Her Fearful Cemetery

2010.04.03. 12:54 - címkék: - 3 komment

Szóval megnéztük Londonban az összes nevezetességet, mert anyukám most először járt ott, kettőről fogok mesélni, a Highgate Cemetery az egyik.

A Highgate Cemetery-be azért megyek, mert ez a regény ott játszódik és érdekesnek hangzott. Viktoriánus temető, két része van, amelyeket egy utca választ el egymástól. A Highgate Cemetery East szabadon látogatható, gyakorlatilag egy szép park sírkövekkel, számtalan híres ember nyugszik itt, mint például Karl Marx, meg vele szemben Herbert Spencer, mely utóbbi a szociáldarwinizmus és a társadalmi kiválasztódás lelkes híve volt mellesleg. De engem nem ez érdekel.

A Highgate Cemetery West el van zárva a látogatók elől, amelynek fő oka a vandalizmus. Ez egy még működő temető, néha temetések vannak benne, meg gyászoló rokonok (ők kapnak bérletet), emellett műemlék: a Londonban működő hét vagy nyolc viktoriánus temetőből egyedül ez maradt meg teljes egészében, a többi helyére parkot vagy plázát építettek. (Ami azt illeti, most utánanéztem, és több is megmaradt, csak ez a legnagyobb/látványosabb.) A Highgate-et hatalmas kőfal veszi körül és az egészet eléggé vadregényesen benőtte a növényzet, fenyők, borostyán, mindez egy emberlakta település kellős közepén (London, 3-as zóna), nyilván ráugrottak az okkultisták. Kísérteteket sokat láttak a Highgate-ben, de a hetvenes években egy vámpír is lakott a temetőben, a jó londoniak vámpírvadászatokra indultak, sírokat borogattak fel, ördögűztek, tetemeket szedtek elő, médiafelhajtást szerveztek, szektásodtak, okkult mesterek keveredtek évtizedes vitába a témáról (lásd még). Megértem, hogy ki kellett őket tiltani valahogy.

Jelenleg a Friends of Highgate Cemetery nevű alapítvány vigyázza a helyet, adományokból és önkéntesekkel próbálják megakadályozni, hogy benője az egészet a növényzet. Hétköznapokon délután kettőkor, hétvégén naponta többször vezetnek körbe egyórás túrán a temetőben, csak ekkor teheti be a lábát szimpla földi halandó. Élve. 7 fontért. A mi vezetőnk egy elképesztően lelkes, helyes, fiatal, elképesztően britül beszélő leány, megmutogatja a legérdekesebb sírokat és történeteket mesél hozzájuk.

Itt van pl. Peter Robinson, akinek gyászruha-áruháza volt a Regents Streeten. A viktoriánus korban máshogy álltak a halálhoz, mint manapság: nem csupán az élet része volt, de jelentős része, a temetkezés látványos volt és sok pénzt és energiát áldoztak rá, a temetések pedig társadalmi eseménynek számítottak. Magyarul az ember nem vehette fel kétszer ugyanazt a ruhát. Ha ehhez hozzávesszük még a gyászolásra vonatkozó szigorú szabályokat, rögtön érthetővé válik, miért volt kereslet több emeletet elfoglaló, gyászruhát és kiegészítőket árusító üzletre. A férj halálát követően a nőknek egy évig kellett feketében járniuk, csak feketében, ékszer nélkül, majd további egy évig már szürkeárnyalatos ruhákat és fekete ékszereket is fel szabadott venni, de különféle időhatárok vonatkoztak gyermek, szülő, nagynéni, ángy, harmadunokatestvér és egyéb rokonok hallát illetően is. A feleség halálát követően a férfiak például három hónapig gyászolnak, ami fekete karszalag viselését jelenti. De a nemi szerepekről majd később. Amikor a gyászruházatra csökkent a kereslet, Peter Robinson egyébként hétköznapi női ruha árusítását is megkezdte. Az üzletet 1946-ban felvásárolta a Burton által alapított Arcadia Group, és a hatvanas években a Peter Robinson-láncot új néven és új célközönséggel élesztették újra: Topshop néven. A regents street-i Topshop helyén volt az eredeti Robinson gyászruha-áruház. Amúgy vettem a Topshopban egy klassz táskát. De ez mellékszál. A kiscsaj még számtalan érdekes történetet mesél, érdekes emberekről, akik itt nyugszanak, és ez így együtt igazán hangulatos, a növényzettel benőtt, és kis csapatunkat leszámítva teljesen néptelen temető, szemerkélő eső és a brit leányzó, aki történeteket mesél. Illegális bokszbajnokról (a kutyás sír), meg fogatversenyzőről, meg politikusról, meg szeretőkről.

A kijáratnál egy középkorú nő zöld bögrébe adományt gyűjt az alapítvány számára, meg egy idősebb fickó is körülöttünk kavar, adóvevőn beszélnek egymással, és külön vicces és kicsit szürreális, hogy ezt a helyszínt és ezeket a konkrét embereket egy regényből ismerem. Audrey Niffenegger a Fearful Symmetry írása közben a Highgate Cemetery-ben önkénteskedett és vezetett ugyanilyen túrákat, és a középkorú nő meg a fickó is konkrétan szerepelnek a regényben. Weird.

A leghíresebb építmény egyébként az egyiptomi stílusban épült Egyptian Avenue és a Circle of Libanon, aminek a közepén egy libanoni cédrus van, körben meg kripták. Nem sok képet csináltam, mert esett az eső, de azért néhány. Oké, és bocs, ennél többet már nem vagyok hajlandó szenvedni a freeblog képbeillesztő funkciójával, nem érdekel, hogy néz ki. Kattintásra nagyobbak.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította