I said chocolate, people

2010.03.14. 21:39 - címkék: - 15 komment

Időközben rájöttem, hogy az életben semminek semmi értelme, porból lettünk, porrá leszünk, a kettő között is a szélben sodródó porszemek vagyunk csupán, valamint dagadt vagyok, azután összeadtam-kivontam és ráeszméltem, hogy de hiszen igenis szerepel a problémám a DSM-ben. Igazán megnyugtató. Szedhetnék rá antidepresszívumot is, de én az Idő múlásán kívül a csokis sütiben hiszek csupán.

Édesanyám, nem perdül a rokka

2010.03.14. 16:41 - címkék: - 4 komment

Úgy látszik, mégiscsak inkább passzívan és észrevétlenül akarok önsorsrontani, úgy, hogy közben sajnálom magam miatta. Szikrázó napsütésben akarok egy fővárosi panellakásban kuksolni háromnapos ünnep közepén. Azt akarom csinálni, hogy nem mentem Sopronba és nem az erdőben lófrálok, merthogy majd inkább cikkeket olvasok és azokból szépséges diákat készítek, de ehelyett mégis inkább értelmetlenül akarom eltölteni az időt, nagyon lassan akarok haladni a munkával, és közben mindenfélével elterelni a figyelmemet, a gép előtt akarok szenvedni egészen estig, lehetőleg nagyon kevés eredménnyel, és sajnálni akarom magamat azért, mert 1. kirándulás helyett az előadásomat csináltam, 2. de azt se csináltam meg készre, 3. de azért megfájdult a hátam és elzsibbadt a lábam. Nyafogni akarok, és dühös akarok lenni magamra, amiért ahelyett, hogy csak egészen egyszerűen nekiállnék, összeraknám, és utána pihenhetnék, én inkább nyafogok. Rinyálni akarok és nyűglődni és hibáztatni akarom magam miatta és blogot írni róla. Kétségbeesett levelet akarok írni az amerikai pszichiátriai társaságnak, hogy tegyék bele a lusta, fegyelmezetlen nyafogókat a DSM V-be, hátha akkor összekapják magukat végre a gyógyszercégek és kifejlesztenek valami csodatablettát a számtalan sorstársam életét pokollá tevő vasárnap délutáni hasznavehetetlen nyűglődés ellen.

Private lives

2010.03.14. 12:20 - címkék: - 7 komment

A House-ban meg a sok diktátor, maffiózó, rocksztár, sportcelebritás és egyéb különlegesség után végre egy bloggercsaj volt a beteg, az orvosi része mondjuk így a korlátozott hematológiai ismereteimmel is blődségnek tűnt, ellenben rengeteget moralizáltak azon, hogy a privát szféra meg az internet. Hogy például a privát szféra, mint olyan, eleve a modern kor találmánya, mert régen a kis falvakban, kisvárosokban, törzsekben nem lehetett különösebben elbújni a közösség szeme elől, és mindent tudtak egymásról az emberek, aztán jött a csúf nagyvárosi lét, amikor nem, de nem baj, mert itt ez az internet, ami megint a közösségi lét élményével ajándékoz meg. És nem baj, ha nincsenek szomszédaid vagy a nevüket sem tudod, mert ott vannak helyette a kommentelők, akik majd mindent tudnak rólad és tanácsot adnak a bajban. A csaj konkrétan megszavaztatja a kommentelőivel, hogy biológiai vagy műbillentyűt ültettessen a szívébe. Aztán a fordulatos betegségtörténet egy pontján felmerül, hogy mi lenne, ha ezt már nem írná bele a blogjába, de muszáj beleírnia, mert ha nem írja, akkor elkezdene szelektálni és ha elkezd szelektálni, akkor annak onnantól nincs vége, és akkor nem lesz teljesen őszinte és végletekig kitárulkozó onnantól, és milyen blogger az olyan.

A csomó hülyeség mellett a kisvárosi vonallal egyébként szívesen egyetértek, tetszik ez a párhuzam, szívesen bloggerkedem azért, mert visszavágyom a kisvárosomba. Ahol pénteken egy bulihely volt nyitva, szombaton meg egy másik, és tudtad, hogy ha lemész, akkor ott lesznek az ismerőseid, és tudtad, hogy ki kivel jár, mert láttad vele az utcán múlt héten, és folyamatosan, gonoszul vagy jószándékúan, de pusmogtak az emberek egymás háta mögött. Még haza sem értem a kocsmából, de a nagymamám már tudta, hogy két rumoskólát ittam, mert ismerte a pultos fiú nagymamáját. És még csak egy napja jártam első szerelmemmel, Barnival, és annyit tudtam a családjáról, hogy van egy jófej öccse, amikor nagymamám kérés nélkül elmesélte a szülők előző házasságait és abból született fiukat és hogy ki hol dolgozik, hol él, kivel van jóban, mennyit keres a fiúm tágabb famíliájában. Jó, mondjuk nagymamám egy csomópont. Az internet meg nem hatvanezres lakosú város. De be kell vallanom, hogy tényleg van némi hasonlóság a blogoszféra meg a kisvárosi lét között, klikkek, pletykák, fix pontok és egyebek tekintetében. Vicces.

Benne volt a filmben, de nem tértek ki arra a jelenségre, ami Human elmélete, hogy a közösségi oldalak elterjedésével lesz egy következő generáció, akik esetében már mindenkiről tudni lehet majd, hogy hány füves cigit szívott tinédzserkorában és hogyan bulizott ész nélkül és milyen erotikus filmben szerepelt erdei nimfákkal, mert a helyi lakosok emlékeznek rá fenn lesz róla a videó a youtube-on, és kevésbé lehet majd letagadni az ember ballépéseit, és ettől elfogadóbbá válunk a ballépésekkel kapcsolatban. Nem tudom, lehet.

A szelektálás / öncenzúra problémaköre persze álszentség, nyilvánvalóan jól vagy rosszul, de  szelektálja az ember, hogy mit ír az internetre, nemrég mesélte el neve elhallgatását kérő ismerősöm, hogy mennyire aggódott a neve elhallgatását kérő európai városban többedmagunkkal együtt töltött esténket követően, hogy én majd azt beleírom a blogomba, amin kissé meg is ütköztem, más ember privát szféráját azért remélem, képes vagyok tiszteletben tartani. Próbálom. Eleve azt is szelektálja az ember, hogy mit mesél el másoknak az életben. Egyáltalán, hogy mit gondol végig. Kisvárosban meg illik azért ügyelni arra, milyen képet alakítunk ki magunkról a közösség felé, közösség alatt főként a ráérős környékbeli néniket értve, és ebből a szempontból valóban kényelmesebb az internet, hiszen míg szegény nagymamám kénytelen egész nap a kertünk jól látható részében fájós derekát tapogatva és hangosan sóhajtozva söprögetni ahhoz, hogy dolgos háziasszonynak tartsák, nekem elég beleírni a blogomba, hogy megyek söpörni.

Azt is mondják még valamikor a film során, hogy a normál valós emberi kapcsolatok milyen felszínesek, hiszen megtudsz az illetőről egy-két dolgot, a többit meg fantáziáddal kitöltöd, ellenben ha olvasod a blogját, akkor aztán igazán meg lehet valakit ismerni. Komolyan? Jobban meg lehet valakit ismerni a blogjából, mintha megfigyelnéd az életben meg kikérdeznéd meg megnéznéd, mire hogy reagál és milyen helyzetben hogy viselkedik? Attól mély lesz egy ismeretség, hogy elolvasod, mit ír a másik az internetre? Ettől mondjuk fogtam a fejem, de azért maga a kérdés érdekes. Szerintem semennyivel sem mélyebb vagy alaposabb a blogos ismeretség, de tény, hogy máshogy ismerem a blogger meg a nemblogger ismerőseimet. Lehet, hogy a nemblogger ismerőseimről kevesebbet tudok, de mégis jobban ismerem őket? Mert jobban odafigyelek rá, hogy mit művelnek az életben? Mert nem csak elolvasom, hanem konkrétan meg kell kérdezni vagy meg kell figyelni őket, ha tudni akarok róluk valamit? Vagy nem? Vagy csak azért merengek ilyesmin és írogatok hülyeségeket az internetre, mert az előadásomat kellene csinálnom, és az időt húzom helyette? Efelől mondjuk nincsenek kétségeim.

You're never coming back

2010.03.13. 11:04 - címkék: - 2 komment

Az évek pedig csak úgy suhannak, és már megint új Goldfrapp-album jön, pedig mintha még csak most lett volna az előző. Maga az album március végén jelenik meg és vidám, táncolós lesz állítólag, ez pedig a Rocket című szám róla. Well, én jobban szeretem a szomorkás-elgondolkodós Goldfrapp-et és kevésbé rajongok a szintipopért, egyébként pedig ez tisztára egy Madonna-szám, a klip viszont kifejezetten aranyos.

Oh! irgalom atyja, ne hagyj el

2010.03.12. 12:29 - címkék: - 2 komment

Az internet nyilvánossága olykor nyomasztóvá válik a magamfajta ambivalens rejtőzködő exhibicionista számára, például amikor az előző bejegyzésemre a férjem azonnal emailben reagál, hogy "szinte hallom sóhajtozni a parkettát a porcicák alatt, és zokogni az edényeket a mosogatóban", és azóta én is hallom folyamatosan, szennyesruhák elhalóan nyöszörögnek a padlón halomban, valahol halkan felsír egy összemorzsázott asztalterítő. Uramisten, ezt nem lehet bírni idegekkel, megyek takarítani.

A világon semmi értelmes

2010.03.12. 12:09 - címkék: -

Hiába aludtam ügyeletben, akkor is példásan hasznavehetetlen vagyok ma, az asztalra tett lábbal értelmetlenül* internetezem egy házimunkáért könyörgő lakásban, és még az In Style magazinban is csak a képeket bírtam megnézegetni. Halle Berry még mindig jól néz ki.

*Nagyon ügyelek, nehogy véletlenül elolvassak valamit, aminek értelme van, ennek ellenére (?) megtudtam, mi a tudományos álláspont azzal kapcsolatban, ha a nő direkt, trükkösen elérhetetlennek tűnik a randin. Vonzó-e az. A laikus vélekedés szerint beválik, azonban az eredmények arra utalnak, hogy bonyolultabb a kérdés: azt kell ugyanis sugallni, hogy mindenki számára elérhetetlen vagyok, de a jelen lévő férfi a világon az egyetlen lehetséges kivétel. Ki hitte volna.

Főleg Hamupipőke

2010.03.11. 18:52 - címkék: -

- Próbáltam elmagyarázni neki, hogy ez egy baráti társaság, de nem nagyon értette.
- Gondolom, ebből azt a két szót nem értette, hogy "baráti", meg, hogy "társaság".

Hát így. A szokásostól eltérően epizodikus emlékeim ezen a héten nem ruhákhoz, hanem cipellőkhöz kötődnek.

2010.03.10. 13:05 - címkék: -

Még mindig politikamentes nyafogóblog vagyok, de azért az a tény, hogy ha azt mondod, "nem létezett a középkor", akkor arról írhatsz egy bestsellert, ha azt mondod, "nem létezett az evolúció", akkor arra alapíthatsz egyházat (és/vagy írhatsz bestsellert), ha azt mondod, "nem léteznek pszichiátriai betegségek", szintén a jól bevált egyház/bestseller, ha azt mondod, hogy "nem léteznek a belső szerveim, mert marslakók gépekre cserélték" vagy "nem léteznek a gondolataim, mert

Geek in the pink

2010.03.09. 09:42 - címkék: - 6 komment

Nos, a francianyakú (más iskolák szerint oroszgalléros) blúzról stílustanácsadóim végül lebeszéltek (tényleg csak egy imakönyv hiányzott a kezemből ahhoz, hogy dédanyja temetésére igyekvő kóristaleánynak tűnjek), így nem marad más szórakozásom, mint a felsőm színével harmonizáló diahátterek.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította