Még egy kicsit a hajamról

2009.04.12. 14:26 - címkék: - 13 komment
Kihasználnám akkor itt a blog nyújtotta felületet némi hisztériára. Azt mondta a fodrászcsávó, hogy ebben a frizurában az a jó, hogy ha majd megmosom, akkor se kell szárítgatni, hanem magától jól fog állni. Persze lófaszt dehogy. Akkor volt csini, amikor ő beszárította, kivasalta, és rákente a hajsimító csodaolajat, amit csak nála lehet kapni. Jelenleg összevissza áll és rendezetlenebbnek és elhanyagoltabbnak néz ki, mint valaha. Persze, copfba se ér be rendesen, tehát most hónapokig vasalhatom, ami ugye tönkreteszi a hajat, hacsak nem vásárolok hozzá egy sokkal drágább hajvasalót és néhány hővédő-simító balzsamot meg kondicionálót meg fas ki tudja mit még. Sportolni nem lehet vele normálisan, mert az arcomat lágyan keretező tincsek végképp sehogy sem érnek bele copfba, a fülem mögé se lehet betűrni, így futás közben folyamatosan a szemembe lógnak, ezáltal összeizzadom őket, és nem csak kurva rettentő ideges leszek a végére, de még csapzott is. Lehet, hogy mégis megkeresem a csávót és kinyírom.

Akkor ezért tart itt ez az ország

2009.04.10. 21:48 - címkék: - 3 komment
Kisméretű pláza-OTP, egyáltalán nem halad a sor, elöl az ügyintéző csajok mintha nagyon szenvednének valamit a számítógéppel. Előttem egy melegítőnardágos, cserzett arcú fazon ácsorog, olyan jó negyvenesforma munkásember, egyik kezében kötélfüles interspar szatyor, másikban visa electron kártya, a ruháján itt-ott fehér mész- vagy festékfoltok, nyilván melóból jött. Egyszer hátrafordul, hozzám hajol és azt mondja:
- Tudja, régen, amikor még nem volt minden ennyire "modern", sokkal gyorsabban ment ám a sor. És akkor még azzal vannak annyira nagyra, hogy Neumann János építette az első számítógépet! Na, látja, ezért tartunk itt.

Pirított mákos rizs sült tofuval és alma chutneyval

2009.04.10. 11:02 - címkék: - 6 komment

Ezen a héten csak egy napon ettem bioséfet, teljesen hétköznapi ételeket (jó, bioséf-viszonylatban hétköznapiakat), valami tésztát laskával és olajbogyóval, meg körözöttet hagymás zsömlével és ruccolával. Viszont úgy döntöttem, hogy jövő héten megdöbbentően merész leszek, végtére is itt az alkalom, hogy megtapasztaljam a határaimat és leteszteljem a nyitottságomat más kultúrák és bizarr ízkombinációk irányába, úgyhogy eddigi óvatosságomat feladva berendeltem a lehető legdurvább nevű ételeket, olyanokat, mint szójás-csillis tönkölybúzahús avokádós-banános üvegtésztasalátával és rozmaringos kókusztejjel. (Ilyen étel nincs, ezt most találom ki, a címben szereplő viszont létezik és jövő héten enni fogom). Meg azon gondolkodtam, hogy az ikea névgenerátor meg az ördögiterv-generátor és egyéb hasonló sületlenségek mellett simán elférne egy bioséf-ételnévgenerátor, aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen lehet, hogy létezik ilyen, és eredetileg is úgy születnek az ételeik, hogy betáplálnak néhány bio-hangzású főnevet, mint búzahús, medvehagyma, tönköly, tofu, köleskása, kecskesajt, meg pár melléknevet, mint teljeskiőrlésű, krémes, magos, pácolt vagy ropogós, rányomnak a véletlenszerű generálás gombra, és meg is vagyunk, már csak össze kell ütni. 

Valamilyen húsvéti ételt amúgy osztogatnak majd ingyen a MOM biopiacon szombaton, de nem tudom, mit és hány órakor. Gondolom, nem sonkát.
Update: úgy tűnik, szombatra a medvehagymás hajdnalepényt dobta ki nekik a gép, és délelőtt.

Maybe you can have it all

2009.04.10. 02:36 - címkék: - 5 komment

Valahogy azt kellene talán megtanulnom még az életről, hogy ne tervezzem túl optimistán. Nem tudom, hogy a képességeimet értékelem-e túlzottan fel, vagy csak az a baj, hogy nem tudom szabvány egységek lineáris láncolataként tekinteni az Időt, de az utóbbi időben minden egyes napon ezzel szembesülök. Hogy amit beterveztem, azt nem tudom megcsinálni. Három napig szabin voltam, olyan feladatokkal, mint rengeteg ügyintézés, takarítás, ruhák, Coraline, virágokat átültetni, elmaradt adminisztratív feladatokat befejezni, disszertációhoz pár cikket elolvasni, minden nap edzőterem, fodrász, és még marad időm esetleg olvasni/a barátaimmal találkozni. Ebből az ügyintézés egy része elintéződött, a ruhákat elrendeztem (de attól legalább jól éreztem magam), egyszer voltam futni, a virágok felét elültettem, a takarítás egy része kész, voltam a fodrásznál, találkoztam egy db barátommal (de legalább ittunk mojito-t). Mit is képzelek én magamról, hogy három napba mindez belefér. Mit is képzeltem, amikor a mai feladataimat átgondolva azt gondoltam, hogy egy napba mindez belefér. Mit is képzelek az életről, hogy mindez belefér.

Eh, egy Middleman-idézetet akarok címnek, de nem jut eszembe és nem is találom, és most (vagy egy másik életben) kénytelen leszek még egyszer végignézni az egészet sajnos. 

És ez egy idő után unalmassá válik. Nem a Middleman, ott még nem tartunk, hanem az átütemezés, majd akkor húsvéti szünetben, mindenkitől elnézést, kérem, még ne szabják ki a késedelmi díjat, kérem, még ne utáljanak, egyszer utolérem magam, egyszer átutalom, beadom, megírom, átküldöm, egyenesbe jövök, majd hétvégén, szünetben, nyáron, szabim alatt, téli szünetben, majd akkor egyszer aztán igazán rendben lesz minden, efelől nincs kétségem. 

Oh say can you see my eyes (if you can then my hair's too short)

2009.04.09. 14:59 - címkék: - 7 komment

Háttal ültem a bejáratnak, bejött a főnővér, és nonverbális jelekkel rám mutogatva megkérdezte a többiektől, hogy ez meg ki? Emellett mindenki (asszisztensnők, kedvenc Főnököm, orvosok, nővérek, a Filozófus és egyéb szereplők) "Jó a hajad!"-dal köszön egész nap, ami igen kellemes. A hajam jó, a hajam csini, a hajam nőcis, csajos, profi, a hajam nem csak lelóg oldalt, mint valami hippinek, és nem hosszítja tovább amúgy is hosszúkás arcomat, a hajam stílusos, a hajam gyönyörű színű, a satír vagányan csillan a fényben. Én nem ilyen hajat akartam, de az végülis úgy tűnik, nem szempont. 

Az egész kalandban egyébként a helyszín volt a legklasszabb, és simán el tudom képzelni magamról, hogy visszamegyek még ehhez a fodrászfiúhoz szimplán a hajó miatt. A hajó a Petőfi híd pesti hídfőnél van, és várakozásommal ellentétben nem valami puccos, aranykeretes-tükrös Szalon, ahol minden falról a Revlon új, dögös színeit viselő szupermodellek néznek trendi közönnyel, és kávét és süteményt kapsz a vágás előtt, után, közben. Nem, a hajó az kellemesen lepukkant, nagyon-nagyon laza, barna hajópadlóval, pár kopottas indiánszoborral, és furcsa festményekkel, ahol "furcsa" alatt élénk színű, pszichedelikus, ronda képeket értünk egy bebélyegezve Jefferson Airplane-t hallgató Salvador Dalí modorában. Kör alakú kajütablakokon át, pozsgás növényeken keresztül süt a nap, az egész épp egy kissé himbálódzik a Duna hullámainak megfelelően, és áramlik a csí ezerrel és iszonyú jó. A fodrász is klassz, hosszú hajú, laza srác térdnadrágban és közvetlen stílussal. Elmagyarázom neki az elképzelésemet, miszerint a jelenlegihez hasonló színű, hosszú, középen elválasztott hajat szeretnék, ezen belül mozoghat. Kikeveri a színt, megnézeti velem is a hajmintákat, szuper, meg ráteszi a satírt (az olyan, mint a melír, csak nem csíkok, hanem folt), az is szuper, tényleg jó. És akkor levágja.

Megmondom neki, hogy középen választom a hajamat, ezen izmozunk egy darabig, nekem nem áll jól a középválaszték, mert hosszítja amúgy is hosszúkás arcomat, legalább próbáljuk ki, milyen oldalt választva, nagyon szép. Tényleg szép, tényleg jobban áll nekem az oldaltválasztott haj, tudom, régen volt is olyan, próbálkoztam vele, de ha egyszer utálom. Megmagyarázhatatlan okból. Talán szokatlan hajválaszték terén az eleve elrendeltséggel dobálózni, de ez van, nem tehetek mást, én egy Középen Választott Hajú Lány vagyok, felesleges küzdenem a sorsom ellen. Nem beszélve arról, hogy nekem hosszúkás arcom van, és az a véleményem, hogy az nem egy születési rendellenesség, amit el kell kendőzni minden lehetséges módszerrel. Szerintem nem gáz a hosszúkás arc. Nekem tetszik a hosszúkás arc. Nem akarok frappáns frizurákkal és a megfelelő szögben trükkösen elhelyezett pirosítóval kerekebb vagy szögletesebb vagy oválisabb arcot faragni magamnak, nekem hosszúkás arcom van kérem, ha nem tetszik, nem kell idenézni. 

Ezt így nem adtam elő neki teljes hosszában, de megmondtam, hogy én úgyis középen fogom választani, jobb, ha már most belenyugszunk. Oké. Akkor itt vágna bele fokozatot. Rendben, vághat, de csak elöl és csak keveset, mert ami nekem nem tetszik, azok a nagyon fokozatos, nagyon ritkított frizurák, ahol a páciens feje tetején sok haj van, de alul már csak pár tincs marad. Megnyugtatott, hogy olyan nem lesz, de azért egy kicsit kell ritkítani, az azért jó, mert a felső, rövidebb szálak akkor tartják a hosszabbakat, és az egész haj nem lapul le, hanem kicsit megemelkedik és többnek látszik. Mondtam, hogy rendben, csinálja, de nekem maradjon egy hosszú hajam, ami nincs túlzottan fokozatosra vágva és ritkítva, mondta, hogy oké, majd tett körülbelül hat, szabad szemmel követhetetlen gyorsaságú mozdulatot az ollójával, amellyel a hajam körülbelül 70 %-át a padlóra küldte. Végeredményképpen kaptam egy fokozatos, ritkított frizurát satírral, ami nagyon jó és csini és remek, és mindenkinek nagyon tetszik.

De mégis.

Olyan kevés dolog van, amit befolyásolhatunk az Életünkben. Ki vagyunk szolgáltatva felettünk álló, ismeretlen, hatalmas erők kényének-kedvének. Megszületünk valami random, ám megváltoztathatatlan génállománnyal, és onnantól a Sors és a Véletlen kíméletlen és kiszámíthatatlan akaratának áldozataként, szélfútta papírként sodródunk keresztül az életen, amíg meg nem halunk egy számunkra és szeretteink számára is váratlanul tragikus pillanatban. És tudom, illúzió, én mégis szeretem azt hinni, hogy mindeközben azért van néhány apróság, néhány döntés vagy helyzet az életben, amit magunk befolyásolhatunk istentől kapott szabad akaratunk által, és szeretem azt hinni, hogy a hajviseletünk is ezek közé tartozik.

Kérdezte a végén, hogy tetszik-e, én meg megmondtam őszintén, hogy tetszik, ez egy klassz kis frizura, csak éppen pont olyan, amilyet mondtam, hogy ne legyen. Ezen csodálkozott, mert az ő standardjai szerint egyáltalán nem is fokozatos vagy ritkított az én hajam, és azt érti, hogy szokatlan, és sajnálja, ha nem tetszik (amikor nagyon jó!), de egy kicsit szokjam, éljek vele, mossam meg, szárítsam máshogy, és majd fogom érezni, és majd megmutatom az ismerőseimnek és fogom látni a reakciókat és akkor jó lesz. Tényleg olyanokat mondanak ma az emberek, hogy "teljesen megszépültél", és úgy is érzem magam, mint a női magaznok Előtte-Utána rovatainak főszereplői. Bejön Andrea szürke, nyúlott pulóverben, lenőtt, barna, unalmas, töredezett hajjal, hosszúkás arc, karakteres orr, aztán kezelésbe veszi őt a stylist, fodrász, sminkes, és lám, kijön Andrea miniszoknyában, élénk színű, divatos blúzban, oválisra sminkelt arcformával, rafinált frizurával, csodaszép. És igen, számomra is furcsán hangzik, végtére is azon sírok, hogy csini lettem, és én inkább csúnya, hétköznapi és leharcolt szerettem volna maradni, de mit tegyek, az jobban én voltam, ez meg kevésbé vagyok én. Utoljára akkor volt ennyire énidegen hajam, amikor a Szabados Irene hajmodellje voltam egyetemista koromban és az is mindenki másnak tetszett rajtam kívül. 

Amúgy nem bántam meg egy percig sem, kaland az élet, klassz volt a hajó, remek a színe, a hossza meg majd megnő, és addig is mindenki dicsérget, végülis kész főnyeremény. 

Shining, gleaming, streaming, flaxen, waxen

2009.04.08. 10:12 - címkék: - 7 komment

Múlt héten pedig nagyon rossz napom volt valamelyik nap (nem emlékszem, melyik nap, mert mindegyik elég gáz volt), másrészt rájöttem, hogy törődhetnék végülis többet a külsőmmel, emellett észrevettem Niké frissen és klasszul levágatott haját. Pont ugyanolyan haja volt, mint addig, csak jobb. Elmesélte, hogy néhány hónappal ezelőtt a magyar pszichiátriai társaság éves vándorgyűlésének keretében tartózkodtak Debrecenben, a kongresszusi program végeztével szórakozóhely keresésére indultak a kihalt esti utcákon, amikor szembejött két srác, helyiek, szóba elegyedtek, jó fejek voltak, továbbmentek együtt bulizni, az egyikről kiderült, hogy fodrász, Pesten is dolgozik, és ő vágta a haját. Szóval felhívtam a srácot, hogy vágjon akkor az én hajamból is. Én eleve tartok azoktól a fodrászoktól, akik Művészek és az a téveszméjük van, hogy az én hajam az ő rajztáblájuk vagy festőállványuk vagy megformálásra váró agyagtömbjük, amelyen szárnyaló kreativitásukat végre szabadon kiélhetik, és ennek keretében mindenfélére rádumálnak, amit én nem is akartam. A srác azonban még ezt is tudta tetézni, ugyanis anélkül, hogy akár csak egyetlen egyszer is látott volna, már a telefonban rádumált, hogy nem csak levágja a hajamat, hanem be is festi, de ez nem minden, mert most olyan akciója van, hogy ha festetek, akkor ingyen rátesz egy satírt, és az nekem nagyon jó lesz, érdekesebbé teszi a hajat a satír, higgyem el milyen jó lesz, és amúgy hatezer forintba kerülne, de most kipróbálhatom ingyen.  Ezután húgommal megkerestük iwiwen a srácot (miután megkerestük iwiwen Bajnai Gordon lehetséges fiát és húgommal közös ismerőseiket. Az iwiw az ördög műve, ezért nem is használom) hát pont úgy néz ki, mint egy ilyen kreatív, "itt egy kicsit aszimmetrikusan megtépjük"-típus, ami még mindig jobb, mint a szemközti pláza kiégett és dühös fodrászasszonyai, de azért kicsit tartok tőle. Ma délután megyek. A szalonja egy hajón van a Dunán, ó, irgalom atyja, ne hagyj el. 

A homok titkai

2009.04.07. 18:33 - címkék: - 3 komment

Gondoltam, porszívózok a kisszekrény mögött is, mert a szekrények mögötti takarítás az emberi pszichére is jó hatással van, ezért kikapcsoltam a porszívót, aztán odébb toltam a szekrényt, ehhez kihúztam a mellette lévő konnektorból a hosszabbítót, nehogy rátoljam a szekrényt a kanyargó vezetékre, aztán ismét bekapcsoltam a porszívót és döbbenettel vegyes szomorúsággal konstatáltam, hogy Lucita, hűséges porszívóm nem működik többé, biztos elromlott.

Egy idő után rájöttem, hogy nem. 

Sálat, pulcsit, nejlonharisnyát és csudacsuda gyöngyöket

2009.04.07. 15:11 - címkék: - 11 komment

Nem tudom, fajunkra jellemző ősi ösztön-e, vagy csak a mi családunkban öröklődő mutáció, hogy a nőstények az első nárciszok nyílásakor hirtelen elengedhetetlen vágyat éreznek összes ruhatáruk szétszortírozására, velem mindenesetre ez történik. Mondjuk, a helyszűke is szerepet játszik, a tavaszi ruhák elérhetetlen magasan vannak a felső polcokon, le kell őket pakolni, és felpróbálgatni, mi az, ami még rámjön, mi az, amit már nem szeretek, mi az, amit két éve nem hordok, de most mégis tetszik. Jelenleg 80 %-on áll a projekt, az eddigi eredményeket a következőkben foglalnám össze: 

- a tavalyi ruháim többsége idén is megállja a helyét, ez megnyugtató, mert válság van
- azonnal fogynom kell pontosan 2 kg-t
- volt egy-két fura cuccom, amit tavaly viseltem, de most már nem tűnik olyan jó ötletnek
- rengeteg olyan ruhadarabom van, amit már sosem fogok felvenni (mert nyúlott vagy sosem állt jól), de az érzelmi értéke miatt tartok meg, például Koh Phanghan-os póló, James Band-es póló, YES-póló, Firefly-os póló
- rengeteg feliratos pólóm/trikóm/felsőm van, mert az utóbbi években arra voltam rákattanva, pl. Dangerous boyfriend vagy I am the one vagy I'm definitely up to something vagy Sad songs make me happy vagy I can't stop thinking about you vagy Oh yeah I'm in love vagy No power in the verse can stop me, ezeket alig hordtam és mai szemmel kissé gyerekesnek tűnnek, mégsincs szívem leselejtezni őket
- bár rövidgatyát nem vehetek fel, azért még jó lábam van, főleg magassarkú körömcipőben, kár, hogy abban egy lépést sem tudok járni
- azonnal szükségem van egy napszemüvegre
- mindegyik hosszú gyöngynyaklánc, amit a farsangi bulira vettem a hippi-szereléshez, megállja a helyét az életben is

Egyébként pedig a ruháim történeteket mesélnek el, és ilyenkor azokon nosztalgiázom. Most épp az a bordó csipkés felső van rajtam, amiben Johnny esküvőjén voltam, amire ajándékba a Boardos Fiúval festtettünk egy képet (mert ő remekül fest), és valaki megkérdezte, hogy "ja, ez a srác, aki festette, ő a Te haverod, ugye?", és én hosszú percekig zavartan gondolkodtam, hogy erre a kérdésre úgy mégis mi a helyes válasz. Meg a narancssárga gatyám, amit ugyan csak otthonra hordok, de Kambodzsában vettem; meg a fekete trikó, ami semmi extra, öt dollár volt, a 5th Avenue-n vettem New Yorkban, amikor elveszett a csomagunk és nem volt ruhám. Olyanokra is emlékszem, hogy ebben a szoknyában voltam a 21 c. filmen, pedig a film már alig rémlik; meg az volt rajtam, amikor vacsorázni mentünk arra a helyre ott a Jászai Mari tér felé a férjem felnőtt barátaival, és féltem, hogy miről fogok beszélgetni olyan emberekkel, akiket nem érdekel az internet, a sorozatok, a filmek és/vagy a pszichiátria, de aztán tudtam, mert jó fejek voltak. Ilyen apróságok, de délelőtt még rossz kedvem volt a Szokásos Gondjaim miatt, most meg már vidám vagyok, mert eszembe jutott egy csomó jó dolog, amik velem történtek ezekben a ruhákban. Hogy az élet nem csak munkahely és tudomány és stressz és pénz és válság és BKV, hanem mojito meg filmek meg nyári esték kiülős helyeken meg utazás meg séták meg fagylaltkehely friss eperrel. Ez jó.  

Destroy everything you touch today

2009.04.07. 11:08 - címkék: - 3 komment

Hatodik éve írom ezt a blogot, basszus. Ez se normális. De nem erről akartam beszélni, hanem hogy épp eldöntöttem, hogy idén nem megyek Voltra, erre jön a Ladytron. A Ladytronra színeztem az agyakat Utrechtben három hónapig, meg kell nézni őket. A legutolsó albumuk rossz volt, az előzőeket viszont szerettem. Emlékeztetőül, ez volt az (és mekkora feeling volt erre a számra kiköltözni a szobából és kidobni mindent, ami nem fér bele az 1 db bőröndömbe és leszaggatni mindent, ami az ottani létezésemre emlékeztet): 

Mit is mondhatnék

2009.04.06. 22:01 - címkék: -
Megnéztem a Twilightot 30 másodpercben nyuszikkal. Wow.

Then something happenend which unleashed the power of our imagination

2009.04.06. 11:54 - címkék: - 8 komment

A kedves fiú, aki a múltkor kifigyelte a vízkőoldómat, továbbra is létezik, és olyanokat csinál, hogy reggel egyszerre jön velem munkába. Beszáll mellém a liftbe, nekem a fülemben fülhallgató, úgyhogy megszólítani nem tud, csak nézeget, eljön velem a villamosmegállóig, felszáll velem a villamosra, leül mellém vagy velem szemben, és mintha várná, hogy mikor veszem ki a fülemből a fülhallgatót és dumálok vele. De én nem beszélgetek idegenekkel, különösen reggel munkába menet. Reggel senkivel sem beszélgetek, a férjem, amikor még csak udvarolt nekem és néha nálam aludt, mindig azt hitte, hogy valamiért haragszom rá, megbántam az elmúlt éjszakát vagy ilyesmi, mert annyira mogorva vagyok. Szóval esélytelen, hogy szóba álljak vele, és egyébként is olyan fura az egész.

isolde: - És valamelyik nap meg megyek le a lifttel, beszáll, jön velem, így néz, elindulok, és látom, hogy pont jön a villamos. Épp a Lé meg a Lola zenéjét hallgattam és régen voltam futni, úgyhogy sprinteltem egyet a villamosra, épphogy pont elértem, a srácot már az elején lehagytam valahol. Leülök egy kettes ülésre, elindul a villamos, és leül mellém a srác! Leül! És néz! Még csak nem is liheg! Szerinted ez hogyan lehetséges?
húgom: - Hát úgy, hogy az egészet csak képzeled.

Nem sokat segített rajtam, mivel fogalmam sincs, mit diktálnak az udvariasság szabályai olyan esetben, ha meg akar velem ismerkedni az alsó szomszéd, de én nem akarok, és arról sincsen fogalmam, mi a teendő, ha meg akar velem ismerkedni a képzeletbeli alsó szomszéd. Bár az utóbbi esetre léteznek gyógyszerek. 

Work that

2009.04.06. 11:34 - címkék: - 4 komment

Ma leadtam a papírokat a fokozatszerzési eljáráshoz, ez a PhD-hoz vezető többlépcsős bürokratikus akadálypálya egyik első lépcsője, valamint 120 ezer forintot kellett hozzá befizetni egy sárga csekken, ami nem tesz boldoggá. Állítólag, ha meglesz a tudományos fokozatom, akkor a befektetett idő, munka, parázás, energia és pénz majd megtérül, egyelőre elképzelésem sincs, hogyan. Persze, sosem lehet tudni, milyen ok-okozati összefüggések láncolatának a végén lesz a PhD-ból kertes házam és időm a kertben olvasni, de attól, hogy én nem látom át, még nem zárhatjuk ki. 

Még be kell fejeznem be szeretném fejezni a disszertációt, leadni, szigorlatozni, megvédeni kétszer, és akkor lesz jó. Közben pedig pszichoterapeuta záróvizsgát kell tennem szeretnék tenni, arra meg kell írni vagy hat esetet, meg tanulni is kell rá azért. Ez a tavasz-nyár arról fog szólni kéremszépen, hogy dolgozom és csinálom ezeket a cuccokat és stresszelek rajtuk ezerrel, nem pedig arról, hogy a Margitszigeten sétálgatok vagy az edzőterem teraszán napozgatok vagy anyám kertjében olvasgatok, ez az istenverte Bivaly Éve. A fentieken kívül tavasszal az allergiám miatt, nyáron pedig a hőség és a csótányok miatt fogok rinyálni, aztán ha nem jön közbe válság, egyéb, akkor novemberben Kambodzsa, a férjem szerint még ne éljem bele magam, de én szeretném. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította