New York, New York

2008.06.01. 18:43 - címkék: - 8 komment
Abból a célból kéri-e bebocsátását az Egyesült Államokba, hogy ott olyan tevékenységet folytasson, amely megsérti az export tilalmi szabályokat, hogy felforgató, terrorista vagy más törvénytelen tevékenységet folytasson? Tagja vagy képviselője-e olyan szervezetnek, amelyet az amerikai külügyminiszter jelenleg terrorszervezetnek minősít? Részt vett-e emberek üldöztetésében a német náci kormány irányítása alatt, vagy vett-e részt valaha népírtásban?

Igen Nem

Tudom, régi, közismert, de én most szembesültem vele először, és milyen bizarr feltenni ezt a kérdést. Népirtás amúgy rövid i szerintem.

I say it's all right

2008.05.30. 19:32 - címkék: - 7 komment

Átmentem statisztikából, juhéj. Nem kéne ennek nagy jelentőséget tulajdonítani, hiszen csak egy egyhetes phd-kurzus volt az orvosi kutatásban leggyakrabban használt módszerekről, és most sem tudom, mi az a statisztika valójában. Két kreditpontot ért.
Csakhogy ezzel megvan a phd-hoz szükséges összes kreditpontom, és nem kell kurzusokra járnom soha, soha többé. Persze, a phd nehéz része nem a kurzusokra járás, hanem a cikkek megírása, a tézisek megírása és megvédése, amely utóbbiak terén egyelőre nem kifejezetten jeleskedem.
Nem baj, akkor is örülök. Vettem is örömömben egy leárazott narancssárga szoknyát.

De durva, hogy tetszett az embereknek az előző post, meg voltam róla győződve, hogy mindenki egyöntetűen és felháborodottan nekem fog esni, hogy megvédje az Emil Rulezt meg a kínai kaját. Nagyon érdekes.

Meg nyár is van, hallgassuk Nina Simone-tól a Here comes the sun-t, nagyon szeretem ezt a feldolgozást, sokkal jobb, mint az eredeti.


Kicsit hisztizek most

2008.05.29. 19:10 - címkék: - 56 komment

A hétköznapokban valójában kevéssé mutatkozik meg, hogy kire számíthat az ember úgy igazán és kire nem, ellenben erre valók a nehéz élethelyzetek, például ilyenkor, amikor fogyózom, az igazi barátok kivételével majdnem mindenki cseszeget a módszer miatt/ a fogyókúra ténye miatt egyáltalán, amitől én mérhetetlenül agresszív leszek azonnal, de komolyan, hadd írjam már ide (mire tartom ezt a blogot mégis, ha nem erre?), hogy iszonyatosan idegesít, hogy mindenki olyan kurva okos hirtelen a helyes diétát illetően.

Amikor én pontosan tudom, hogy nekem hogy kell csinálni, és akkor mégis bizonygathatom egész nap. Nem, nem vagyok evészavaros, három kilót akarok fogyni, hogy kényelmes legyen a farmerom. Nem, nem érdekel, hogy sportolni kell és akkor azt ehetsz, amit akarsz, egyrészt ez csak akkor igaz, ha valódi súlyfeleslegekről beszélünk, másrészt heti néhányszor úgyis tornázom. Nem, nincs időm, sem kedvem, hogy biciklizzek százkilométereket vagy futni járjak vagy mittudomén, mit kell sportolni. Nem, nem igaz, hogy az embernek arra van ideje, amire akarja, ez egy bizonyos pontig igaz, afelett pedig nem. Igen, a kalóriákat számolom, mert szerintem az az ésszerű, egyféleképpen fogy ugyanis az ember, ha kevesebb energiát visz be, mint amennyit felhasznál. Az összes csodamódszer visszavezethető a kalóriabevitel csökkentésére. Igen, tudom, növelhetném a felhasznált kalóriát, és ha napi öt órát edzenék, mint Madonna, akkor többet ehetnék, de én ezt választom. Nem, nem fogok elkezdeni semmilyen küzdősportot, nem fogok futni, nem fogok biciklizni, hegyet mászni, nordic walking-olni, úszni, lovagolni, nem érdekel a ló, nem értem, mit vannak úgy oda tőle az emberek, ugyanolyan állat, mint a többi, nem megyek be barlangba, mert isten szent ege alatt akarok meghalni, nem győzöm le ezt a félelmemet, mert úgyis mindet legyőzöm, hadd maradjon pár. Nem fogok szörfözni se, bár állítólag Siófokon lehet, de egy fillérem sincs, sem autóm, sem nyaralóm, sem annyi szabim. Nem fogom abbahagyni a kávéivást, mert nyolcadikas korom óta iszom, azaz 16 éve, és én így szeretem. Nem tornázom Norbira, Rékára, Cindy Crawfordra, mert nekem az Alexandra stílusa jön be. Nem érdekel, hogy kínos vagy nem kínos otthon tornázni Alexandrára, nem érdekel, hogy mi az aktuális agyonhype-olt fitnesstrend, nem kezdek el capoeirázni, kangoo-zni, utálom a box-aerobicot, a fitball-t, a pilatest pedig különösen gyűlölöm.

Ha már itt tartunk, gyűlölöm az üvegasztalt is, nem érdekel, mennyire szép vagy elegáns, utálom a bőrkanapét, soha nem fogok olyat venni, nem, nem fogok lehúzott redőnnyel aludni, nem megyek Indiába soha, akármilyen érdekes, nem megyek Tunéziába, nem alszom sátorban, mert utálok kempingezni, nem szeretem az Alföldet, mert lapos, nem szeretem a madarakat, mert fura lábuk és szárnyuk van, hogy néz már ki az, ilyen csontos-ízületes vázra kifeszített tollak, bizarr. Nem érdekel a szüléssel kapcsolatos egész ezoterikus maszlag, utálom az otthonszülést, veszélyes, nem, nem zavar a kórházi környezet, attól érzem magam biztonságban, ha van a környéken tubus, defibrillátor, centrális kanül, lélegeztetőgép, nem pedig bába meg dúla meg a veresegyházi asszonykórus. Nem érdekel, hogy káros a napozás vagy a szolárium, nem fogom napozás nélkül leélni az életemet, utálom a naptejet, a hajhabot, a hajlakkot, a frufrut, a körömlakkot, a kínai kaját, a mizolevest, a pannónia sajtot, a Szex és New Yorkot, a háborús filmeket, igen, mindegyiket egytől egyig, nem érdekel, hány Oscart kapott, a Mel Gibsont, a Tom Cruise-t, a Depeche Mode-ot, a világzenét, a szláv népzenét, külön kiemelném a Boban Markovich-féléket, valamint a Belgát, a Kistehén Tánczenekart, az Amorf Ördögöket, az Emil Rulezt, a Péterfy Borit, a 30y-t és azt a számot, amiben az van, hogy ha parázok, lemegyek a Tescoba.

Másokon nem idegesít, de alapvetően utálom a csőnadrágot, a túlságosan csípő fazonú nadrágot, a hülye nyolcvanasévek-mintákat, elment az eszetek, komolyan, a nagyanyám otthonkája elegánsabb volt, az alulhúzott felsőket, a tornacipőből készült balerinacipőt (biztos van valami rendkívül trendi neve), és a hegyesorrú cipőket, de azokat annyira, hogy még másokon is.

Utálom a rovarokat, a port, a nagyon meleget, azt, amikor nem hat a fejfájáscsillapító, és azt, amikor túl sok dolgom van és ehelyett elcseszem az időt. Utálok új, ismeretlen emberekkel találkozni, főleg sokkal egyszerre, főleg olyan helyzetekben, amiben járatlan vagyok és nem tudom, hogyan kell otthonosan viselkedni. Utálok utolsó lenni ebédnél, amikor még eszem, de a többiek már rám várnak. Utálom, hogy nem tudok felkelni reggel, hanem egy óra hosszat kell tízpercenként csörgetnem az órát, mire kikászálódom. Elképesztően idegesít az a fajta rinyálás, hogy el kell menni az országból, mert itt minden ilyen szar, basszus, akkor menjél, a másik válaszom pedig, basszus, ez a ti országotok, csináljatok belőle másmilyet, ha annyira nem tetszik, nem sírni kell, hogy a Demszky nem szedeti fel a szemetet, hanem nem kell ledobni a szemetet, a múltkor a Kedden egyébként valaki javasolta, hogy csináljak "Ezért tart itt ez az ország"-feliratú pólót, csak tartok tőle, hogy ezt a mondatot csupán én tartom viccesnek és a legtöbben komolyan vennék. Utálom a humortalan embereket, nem azt, ha valaki nem vicces, azzal nincs baj, hanem azt, ha valaki nem tud röhögni az őt vagy másokat ért szerencsétlenségeken, hanem mindent véresen komolyan vesz és felbassza az agyát, ha nem jön a busz vagy ha sokáig kell sorbanállni a postán. Ezért tart itt ez az ország. Emberekben idegesít még, ha valaki nagyon megjátssza magát, meg azok, akik annyira imádják a saját hangjukat hallani, hogy mindenhez hozzá kell szólniuk és nem bírnak csendben maradni. Utálom az összes fanatikust és előítéletest, teljesen mindegy, hogy egyetértek-e vele vagy sem, szerintem az egyetlen helyes hozzáállás a kételkedés, bármiről is legyen szó. Iszonyúan utálom azt a fajta 'fővárosi, interneten nevelkedett fiatal'-hozzáállást, aki buta, szegény, tájszólással beszélő, régimódi, vagy tájékozatlan embereken röhög, és körbeküldözgeti a videót, amin a vidéki suttyó a kocsmában hülyeségeket mond a politikáról, tényleg, ne legyenek egyszerű emberek, legyen mindenki trendi, legyen mindenki képben. Utálom az informatikusok, rendszergazdák, illetve bármilyen, technikailag jobban képzett férfiak lenéző viselkedését, amikor valaki nem ismer a gépén egy lehetőséget vagy nem tud elhárítani egy hibát, utálom, amikor röhögnek rajtam, mert nem használok total commandert és mert media playert hallgatok, pedig a winamp mennyivel jobb, kit érdekel, zenét hallgatok, nem a programot. Azt is utálom, amikor más embereket röhögnek ki ilyenekért vagy sokkal alapabb dolgokért, miért kellene minden földi halandónak tudnia, hogyan kell beállítani a wifit, én se tudok hajat vágni, azért megyek fodrászhoz. Utálom az olyan fodrászt, kozmetikust és taxist, aki mindenáron beszélgetni akar velem.

Utálom, hogy manapság a környékünkön a kamionok simán átmennek a piroson, és senki nem tesz ez ellen semmit, ezért tart itt ez az ország. Utálom a Theodora Quelle vizet, mert van egy ilyen fura mellékíze, és különösen utálom, hogy valaki mindig akad, aki meg akarja magyarázni, hogy nem igaz, mert nincs is, ugyanolyan íze van, mint bármelyik másik víznek. Utálom a Nádas Pétert, a Parti Nagy Lajost és a Tandori fordításait, szerintem nem ez az írás, nem így kell bánni a nyelvvel. Utálom a Heti Hetest, a Fábry-t, és a Szupkay Viktort, az egyáltalán nem vicces. Utálom, hogy a tévében is és a rádióban is hangosabb a reklám, mint a film/a zene. Utálom, ha Sopronnal cseszegetnek (ti. azzal, hogy a soproniak ígymegúgy milyen nagyra vannak a városukkal), mért ne lehetnék büszke a városomra, ha egyszer klassz.

Most így kapásból ennyi, de majd legközelebb írok egy bejegyzést arról, hogy miket szeretek, az sokkal jobb lesz.

But all she does is waste your time

2008.05.27. 17:46 - címkék: - 7 komment

Mit művelek megint, csomó dolgom van, ehelyett cseszem el az időt, bárcsak kitalálnának végre valami rendes diagnózist az ilyen lájtos kedd délutáni önsorsrontásra, nem a nagybetűs, analitikusan orientált Önsorsrontásra gondolok, amikor agresszív alkoholista apánk után agresszív alkoholista férjhez megyünk, és beszerzünk agresszív alkoholista szeretőt is, hanem a hétköznapi, kisbetűsre, amikor az ember a rengeteg dolga helyett "körmöt vág, virágot öntöz, kézzel mos", bárcsak bekerülne a DSM V.-be és lenne BNO kódja és megjelenne rá harmincféle gyógyszer, amikben persze mind ugyanaz az alapmolekula, és viták kereszttüzében állna évtizedekig, hogy akkor ez most betegség-e vagy nem, pszichoterápia kell-e rá vagy sem, és kongresszusokon ölnék a kognitív terapeuták az analitikusokat és viszont, és neves és névtelen szakértők már-már személyeskedően provokatív hangnemben cikkeznének róla, hogy a 'munka helyett végzett céltalan szöszmötölés' a normális emberi Lét velejárója, csak a gyógyszergyárak akarják elhitetni velünk, hogy ez egy diagnózis, és könyveket írnának róla az antipszichiáterek, hogy a céltalanul szöszmötölő ember csupán egy címke, mai, beteg társadalmunk terméke, amellyel stigmatizáljuk a nagyátlagtól akár egy kicsit is eltérő embertársainkat, pedig a céltalan szöszmötölésnek megvan a helye, és leszedálás és elektrosokk és legenyhébb mellékhatásként is öngyilkosságot okozó vegyületek helyett inkább megérteni és társadalmunkba integrálni kellene az efféle tudatállapotot, amikor az embernek ugyan ezer dolga van, fennmaradó idejében ahelyett, hogy hasznos dolgait csinálná, inkább blogot ír arról a jelenségről, hogy ahelyett, hogy hasznos dolgait művelné, blogot ír, istenem, bárcsak lenne valami gyógyszer ez ellen vagy leginkább depot-injekció.

Bezzeg a figyelemzavar, meg a premenstruális szindróma, az persze betegség.

Na, ezért tart itt ez az ország

2008.05.26. 16:09 - címkék: - 11 komment
Ja, és csomót mászkáltam a városban tegnap, és egy, azaz egyetlenegy embernél láttam csak törülközőt, egy szürke inges és elegáns szövetnadrágos, ötvenes úr vállán egy kisebb, citromsárga darabot.

All I wanna do is have a little fun before I die

2008.05.26. 15:52 - címkék: - 1 komment

Voltam Blues Floor koncerten, klassz volt, bár késtem egy órát, mert rosszul lett a szomszéd néni és ott kellett fontoskodnom, aztán meg nem tudtam eldönteni, mit vegyek fel. Húgom szerint a kedvenc Promod ruhámban úgy nézek ki, mint Felicity a Váratlan utazásból, és egyébként tényleg.

Azután voltam céges partin, ahol céges partihoz méltóan többnyire ittasan vihorásztunk, hazagyalogoltam a Holdudvarból, jó messze van, voltam Hajnalka szülinapján a Menta Teraszon, ahol kissé talán túl sokat zsonglőrködtek az italainkkal mind időben (sose hozták ki), mind anyagilag (azért felszámolták). Rá akarom dumálni Charles-t, hogy írjunk könyvet az utazásaiból (kiégett marketinges rácsapja az ajtót Európára és bejárja Nepált, Indiát, Vietnámot, kaland, izgalom, humor, féltékenység), és szerintem sikerülne is, ha nem akarna heteken belül megint elutazni Mongóliába vagy hova. Vasárnap pedig Ildikó leánybúcsújának keretében fürdőztünk és napoztunk a Gellértben, ahol most voltam először és gyönyörű szép az egész, tényleg, kivéve az öltözőt lepukkant hetvenes évekbeli szekrényekkel és szigorú Kabinos Nénikkel (persze, tudom, a Kabinos Néni része az élménynek). És ettünk a Parázsban, mert hol máshol.

Többnyire azon rinyáltam a hétvégén, hogy statisztikát szeretnék tanulni, de nincs rá időm, mert bulizni kell mennem meg fürdőbe, ami azért, valljuk be, még tőlem is elég abszurd.

Pár hete ellenben olvastam egy cikket valamely női magazinban a szörfözésről, és rájöttem, hogy úgy szeretnék szörfözni. Tök jó lehet, hullámok, napfény, néha beleesel a vízbe. Mi kell ennél több. Valamint Kollégám kiszámolta nekem, hogy ha majd a tervezett ütemben fogok magánrendelni és azt mind félreteszem, akkor össze tudok gyűjteni egy családi házra a soproni Lövérekben akár már hetven év alatt. Nézzetek csak vissza nyugodtan hetven év múlva, majd teszek fel képeket.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította