In a rich man's world

2009.06.21. 18:41 - címkék: - 7 komment

Különben meg szomorú vagyok ma, mert esik az eső, de főleg mert ebben a hónapban egy csomó pénzt félre akartam tenni a nyaralásra, de nem tudtam mégsem, ami részben fegyelmezetlenségemnek köszönhető (három hónapig írtam a kiadásaimat, júniusban pedig nem), másrészt pedig a jövedelmemnek*. Most mi van, olyan régen sírtam már amiatt, hogy keveset keresek, pedig azóta sem keresek sokkal többet, viszont annak egy jelentős részét még mindig befizetem azokra a hitelekre, amiket akkor vettem fel, amikor még ennél is kevesebbet kerestem.

Milyen furcsa lehet úgy élni, hogy az embernek nincsenek tartozásai, hanem megkapja a fizetését, oké, befizeti a számlákat, de a többi az övé? És abból félretesz, és akkor félretett pénze van? Lélektanilag biztonságos érzés lehet. És persze valamelyest ráfoghatom a helyzetet siralmas fizetésemre és arra, hogy a szüleim nem vettek nekem lakást és kocsit az érettségire, de tény, hogy én is tehetek róla, hogy valahányszor sikerült százötvenezer forintot megütő összeget összevakarnom, azonnal elutaztam belőle minimum egy másik földrészre, pedig előtörleszthettem volna belőle lakáshitelemet és személyi kölcsönömet és folyószámlahitelemet, és egyáltalán nem bántam meg, szóval itt bezárul a kör és csendben maradok. 

*Jesszusom, nehogy bekommentezzétek itt nekem a hálapénzt, mifelénk nem dívik igazán ez a szép szokás. Ámbár nemrég kaptam egy pácienstől egy vaddisznólábat, még ott van a fagyasztóban. 

Blúz, élvezet, részfeladatok

2009.06.21. 13:13 - címkék: - 5 komment

Bár ezt biztos a végén kellene csinálni, de addigra hátha elfelejtem, úgyhogy inkább elmondom most. Hogy melyek voltak a legjobb nem-szakmai tanácsok, amiket a phd-íráshoz, illetve tágabb értelemben a kutatáshoz kaptam az elmúlt év során, és azóta is nagy hasznukat veszem/vettem nem csupán a dolgozatíráskor, hanem az élet egyéb területein is. 

Az első egy rendkívül egyszerű tanács, amit még tavaly adott a kedvenc Főnököm, és érdekessége, hogy az általa adott tanácsnak tényleg semmi köze sincs ahhoz, amire én alkalmaztam magamnak. De elmondom. Egy kongresszuson adtam elő sok embernek hatvan percben, egy olyan tudományos témából, aminek egyik részét már unalomig ismertem, másik része viszont vadi újdonság volt és csak az előadás miatt olvastam utána. Mindvégig meg voltam győződve, hogy "hogy jövök én ahhoz, hogy fej nélküli lovasokat lássak?", vagyis, hogy én nem vagyok elég okos ahhoz, hogy kongresszuson adjak elő, és nagyon féltem. Általában úgy oldom meg ezeket a dolgokat, hogy úgy teszek, mintha, amely hozzáállás egyébként bizonyos fokig jó megoldás szociális fóbia esetén: az ember félénk, nagyorrú, szótlan tinédzser, de úgy tesz, mintha normális lenne, azaz felöltözik, elmegy otthonról bulizni, hozzászól az emberekhez, mosolyog stb. Hasznos. Ezzel szemben azt gondolni, hogy én ugyan egy vidéki kis alkalmatlan és buta lányka vagyok, aki nem érti a témáját, most mégis úgy kell tennem, mintha kutató lennék és érteném, de mi lesz, hogyha valaki észreveszi, hogy mégis hülye vagyok, és lebukom, hogy csak úgy teszek, mintha nem - az hülyeség, mert nem kell úgy tennem, az vagyok és értem és el is tudom magyarázni az embereknek. De tényleg.
A Főnökömmel a fenti témáról egyáltalán semennyit sem beszéltem, a beszélgetésünk így zajlott:
F: - Te, és mit veszel fel az előadáshoz?
i: - Szürke nadrágkosztümöt.
F: - Nehogymár! Vedd ezt a blúzt, ami most van rajtad. (egy kissé hippis, húzott nyakú felső volt az)
Amit én önkényesen így értelmeztem magamban:
F: - Te, és mit veszel fel az előadáshoz?
i: - Szürke nadrágkosztümöt. (megpróbálok Magabiztos Kutatónőnek beöltözni, hátha akkor nem veszik észre, hogy valójában nem is vagyok az)
F: - Nehogymár! Vedd fel ezt a blúzt, ami most van rajtad! (erre semmi szükség, nem kell megjátszani magad, csak legyél önmagad, az pont elég lesz, és magyarázd el a témát nekik, mint ahogy két perccel ezelőtt elmagyaráztad nekünk is)
Tulajdonképpen nem tudom, hogy nagytudású Főnökömnek csupán jobban tetszenek a blúzt viselő előadónők, mint a nadrágkosztümösek, vagy pedig tényleg volt egy ilyen másodlagos jelentése a tanácsának, de ez mindegy. Én a részemről megértettem belőle, hogy hagyjuk már ezt a hülyeséget, hogy úgy kell tennem, mintha valaki más lennék. Próbálok.

