő fejében vagy a tükör melyik oldalán, a szereplőkről se lehet tudni, hogy az most tényleg ő-e vagy igazából valaki más, a szavak jelentése állandóan változik, minden szimbolikus, szürreális és nyomasztó, mégis sejtesz az egész mögött valami értelmet), a  viselkedésterápiával meg az a problémám, hogy olyan, mintha nem nézném meg a filmet, csak elolvasnám a spoilerblogon, mi a vége.

Igazából nincs már kedvem se dolgozni, se tanulni, ki akarok venni egy év szabit és üldögélni a képzeletbeli verandámon. Mikor lesz már az, hogy pihenhetünk.

Hasznos dolgok

2010.05.04. 23:10 - címkék: -

A századik oldalon rájöttem, hogy egy nárcisztikus vagyok, a százegyediken, hogy a gyerekeim is nárcisztikusok lesznek, a száztizenötödiken, hogy egy neurotikus vagyok (jó, ezt 17 éves koromban megmondta a Bendegúz), és valamikor közben arra is, hogy hogyan vehetem rá a tárgykapcsolaelmélet alkalmazásával Kislányt, hogy mihamarabb megírja a tézisfüzetét.

Őrült beszéd ez, de van benne rendszer

2010.05.04. 18:30 - címkék: - 10 komment

Én ezidáig előszeretettel képzeltem azt magamról, hogy többnyire azért nyitott vagyok mindenféle megközelítésre, ezzel szemben a Hamilton-könyv kb. ötödik oldalán kezdtem el gyanakodni, hogy a tárgykapcsolatelmélet nem más, mint egy homályosan definiált fogalmakkal operáló, lazán szervezett téveszmerendszer, a nyolcvanadik oldal tájékán pedig konkrétan megnéztem a google-ben, létezik-e már olyan, hogy antipszichológia, mert ha igen, akkor az akarok lenni.

De nyugalom, van nagymamám, aki amikor kb. tízéves koromban azzal érveltem, hogy az összes állatból két darab fizikailag nem fér bele semmilyen bárkába, plusz Noé bejárta-e a világot vízreszállás előtt, vagy hogyan gyűjtötte be a pingvineket és a zsiráfot, akkor elmagyarázta, hogy ezek a történetek szimbólumok, amik segíthetnek jobban megérteni a Világot, nem kell őket szó szerint értelmezni. Szóval képes vagyok nem szó szerint értelmezni, amikor "az egyéves kislány odabújik az anyjához és csalódottságot és dühöt érez, mert ráébred, hogy az nem látta el őt pénisszel." Van, akinek ezek a szimbolikus történetek segíthetnek jobban megérteni a Világot.

Nem akarok egy levegőt szívni ezekkel

2010.05.03. 14:26 - címkék: - 7 komment

A Dívány szerint meg "az allergiák lelki okai közt szerepel az, ha az illető tudatosan (vagy éppen tudattalanul) elutasítja életének egyik, vagy másik szegmensét, menekülés a látszólag leküzdhetetlen dolgok elől. (...) Ilyen tünet (...) az orrdugulás: „nem akarok egy levegőt szívni ezekkel!"

Bár a testi tünetek ilyen szintű lelki szimbolikájában nem hiszek (és a cikk egy baromság), ezt most roppant szórakoztatónak tartom.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította