Posta, Nyugati. Azt hittem, hamar sorra kerülök, mivel csak egy csaj áll előttem, de ő faxot ad fel, ehhez űrlapot tölt ki ott helyben, meg istentudjamivel piszmog még ott a kisablak előtt. Kb. harmincéves, minden ízében divatos, 80's hajpánt, fekete szatén rövidnadrág, neccharisnya, plusz rövid, kétsorgombos ballonkabát abban a tipikus fakó-rondasárga színben, ami az idei tavasz-nyár slágere legnagyobb sajnálatomra, nem igaz, hogy nem lehetett volna legalább valami rendesebb sárgát választani, de eltérek a tárgytól. Szóval csaj űrlapot tölt, közben megszólal a mobilja, I will survive polifónikusan, kétszer kinyomja, harmadszorra felveszi.
Csaj (vidáman): - Szia! .... Figyi, most nem tudok beszélni, postán vagyok! .... Mondom, postán vagyok! De, de, a postán! .... (egyre kevésbé vidáman) ... Mondom, hogy a postán vagyok, a postán, most mi van, nem hiszed el? Faxot adok fel, itt, a postán! Most mi van, kérjek igazolást a postásnőtől vagy mi van?
Postáskisasszony (a kisablak mögül bekiabál): - Ez tényleg a pósta!
Csaj (folytatja): - Nem, nem a sarkiban, a Nyugatinál! .... Mondom, hogy a postán vagyok, de most mit nem lehet ezen elhinni? A postán!!!! Faxot!!!! Figyelj, állnak mögöttem a sorban! A postán!!! .... Na jó, este beszélünk. (kimerülten leteszi).
Postáskisasszony (együttérző hangsúllyal, de vérre és drámára szomjazó szemekkel): - A párja?
Csaj (az idiotizmus egyezményes kézjelét használva arca előtt legyez): - Aaaah.
Postáskisasszony: - Adjak egy igazolást?
Csaj: - Igen, kérek.
Postáskisasszony: - Mármint arról, hogy itt járt.
Csaj: - Ja, nem, nem, arról nem kell, csak a faxról, hogy el lett küldve.
Postáskisasszony: - Mondjuk arra is rá van írva a pontos idő, óra, perc, hogy mikor lett feladva, azzal tudja magát igazolni.
Csaj (kényszeredetten mosolyog).