You don't have to see it if you know it's there

2008.01.12. 11:07 - címkék: - 13 komment

Időhurokba kerültem kicsit, már eleve a vizsgaidőszakkal, hogy ugyanabban az XL-es zöld polárpulcsiban gubbasztok az íróasztalnál, amiben egyetem alatt hat évig gubbasztottam, aztán L. odaadta a Flört című filmet, amit 1996-ban láttam először és csomó történet kapcsolódik hozzá. Először a Kabóca nevű udvarlóm vitt el rá még Sopronban, akkor egy hete jártunk, úgyhogy mozi után fel is tettem neki a filmben háromszor is elhangzó kérdést: van-e nekünk jövőnk együtt. Ki is rúgott egy hét múlva, Valentin-napkor. Aztán rá egy évre, már Pesten laktam, épp adták a moziban a Flörtöt, úgyhogy elmentem Valentin-napkor egyedül megnézni, nem tehetek róla, szeretem az életemben a mintázatokat meg jelképeket. Sajnálatos módon a pesti moziban szinkronizálva adták, ami kb. félig kinyírta nekem a filmet (három különböző nyelven beszélnek benne eredetileg, és az mind magyar lett).

És akkor volt még az, amikor - még 1997-ben járunk - a filmből lopott jelenet során megszavaztattam a Riff-Röff Rock Klub nevű szórakozóhely női mosdójának enyhén ittas közönségét, hogy most akkor szerintük maradjak a biztonságos alap pasimmal, vagy engedjek a csábításnak és menjek haza a Kert nevű zenekar kékszemű billentyűsével, aki utóbbi egyébként középiskolás szerelmem volt. Az összes részeg csaj azt mondta, hogy ne legyek hülye, maradjak hűséges, maradjak a biztonságos pasimmal, ne kavarjak, úgyhogy így is tettem. Ki tudja, hogyan alakult volna az életem, ha máshogy döntök? Vicces.

Az időhuroknál maradva pedig, tegnap találkoztam Exemmel (aki amúgy volt csoporttársam is egyben), meg még egy volt csoporttársnőmmel, akivel öt éve nem találkoztam, úgyhogy kicsit ez is nosztalgiafless volt, olyan ismerőseink nevét kellett feleleveníteni, akik már csak rémlettek valahonnan. Egyébként pedig, most, hogy belgyógyásszal és reumatológussal forraltboroztam, megint rá kellett jönnöm, hogy iszonyú nagy gáz van az egészségüggyel, és a mi kis kórházunk és azon belül a kis jelentéktelen szakmánk, bármennyire is sírunk, nincs annyira szar helyzetben, mint egyes belgyógyászatok. Ahol mondjuk a lehető legolcsóbb és legalapabb cuccok nincsenek, például vérvételes cső. Mert oké, nálunk is gáz, hogy én viszem be magamnak a vécépapírt, mert azt nem ad a kórház, de legalább a betegellátás nagyjából rendesen megy. Meg még külön hallottam egy szomorú történetet is, amit itt nem mesélek el, de: basszus.

És hogy mekkora iszonyú mázli az, hogy én alapvetően szeretem a munkámat meg a munkahelyemet. Na, most viszont már késésben vagyok.

The One with the Jellyfish

2008.01.11. 13:59 - címkék: - 3 komment

És wow, tényleg benne vagyok az Irodalmi Jelenben (ez egy újság, papíron). Van egy cikk a blogokról, Onagy Zoltán írta, kellemesen kaotikus, értelmes és néha vicces írás, meg nincs benne semmi fennkölt lilaság, amit az ember Irodalmi Jelen című, fél méter feletti fesztávolságú lapoktól elvárna (már az előítéleteinkben sem bízhatunk, hová tart ez a világ?). Arról szól, hogy mi az a blog, mire való meg milyen, és akkor odaérünk a bloggerek virtuális szociális életéhez, és idézem: "Ennek ellenére a bloggerek - nem csak az énblogok írói, egy-egy zártabb, egymás közelében dolgozó csapat - időről időre bulikat, közös kirándulásokat, teadélutánokat szerveznek. Ismerkednek. (...) A blogcsoportok időnként felbomlanak, átalakulnak, új egységbe állnak össze, mint a medúzaraj, mint például az alábbi blogger csapata" - és itt ez a bejegyzésem következik. Ó, istenem, az én saját kis szavaim Nyomtatott Papíron, meg a csillivilli fejlécem is, színes képen, klassz.

 

 

No cure for cancer

2008.01.10. 20:31 - címkék: - 9 komment
Persze, elkerülhetetlen, hogy bizonyos mennyiségű pszichoterápiaelmélet-tanulás után az embernek ne jusson eszébe Denis Leary. Régi, de örökérvényű, a Tovább után magyarul.

God.. "I'm just not happy. I'm just not happy. I'm just not happy because my life didn't turn out the way I thought it would." Hey! Join the fucking club, ok!? I thought I was going to be the starting center fielder for the Boston Red Socks. Life sucks, get a fucking helmet, allright?! "I'm not happy. I'm not happy." Nobody's happy, ok!? Happiness comes in small doses folks. It's a cigarette or a chocolate cookie or a five second orgasm. That's it, ok! You cum, you eat the cookie, you smoke the butt, you go to sleep, you get up in the morning and go to fucking work, ok!? That is it! End of fucking list! "I'm just not happy." Shut the fuck up, allright? That's the name of my new book, "Shut the Fuck Up, by Doctor Denis Leary. A revolutionary new form of therapy." I'm gonna have my patients come in. "Doctor, I.." "Shut the fuck up, next!" "I don't feel so.." "Shut the fuck up, next!" "He made me feel so much better about myself, you know? He just told me to shut the fuck up and nobody had ever told me that before. I feel so much better now." Whining fucking maggots.

Tovább olvasok »

Az élet máshol van

2008.01.09. 15:42 - címkék: - 2 komment

Annak ellenére, hogy szabin vagyok, viszonylag sokat tartózkodom a munkahelyemen, de legalább mintegy véletlenül összefutottam az egyik leendő vizsgáztató Proffal, aki biztosított felőle, hogy csak akkor fog megbuktatni, ha segghülye vagyok. (Nem ezeket a szavakat használta, hanem hogy "triviális pszichiátriai alapfogalmakkal nincs tisztában" és "gyakorlati kérdésekben életet veszélyeztető helyzetekben hibázik"). Csak tudnám, melyek az alapfogalmak. Az a baj a pszichiátriában (ami egyben a gyönyörű), hogy annyira sokrétű, tegnap délelőtt például azt tanultam, hogy melyik agyterületben milyen szerotoninreceptor altípusok milyen sejten belüli second messenger utakon milyen foszfolipáz-enzimeket aktiválnak, és melyik gyógyszer/drog hogyan befolyásolja őket, délután meg a (kissé szerintem mind őrült) ős-analitikusnők tárgykapcsolat-elméleteit, hogy Melanie Klein szerint már a csecsemő is primitív énvédő mechanizmusaival saját negatív impulzusait projekcióval az anyamellre vetíti, majd a jó anyamell-rossz anyamell hasítás során kerül a paranoid-szkizoid pozíció szakaszába (vagy legalábbis valami hasonló). A rossz anyamell témából aztán filmötletek is felmerültek tegnap a kocsmában, de hamar áttértünk Noiz világuralmi terveire, amelynek során százemeletes fekete betontömb-irodaházának tetejéről irányítja majd diktatorikus birodalmát, ahol a futball tiltott lesz és üldözött, és ötven monitorjának egyikén figyeli majd, ahogy én, aki barátjának tettetem magam, de közben titkos underground szabadságharcosnő vagyok, levetem otthon a hosszú bőrkabátot és alatta Louis Figo 2004-es mezét viselem, és akkor majd elmorzsol ugyan egy könnycseppet, de utánam küldi nagy, darázsszerű fekete helikoptereit, egy későbbi képkockán pedig akasztani visznek egy sivár hajnalon a börtönudvaron, és még rabtársaim is megköpdösnek, de akkor sem veszem le a futballmezt, ám nyugalom, az utolsó pillanatban egy jóképű tiszt megment, szóval minden részletet illetően, nagyon komolyan kidolgoztuk az egészet. Ezenkívül L.-ről kiderült, hogy magát sorozatfüggőnek álcázza ugyan, ám valójában a kultúra titkosügynöke, két komoly filmet is odaadott nekem dvd-n ellentmondást nem tűrően, hogy megmentsen a szubkultúra poklától (csak már elfelejtettem a címüket, de majd mesélek); Agnusról pedig kiderült, hogy valójában sokat beszél.

Meg még egyéb dolgok is kiderültek másokról, más dolgok meg nem derültek ki, és vannak köztük eléggé szomorú dolgok meg teljesen vidám dolgok is, csak, hogy a konkrétumoknál maradjak.

Az Élet nem lineáris

2008.01.08. 23:37 - címkék: - 5 komment

Na, elkezdtem vagy hatszor ezt a blogbejegyzést, úgyhogy hagyjuk inkább. Kicsit vidám lett volna, kicsit meg szomorú. Ellenben nem látszik a szemközti ház a ködtől, creepy.

Tanulni kell. A téli fákat.
Ahogyan talpig zúzmarásak.
Mozdíthatatlan függönyök.

Meg kell tanulni azt a sávot,
hol a kristály már füstölög,
és ködbe úszik át a fa,
akár a test emlékezetbe.

És a folyót a fák mögött,
vadkacsa néma szárnyait,
s a vakfehér, kék éjszakát,
amelyben csuklyás tárgyak állnak,
meg kell tanulni itt a fák
kimondhatatlan tetteit.

(Nemes Nagy Ágnes: Fák) 

El vagyok veszve, nem maradt remény

2008.01.07. 19:08 - címkék: - 7 komment

Mindig nem mindig, csak amióta dolgozom, irigylem az egyetemistákat, és visszasírom a vizsgaidőszakot, amikor csak ültünk a tanulóban naphosszat, és hetekig se mentünk ki az utcára, max néha átugrottunk tejért meg zacskós levesért szembe a zsidóhoz (a hagyomány szerint évente kétszer, vizsgaidőszakban fogyóztam). És volt az a valószerűtlen érzés, amikor többnapos tanulás után először kimész az utcára, és jééé, emberek, jééé, villamos. És a rutinok, például amikor Gabó a vizsgái befejeztével leült valami napilapot olvasni, és automatikusan kezdte benne aláhúzogatni a lényeget. És a babonáink: Exemnek vizsgája előtti este meg kellett ennie velem egy egzotikus gyümölcsjoghurtot, én majdnem minden gyümölcsjoghurtot szeretek, csak az egzotikusat utálom, de azért ettem hősiesen, persze voltak necces helyzetek, amikor vizsga előtti napon nem volt a közeli boltban egzotikus, és akkor dönteni kellett, hogy elmész-e messzebbi boltokba, értékes, tanulásra fordítható időt veszítve ezzel, vagy inkább veszel meggyeset. Soha nem mertünk meggyeset venni, az ember ne próbálja átverni az Univerzum Erőit.

Az én összetett vizsga előtti babonám három részből állt: vizsgám előtti este vagy a vizsga reggelén meg kellett hallgatnom a Brian élete főcímzenét (always look on the bright side of life). De Brigi babonaszáma jobb volt, ő a Balaton öngyilkosos számát hallgatta egy időben vizsgái előtt, véget vetek az életemnek már semmit sem ér, lásd alább. Vizsgázni csak rózsaszín tangában mehettem, ez azért volt, mert az első sotés vizsgámon rózsaszín tangát viseltem és iszonyatos szerencsém volt. Valamint magammal kellett vinni a Csirkét: a plüss csirkét (egyes iskolák szerint kacsa) egyik csoporttársamtól kaptam elsőben. Náluk volt házibuli, egyébként pedig a szülei használtruhaboltot működtettek az alagsorban, kézenfekvő volt hát, hogy a buli egy pontján kissé ittasan a turkálóban rendetlenkedjünk. Ott találtam a plüss csirkét (vagy kacsát), és aznap éjjel vele aludtam a kanapén, a legközelebbi anatómia gyakorlatra pedig a házigazda visszahozta a műanyag dobozomat, amiben sütit vittem a buliba, és benne volt a csirke (kacsa). Később kicsit megrágta a csőrét a húgom vad és megszelidíthetetlen macskája (nyugodjék békében), de eddig még minden lehetséges vizsgán nálam volt.

Szóval most megint vizsgaidőszakom van, furcsa, hogy már nem koleszban lakom, így senki nem paráztat ezerrel, senki nem mesél szorongáskeltő történeteket arról, kit hogyan vágtak ki, és senki nem ragasztja rám a saját pánikrohamát, teljesen magamra vagyok utalva.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította