And well yeah life has a funny way

2009.07.25. 01:19 - címkék: - 4 komment

Az a jó az életben szerintem, hogy elsőre jelentéktelennek tűnő apróságok is fontos pozitívumok tudnak lenni valahogy így összeadódva. Nekem legalábbis. Hogy épp rájöttem, hogy a panelban fogok megöregedni, hogy a munkám megeszi az életemet, hogy valójában az, hogy túlvállalom magam, részben legalábbis gyáva önsorsrontás, hogy nehogy valaha meg kelljen próbálnom pl. könyvet írni, hogy nem bírok több szomorú történetet meghallgatni, a barátaim nem megértőek éppen, hogy nincs pénzem, kitörte a cipő a lábamat és valami van a szememmel is. Szegény öregember vagyok, alig látok, fél fülem a sírban, nem bírok ki még egy napot, elfáradtam. Akkor három dolog történik.
- Kapok egy emailt, hogy valaki teljesen magától észrevette rajtam, hogy elfáradtam, és szívesen iszik velem egy sört.
- Reggel munkába menet összetalálkozom Kollégámmal, két mondatot beszélünk kb., amiből az egyik az, hogy egy betegem jókat mondott rólam és ő azt visszahallotta.
- Az egyik betegem egyik szomorú történetében ugyanúgy hívják az egyik, szeretetreméltó szereplőt, mint az első szerelmemet, és ettől valahogy minden egyes alkalommal, amikor kiejti a nevet, eszembe jut, hogy az élet ugyan szenvedés, lemondás, betegség, csalódás, halál, de nem csak az, hanem szerelem is, meg zene meg barátság meg napraforgómezők. Nehéz megfogalmazni, miért, de valahogy ettől mindig átsuhan némi reménykedő optimizmus a szomorkodáson. 

Ennyitől jó kedvem lesz, és bár a nehézségek nem múltak el, de rájövök, hogy én ezzel így jól vagyok. Vannak nehézségek, vannak jó dolgok. Oké. Lestrapált vagyok, de jókedvű.

Utána aztán történnek más jó dolgok is, ami klassz, de a fenti sorozat volt az, amin komolyan meglepődtem magamon. Hogy ennyire könnyű a kedvemre tenni. Fura.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította