Itt ragadnám meg az alkalmat a rinyálásra, miszerint két hete nem volt időm elmenni az edzőterembe, és akkor kitaláltam, hogy majd tegnap délután jól elmegyek, és addig maradok a futógépen, ameddig akarok, és megcsinálom az összes időigényes gyakorlatot is, a kitörések pl. legalább tíz perc, plusz nyújtás, és szaunázni fogok utána én, és senkisem állíthat meg ebben, és számtalan programajánlatra mondtam nemet eltökélten, például nem néztem meg a Coraline-t sem. És akkor átmentem a fitnessbe, ami nyitva van mindig, még december 24-én is, és ki volt írva, hogy átalakítás miatt ma csak délig volt nyitva. Hát ebben a szellemben szórakozik velem az univerzum, de legalább takarítottam és az kalóriát éget és még ingyen is volt.
Egyelőre egész rendesen spórolok, szombaton már tudatosvásároltam is, lementem a piacra a magyar kistermelőtől megvenni a magyar zöldséget tudatosan, bár csak tavalyi krumpli volt meg hagyma, de erről nem a kistermelők tehetnek, hanem a mérsékelt égöv éghajlata. Meg volt még ezenfelül fürtös paradicsom is, de az túl jól nézett ki és túl drága volt ahhoz, hogy higgyek a létezésében, engem nem vernek át. Egyébként pedig nekem lélektanilag túlságosan megterhelő a piacon vásárlás, mai modern, elidegenedett, rohanó bevásárlóközpontjainkban sokkal kevesebbet költök és kevesebbet is stresszelek. Én ugyanis úgy vásárolok, hogy leveszem a polcról, visszarakom, mégis leveszem, hordozom magammal két sornyit, mégis visszaviszem, visszarakom, a biztonsági őrök legnagyobb örömére, aztán mégis leveszem, és ezt az intersparban megteheti az ember. A piacon pedig, ha már megkérdezem valaminek az árát, el akarják nekem adni, és akkor már olyan nehéz nemet mondani, bár többnyire azért képes vagyok rá, de kifejezett energiát és odafigyelést igényel a részemről, pláne, amikor két sor múlva rájövök, hogy mégis meg kellett volna venni, vagy mégse. És akkor még ott van az, hogy rendes vagyok, és mindig megesik a szívem az aranyos öreg nénin vagy bácsin, aki fél zacskó tarkababot és kettő darab csoffadt zellert árul már reggel óta kétségbeesett tekintettel, és akkor megint ott a dilemma, hogy most akkor megvegyem a kettő darab csoffadt zellert, amire semmi szükségem, nem is szeretem, és csoffadt is, vagy pedig legyek erős és sétáljak tovább vérző szívvel, mert szegény bácsi, dehát nem vehetem meg a világ összes csoffadt zellerét, amikor nincs rá szükségem. Nem való ez nekem, mondom.
Meg még az van, hogy kéne foglalkoznom A Cikkemmel, legyen csupa nagybetűvel, de nincs kedvem, és ebből a szempontból direkt áldás, hogy csodálatosan szerteágazó tudományterület és munkakör a miénk, és így nyugodt szívvel készülhetek inkább az előadásomra, és olvashatok el számtalan cikket más, érdekesebb témáról, amelyekbe mindjárt bele is kezdek. Most mi van, azért pótcselekvésként tudományos szakirodalmat olvasni még mindig sokkal jobb, mintha a körmömet reszelném vagy a blogomat írnám, nemde.