A kettes számú tanácsot a pszichológusom adta, valamelyik régi cikkemmel kapcsolatban. Én ugyanis hajlamos vagyok arra, hogy mindenféle dolog érdekeljen magamtól, ellenben amikor az adott téma már intézményesített kötelességgé válik, akkor rájövök, hogy 1. én ezt utálom, 2. nem is értem és soha nem is fogom, 3. miért nem mentem inkább könyvtárosnak/műkörmösnek. A neuropszichológiát senki nem erőltette rám, magamtól kezdtem el utánaolvasni, és több kutatásunk témáját is mi találtuk ki nagyon lelkesen. Onnantól azonban, hogy már hivatalosan is foglalkozni kell vele, valahogy nekiállok ódzkodni tőle és csak bottal piszkálom azt a témát, amiről előtte számtalan könyvet vásároltam a saját pénzemből és olvastam őket szabadidőmben. A pszichológusom valami olyasmire vezetett rá, hogy attól, hogy valami a feladatommá válik, még nem kötelező onnantól távolról utálnom, hanem nyugodtan érdekelhet és belemerülhetek akkor is. Konkrétan azt a tanácsot adta valamely cikkem írásával kapcsolatban, hogy: "Élvezd!". Néha ezt mondom magamnak és működik. Néha a világ egyéb jelenségeivel is így vagyok, hogy ahelyett, hogy belemerülnék a helyzetbe, inkább arról álmodozom, hogy hol máshol lennék, és olyankor is eszembe jut ez. 

A hármas számú és legegyszerűbb, de nem kevésbé hasznos tanácsot Lam blogján olvastam konkrétan academic writing témában, és ezúton is köszönöm. Valami olyasmi volt, hogy írd össze a megírandó dolgozattal vagy akármivel kapcsolatos feladataidat, aztán oszd fel őket kisebb részfeladatokra, aztán még azokat is még kisebb részfeladatokra, és még kisebbekre. Ezt megfogadtam a dolgozatíráskor, és tényleg, a legkisebb részfeladatot is fel lehet osztani még kisebb részfeladatokra, és tényleg segíti a hatékonyságot, szóval azóta kb. mindennel ezt csinálom az életben, amihez nem fűlik a fogam belefogni, házimunkától a papírmunkáig. Igazán remek viselkedésterápiás módszer, kicsit úgy vagyok vele, mint amikor valamelyik Örkény-novellában megtudja a főhős, hogy ha mozgatja a kezét és a lábát, akkor fennmarad a vízen. Miért nem mondtátok ezt előbb?

It's a new born, it's a new day, it's a new life for me

2009.06.20. 21:17 - címkék: - 2 komment

Na, végre elmentem edzőterembe kb. két hónap kihagyás után. Először nem volt pénzem bérletre, aztán meg jött a phd-szezon és időm nem volt, és híztam is 2-3 kilót ezalatt, valamint a múltkor alig bírtam végigtáncolni egy számot egy esküvőn (jó, mondjuk a férjemmel rocky-ztam, amiben köztudottan aránytalanul sokat kell a lánynak mozogni, ő pedig túl jó táncos). Új élet.

A legjobb tavaly nyáron volt, amikor volt személyi edzőm, főként mivel konkrét időpontok voltak vele megbeszélve, és ha az ember megbeszéli valakivel, hogy odamegy fél ötre, akkor sokkal nehezebb elcseszni helyette az időt. Idén viszont nincs erre pénzem, úgyhogy azt találtam ki, hogy úgy teszek, mintha lenne, vagyis lesz egy képzeletbeli személyi edzőm. És hét elején majd mindig beírom a naptáramba, hogy mikor fogok menni, és úgy teszek, mintha tényleg mennem kellene fél ötre. Miért ne működhetne? Egyes embereknek képzeletbeli barátaik vannak. Más emberek képzeletbeli ellenkező neműekre gondolva saját magukkal szexelnek. Miért ne lehetne nekem meg képzeletbeli személyi edzőm. 

(Persze, azért nem fog működni a heti 3 edzés, mert jövő héttől a munkahelyemről kb. az összes ember elmegy szabira és mindent nekem kell csinálni és egy csomót ügyelek is és nem fogok ráérni, de legyünk optimisták. )

And do not fake it

2009.06.20. 14:59 - címkék: - 4 komment

Ez meg a kedvenc számom a lemezről (N.O.H.A. Dive in your life), egymilliószor hallgattam meg eddig. Jól van, tudom, hogy ez nem zeneblog és nem csak dalokat kéne itt beraknom, de ez remek zene esős időkre, és egész héten zuhogni fog, szóval nem árt felkészülni. 


Cuando tomes tu café toma tu café con caña

2009.06.19. 17:55 - címkék: - 1 komment

Ezt a számot meg tegnap mutatta Réka a kocsiban, és akkor még nem tetszett, de most mégis egyre inkább szeretem. Szeressük, vidám.  

Minden este százszor kefével

2009.06.19. 12:30 - címkék: - 8 komment

Találkoztam a Barátnőimmel tegnap, megbeszéltük az élet nagy kérdéseit, jelen esetben leginkább a nőiesség elvesztésének félelme, a női önbizalom és önbizonytalanság és ehhez hasonló kérdések domináltak, mely félelmeket és bizonytalanságokat mindenki másképpen kezel, én például a múltkor azt találtam ki, hogy manikűrözni fogok, mert nem vagyok elég finom nő. Én egy ilyen külsőre inkább határozott, kissé okoskodó, bármilyen probléma megoldására képes, titkon szorongó, többnyire nadrágban járó nő voltam, ellentétben a védelemre szoruló csipkekesztyűs-csipkeharisnyás szépen manikűrözött hölgyekkel, de ennek most vége, a múltkor bementem a DM-be és megvettem mindenféle ismeretlen rendeltetésű eszközt és alkalmaztam őket a körmömön. Komolyan mondom, egy teljesen új világ tárult fel előttem, a körmösöknek például saját magazinjaik vannak, továbbképzéseik , celebjeik és világbajnokságuk, nem beszélve a rengeteg dologról, amit körömápolás címszó alatt árulnak a leghétköznapibb illatszerboltok polcain is. Végülis rendkívül hosszas válogatást követően, amelynek során minden terméknek elolvastam a leírását és mindent többször levettem és visszatettem gyakorlatilag az őrületbe kergetve ezzel szerencsétlen biztonsági őrt, a következőket vásároltam: körömfehérítő stift, körömfehérítő- és körömerősítő színtelen körömlakk, szarvasbőr körömpolírozó, körömágybőr-puhító oldat, acetonos körömlakklemosó, rózsaszín habkő, műanyag körömágyvisszatologató pálca, valamint különböző szemcseméretű körömreszelők. Kíváncsi vagyok, hány alkalommal fogom őket használni az életben. Ezenkívül ruhácskákat vásárolok, amiket esti programhoz boldogan magamra öltök, aztán rájövök, hogy á, nincs kedvem ebben menni, és indulás előtt mégis átöltözöm a (megjegyzem, nem sokkal kevésbé dögös) trikó és vászonnadrág kombinációba, valamint elhatározom, hogy kifestem magam, de aztán rájövök, hogy egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy ilyen szép nyári estén festéket kenjek az arcomra, amit pár óra múlva úgyis lemosok, valamint beszáríthatnám a hajamat is meg kenhetnék rá hajfénykrémet, de inkább elhatározom, hogy márpedig az idei nyár slágere nálam a napon szárított haj, akinek nem tetszik, ne nézzen oda. Szóval lehet, hogy tényleg nem vagyok elég bizonytalan magamban és ezért sose lesz belőlem finom nő. 

The weird world rolls on

2009.06.18. 16:35 - címkék: - 2 komment

Nem történik semmi izgalmas, leadtam a phd-dolgozatomat (már egyszer leadtam elővéleményezésre egy példányt, onnan visszajött, és most leadtam még négy példányt). Rájöttem, hogy a tudományos fokozat megszerzésének számtalan lépcsője remek indokot szolgáltat arra, hogy minden sikeresen vett akadály esetén vegyek magamnak egy ruhát (vagy táskát, vagy könyvet, de ezúttal épp ruhát). Bárcsak több pénzem lenne, és akkor jutalmazhatnám magamat úgy istenigazából ékszerekkel, szusival, lávaköves masszázzsal, könyvritkaságokkal és dizájner retikülökkel minden egyes leadott papírdarab után. 

De azért így is jó. 

Oh, mother, I didn't know life was this hard

2009.06.16. 15:02 - címkék: - 5 komment

Visszajött a phd-dolgozatom az elővéleményezésből, nem kell rajta változtatni, klassz. Én is örültem, amíg meg nem kérdeztem a további teendőimet, amelyek a korábbiaknál nem kevésbé bonyolultak, számtalan izgalmas bürokratikus fordulattal és logisztikai kihívással és fenyegető határidőkkel. Eszembe jutott a Gyűrűk ura befejező része is, amikor legyőzik a szörnyeket, és akkor azt hiszed, hogy már vége, de még nincs, és aztán elbúcsúznak, és akkor azt hiszed, már vége, de még nincs, és akkor még egy órát tart a film, és akkor azt hiszed, hogy vége, de még mindig nincs. Sóhaj. 

Különben olyanokat kell csinálni, hogy bevinni a dolgozatból és a közleményekből még négy példányt, aztán kiküldik két opponensnek, akkor azokat fel kell hívni és könyörögni, hogy opponáljanak a nyár közepén szupergyorsan, aztán az ő kérdéseikre választ kell írni, aztán meghívókat és tézisfüzeteket kell nyomtatni nyomdában, aztán van A Védés augusztus végén. Legalábbis ezek azok a teendők, amelyekről tudok, de bizonyára ki fog derülni még ezerkettő. 

Meg véletlenül elolvastam Az időutazó feleségét vasárnap újéletkezdés helyett (tudniiliik, mielőtt elindultam volna két hónap kihagyást követően az edzőterembe, levettem a polcról a könyvet, hogy betegyem a táskámba, hogy kölcsönadjam, aztán arra eszméltem, hogy a négyszázadik oldalon tartok és este lett), és elszomorodtam tőle, ezúttal nem amiatt, mint szoktam, hanem más miatt, amit itt nem részletezünk. Ellenben miért is nem lettem inkább Könyvtáros? Szerintem tök jó könyvtáros lennék, most nem azért, bár rendszerető nem vagyok, de remekül át tudok látni rendszereket, imádom a könyveket (úgy is, mint történetek és információforrások, és úgy is, mint tárgyak), és alapvetően az embereket is szeretem. Nem beszélve arról, hogy a múltkor a könyvtárosunk, miközben orosz nyelvű neuropszichológia könyvekkel traktált (nem tudok oroszul*), fél órán át fejtegette, hogy mennyire szereti a munkáját. Szerintem egyébként azért nem lettem, mert nem tudtam, hogy létezik ilyen, vagyis, hogy a könyvtár az tényleg egy külön szakma, és az általam látott könyvtárosok egyáltalán nem voltak menők. Azok a boldogtalan, szemüveges vénkisasszonyok, akik tovatűnő fiatalságuk felett érzett dühük minden keserűségével csapdosták az olvasójegyemet a kisvárosi gyermekkönyvtár pultján, hát nem igazán hasonlítottak Henry DeTamble-re**.

Hát mindegy, ami egyszer volt, újra nem jön el, kénytelen leszek mégiscsak négy példányban bevinni holnap a dolgozatomat és közleményeimet a titkárságra. 

*Illetve kb. annyit tudok, mint a korombeli magyar lakosság nagy része, azazhogy nyikto nye at szúszujet.
**Henry DeTamble Az időutazó feleségében szerepel, könyvtáros, nagyon cool, és még véletlenül sem néz ki úgy, mint ez a csávó.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította