Sálat, pulcsit, nejlonharisnyát és csudacsuda gyöngyöket

2009.04.07. 15:11 - címkék: - 11 komment

Nem tudom, fajunkra jellemző ősi ösztön-e, vagy csak a mi családunkban öröklődő mutáció, hogy a nőstények az első nárciszok nyílásakor hirtelen elengedhetetlen vágyat éreznek összes ruhatáruk szétszortírozására, velem mindenesetre ez történik. Mondjuk, a helyszűke is szerepet játszik, a tavaszi ruhák elérhetetlen magasan vannak a felső polcokon, le kell őket pakolni, és felpróbálgatni, mi az, ami még rámjön, mi az, amit már nem szeretek, mi az, amit két éve nem hordok, de most mégis tetszik. Jelenleg 80 %-on áll a projekt, az eddigi eredményeket a következőkben foglalnám össze: 

- a tavalyi ruháim többsége idén is megállja a helyét, ez megnyugtató, mert válság van
- azonnal fogynom kell pontosan 2 kg-t
- volt egy-két fura cuccom, amit tavaly viseltem, de most már nem tűnik olyan jó ötletnek
- rengeteg olyan ruhadarabom van, amit már sosem fogok felvenni (mert nyúlott vagy sosem állt jól), de az érzelmi értéke miatt tartok meg, például Koh Phanghan-os póló, James Band-es póló, YES-póló, Firefly-os póló
- rengeteg feliratos pólóm/trikóm/felsőm van, mert az utóbbi években arra voltam rákattanva, pl. Dangerous boyfriend vagy I am the one vagy I'm definitely up to something vagy Sad songs make me happy vagy I can't stop thinking about you vagy Oh yeah I'm in love vagy No power in the verse can stop me, ezeket alig hordtam és mai szemmel kissé gyerekesnek tűnnek, mégsincs szívem leselejtezni őket
- bár rövidgatyát nem vehetek fel, azért még jó lábam van, főleg magassarkú körömcipőben, kár, hogy abban egy lépést sem tudok járni
- azonnal szükségem van egy napszemüvegre
- mindegyik hosszú gyöngynyaklánc, amit a farsangi bulira vettem a hippi-szereléshez, megállja a helyét az életben is

Egyébként pedig a ruháim történeteket mesélnek el, és ilyenkor azokon nosztalgiázom. Most épp az a bordó csipkés felső van rajtam, amiben Johnny esküvőjén voltam, amire ajándékba a Boardos Fiúval festtettünk egy képet (mert ő remekül fest), és valaki megkérdezte, hogy "ja, ez a srác, aki festette, ő a Te haverod, ugye?", és én hosszú percekig zavartan gondolkodtam, hogy erre a kérdésre úgy mégis mi a helyes válasz. Meg a narancssárga gatyám, amit ugyan csak otthonra hordok, de Kambodzsában vettem; meg a fekete trikó, ami semmi extra, öt dollár volt, a 5th Avenue-n vettem New Yorkban, amikor elveszett a csomagunk és nem volt ruhám. Olyanokra is emlékszem, hogy ebben a szoknyában voltam a 21 c. filmen, pedig a film már alig rémlik; meg az volt rajtam, amikor vacsorázni mentünk arra a helyre ott a Jászai Mari tér felé a férjem felnőtt barátaival, és féltem, hogy miről fogok beszélgetni olyan emberekkel, akiket nem érdekel az internet, a sorozatok, a filmek és/vagy a pszichiátria, de aztán tudtam, mert jó fejek voltak. Ilyen apróságok, de délelőtt még rossz kedvem volt a Szokásos Gondjaim miatt, most meg már vidám vagyok, mert eszembe jutott egy csomó jó dolog, amik velem történtek ezekben a ruhákban. Hogy az élet nem csak munkahely és tudomány és stressz és pénz és válság és BKV, hanem mojito meg filmek meg nyári esték kiülős helyeken meg utazás meg séták meg fagylaltkehely friss eperrel. Ez jó.  

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította