Peace, flowers, freedom, happiness

2008.03.15. 13:47 - címkék: - 3 komment
Szóval, most tényleg, nem lehetne, hogy a március 15-ét, ami mindig is a kedvenc ünnepem volt, egyszerűen csak megfosszuk végre a politikai tartalomtól, és inkább csak úgy általánosságban a mindenkori szabadságért való küzdelmet, a tavasz kezdetét, a napsütést és a nyíló nárciszokat ünnepeljük ilyenkor?
Jó, tudom, nem.
Tényleg, meg kéne nézni a Hairt, ha már így szóba jött, vajon még mindig tetszik-e, bár szerintem nem kérdés. Van abból valami rendezői változat? Úgy rémlik, mintha anno megvágták volna a magyar mozikban a túl sok szex és drogozás miatt, de lehet, hogy ez csak urbánus legenda. Tudja valaki?

A hét verse

2008.03.14. 20:07 - címkék: - 2 komment

"díszítő csipke műkörömre
eladó használt markológépek
néhai bárány fogalmazása
német óriásnyúl fajta keresés"

E heti kedvenc keresőkifejezéseim amúgy. Az emberek furcsa dolgokkal múlatják az időt, komolyan. 

"Rám tekeredett a hétköznapok valósága

2008.03.13. 11:15 - címkék: - 6 komment

mint valami nehéz és túlságosan szűk ruha."

Mi is volt. Megnéztük húgommal a Sweeney Todd-ot, ami nem volt könnyű, mert a kiszemelt moziban (meg akartuk nézni az Aréna Plázáét) épp bombariadó volt. Azt hittem egyébként, hogy a bombariadó már kiment a divatból, manapság nem szokás, dehát úgy tűnik, tévedtem. De higgyétek el, betelefonálni, hogy bombát rejtették el a plázában/az iskolában, lehet, hogy ez néhány évvel ezelőtt vagányságnak számított, de már nem trendi, hanem béna, gáz, kínos. Csak szólok. Szóval aztán felhívogattuk az ismerőseinket, ki van netközelben, meg kerestünk pesti estet a környéken, hasztalanul, úgyhogy végül a különleges tudakozótól kellett megkérdeznünk, hol játsszák még a filmet. Ami egyébként nem volt olyan rossz, majd mesélek.

Rengeteg energiát fektetek annak kiderítésébe, hogy hol festethetem be a lekopott piros cipőmet (saját kezű festésről első körben lebeszéltek hozzáértő személyek, foltos lesz, nem értek a bőrhöz stb.), illetve, hogy hol tisztíttathatom ki a bőrkabátomat, az általam ismert szűcs már nem vállal tisztítást, a pláza tisztítóban bunkók voltak és miután a következő beszélgetést folytattam a nénivel:
- Ezt a kabátot szeretném tisztíttatni.
- Jövő hétfőhöz két hétre tudom vállalni. Nem vállalunk semmilyen garanciát!
- Mármint, ha koszos marad, vagy foltos lesz?
- Semmilyen garanciát nem vállalunk!
- És arra se, ha mondjuk elszakad?
- (egyre mérgesebben) Semmilyen garanciát nem válallunk!
- És arra se, ha elveszik?
- Semmilyen garanciát nem vállalunk!
...akkor inamba szállt a bátorságom és nem mertem otthagyni a kedvenc kabátomat. Végül találtam egy helyet az interneten, a város másik végén, majd meglátjuk. Egyébként pedig mennyire durva már, hogy semmit nem tudsz megjavíttatni, megvarratni, felújíttatni? Hanem dobd ki, vegyél újat. Kicsit lekopott a piros cipő orra? Senki nem érti, mit szenvedek ezzel a festés-projekttel, vegyél másikat. Elnézést, hogy itt a régi szép időkön nyavajgok, de ifjúkoromban harisnya szemfelszedő is volt az utcánkban, és a felfutott nejlonharisnyát oda hordtuk; és esernyőjavító is volt, aki megcsinálta a szakadt vagy kifordult esernyőt. És oké, hogy van egy ilyen tendencia, én is kihajítom a felfutott nejlonharisnyát, de ne kelljen már új bőrkabátot venne, ha a régi bekoszolódik. Hová vezetne az.

Nem is csak egyszerűen az anyagi szempontokra gondolok meg a bioszférára, meg, hogy pazarlás eldobni mindent, ami kicsit sérült, meg, hogy lélektanilag is helytelen hozzáállás szerintem, hogy ha valami nem olyan, mint újkorában, akkor dobjuk el, vegyünk másikat. Hanem, hogy én szeretem a tárgyaimat, kötődöm hozzájuk, nekem nem egy ugyanolyan piros cipő kell, hanem az a piros cipő, amit akkor vettem, amikor szakítottam az elegáns menedzser pasimmal, és ezt megünnepelendő, beszereztem egy vagány Kicker's cipőt, amitől ő kb rosszul lett volna. És nem egy szimpla barna bakancsot akarok hordani, hanem azt a konkrét bakancsot, amiben felmásztam a templomokra Angkorban. És azt a bőrkabátot, amiben... nem, ahhoz nincs semmi érzelmileg hangsúlyos emlékem, az csak tetszik.

Szóval ezek vannak, meg buszoztam a sötétben az esőben és Summer Mixtape B oldalt hallgattam, ami klassz, és meglátogattam Olinkáékat, ahol felváltva irigykedtem (én is akarok ilyen cuki gyereket) és rémüldöztem félelemmel vegyes tisztelettel (nagyon hangosan tud ordítani), valamint csodáltam a gyönyörű macskájukat, végül pedig erőtlen tiltakozásom ellenére adtak egy csomó könyvet. Szerencsére nagy táskám van.

Csokitorta, mozzarella, medve

2008.03.10. 21:57 - címkék: - 11 komment

És aztán, még mindig szombaton, hazautaztam Sopronba, mert Anikóék, akik tavaly disszidáltak, most hazalátogattak hétvégére. Először azt hittem, csak vasárnap délután kávézunk majd a cukrászdában, de aztán az események váratlan fordulatát követve és kibővülve néhány régi jóbaráttal, egy vörös rasztahajú húszéves masszőrlánnyal, valamint egy másik lánnyal, aki nem nevet, ha a foglalkozásával viccelnek, de egyébként rendkívül jó fej, egy ezidáig ismeretlen festőművésznő ötvenedik szülinapi meglepetéspartiján találtam magam valamely városszéli borozóban, ahol élő mulatószenére ugráló népek és zaklatottan szitkozódó pincérlányok gyűrűjében az éhhalált elkerülendő ettem egy szelet csokoládétortát.

Később valamiért elsétáltunk a mozihoz, és itt jegyezném meg, hogy a soproni Elit moziban egészen update filmek mennek, aztán eltaxiztunk egy másik városszéli kocsmába, csak az a város ellentétes széle volt, és mulatós helyett halk jazz, valamint mozzarella, unikum, búzasörök és café latte szolgáltatta a hátteret, amíg a fiúk többnyire a pináról beszéltek nagyjából négy óra hosszat, de szóba került a Világbéke is. Végül pedig kikötöttünk a Pub Fiction nevű helyen, ami az aktuális trendi hely Sopronban, drum and bass-sel, chillout nemdohányzó kanapékkal, mindez egy félig bevakolt házudvarból nyílik és kb tíz négyzetméter. Ugráltunk kicsit elektronikus zenére mintegy hajnali négyig, valamint összefutottunk az ifjúkori, nosztalgikus emlékeket ébresztő ismerőseink helyett fenti ismerőseink kistesóival (konkrétan Barni és Charles öccseiről van szó), akik időközben szép szál fiatalemberekké cseperedtek. (Kicsit túljátszom ezt az öregedést, igaz? Érzem én is.) 

Másnap aztán már csak elmentem szavazni, ahol menetrendszerűen megdöbbentem, hogy az ovi milyen kicsi, abban az óvodában van ugyanis a szavazóhelyiség, ahová én jártam négy évig (kiscsoportba kétszer). Nekem úgy rémlik, hogy egy hatalmas terem egyik sarkában sírok, hogy mikor jön értem anyukám, az ovistársaim mind sokkal nagyobbak nálam és szekálnak (de aztán találok egy jó képeskönyvet és azzal elvagyok pár évig), szóval a hatalmas hodály jelenleg még a Pub Fiction nemdohányzó részénél is kisebb szoba. Végül pedig csak eljutottunk a Cukrászdába, ahol Ildikó állítása szerint napra pontosan tizenöt éve kávéztunk először, és ahol mindenképpen érdemes bodzaszörpöt inni. Rájöttem, hogy ha Sopronba költöznék, akkor ott is lennének barátaim, ami klassz, valamint találkoztam a Csavarhúzós Fiúval, aki az előző fejezetben még St. Moritzban volt erdész, most azonban már erdőket vásárol fel az Eszterházyak részére az erdélyi havasokban, ahol a farkas él és a lomha medve, és négyszázezer hektáros érintetlen vadonokat próbál elpasszolni lehetőleg olyan vevőknek, akik meghagyják azt érintetlenül, szóval a jó oldalon áll. Azt is megtudtam tőle, honnan ered az a német kifejezés, hogy "das ist 08/15!", ami azt jelenti, hogy valami tök snassz, unalmas, szokványos, egyszerű: a 08/15 az első világháborúban, majd a másodikban is használt német gépfegyver volt, az alapcucc, ami mindenkinek volt* és amit napjában kétszázszor kellett a katonáknak szétszedni és összerakni a gyakorlatokon, tehát egy 08/15-öst bárki össze bír rakni, nem ügy. 

Aztán visszautaztam Pestre és megnéztem a Buffy hetedik évad utolsó részét, de minek. 

*Update: nem volt mindenkinek, ezt rosszul tudtam, ld. a kommentekben.

Főleg csokoládé

2008.03.10. 16:14 - címkék: - 7 komment

Szombaton aztán hajnalban keltünk, mivel húgomtól kaptam ajándékba sznobképző tanfolyamot, amely, hogy úgy mondjam, méltóképpen ellenpontozta az előző este májashurkás-ecetestormás szocreál hangulatát. Nagyon klassz volt, megtanultuk, hogyan kell a teát és a csokoládét hozzáértően kezelni. A teáról sok újdonságot nem tudtam meg, mivel abból már alapból művelt vagyok, meg annyira nem is volt részletes, de azért jó volt egymás után végigkóstolni ugyanannak a teanövény típusnak a különböző tengerszint feletti magasságokban szüretelt változatait, és felfedezni a hegy lábánál termő fekete tea testességét a hegytetőn szedett levelek könnyedebb, fanyarabb ízével szemben. A csokoládéról viszont rengeteg újdonságot hallottam a szimpatikus fiatalembertől, aki egyébként orvosnak, illetve állatorvosnak tanult, de ez nem akadályozta meg abban, hogy kis, toszkán házi műhelyekben dolgozó hetvenéves mesterekhez szegődve ismerje meg a csokoládé halandók előtt féltve őrzött titkait.

Megtudtam, hogy a maják emberáldozatok kapcsán vérrel keverve itták, hogy az ital édesítését mexikói apácák találták ki, hogy a világ kakaóbab-termesztésének 96 %-át a Forastero nevű alfaj teszi ki (kesernyésebb, kevésbé tartós ízű, de nagy terméshozamú és ellenállóbb növény), és csak 4 %-a Criollo (amely növény kényesebb, kisebb terméshozamú, de a belőle készült csokoládé nem keserű, hanem tejszínes, önmagában édesebb, harmonikusabb és hosszan tartóbb ízű, tehát a profik Criollo-t esznek). Kóstoltunk csokoládét, úgy, mint a borkóstolókon a bort, azaz meg kellett figyelni a színét, illatát, a törés közben kiadott hangot, az állagát, ízét, utóízét, tanninos felhangokat, ilyesmit (itt van a téma bővebben). Megtanultam, hogy melyik csokoládétípushoz milyen bort illik inni, valamint, hogy a kakaómasszából a temperálás során lesz táblacsoki. A temperálás azt jelenti, hogy a masszát adott hőmérsékleten olvasztják, majd lehűtik, és ha ezt ellenőrizetlenül tesszük meg tábla csokoládénkkal (= felolvad a napon, majd lehűl), akkor fehéren kiválik a kakaóvaj, a hozzáértők ezt úgy nevezik, hogy a csokoládé, oops, "kiesik a temperből". És, hogy a csokoládé a közismert szerotoninon kívül például anandamidot is tartalmaz (az agyunkban az anandamid receptorokhoz kötődik a tetra-hidro-cannabinol, ha ez mond valamit), és persze egészségesebb, mint bármi.

Az az igazság, hogy nagyon élveztem felüdülésképpen efféle haszontalan dolgokat tanulni. És azt is megtanultuk, miféle módszerekkel lehet csokoládéitalt (laikus nyelven forrócsoki) készíteni, meg is csináltunk ott helyben egy csomó félét és megittuk őket borssal, gesztenyemézzel, tejszínnel, rummal meg anélkül, ami viszont egyáltalán nem volt haszontalan, hanem nagyon finom.

Egyébként az tetszett az egész programban, hogy a bonyolult luxusételek helyett az egyszerű ízek értékelésére tanított, és meglepődve fedeztem fel, hogy valóban van különbség ízesítetlen darjeeling tea és ízesítetlen darjeeling tea, meg étcsoki és étcsoki között. Meg az, hogy ezeket a drága csokikat és teákat tényleg mindenféle formában megkóstoltuk. És kaptunk ebédet is, pizzát.

"Nyeldekeltem, akár a hal"

2008.03.10. 07:13 - címkék: -

Először is disznótoros ételeket ettünk, sógorom vidéki birtokán ugyanis már korábban halálát lelte az utolsó mangalicasertés, néhány darabját péntek este megetettük a barátainkkal. Azt hiszem azonban, talán kicsit túllőttünk a célon, amikor azzal vicceltünk, hogy Noiz bármikor képes lenne tragikusan magyar szocreál körgangos kortárs irodalmat írni, illetve, hogy korábban tervezte egy fenti stílusú novella paródiájának megírását, de aztán eldobta, mert túlságosan valóságosra sikerült.

Akkor gyanútlanul eljátszottunk a gondolattal, ahogy poénból beküldi, mittudomén, a Jelenkornak, akik természetesen felfedezik benne a szürrealitás mögött meghúzódó kíméletlen társadalomkritikát, míg végül akarata ellenére híres kortárs magyar író lesz, és hiába mondja majd minden fórumon, hogy "dehát csak vicceltem!", ezt a kiszólását is a híres író magvas és idézendő gondolatának fogják tartani, amelyben burkoltan fogalmazza meg a harmadik évezred magyar rögvalóságának már-már elviselhetetlen iróniáját, és szállóigévé válik ezáltal. Majd az ötödik regény, számos esszé és publicisztika után, amelyek mintegy segélykiáltásképpen egyre kínosabban rosszak (ti. hogy vegye már észre valaki, hogy paródiának szánja), az Író a meg nem értettség végső kétségbeesésében pisztollyal vet véget életének, "halálos csattanással tette ki az utolsó pontot", olvassuk majd a szalagcímeken, mialatt túlórában nyomják újra gyűjteményes műveit.

Szóval, mondom, most egyszer s mindörökre megtanultam, hogy vannak dolgok, amikkel túl veszélyes viccelni, Noiz ugyanis megírta első, és reményeink szerint talán utolsó tragikusan szocreál kortárs magyar szösszenetét a péntek estéről, amelyben Izolda pongyoláján lemoshatatlan foltot hagy a hurkalé, amelyben Brájt egy pillanatra ismét az a csavargyári bizalmi, aki traktorékszíjjal tanított a rend tiszteletére ebben az elfajzott világban, és amelyben "macskák vernyogtak az udvaron és az este úgy könyökölt a gangra, mint az alkoholista házmesternő a negyedikről." Egyébként arról szól, hogy mint arra a péntek este során egy véletlen elszólásból fény derült, Brájt sunyin megnézte nélkülem a 30 Rock teljes első évadot.

A Szerző sajnálatosan az íróasztalfiókjának tartogatja a vicces és a tragikusan és elviselhetetlenül borzalmas közötti szűk mezsgyén egyensúlyozó kordokumentumot, amely hatalmas veszteség ugyan a világirodalom számára, de rajtam már nem segít, mivel sírok akárhányszor eszembe jut.

Breaking: fondorlatos érzelmi zsarolásomnak köszönhetően az említett mű némi mentegetőzést követően mégis olvasható a Szerző internetes naplójában.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította