Áfonyás-diós keksz

2009.04.26. 17:42 - címkék: - 5 komment

Bevezetés
Számos korábbi vizsgálat kimutatta, hogy fiatal orvosnők körében széleskörűen elterjedt a reggeli kekszfogyasztás, azonban a kereskedelemben megtalálható édesipari termékeknek csak egy igen kis hányada elégíti ki jelen célcsoport igényeit. Emellett ezen termékek indokolatlanul magas anyagi vonzattal járnak. Egyes források szerint (hivatkozás: Márti nővér receptje) otthoni körülmények között is lehetséges magas élelmirost- és összetett szénhidráttartalmú, magas glikémiás indexszel rendelkező, hosszú szavatossági idejű, emellett ízletes szárazsütemény költséghatékony előállítása. Jelen vizsgálatunkban arra kerestük a választ, vajon a rendelkesére álló hozzávalók alkalmazásával előállítható-e a fenti kritériumoknak megfelelő sütemény. 

Módszerek
Eszközök, anyagok: Rozsliszt (25 dkg), margarin (20 dkg), porcukor (5 dkg), barna cukor (5 dkg), vaníliás cukor (fél zacsi), sütőpor (fél zacsi), citromhéj (valamennyi, nemtom), tojássárga (2), darált dió (10 dkg), zabpehely (3 marék), szeletelt mandula (5 dkg, kissé összemorzsolva), aszalt áfonya (végképp nem tudom, mennyi, mondjuk úgy két marék). Szokványos konyhai eszközök, edények.
A hozzávalókat lege artis összekevertük egymással (sütőport külön a liszttel, tojássárgát külön a porcukorral, amúgy simán össze). Ezt követően egy órát hűtőben pihent, majd kinyújtottuk. A tészta mintegy 30 %-ából négyzet, a fennmaradó 70%-ból pogácsaszaggató segítségével kör alakú lapocskákat készítettünk, melyeket tojásfehérjével megkentünk és 15 percig sütöttünk. 

Eredmények
A fenti módszerekkel 45 darab, küllemében ronda, kekszre emlékeztető süteményt kaptunk. Könnyen morzsálódik, egyik sem szabályos kör vagy négyzet alakú, színe világosbarna. Íze és állaga a holland tanulmányutunk során megismert aszaltgyümölcsös kekszekére emlékeztet, csak valamivel morzsálódósabb és kevésbé édes azoknál. Hozzávetőleges számításaink alapján egy db keksz kalóriatartalma 80-90 kCal körül mozog. 

Megbeszélés
Vizsgálatunk során tartós, ízletes, a körülményekhez képest egészséges keksz otthoni létrehozását kíséreltük meg. Eredményeink arra utalnak, hogy a fenti hozzávalók helyes alkalmazása során a kritériumoknak részben megfelelő péksütemény állítható elő. A keksz kalóriatartalma az elvártnál valamivel magasabb, élelmirost-tartalma pedig alacsonyabb, így ezen tényezők fejlesztése további vizsgálatokat igényel. Eredményeink értelmezhetőségét korlátozza a hozzávalók pontatlan adagolása (az aszalt áfonya mennyisége például csupán távoli becslés); olyan, validálatlan mértékegységek használata, mint az "egy marék"; valamint a sütő hőfokának ismeretlen volta (gázsütő egyes és kettes fokozat között valahol félúton). A keksz eltarthatóságának időtartama egyelőre ismeretlen, ennek meghatározásához követéses vizsgálatokra lesz szükség.

Kérem, amennyiben jelen vizsgálatunkkal kapcsolatban kérdése, észrevétele, de leginkább jótanácsa van, azt hozzászólásában jelezze!

2009.04.26. 16:04 - címkék: -
Károly:  valami?
 én:  csók
 Károly:  <3
 én:  mikor jössz?

My plan is sheer elegance in its simplicity

2009.04.26. 14:54 - címkék: - 2 komment

Helyesbítés: vagyis nem, inkább mégsem vagyok ennyire bölcs, mégis inkább rosszul érzem magam amiatt, hogy rosszul érzem magam.

Mindjárt jobb.

És most megyek kekszet sütni. Az ötlet onnan ered, hogy reggelire nyugat-európai megyeszékhelyen található édesipari üzem egy korai órákra jellemző udvarias köszönést idéző szárazsüteményét szoktam fogyasztani, valamint ha nyaralni akarok menni, akkor tényleg egy fillért sem költhetek semmire, tehát erre sem akarok. Azt pedig kétlem, hogy az említett kekszgyár ingyenkekszet küldene nekem, amiért minden nap leírom a blogomba, hogy "ma is a 40% teljes értékű gabonásat ettem". És valamikor még régebben Lam bekommentezte, hogy "főzzek", és akkor én megvilágosodtam, hogy karácsonyról van még itthon egy csomó maradék dió, mandula, aszalt áfonya, zabpehely és rozsliszt, és biztos tudnék kekszet sütni én is, és most végre kaptam egy receptet az egyik nővértől. Mondjuk némiképp kell rajta módosítani, mivel alapból nem kell bele sem dió, sem mandula, sem aszalt áfonya, sem zabpehely, sem rozsliszt, dehát kaland az élet.

Főleg afféle lelkizés

2009.04.26. 11:16 - címkék: - 12 komment

Voltam megint asszertív tréningen, a múltkorinak a folytatásán, megint klassz volt, csak mégis rossz, mert ahogy a múltkor rájöttem, miket csinálok jól, most rájöttem, miket csinálok rosszul. És én úgy szeretnék tökéletes lenni, de komolyan, most olyan nagy kérés ez?

Szituációkat játszottunk el, ahol két ember előre megbeszélt időpontban találkozik, de az egyik annyira elkésik, hogy a kívánt eseményt (barátjuk esküvője, testvérük ballagása stb.) mindörökre és visszavonhatatlanul teljes egészében lekésik. Először csak simán eljátszottuk ezt a helyzetet, egyéb instrukció nélkül, ekkor szinte mindenki vagy hibáztatta a késő személyt, vagy egyáltalán semmi neheztelőt nem mondott neki, mert már úgyis mindegy, akkor meg minek vitázni. Ezután ugyanazt a szituációt úgy is el kellett játszanunk, hogy a cserbenhagyott fél csak és kizárólag énközlésekben beszél (azaz ahelyett, hogy a másikat szidná, egyes szám első személyű mondatokban elmondja, hogy ő mit érez, mennyire dühös, szomorú, satöbbi). Ezt külső megfigyelőként nagyon lehet szakérteni, a többieken minden hibát rögön észrevettem, voltak, akik érthetetlen módon alig bírtak énközléseket mondani, hanem akaratuk ellenére is eltértek a feladattól, és mindenféle mást mondtak, pl. megbocsátottak, vagy mégis a másikat szidták, vagy csak képtelenek voltak akár egy darab érzést is megfogalmazni. Holott azért egész nyilvánvaló, hogy aki két órája vár és emiatt lemarad a barátnője esküvőjéről, az dühös és szomorú és csalódott. 

Aztán jöttem én, mondtam, ami tőlem telt, majd visszanézve a videón kiderült, hogy én is alig bírok énközléseket mondani, épphogycsak két mondatom volt az, a többi más. Igaz, hogy nonverbálisan remekül kifejeztem, hogy mennyire szomorkodom, de a mondatok szintjén alig, és ettől teljesen meglepődtem, mert én ugye azt gondolom magamról, hogy beszélni nagyon tudok, nonverbálisan pedig ritkán mutatok érzelmet. Ezek szerint beszélni sem tudok olyan nagyon. 

A fordított szituációban - én késtem el, és a partneremnek kellett elmondania, mennyire szomorú és dühös - ismét meglepődtem, a partnerem ugyanis elképesztően profi módon csinálta az énközlést. Én jöttem mindenféle kifogással felvértezve, hogy ha majd hibáztat, akkor miket mondok, miért nem az én hibám, hogy késtem, de ő csak mérhetetlenül szomorú és kissé dühös volt, és csak ezt ismételgette, azzal pedig nem lehet mit kezdeni, mint állsz szerencsétlenül és szégyelled magad, valamint bocsánatot kérsz. Itt kiderült, hogy ebben is fejlődhetnék még, mert csak néhány mondat erejéig bírtam nézni, hogy ő hogy szomorkodik, és egy idő után elkezdtem viccelődni, majd amikor az sem használt, inkább vitát provokáltam, holott ésszerűbb és célravezetőbb lett volna még néhányszor elmondani, hogy ne haragudj, tudom, hogy az én hibám. Szóval, nekem ebből az a tanulság, hogy ha az ember késik két órát, akkor utána vállalja fel, hogy a másik miatta szomorú és csalódott, és ezt el kell viselnie akár több percen keresztül is. Bár ez utóbbi szituációval kapcsolatban az az érzésem, hogy az életben azért nem vagyok ennyire hülye, hanem képes vagyok valódi bűntudatot mutatni, de persze, ezt nem tudhatjuk.

Aztán voltak másfajta helyzetgyakorlatok is, a végén pedig két másik lány eljátszott egy olyan szitut, amikor családtag kér tőled szívességet és vissza kell utasítani. Mivel nekik nem jutott eszükbe konkrét példa, az enyémet használták, hogy ti. le kell fordítnom egy levelet apukámnak azonnal, de épp nem érek rá, és hát ezt végignézni mások előadásában, leginkább freaky. A pszichodráma az a pszichoterápiás módszer, amibe sosem jártam és nem is olvastam róla, de tényleg érdekes lehet. 

És nem beszélve arról, hogy videón is megnézhettem remek frizurámat, és ott sem tetszett; utána pedig megnéztük a Szörnyek az űrlények ellen c. filmet 3D-ben, én még sosem voltam 3D-s vetítésen és inkább idegesítő volt, mint jó, a film maga meg szintén csalódás. 

Végülis kénytelen vagyok belátni, hogy most egy olyan életszakaszon megyek keresztül, amikor a legkisebb sikerért is nagyobb erőfeszítést kell tenni, és amikor valami sikerül, akkor rögtön két dolog nem, és nem szeretem, ahogy kinézek meg ahogy reagálok dolgokra, van egy olyan bosszantó érzésem, hogy egy idegesítő hisztérika vagyok. A múltkor oktattam nálam okosabbakat és csak olyanokat kérdeztek, amire nem tudtam a választ, mert nem olvastam el az idevonatkozó szakirodalmat, mert nem volt időm, vagy azért, mert túl sokat kell dolgoznom, vagy azért, mert nem vagyok elég elkötelezett, és kettő darab Dollhouse-rész megtekintése helyett épp elolvashattam volna azt a hat-hét cikket, de én este már túl fáradt vagyok ilyesmihez, persze, lehet, hogy szimplán túl alacsony a teherbírásom, egy penészvirág vagyok, aki egész télen depressziós, egész tavasszal fáradt, egész nyáron allergiás és egész ősszel neurotikus. És basszus még énközlésekben beszélni sem tudok rendesen. Az ember azt hinné, hogy három év önismeret után már nincsenek ilyen "időszakok", ehelyett pedig vannak, csakhogy már nem gondolom, hogy ez baj lenne, nem képzelem magamról, hogy mindenre képesnek kell lennem, csinálom tovább a dolgaimat amennyire tőlem telik, néha higgadtan, máskor hisztizve, és ennyi. Csak műveljük kertjeinket, ha ugyan lenne kertem, ami nincs. Viszont ugyan nagy orrom van a videón (valószínűleg ezen azért lepődöm meg mindig, mert az életben nem látom magam profilból), de a testsúlyommal igazán semmi probléma nincs, ennek örülünk.  

Főleg kecskesajt

2009.04.24. 15:20 - címkék: - 1 komment

Már megint eltelt egy hét és írhatok a kajákról, ráadásul most semmi izgalommal nem tudok szolgálni, a múlt heti kalandok annyira megviseltek, hogy erre a hétre a lehető legkonzervatívabb ételeket rendeltem, vagy olyat, amit már ettem és jó volt. Régen, amikor még jártam önismereti célú pszichoterápiába (szörnyen hiányzik különben), azon szoktam vitatkozni a terapeutámmal néha, hogy én nyugalmas életre vágyom-e vagy nem: én jöttem azzal, hogy nekem a szüleim nem diplomások, én vidéki vagyok, nekem ez túl nehéz, én csak egy gyáva, álmodozó kisvárosi lány vagyok, hogy jövök én ahhoz, hogy fej nélküli lovasokat lássak doktori fokozatot akarjak, meg egyáltalán, nagyarcúan orvoskodjak itt, cikkeket írjak impakt faktoros lapba és miegyéb, én egy vidéki könyvesboltban akarok dolgozni, ahova ugyanaz a tizenöt vásárló jár és az egyetlen izgalmat és döntési helyzetet az jelenti a napjaimban, hogy tejszínnel igyam-e a teát vagy citrommal. A terapeutám szerint ez nyilvánvaló hülyeség, és én azért keresem magamnak a kihívást, stresszt, kalandot, izgalmat, mert én azt direkt szeretem, senki nem fogott töltött fegyvert a fejemhez, hogy egyetemre menjek a fővárosba, de komolyan nem, és a továbbiakban is rendre magamnak kerestem a bajt. Lényeg, hogy igen, tényleg két nap után meguntam az izgalom nélküli étkezést, halál unalmas, akármennyire finom volt az aktuális rántott ez-az, élményszinten a nyomába sem ért egy jó kis borzasztó mákos rizsnek tofuval és csípős almaszósszal. De részletezem. 

Hétfőn ettem olívával gyúrt juhsajtot rozmaringos paradicsommal, ez az egyik legjobb kajájuk, már többször dicsértem, tényleg nagyon jó (különben már gondoltam, hogy el kéne mondanom, hogy nincs olyan deal, hogy jókat kell írni a kajájukról, hanem tényleg azt, amit gondolunk. Csak szólok). Rendeltem még hozzá Gyümölcssaláta reggelit, amit tényleg másnap reggel ettem meg, erre még tavaly próbált rádumálni a személyi edzőm (honnan a jó istenből volt nekem tavaly személyi edzőre pénzem, ezt jó lenne valahogyan kideríteni, mert idén nyáron is szívesen járnék, de nincs ötletem). Szóval az edzőm, Vera az egészséges étkezés elkötelezett híve volt, az iskola, amit képviselt, leginkább a Testkontrollra hasonlított, délelőtt csak gyümölcsöt kell enni, mert abban van gyümölcscukor, ami energiát ad, de nem lassít le, mint a péksütemények, valamint külön kell enni a szénhidrátot meg a fehérjét. Ez utóbbit sosem hittem el, a reggeli gyümölcsevéssel viszont próbálkoztam, persze aztán mai modern rohanó világunkban kinek van ideje körtét csumázni meg narancsot hámozni, ráadásul reggel. Na, a séf ideküldi dobozban meghámozva. 

Kedden ettem diós rántott karalábét barna rizzsel és  mézes joghurttal, ami halál unalmas volt, meglepően nyomi rántott karalábé nyomi rizzsel, a mézes joghurt mondjuk jó ötlet, de keveselltem. A polentatorta mandulás túrókrémmel viszont isteni, a polenta rendes neve különben kukoricamálé, és kukoricalisztből készült kását jelent, de ejtsük inkább olaszosan és akkor sokkal menőbb. 

Szerdán ettem olyat, hogy csípős metélt laskagombával, ez spagettitészta volt, szabad szemmel üres tésztának tűnt, ha megkóstolta az ember, akkor viszont elég rendesen csípett, a paprikában lévő kapszaicin pedig közismert antidepresszívum, szeretjük. Volt hozzá előételnek saláta, de én utána ettem meg, mert felnőtt vagyok, és olyan sorrendben eszem az ételeket, ahogy akarom. Ez az extra pácolt kecskesajt olívás cipóval körülbelül eddig a legjobb dolog volt, ami történt velem a héten, ez mondjuk nem nehéz, mert olyanokkal kellett versenyeznie, hogy "le kell adni a nyári szabadságtervezetet és alig mehetek szabira idén nyáron" és "muszáj augusztusig megvédenem a phd-t, de kizárt, hogy beleférjen addig", és akkor a premenstruális szindrómát és a rokon hangulatzavarokat inkább nem említeném. Viccet félretéve, kis barna omlós cipó benne olívákkal, nagyon finom kecskesajt, és még zöld levelek is, rukkola és jégsaláta, igazán elképesztően finom volt.

Csütörtökön véletlenül mindenben volt kecskesajt. A kecskesajtos gombafasírt tofupestos pennével kicsit fura volt, mivel a gombafasírt teljesen úgy nézett ki mind látványra, mind állagra, mint nyers húsgombócok, de az íze egyrészt gomba volt, másrészt imádom a nyers húst, úgyhogy mindvégig tatárbifsztekről álmodoztam, aztán ha már így előkerült leölt állatok nyers húsa, akkor véres bélszínekről is, ezt esetleg a bioséfnek ne áruljátok el. A tofupesto viszont remek futurisztikus zöld trutymó, finom is, teljesen felesleges volt a penne mellé fasírtot is betenni, de legalább eszembe jutott, milyen régen ettem egy igazán jó steaket. Konkrétan szakvizsgám után a bloggerekkel ott a Ferenc körútnál egy puccos steakházban, a neve most nem jut eszembe, és az is milyen érdekes, hogy ahogy öregszem, úgy egyre nyersebben szeretem a steaket, kiskoromban jól átsütve ettem, aztán két évig vega voltam, utána már közepesen szerettem, pár éve pedig húgom rádumált a véresre, és tényleg az az igazi. Node, torokköszörülés, miről is beszélek, khm, tehát kecskesajtos narancsos olívás saláta, az kecskesajt, narancs és olíva egy dobozban, kicsit meglepő kombináció, de klassz, vacsorára ettem, ööö, sonkás szendviccsel. 

Pénteken még mindig kecskesajt, burgonyapüré és rántott kecskesajt, unalmas, valamint csokoládés túrógombóc mandulában sütve meggy öntettel, mely utóbbival kapcsolatban kissé ambivalens vagyok, jobban szeretem az egyszerű ízeket, mint amikor ennyiféle dolgot kevernek össze, legyen akkor csak túrógómbóc meggy öntettel, vagy csoki mandulával, de ez így sok. Hidegen rossz volt, de viszonylag hamar rájöttem, hogy ez vélhetően melegétel, úgy már egész tűrhető, mandulába hempergetett túrógombócot kell elképzelni a belsejében egy kis csokidarabbal, mindez sütve, a sült túrógombóc pedig nem olyan finom, laza, mint a főtt, hanem keményebb és kevésbé finom. A durván jó a kombinációban a meggyöntet volt, igazi savanyú meggyízű. 

Azt kell még elmondanom, hogy vannak bioséfes kuponok a Shape és a Patika magazinokban, valamint, hogy holnap Szentendrén a Föld Napja-rendezvényen is lesznek ők is. 

Parfüm

2009.04.24. 11:42 - címkék: - 8 komment
Arról akartam még írni felháborodottan, hogy kb egy héttel húsvét után akaratom ellenére meglocsoltak, és ez mennyire borzasztó, holott nyilván csupán jószándék és hagyománytisztelet vezérelte az illető urat. Egy páciens volt, teljesen beszámítható, felelőssége teljes tudatában jött a kölnivel és mondta, hogy most meglocsol, én pedig udvariasan kértem, hogy ne tegye, mert nem szeretném, kérem, ne tegye, nem szeretném, majd az utolsó tíz centin már kissé fel is emeltem a hangomat és elhajoltam, mert még hosszú nap állt előttem, amit nem akartam kölnitől illatozva tölteni ráadásul napokkal húsvét után, de esélytelen voltam, így is rám fújta. Gondolom, amikor a nők azt mondják, "Nem", akkor az valójában azt jelenti, hogy mégis akarják, csak kicsit húzódoznak. És akkor megvilágosodott előttem a szép népszokás mögöttes értelme, tudniillik fiatal nőkre akaratuk ellenére ráspriccelünk valamit, és minél inkább tiltakoznak, annál jobb, hát mi a szexuális abúzus és a nők jogainak sárba tiprásának tökéletes szimbóluma, ha nem ez? Szavazati jogunk van, pilóták lehetünk és sebészek, de évente egyszer azért emlékeztetnek minket arra, hogy ha egy férfi spriccelni akar, az ellen nincs szavunk. Ha most feministaszakos bölcsészhallgató lennék,magyar népszokások szexuálpszichológiájából írnám a szakdolgozatomat, bár gyanítom, hogy valaki ezt már rég megírta.

I've seen the future, brother: it is murder

2009.04.21. 19:38 - címkék: - 1 komment

innen

Middlewatch

2009.04.21. 17:06 - címkék: - 3 komment

A Bivaly éve a rengeteg munka mellett még a "személyes célok megvalósítását" ígéri a Kígyónak (nekem), sajnos azonban személyes céljaim (kertes ház, nyaraló Brennbergbányán, olyan munka, ami nem ennyire túlterhelő és pénzt is adnak, mínusz két kiló, dél-kelet-ázsiai utazás, PhD, abesszín macska kertes házzal, pszichoterapeuta szakvizsga, örök élet, ingyen sör) így április táján még mindig kissé távolinak tűnnek. Hétvégén azonban rájöttem, hogy azt akarom, hogy ügyeletben úgy csörögjön a telefonom, mint Wendy Watson személyhívója a Middlemanben. Persze, sehol sem találtam a neten, ezért kérem a tisztelt utazóközönséget, hogy ha valakinek van ötlete, honnan szerezhetnék ilyen csengőhangot (esetleg telket, házat, PhD-t, macskát, egyéb), akkor ne habozzon azt megosztani velem.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította