Lassan elérjük az első fázist

2009.11.29. 22:36 - címkék: - 1 komment

There is no spoon

2009.11.27. 13:02 - címkék: - 31 komment

Mérhetetlenül szomorú vagyok, mert felhívtak a munkahelyemről, hogy hiányosan dokumentáltam egy teljes mértékben jelentéktelen oktatási dolgot, ami mellesleg nem is az én feladatom lett volna, és miért kell ilyen miatt a pihenőnapomon felhívni, amikor reggel már végighallgattam a vezetőségtől, hogy éppenséggel mit nem csinálok elég jól, és utána meg végighallgattam még néhány pácienstől is, hogy nem vagyok elég kedves, elhivatott, elkötelezett, nem szeretem őket eléggé, azt meg magamtól is tudom, hogy nem vagyok elég jó neurológiából és a pszichoterápiás módszereknek is csak töredékét ismerem és azokban sem vagyok elég gyakorlott és nem olvasok elég szakirodalmat. És rájöttem az utóbbi időben, hogy nem vagyok elég jó barát sem, nem vagyok elég kedves és együttérző, és nem érek rá elég gyakran, és túl sokat okoskodom, és nem tartom megfelelően a konvenciókat. És nem foglalkozom eleget a külsőmmel, és nem vagyok elég elegáns és nem tudom elég szépen kivasalni a holmimat, pedig már vettem új vasalódeszkát is, és lefut a szem a harisnyámon és csak egyszer néztem ki jól idén, de akkor is túl rövid volt a trikóm. És nem vagyok elég kipihent és nem tudok elég korán felkelni és nem tudok elég korán lefeküdni, és nem láttam elég filmet és nem tudok elég könyvet elolvasni, pedig már sokkal, de sokkal lejjebb adtam ifjúkori standardjaimból, amikor még száznál több könyvet olvastam évente, most meg jó, ha a negyvenet megütöm, és aközött sincs már irodalom, csak lektűr meg szakma, de azokat se olvasom elég gondtalanul vagy elég átgondoltan vagy elég figyelmesen vagy elég gyorsan, és mindegy, mert úgyis elfelejtek mindent. 

És nem elég szép a hangom, és nem tudok elég jól énekelni (jó, sehogy), és nem hallgatok elég zenét és nem tudok eleget a zenéről, de mindegy, mert semmiről sem tudok eleget, mert nem vagyok elég kíváncsi és elkötelezett, hanem felszínes vagyok és feledékeny. És nem vagyok elég szemfüles és nem vagyok elég diplomatikus sem (jó, nulla diplomáciai érzékkel rendelkezem), és nem bízom eléggé az emberekben, de nem vagyok elég paranoid. És nem vagyok még elég öreg, de nem vagyok már elég fiatal, és messze nem vagyok elég vagány, de nem vagyok eléggé konformista, és nem beszélek eleget, de nem tudok eleget hallgatni. Abba ne is menjünk bele talán, hogy nem vagyok elég nőies, mert az már valóban klisé, hogy nem elég nagy a mellem és nem elég hosszú és dús és fényes a hajam és nem elég makulátlan és napbarnított a bőröm és nem elég hosszú a szempillám és nem elég kecses a lábfejem formája, és nem vagyok elég karcsú, mert nem érdekel eléggé, mert nem vagyok elég kitartó és elkötelezett és nem tudok eleget sportolni vagy eleget diétázni. És fizikailag sem vagyok elég jól összerakva, nem elég jók a génjeim és nem elég egészséges az életmódom és ezért lyukadnak a fogaim és lúdtalpam van és szakad a retinám és allergiás vagyok a szép tavaszi fákra. És nincs elég pénzem, mert nem tudok eleget spórolni, de nem tudok eleget keresni sem. És nem vagyok elég elégedett az életemmel, de nem vagyok elég elégedetlen ahhoz, hogy megváltoztassak mindenfélét. Nem vagyok elég jó háziasszony és messze nem takarítok eleget, de nincs elég bűntudatom ahhoz, hogy nekiálljak, inkább csak elégedetlenül szemezek a pormacskával. 

És nem vagyok elég ateista, de ahhoz meg nem vagyok elég hívő, hogy vallásos legyek, és nem vagyok elég szkeptikus, de mégsem vagyok elég babonás, és akkor az ember kénytelen azzal kibékülni, hogy elolvassa a horoszkópot az újságban, de nem hiszi el. És nem vagyok elég éretlen vagy csak elég határozott ahhoz, hogy szívvel-lélekkel tudjak gyűlölni vagy lenézni, de messze nem vagyok elég bölcs, és ahhoz se vagyok elég bölcs, hogy tisztában legyek vele, hogy nem létezik olyan, hogy "elég bölcs".

Persze, belekeverhetnénk ide a tényeket, hogy akkor most milyen is vagyok igazából, mert nem tudom magamat eléggé beleélni a neurózisba, szoktam tesztelni a Valóságot, például okosan megkértem rendes corporate girl-stílusban a Filozófust, hogy mint közvetlen főnököm, értékelje éves teljesítményemet, és árulja már el, miért elégedetlenkedik velem folyamatosan, mire ijedten közölte, hogy tökéletesen elégedett és csupán hobbiból baszogat, mert unatkozik. De nem tényekről akarok beszélni, nem hiszek eléggé a valóságban, nem vagyok elég konkrét és logikus és földhözragadt és különben sem létezik objektív Valóság, de közben nem vagyok elég elszállt és elég álmodozó és elég kreatív.

És nem, itt szó sincs arról, hogy nincs elég önbizalmam, és alulértékelném magam és ezért lennék szomorú, és arról sincs szó, hogy a környezetem olyan mérhetetlenül túlkövetelő lenne. Hanem inkább csak hogy ez mennyire szomorú, hogy milyen kis nyomorult izék vagyunk mi emberek, eleve a nagy közös kínos titkunk, hogy mindenki alkalmatlan, és akkor még pluszban direkt cseszegetjük is egymást. Nagyjából egyébként erre jöttem rá így 32 év alatt, ebből 7 a pszichiátrián, hogy az emberek sokkal gonoszabbak és önzőbbek, és az élet sokkal, de sokkal nehezebb és szomorúbb annál, mint gondoltam, valamint, hogy az emberek sokkal segítőkészebbek és együttérzőek, és az élet sokkal több és mélyebb örömöt rejt, mint gondoltam, és perszepersze, tudom, hogy ezzel nem vagyok elég eredeti vagy elég kétértelmű, sem pedig elég mélyenszántó vagy elég szellemes. 

Bélyeg, szinesztézia, illegalitás

2009.11.26. 18:33 - címkék: - 25 komment

Remek tudományos előadást hallottam ma Kislánytól, amelynek során megtudtam, hogy még soha, senki nem mérte le modern képalkotó módszerekkel, milyen hatással van az amygdala térfogatára, ha az ember elolvassa a Háború és békét. Botrány. Azután felmerült, hogy ugyan arról nem ismerünk vizsgálatokat, hogy milyen LSD hatása alatt olvasni, arról viszont annál inkább, hogy milyen LSD hatása alatt írni, például Ken Kesey a vonatkozó legenda szerint betépve írta a Száll a kakukk fészkére c. remekművét, és aztán Kislány megcáfolta azt az elméletet, hogy ha egymilliárd majmot írógép elé ültetnénk, akkor előbb-utóbb megírnák Shakespeare összes műveit, mivel szerinte itt ez az internet, és egyáltalán nem úgy látszik, hogy valaha is megírják. Javasoltam, hogy adjunk az egymilliárd majomnak LSD-t, és hátha akkor mindannyian egyszercsak szinkron megírják a Száll a kakukk fészkére-t, sőt, lehetne egy olyan drog, amit akárki akárhol bevesz, hirtelen megírja a Száll a kakukk fészkére-t. Közben Kislány kitalálta, hogy a sci-fi-olvasás neurobiológiáját akarja vizsgálni, úgyhogy rögtön jelentkeztem résztvevőnek, nagyon szívesen kiolvasom a Sztrugackij összest fMRI-ben vagy EEG-elektródák alatt, bár mondjuk lehet, hogy P. K. Dicket azért félve olvasnám bebélyegezve, csak akkor, ha van kéznél haloperidol. És persze vannak dolgok, amiket csak nagyon, nagyon, nagyon sok pénzért lennék hajlandó betépve fMRI-ben olvasni. Meg még arról vitatkoztunk, hogy milyen színű a csütörtök, mert szerintem nyilvánvalóan világosszürke, ő viszont döbbenetes és érthetetlen módon ragaszkodott a narancssárgához.

Majd amikor írok egy scifit bebélyegezve (=soha), akkor lesznek benne szinesztéta-szimpóziumok, ahol hetekig vitatkoznak az emberek teljesen értelmetlenül és hatástalanul, ám személyeskedésbe hajló szenvedélyességgel arról, hogy milyen színű a nyolcas szám, és tehetséges ifjú karrierek törnek derékba, amiért nem hajlandóak elfogadni a Szinesztéta Társaság Elnökének állásponját az "a" betű ízét illetően, és egy ponton feltalálnának végre valami gyógyszert, amitől mindenki ugyanolyan színűnek gondolja a csütörtököt, remélhetőleg ez a világosszürke lenne, mert különben kénytelen lenne illegalitásba vonulni a rólam mintázott főhősnő és megszervezni az Ellenállást maroknyi csapatával, akik megszöktek az injekció elől, mert nem hajlandóak elfogadni, hogy a csütörtök narancssárga, és a Város alatt keresztül-kasul húzódó, valaha Négyes Metróként emlegetett ősrégi, sosemhasznált alagúthálózatban kellene bujkálni a Diktatúra emberei elől hosszú fekete bőrkabátban és golyószórókkal, és nekem tetszik ugyan a fekete bőrkabát, de klausztrofóbiás vagyok és nem akarok alagúthálózatban bujkálni. Ja és persze lesz benne valami drog is, ami valahogy kikerült a gonosz gyógyszergyárak laboratóriumaiból és olyan körülmények között fejlesztették tovább, amiről senki sem mer beszélni, és amelynek hatására egymilliárd majom szinkron megírja a Száll a kakukk fészkére c. könyvet.

I said chocolate, people! The good one.

2009.11.24. 19:52 - címkék: - 7 komment

Na, ez egész sok szinten az a modellértékű nap volt, amelynek délutánján mentálhigiénés célból gyakorlatilag elengedhetetlen lett volna vásárolnom legalább egy vagány ruhát, amit aztán nem hordok, meg egy szoknyát és három felsőt, amiket igen.

Mondjuk legyen az, hogy sütök ilyet

Mert amíg a Föld kerek

2009.11.23. 22:30 - címkék: - 1 komment

Temporális epilepsziában "a túlműködő temporális lebeny jelentéktelen dolgokhoz is a felfokozott jelentőség érzetét társítja, ami aztán 'rögzítési' kényszert vált ki. Ezt nevezzük hipergráfiának vagy íráskényszernek."

Vagy bloggernek.

It never gets old, huh?

2009.11.23. 13:07 - címkék: - 3 komment

Most Real Trebitsch előző bejegyzéshez írt kommentjétől annyira eszembe jutott a Discovery Channel reklám, hogy muszáj megnéznünk még egyszer, akármennyire is hatásvadász. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította