Még nyafogok

2009.07.22. 16:34 - címkék: - 2 komment

Ezt követően felhívott egy nő a Telfoodtól, hogy nem tudja, mi beszéltünk-e múlt héten, mert már múlt héten is akart hívni, de nem emlékszik, hogy sikerült-e elérnie. Mondtam, hogy velem senki nem beszélt, csak kaptam visszaigazolást a rendelésről emailben, kaját meg nem. Mondta, hogy a mi utcánkba még nem szállítanak és nem tudja, mikor fognak, de elképzelhető, hogy egyszer majd fognak, úgyhogy érdeklődjek gyakran a honlapjukon szereplő telefonszámokon. Az "utcánk" különben nem egy külvárosi, nehezen elérhető hegyoldal, hanem átlag Budapest. Kérdeztem, hogy akkor miért nem szóltak erről egészen a mai napig nekem, mire kedvesen elnézést kért többször, hogy ő próbált hívni, meg a rendszer ígymegúgy. Elnéztem, lehet, hogy tényleg próbált hívni, de én azt gondolom, és igazam is van, hogy ilyenkor egy emailt kell küldeni az ügyfél által megadott címre, ahová a visszaigazolást is ki bírták küldeni, hogy "tisztelt ügyfelünk, bocs, de nem fogunk kaját vinni, ne várjon reménykedve a csirkemelljére salátával, hanem menjen fel szépen a menzára a többiekkel és egyen egy jó rántott halat, üdv, a cég". Kár, mert tetszettek a kajáik és az áraik. A hét hátralévő részére rendeltem a Gastroyaltól, mert ők legalább idehozzák, és ezen a héten még egy csalódást már nem bírnék elviselni. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította