Over the bridge we go (looking for love)

2008.06.08. 15:03 - címkék: - 2 komment

Valamit tenni kell, mert egyszer meg fogják unni a főnökeim, a barátaim és egyéb szeretteim, hogy arra várjanak, mikor kegyeskedem végre ráérni és foglalkozni velük. És egyszercsak majd már egyáltalán nem fognak elhívni inni/moziba/vendégségbe, és nem fognak megkérni, hogy írjak a blogjukba, és nem fognak remek és érdekes témákat adni tudományos cikkekhez, amik megjelenhetnének, csak meg kéne írnom, és nem fognak kölcsönadni könyveket, zenéket és nem fognak filmeket javasolni, amiket, úgy tűnik, sose nézek meg/írok meg/olvasok el/adok vissza, és magányos, kövér, alkoholista öregasszony leszek két bolhás macskával, akikkel kölcsönösen gyűlöljük egymást és engem.


Az is például hetekbe telt, mire egyáltalán betettem a lejátszóba az L.-től kapott Tori Amos-lemezt, és mindjárt az egyik kedvenc Velvet underground-számom feldolgozásával kezdődik (lásd fent)(de azért mégiscsak az eredeti Lou Reed az igazi), emellett meglepő módon szerepel rajta a Why I don't like Mondays, aminek én eddig csak a(z egyébként klassz) ska-verzióját ismertem.

The old hometown looks the same

2008.06.08. 13:32 - címkék: - 3 komment

Sopronban annyira zuhog az eső, hogy alig lehet keresztüllátni a vízfüggönyön, egy perc alatt térdig vizes a gatyám szára. Később eláll, tócsák mindenütt, durván fülledt, párás levegő, ázott növények szaga, rikoltozó madarak, a falevelekről csöpögő víz, mint valami dzsungelben, már azt várom, mikor találom szembe magam egy csörgőkígyóval vagy bengáli tigrissel a Felsőbüki Nagy Pál utca sarkán. Többféle ügyintézés végett gyalogolunk vagy tizenöt kilométert a városban,  helyismerettel rendelkezők kedvéért: a József Attila lakóteleptől elmegyünk gyalog az Uszoda környékére, majd onnan a Kuruc dombra a Varrónőhöz, már félig kész a ruhám, egész jó, onnan a Buszvégre a fodrászhoz, de az nincs nyitva, onnan az Intersparba, majd onnan vissza a József Attila lakótelephez. Többnyire azon ámuldozom, hogy itt a cseresznye meg a meggy meg a hársfatea csak úgy random nő a fán, nem a boltban kell megvenni dobozban, hanem felnyúlsz, leszeded.

Este nyolckor már álmos vagyok, anyám szerint az oxigén miatt van, ti. hogy itt sokkal "nehezebb" a levegő, az átlag pesti szénmonoxidtelítettséghez szokott embernek ez sokkoló lehet. Egyébként emlékszem, egyszer belgyógyászat gyakorlaton mesélte egy pesti néni, hogy két hetet volt Sopronban a szívszanatóriumban, de ott ő olyan rosszul volt! Fél óra séta után le kellett ülnie, a kardiológusok nem tudtak rá magyarázatot, aztán később hallotta más néniktől, hogy ott Sopronban valami van a levegővel, és attól van ez.

Kulturális ajánlónk: lesz idén szabadtéri mozi a Tűztoronynál, ami klassz ötlet szerintem, bár én a ritka némafilmek helyett egy fokkal populárisabb klasszikusokat vetítenék, dehát ők tudják.

Vekker, filozófia, taft

2008.06.06. 16:23 - címkék: - 4 komment

Ennyi életöröm után, úgy érzem, muszáj beszólnom valamire. Például a telefonom, nagyon szeretem az új, céges telefonomat, de mi az, hogy a Kedvencek menüpont alatt van az Ébresztőóra? Úgy mégis, kinek a kedvence vajon az ébresztőóra? Nem hinném, hogy létezik ilyen ember.

Tegnap meg voltam az FHB-ban, az MKB-ban, az OTP-ben, és az ANTSZ-ben, különböző ügyekben, meg csináltattam fotót a vízumkérelemhez, mondjuk, lehet, hogy nem farmerdzsekiben és nem ügyelet után kellett volna, és akkor nem néznék ki úgy, mint egy kiskorú elkövető a Sziget zárónapján hajnali ötkor, meg voltam kórházban látogatni, egyébként teljesen zavarban vagyok, amikor látogatóként vagy betegként megyek egy kórházba, fogalmam sincs, hogyan kell viselkedni, amikor nem én vagyok az orvos, de tényleg.

Aztán délután épp lelkesen elkezdtem volna tanulni a mai vizsgámra, amikor is észrevettem, hogy nincs is meg otthon a tankönyv (Judith Beck: Kognitív pszichoterápia), valószínűleg kölcsönadtam valakinek, csak tudnám, kinek. (Ha olvassa ezt, kérem, hozza vissza!) De nyugalom, hosszú évek könyvvásárlási addikciójának eredményeképpen van otthon három darab másik, kognitív terápiáról szóló könyvem, és még kettő, amiben van kognitív fejezet. Persze, ma kihúztam a kognitív terápia történetét Niké apjánál, ami vicces volt.
Vizsgáztató (rendkívül csalódottan): - Ezt húztad??
isolde: - Már az ókori görög sztoikus filozófusok is...
Vizsgáztató: - Na, elég ebből, ez itt nem filozófiavizsga.

De most mennem kell, hétvégén megyek Sopronba, és megnézem, mi újság a Varrónővel és a Bordó Tafttal.

It never gets old, huh?

2008.06.05. 18:51 - címkék: - 7 komment

Muszáj betennem a videót az előzőhöz, bár már biztos mindenki látta. Discovery Channel-reklám, nagyon szép.

I love to go fast, I love Egyptian kings

2008.06.04. 22:09 - címkék: - 15 komment

Mivel a múltkor megígértem. Mezítláb mászkálni a lakásban, meg odakint is, akár forró betonon, hidakon átmenni különösen jó, ahogy érzed a tapladdal, hogy mozog a híd. Szeretem, amikor iszonyúan forgalmas a város és egy mozdulatlan pont tudok lenni a káosz közepén. Rengetegszer egymás után meghallgatni ugyanazt a számot, rengetegszer megnézni ugyanazt a filmet, és kritikátlan módon darálni egymás után a sorozatrészeket. Szeretem, hogy egy csomó dalszöveget és verset tudok kívülről, bármilyen haszontalan tudás is ez. Szeretek tudni dolgokat és eligazodni az életben, nagyon szeretem, hogy minden helyzetben feltalálom magam, persze, előtte mindig tökéletesen meg vagyok győződve ennek az ellenkezőjéről.

Szeretem azt a fajta összhangot, amikor egy beszélgetésben teljesen értem, mire gondol a másik, és ő is érti, mit beszélek én, vagy amikor még ki sem gondolta, mit fog mondani, de én már tudom. Meg azokat a beszélgetéseket új ismerősökkel, amikor rájöttök a közös pontokra, a "jé-nekem-is-pont-ez-a-kedvenc-Hitchcock-filmem"-jelenséget, megnyugtató. Szeretek a sokoldalú lány lenni, sokféle, nehezen összeegyeztethető dolgot csinálni egyszerre, és azon hisztizni, hogy hogyan férnek meg ezek az életemben. Imádok felébredni korán, amikor nem kell felkelnem, és annyiszor visszaaludni, ahányszor akarok, szeretek délután egykor felkelni és négykor még pizsamában és kávéval ülni az internet előtt. Szeretek sétálni a Városban, egyedül, vagy néha mással, nagyon szeretem a kényelmes cipőket, az eső utáni időt, a furcsa fényeket, a nagy, félelmetes viharokat dörgéssel, villámlással, jégesővel. Szeretek beülni kávézni, a frissen őrölt kávé illatát, a brownie-t, a nagy, egészségesnek-látszó szendvicseket, a baklavát, a red curry-t, a créme brulée-t. Szeretek kiülni sörözni, a csapolt Leffé-t, a mojitot, a frissen préselt narancslevet, a fagylaltkelyheket, az őszibarackot. Szeretem a durva ízeket, a zellert, az olajbogyót, a nagyon csípőset. Szeretek moziba menni, popcorn-t enni és műanyag kóláspohárból inni szívószállal. Meg üvegből inni a bacardi breezert, dobozból inni a tejet, kézzel enni bármit, és take-away kávéspohárral szaladgálni a városban. Imádok napozni, szeretem, amikor csúnya, fehér csíkot hagy rajtam a bikinifelső pántja. Szeretek vonaton utazni, és azt a pillanatot, amikor felszálláskor a repülő kereke elválik a kifutópályától.

Imádom a macskakölyköket, mert cukik, és a felnőtt macskákat, mert független jellemek. Szeretem regényhősnőnek képzelni magam, általában sikerül. Szeretek hülyeségeken röhögni a férjemmel, és azt, amikor este ő már aludna, de én még mindig beszélek hozzá. Szeretek táncolni, szeretem a tequilát, a vállat szabadon hagyó trikókat, a hosszú nyakláncokat és színes selyemsálakat, bár azokat sosem hordom. Szeretem a feliratos pólókat, a nagy táskákat, a hosszú szoknyákat, a Lancome szemfestékeket, bár évente egyszer festem ki magam. Szeretek felpróbálgatni ruhákat, amiket aztán sosem veszek meg, ebben a csúcstartó egyszer Párizsban egy méregdrága rózsaszín Chanel estélyi. 

Szeretem a babonákat és szertartásokat, mert megadják azt az illúziót, hogy képes vagy befolyásolni a világ menetét. Szeretek pszichoterápiás könyveket olvasni és pszichoterápiára járni, mert megadják azt az illúziót, hogy képes vagy befolyásolni a saját sorsodat, amit messzemenőkig el is hiszek. Titkon nagyon szeretem a munkámat, a munkahelyemet és a kollégáim többségét, bár folyamatosan rinyálok. Szeretek a mindenféle barátaimmal lenni és különösen szeretem mixelni a különböző helyről ismerteket, persze, mindig félek, hogy rosszul sül el, de eddig még nem volt semmi katasztrófa. Szeretek selejtezni és mámorosan kidobálni régi, haszontalan, vagy akár hasznos tárgyakat, és megmagyarázhatatlanul ragaszkodni más haszontalan tárgyakhoz. Vagy megírni egy hosszú blogbejegyzést, és aztán kitörölni a francba, mert úgy döntök, á, ez mégsem fontos.

Szeretem az olyan zenéket, amikhez valami emlék vagy más "jelentőség" fűződik, egyedül koncertekre járni, egyedül moziba menni, egyedül beülni valahová, egyedül lenni otthon, egyedül utazni. Szeretem Sopront, Brennbergbányát, Koh Phanghant, néha Budapestet késő este vagy hajnalban, Camden Town-t, a piacokat, a csendet, szeretek felmenni magas helyekre és lenézni a városra, a hajókat, az antikváriumokat, mert mindegyikben van egy könyv, ami rád vár. Szeretek enni a fürdőkádban, és az extra tusfürdőket, nyáron például a mentolosakat. Nem, nem eszem meg az extra tusfürdőket, ez két külön mellékmondat. Szeretek idézeteket vagy utalásokat elrejteni a blogbejegyzéseimben vagy a címükben, amiket csak néhány ember ért, de az bizonyára jól szórakozik. Dennis Leary-t, Kőhalmi Zoltánt, Für Anikó hangját, Clive Owent, Bruce Willist, Angelina Jolie-t Lara Croft szerepében, Jodie Fostert a Kapcsolatban, Linda Hamiltont, Jordant a Scrubsból. Szerb Antalt, Marquezt, Paul Austert, Hoffmannt, mert épp annyira rugaszkodnak el a valóságtól, amennyire én. Neil Gaiman-t, bár ő jobban. Szeretem, hogy nincs objektív valóság, vagy "van, csak érdektelen", nagyon szeretem az embernek azt a képességét, hogy nemlétező történeteket, akár személyeket vagy egész világokat talál ki, az evolúció legjobb vívmánya. Tudom, hogy ez nem olyan vicces bejegyzés, mint az utálom-os, mivel nem annyira spontán, meg én egyébként is akkor írok jól, amikor dühös vagyok, valamint végig az az érzésem, hogy valóban fontos dolgokat felejtek ki, és két nap múlva majd eszembe jutnak olyanok, amiket hihetetlenül szeretek, de kifelejtettem.

Női énekesek, siklóernyő, hidak, internet, Firefly, Haagen Dazs-fagyi. Problémákat oldani meg. Lávaköves masszázs, olcsó dvd-k, sárga sötétítőfüggöny, lazacos nigiri, Takács Zsuzsa-versek.

I'm a leaf on the wind. Watch how I soar.

2008.06.04. 21:44 - címkék: - 2 komment

Megláttam az indexen azt a címet, hogy "a filmtörténet legjobb űrhajós üldözései", és rögtön arra gondoltam, hogy nr.1.: nyilván a Serenity-ben, amikor a Mirandáról visszafelé úton meglógnak a reaverek elől, egyúttal ráeresztve őket a Szövetség flottájára, az gyönyörű, és ütősen is folytatódik, de biztos nem lesz rajta a listán, mivel nem elég populáris. De tévedtem, nyolcadik. Azonban ne nézzük meg a link alatti videót, ha még nem láttuk a filmet, vagy legalábbis ne végig, mivel durván spoileres.

Telling strangers personal things

2008.06.02. 20:24 - címkék: - 5 komment

Szoknyában mentem dolgozni, felraktam a sötétítőfüggönyt helyettesítő pokrócot az ablakra, megint minden héten vasalni kell*, jeges tea-készítéssel kísérletezem, mezítláb járok a lakásban, van időpontom a pedikűröshöz, percek alatt elfogy egy karton ásványvíz, este hétkor még besüt a nap, reménykedve várom az időjárásjelentés által beígért záporok-zivatarokat, nem szárítom meg a hajamat hajmosás után. Női előadók a nyárról énekelnek rovatunkban pedig itt ez a leginkább talán szomorú Regina Spektor-szám. Van egyfajta szövege azért.


 

Summer in the city, I'm so lonely lonely lonely
So I went to a protest just to rub up against strangers
And I did feel like coming but I also felt like crying
It doesn't seem so worth it right now

*(az év többi részében sosem vasalok, de a nyári cuccaim majdnem mind lenvászon, gyűrődős, negyven fokban vasalni legjobb)

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította